A kínai termékek egyre erőteljesebben vannak jelen az Európai Unió piacán. A kínai gyártók folyamatosan teret nyernek olyan iparágakban is, ahol eddig az EU-s tagállamok vezettek. Az eddig biztonságban hitt német autógyártók vezető szerepének elvesztése aggasztó az EU számára. A kínai technológiai fejlesztések több szempontból is leelőzték az uniós tagállamokét. Egyre tisztábbá válik a gazdasági fenyegetés, amelyet Kína fejlődése képvisel.
Idén nagy nyomás nehezedett a német autógyártókra. A BMW, a Mercedes-Benz és a Volkswagen részvényei egyaránt gyengültek és több gyárbezárás is történt az iparágon belül. A Volkswagen részvénye az év eleje óta közel 29 százalékot esett, a BMW mintegy 37 százalékkal, a Mercedes-Benz pedig nagyjából 26 százalékkal gyengült. A vállalati takarékosság következtében bezártak több gyárat is. Ennek folytán több tízezer munkahely szűnt meg. Az érintett telepek között van Emden, Zwickau és Hannover is. Már több német tartományi politikus szerint is egyedül a kínai autógyártókkal való együttműködéssel lehet megmenteni a helyi autógyárakat és azokkal együtt a munkahelyeket.
Németország pénzügyminisztere, Lars Klingbeil szigorúbb tarifákat követelt az EU-tól a kínai autógyártókkal szemben. A Volkswagen krízise egyértelművé tette, hogy a német érdekek veszélybe kerültek. A német kormány eltérő, határozottabb megközelítést akar az iparukat fenyegető országokkal szemben. Már voltak jelei az Unió és az európai gazdaság egyes területeire vonatkozó veszélyekkel kapcsolatban, viszont csupán most vált teljesen világossá az EU számára ennek valódi súlya. Ahogyan az adatokból látható, a kínai márkák jelenléte Európában jelentősen növekedett az előző évekhez viszonyítva. Öt évvel ezelőtt a kínai márkájú járművek alig voltak jelen Európában, csupán 66 ezer darabot adtak el egy több mint 11 millió új autóból álló piacon. 2023-ra ez az arány körülbelül 3%-ra emelkedett. Aztán tovább növekedett: 2025-ben elérte a 6,1%-ot, 2026 első felében pedig önmagában a 9,2%-ot, így a kínai gyártók egyes hónapokban már rendszeresen túlszárnyalják az olyan bejáratott neveket, mint a Ford, az Audi és a Mercedes-Benz.
A kínai befolyásnak való kitettség Németország esetében remekül látszódik, viszont az Európai Központi Bank (ECB) kutatásai alapján az is világosság vált, hogy több közép-európai ország is rendkívül sérülékeny. Már nem csupán az olcsó áruáradattal van probléma az import kapcsán. Olyan árukat is szállítanak be kínai cégek, amelyek az EU fő export cikkeit jelentették – legalábbis eddig. Ezt az ECB „Kína-sokk 2.0-nak” nevezi. Európa egyszerre szembesül az egyre emelkedő energiaárakkal, a folyamatosan erősödő globális versennyel, miközben tért veszít a külföldi piacokon is.
Kína ipari fejlődése nyomást gyakorol az EU-ra és annak gazdaságára. Az a Kína, amelyet ma ismerünk, már messze meghaladott minket és az iparunkat is. Az elképesztő nagyságú befektetések, amelyeket a technológiai fejlesztésekbe ölt a kínai állam, meghozták a gyümölcsüket, s mára behozhatatlan előnyre tettek szert több szektorban is. A napelemek, az akkumulátorok vagy akár az elektromos autók terén már képtelenek vagyunk utolérni Kínát. Sok szektorban tehát nemcsak lemaradtunk, hanem ki is estünk magából a versenyből. Az óriási ázsiai országnak egyre kevesebb importra van szüksége Európából, így az exportja a régióknak jelentősen csökken. Ezzel szemben viszont mi egyre inkább rászorulunk nyersanyag-importra, s így egyre fontosabbá válik számunkra Kína mint nyersanyag-beszállító. Ennek következménye, hogy míg a mi függésünk egyre csak nő velük szemben, addig az ő függésük kezd elhanyagolhatóvá válni.
Az EU és annak döntéshozói számára is félelmetes az a tény, hogy lemaradtunk a gazdasági versenyképesség terén. Az utóbbi években több próbálkozás is volt a felzárkózásra, de eddig nem történt érdembeli változás. Napjainkban felmerül az a kérdés is, hogy a probléma nem csupán a lemaradás, hanem a túlzott kiszolgáltatottság az olyan gazdasági hatalmaknak, mint amilyen az Amerikai Egyesült Államok vagy Kína. Míg igaz az, hogy az EU még meghatározó tényező a világpiacon, de a fő problémát már közel sem a felzárkózás okozza, hanem az, hogy egyáltalán képes legyen megvédeni a gazdasági érdekeit.
Már 2023-ban megjelent az Európai Versenyképességi Alap (ECF) tervezete, amely a következő ciklusban, vagyis a 2028 és 2034 közötti hosszútávú költségvetés részét fogja majd képezni. Ennek célja, hogy az ipari fejlesztéseket támogassa és segítse az EU gazdasági fejlődését. Fontos megemlíteni, hogy míg maga az ECF még nem lépett életbe, attól még jelenleg is létezik 14 program, melyekből az létre fog jönni. Ezek a következőek: Innovációs Alap, Digitális Európa program, Hálózatfinanszírozási Európa Eszköz, Európai Védelmi Alap, Lőszergyártást Támogató Európai Védelmi Intézkedés, Horizont Európa, Európai Védelmi Ipari Program, EU az Egészségügyért program, Európai Űrprogram, IRIS, InvestEU program, Egységes Piac program, LIFE program.
A versenyképesség javítására 410 milliárd eurót kívánnak szánni. Ennek viszont közel egyharmadát védelemre kívánják fordítani, amely megközelítőleg 131 milliárd euró. Stéphane Séjourné a jólétért és ipari stratégiáért felelős uniós biztos azt vallja, hogy ezen alap valódi iparpolitikai fordulatot jelenthet. Az alap célja, hogy a kulcsfontosságú technológiákat támogassa, s ezzel csökkentse az EU folyamatos lemaradását a vetélytársaitól. Az EU vezetése a termelés növelését, új munkahelyek létrejöttét és az európai vállalatok fennmaradását kívánja elérni. A kérdés viszont továbbra is fennáll arra vonatkozóan, hogy ténylegesen mekkora hatása lesz ennek a reformnak a jövőben. Jelenleg az EU politikája inkább protekcionizmusnak tűnik, mint tényleges felzárkózási próbálkozásnak.
Egyre inkább úgy tűnik a jelenlegi események tükrében, hogy Európa képtelen felvenni a gazdasági versenyt és a harcot az olyan nagyhatalmakkal, mint amilyen Kína vagy az USA. Erre példa a Németország vezető iparának lemaradása, ahogyan azt fentebb is igyekeztünk illusztrálni. Míg vannak próbálkozások a lemaradás orvosolására, a kérdés marad, hogy ezek ténylegesen mennyire képesek változtatni a relatív hanyatláson. Mivel nem tűnik elérhető célnak a többi nagy gazdaság utolérése, így leginkább egy protekciós rendelkezésnek tűnik a versenyképesség javítására szánt ECF létrejötte. Míg az EU nehezen elképzelhető, hogy tényleges vetélytársként emelkedjen ki a közeljövőben, így valószínűsíthető, hogy a relevancia elérése a cél, nem pedig a tényleges gazdasági verseny megnyerése.
Nyitókép forrása: microolga / depositphotos.com
