
Versenyben a versenyképességért
Miközben Európa a gazdaság egyre több területén kénytelen szomorúan belenyugodni fokozatos lemaradásába, az egyik dinamikusan növekvő stratégiai ágazat, még nagyhatalomként

Miközben Európa a gazdaság egyre több területén kénytelen szomorúan belenyugodni fokozatos lemaradásába, az egyik dinamikusan növekvő stratégiai ágazat, még nagyhatalomként

Kereskedelmi viták a digitális piacon.

A brit statisztikai hivatal (ONS) március 12-én közzétett adatai szerint az Európai Unió piacaira irányuló brit export 40,7%-kal, míg a kontinensről érkező

A legfrissebb speciális Eurobarometer felmérésből az tűnik ki, hogy az uniós állampolgárok elméletben igen, a gyakorlatban viszont már kevésbé támogatnák

Kijátszanák az uniós alapszerződéseket, hogy Magyarországot és Lengyelországot könnyebben meg lehessen büntetni a jogállamisági eljárásokban – derült ki egy közelmúltbeli

Az öt éve hatályos, lassan három éve alkalmazandó NIS irányelv szerinti alapvető szolgáltatást nyújtó szereplők (OES) azonosításával kapcsolatos terminológiai kérdések

Egy éves késéssel, várhatóan május 9-én veszi kezdetét az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat. Új elemeit figyelembe véve, nem kell radikális

Sok cikk (Index, HVG, Origo, Portfolio, 24.hu, stb.) szólt az elmúlt hetekben arról, hogy az ausztrál kormány harcban áll a

Idén már ötödik éve lesz júliusban, hogy megjelent az Európai Unió első, ízig-vérig kiberbiztonsági szabályozással foglalkozó jogi aktusa, a hálózati
1083 Budapest, Ludovika tér 2.
E-mail:
Kéziratokkal, könyv- és folyóirat-kiadással kapcsolatos ügyek: kiadvanyok@uni-nke.hu
Blogokkal és a magazinnal kapcsolatos ügyek: szerkesztoseg@uni-nke.hu