Szimbolikus nemzetépítés Közép- és Kelet-Európában.
„Közép- és Kelet-Európa távolról sem nevezhető szürke vagy homályos régiónak. Sőt, ma, amikor épp egy új geopolitikai helyzet van kialakulóban, ismét a figyelem középpontjába került. A kötet szerzői viszonylag tág értelemben foglalkoznak ezzel a változatos térséggel: öt országot – Szlovákiát, Lengyelországot, Romániát, a Moldovai Köztársaságot és Ukrajnát – vizsgálnak meg, de a régió közepén fekvő Magyarországot is érinti számos tanulmány. A szerzők a tér ellenőrzéséért folyó küzdelemre összpontosítanak, amely tükrözi a hatalmi központok és a kisebbségi közösségek közötti összetett, gyakran konfliktusos és ellentmondásos viszonyt. A városi terekben gyakorolt szimbolikus nacionalizmus kulcsfontosságú eseményeket és helyszíneket hoz létre ezekben a konfliktusokban. A nemzeti mozgalmak közötti vetélkedés – akár a különböző nemzeti szimbólumokon keresztül, akár értük folyik – sokféle formát ölt, már több mint két évszázada tart, és valószínűleg még egy ideig folytatódni fog. Ez a kötet a tér szimbolikus uralásának közelmúltbeli történetét vizsgálja a közép- és kelet-európai régió vonatkozásában.”
A kötet borítója
Ez áll annak a kötetnek a hátoldalán, amely nemrég látott napvilágot a Bloomsbury kiadó gondozásában. Szerkesztői intézetünk munkatársa, Zahorán Csaba és volt kollégánk, Balogh Róbert (jelenleg az Ostravai Egyetemen dolgozik), akik – egy amerikai kiadó megkeresésére – még 2022 végén döntöttek úgy, hogy összeállítanak egy kötetet a Közép- és Kelet-Európában a XX. század folyamán zajló nemzetépítő és emlékezetpolitikai törekvések szimbolikus leképeződéséről. Mivel a Közép-Európa Kutatóintézet egyik célkitűzése a térségben ténykedő, az itteni országokkal foglalkozó kutatók közötti együttműködés elmélyítése, ezért a szerkesztők a magyarországi kollégák mellett határon túli magyar, román, szlovák és lengyel szakembereket is megkerestek és bevontak a projektbe. A koncepció összeállítását követően elkészültek a kéziratok, majd a szerzők egy workshopon mutatták be egymásnak témáikat, amelyet 2023 végén rendeztek meg a Ludovikán.
Brassó 1922-es térképe. Forrás: wikipedia
A kötet végül 2026 májusában (Európában júliusban) jelent meg, és a két szerkesztőn kívül további kilenc szerző írt a kötetbe: főleg történészek és politológusok, de van köztük geográfus, közgazdász és jogász is. Ők mind egy-egy esettanulmánynak is beillő fejezetben érzékeltették a fentebb említett folyamatokat a XIX. század második felétől napjainkig terjedő időszakban. Zahorán Csaba és Balogh Róbert bevezetőjét és regionális történeti vázlatát egy várostörténeti séta követi Kisinyov közterein, amely során Bottlik Zsolt és Zahorán Csaba áttekinti a moldovai főváros modern kori, a hatalmi átrendeződéseket követő átalakulásait. A második fejezetben Alica Kurhajcová a felső-magyarországi Turócszentmártonba (ma Martin, Szlovákia) kalauzolja el az olvasót, felvillantva a magyar nemzetállam- és a szlovák nemzetépítés közötti rivalizálást a dualizmus korában. A következő fejezetben ismét új hatalmi viszonyokkal találkozunk: a Trianon utáni Erdélyben a magyarok kisebbségbe kerültek, Egry Gábor pedig a köztérelnevezéseken keresztül ragadja meg a tér román nemzetiesítésének sajátos mintázatait.
Aktivisták által kihelyezett kétnyelvű tábla
a dél-szlovákiai Ekel (Okoličná na Ostrove) vasútállomásán.
Forrás: Fiala-Butora János
Dragoș Dragoman és Andreea Zamfira tanulmánya ugyancsak Erdélyről szól, de a fókusz ezúttal a szász–román kapcsolatokra irányul. Az ötödik fejezetben Zahorán Csaba az Erdélyben a XIX. század óta tartó, 1989 után pedig ismét megélénkülő magyar és román szimbolikus politizálás nyomán létrejött „nemzeti tereket” mutatja be. Fiala-Butora János írása azokat az erőfeszítéseket ismerteti, amelyeket a szlovákiai magyarok nyelvhasználatáért fejtenek ki a magyar aktivisták és politikusok a rendszerváltás óta, kiemelten kezelve a Kétnyelvű Dél-Szlovákia civil mozgalom 2010-es évekbeli tevékenységét. A hetedik fejezetben Fedinec Csilla két emlékmű, a munkácsi turulmadár és a kijevi „Ukrajna anyácska” példáján szemlélteti a háborús időkben zajló ukrajnai nemzetépítést és a szimbolikus küzdelmek szövevényes hátterét. A munkát Kollai István és Olga Groszek írása zárja, amelyben a szerzők a szlovák és lengyel főváros egy-egy emblematikus – ugyanakkor sokáig ellentmondásos megítélésű – építménye, a pozsonyi vár és a varsói Kultúra és Tudomány Palotája újkori történetét és „birodalmi örökségét” tárják az olvasó elé. A közel 300 oldalas kötetben több térkép is segíti a tájékozódást a Németország és Oroszország közötti régióban, a szöveget pedig számos fekete-fehér fénykép egészíti ki.
Pozsony a romos várral 1933-ban. E kép, így a nyitókép forrása: Fortepan / Horváth Ida
