Kalas Vivien – Tóth Bettina
Milyen Európa-politikát folytathat a következő négy évben Németország?
A Németországban vasárnap rendezendő szövetségi parlamenti választásokat nem csupán a német választópolgárok, de az Európai Unió vezetői részéről is kitüntetett figyelem övezi. Nem érdektelen ugyanis, hogy a közösség egyik legmeghatározóbb szavú államának milyen összetételű vezetése lesz, az új kormány milyen Európa-politikát kíván majd folytatni. A voksolást követően hosszan tartó koalíciós tárgyalásokra lehet számítani, így végleges eredmény csak hónapokkal később várható, ám a pártok által a kampány időszakában megfogalmazott célok és a választási programok alapján már most kirajzolódni látszik a lehetséges kormánykoalíciók Európai Unióról alkotott képe.
A szeptember 26-ai estét Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) várhatja a legnyugodtabban, hiszen támogatottsága folyamatosan növekedett az elmúlt hónapokban és mostanra a legnépszerűbb politikai erővé vált az országban. Ebből adódóan, várhatóan a baloldali párt kezdheti majd meg a kormányalakításról szóló egyeztetéseket más szervezetekkel. Az SPD kancellárjelöltjének, Olaf Scholznak számos alternatíva – szám szerint négy – áll rendelkezésére, amikor arról kell döntenie, mely pártokkal tudna együttműködni az ország irányítása érdekében:
Kenya-koalíció
Noha az SPD elvetette az újbóli nagykoalíció lehetőségét, a történeti tapasztalatokból kiindulva, mégsem elképzelhetetlen, hogy Scholz a már-már természetes partnerének számító Kereszténydemokrata Unió/Bajor Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) pártszövetséghez fordul a szavazás után. Amennyiben a választási eredményekből fakadóan a két politikai erő nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel, úgy Scholznak – évtizedes gyakorlattal szakítva – egy harmadik párttal is tárgyalásokat kell folytatnia.
A „Kenya-koalíció” elnevezés a Kenyai Köztársaság zászlajának színeire utal, és a CDU/CSU (fekete), illetve az SPD (vörös) mellett a Zöldeket (zöld) foglalja magába. E három szervezet sok kérdésben azonos álláspontot képvisel az Európai Unió jövőjét illetően. Mindannyian intézményi reformokat sürgetnek, mellyel a közösségi dimenziót erősítenék. Megreformálnák a Tanács döntéshozatalát, csökkentenék az egyhangú döntéshozatali szabály alá eső területek számát, legfőképpen a kül- és biztonságpolitikai ügyekben térnének át a minősített többséggel történő elfogadásra. Ez az átállás az Európai Unió globális szerepének hatékonyságát fokozná a külpolitikai kérdésekben, amelyet a biztonság- és védelempolitika területén egy Európai Védelmi Unió felállításával tennének még robosztusabbá, amely nem az euroatlanti kapcsolatok aláásásaként, hanem annak megerősítéseként szolgálna. Azonban a NATO által megnevezett elvárás, így a nemzeti védelmi költségvetés a GDP-arányában 2 százalékos szintre emelése esetében a Zöldek elutasító magatartást követnének. Ennek oka, hogy a stratégiai érdekek – mint multilateralizmus, jogállamiság és demokrácia – összehangolásához nem egy statikus és absztrakt nemzeti célmeghatározást javasolnának, hanem egy közös feladatot megcélzó párbeszédet szorgalmaznának. Ezen túlmenően növelnék az Európai Parlament szerepét is az által, hogy biztosítanák az intézménynek a jogalkotás kezdeményezéshez való jogot, mely jelenleg kizárólag az Európai Bizottságot illeti meg, valamint elkötelezettek az uniós demokrácia megerősítése mellett, a jogállamiság kritériumait megsértő tagországok esetében pedig támogatják az uniós források megvonásával járó szankciókat is.
A pártok között nézeteltérés a migrációval és annak kezelésével kapcsolatban mutatkozik meg. A témának kiemelt jelentőséget adtak az afganisztáni események, hiszen a tálib hatalomátvételt követően Európa országainak ismét menekültek ezreivel kell számolniuk. Noha mindhárom politikai erő a szolidaritás fontosságát hangsúlyozza, a Zöldek ennek befogadással, családegyesítéssel és a harmadik országbeli – török, líbiai – táborok felszámolásával kívánnak valódi tartalmat, a CDU/CSU, valamint az SPD viszont sokkal inkább a bevándorlók EU-n kívül tartására helyeznék a hangsúlyt, és a legközelebbi biztonságosnak számító államokkal működnének együtt a menekültek elhelyezése érdekében.
További feszültséget szíthat az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítésének, illetve annak használatának támogatása. Míg az CDU/CSU és SPD kezdetben támogatta, a nyáron már annak leállításának hírét is felvetették az Ukrajnára nehezedő nyomás miatt. A Zöldek viszont határozottan a folyamat felszámolása mellett állnak ki.
Németország-koalíció
Egy úgynevezett Németország-koalíció megalakulásakor – mely a német zászló színeiről kapta a nevét – a két nagy politikai erőn kívül a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) lenne még tagja a végrehajtó hatalomnak. Ez a típusú kormány ugyancsak az európai egységet fűzné szorosabbra, intézményi kérdésekben – úgy, mint az EP hatásköre, vagy a Tanács döntéshozatala – hasonlóképpen gondolkoznak, támogatják egy közös, európai választási törvény megalkotását, a migrációs válsággal kapcsolatban egységes fellépést és szabályozást szeretnének, valamint a mostani, huszonhét fős helyett a kisebb létszámú Bizottságot preferálják. A Szabaddemokraták ezen felül egy decentralizált, föderatív szerkezetű Európai Unió felé haladnának, és ugyan a CDU/CSU és az SPD is nyitott egy esetleges szerződésmódosításra, az FDP ennél továbbmenve, egy európai alkotmány létrehozása mellett érvel. Az egységesség a kül-, biztonság- és védelempolitika terén is megmutatkozna, ugyanis a CDU/CSU, vagyis az Unió, az SPD és az FDP is a tagállamokkal közös fegyveres képességek kiépítését támogatnák a tagállami túlköltekezés megfékezéséért.
Nagyobb érdekellentét itt is a klíma- és energiapolitikában jelenhet meg, ugyanis a Zöldekhez hasonlóan az FDP is a gázvezeték-projekt berekesztését szorgalmazná, egyik legfőbb érvként a Navalnij-ügy eddig még meg nem történt rendezésére utalva.
Közlekedési lámpa koalíció
Míg belpolitikai kérdésekben nagyobb a széthúzás, kül- és Európa-politikában többségében egyetértés mutatkozik a Közlekedési lámpa koalíció tagjai, vagyis a Szociáldemokraták, a Szabaddemokraták és a Zöldek felől. Egy európai uniós hadsereg életre hívását mindhárman támogatnák, és ehhez tartozóan az egységes fellépés, a költséghatékonyság, illetve a közös kül-, biztonság- és védelempolitika fejlesztése mellett foglalnának állást. Utóbbi az Európai Unió globális szereplővé válásában is nagy jelentőséget mutatna, amelyet a Szociál-, valamint a Szabaddemokraták az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét egy EU külügyminiszteri szintre emelésével egészítenének ki. A biztonságszavatolás euroatlanti pillére mellett mindhárom koalíciótag elkötelezett, azonban az FDP részéről a GDP-arányos 2 százalék helyett 3 százalék kerülne támogatásra, de kiterjesztve a 3D (defence, developement and diplomacy), tehát a védelem, fejlesztés és a diplomácia elemeire, továbbá a Zöldek is párbeszédre helyeznék a hangsúlyt. E mellett mind a Szociáldemokraták, mind a Zöldek, mind pedig a Szabaddemokraták az európai államok együttműködésének közösségi dimenzióját erősítenék az intézményrendszer reformja, illetve a migrációs helyzet kezelése tekintetében egyaránt. A különbség közöttük a szükségesnek vélt változtatások mértékében van, mely később akár még konfliktusforrást is jelenthet a koalícióban. Míg az SPD visszafogottabb álláspontot képvisel, és csupán egy európai menekültügyi rendszer létrehozását szorgalmazza, addig az FDP a kötelező elosztási kvóták bevezetése mellett érvel. Hasonló jelenség figyelhető meg az uniós intézményekkel kapcsolatos célokban is. A Tanács döntéshozatalának hatékonyabbá tételével – és ez által a minősített többségű döntést igénylő területek kiterjesztésével -, valamint az Európai Parlament szerepének megerősítésével kapcsolatban mindhárom szervezet azonos állásponton van, az Szabaddemokratáknak és a Zöldeknek egy föderálisabb Európa-képük van és sokkal több területen adnának a szupranacionális intézményeknek újabb hatásköröket, mint az SPD.
Vörös-vörös-zöld koalíció
A belpolitikai konszenzus egy esetleges balközép koalícióval – amelyet az SPD, a Die Linke (Baloldali párt) és a Zöldek alakítana – könnyebben előállhatna, azonban a kül- és biztonságpolitikában széles törésvonalat teremtene. Habár Olaf Scholz egyértelmű elkötelezettséget sürgetett potenciális partnerei részéről a NATO-t és az Európai Uniót illetően, nem tartja kizártnak a Die Linke párttal való együttműködést annak ellenére, hogy a Baloldali párt minden külföldi katonai jelenlétet meg akar szüntetni, ezáltal sem egy európai uniós hadsereg létrehozását, sem Németország NATO-tagságát nem preferálja. Véleményük szerint ezek az intézmények nem az emberek biztonságérzetét növelik, hanem a védelmi ipari vállalatok zsebét tölti meg.
Előbbihez szorosan kapcsolódik a Baloldali párt Európai Unióról, mint globális hatalomról alkotott véleménye, ugyanis álláspontjuk szerint csak úgy lehetne egy szolidáris, demokratikus, de erős EU-t kialakítani, ha gazdagokat megadóztatnák, a szegényeket pedig felemelnék. Ugyan csak részben, de a klímapolitikát illetően sem rendelkeznek egyazon véleménnyel. Míg az SPD és a Zöldek nem bírálják az Európai Zöld Megállapodást, a Baloldali párt elégedetlenségét fejezte ki a Green Deallel kapcsolatban, ezáltal egy új társadalmi-ökológiai paktummal erősítené a cselekvést, ahol a célkitűzés szintén a karbonsemlegesség, viszont az „Európai Közösség a megújuló energia és az energiamegtakarítás ösztönzésére” nevet viselné
A nézeteltéréseik ellenére ugyanakkor az Európai Parlament szükséges új kompetenciáiról, az uniós demokrácia megújításáról és a migrációs politika alapjairól hasonlóképpen vélekednek.
Jamaica-koalíció
Az ötödik, az SPD-t nem magába foglaló lehetséges szövetség a karib-tengeri Jamaica zászlójáról kapta elnevezését, amely az Unió, az FDP és a Zöldek hármasából állna. A 2017. évi szövetségi parlamenti választás után e három párt már megpróbált koalíciót alakítani, azonban az FDP kiszállása ezt meghiúsította, így – a bizalom hiányában – ez az együttműködés idén nem valószínűsíthető. Viszont amennyiben szeptember 26-án az uniópártok és a Zöldek támogatottsága nem lenne elegendő az abszolút többséghez, az euroatlanti és az Európa-politikában egységes jövőkép lehet kirajzolódóban.
Mindannyian az Európai Védelmi Unió megalapításában látják az európai védelem szavatolását, kiegészítve az Észak-atlanti Szövetség primátus szerepének megnevezésével. Nézeteltérés a GDP-arányos 2 százalékos védelmi ráfordítás kapcsán alakulhat ki, ugyanis míg a CDU/CSU elkötelezett a teljesítés mellett és több felelősségvállalást kezdeményezne békemissziókban, a Zöldek és az FDP leginkább a soft power, vagyis például a diplomácia eszközeit részesítené előnyben a fegyverkezés helyett. A közösségi szint megerősítésében szintén azonos nézeteket vallanak, úgy az EP reformját, mint a döntéshozatali eljárások módosítását illetően, a bevándorlók ügyének kezelésében viszont alapvető szemléletmódbeli különbségről beszélhetünk a CDU/CSU, illetve az FDP és a Zöldek között. Míg utóbbiak a befogadás és a harmadik országbeli táborok felszámolása mellett érvelnek, addig a kereszténydemokraták az Unión kívüli segítségnyújtás és a partnerországokkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozzák, célként tűzve ki, hogy minél kevesebb ember érkezzen Európába. A migráció ügye mellett – a Kenya-, a Németország- és a Közlekedési lámpa koalícióhoz hasonlóan – az EU-s klíma- és energiapolitika is éket verhet a partnerek közé az Északi Áramlat 2 megépítése kapcsán, ugyanakkor mindhárman Európa szerepét kívánják növelni, mint globális aktornak a klímakülpolitika területén, akár egy EU-s klímaképviselői pozíció létrehozása révén is.
Eredménytől függetlenül kihívások következnek
Amennyiben valóban három párt válik szükségessé az új kormány megalakításához, Angela Merkel még hónapokig ügyvezető kancellárként fog regnálni. A kérdés, hogy bármelyik koalíció is valósul meg, képesek lesznek-e a 16 év alatt kellő befolyást és elismerést szerző kormányfő által hátrahagyott űrt kitölteni? Európa vezető hatalmi pozíciójának megtartásához biztosan egy karizmatikus személy kell, hogy megválasztásra kerüljön, ugyanis a nagyhatalmi politikában is tárgyalóképes félre lesz szüksége mind Németországnak, mind az Európai Uniónak a globális érdekérvényesítéshez. Ennek első és meghatározó eleme lesz Németország G7-es, vagyis a világ hét legfejlettebb gazdaságát tömörítő szervezet elnökségének betöltése, de a koronavírus-járvány újbóli megerősödésének vagy a hazájukat elhagyni kényszerülő menedékkérők tömeges európai megjelenésének kezelése is mérföldkő lesz az új német kormány számára.
