Mai, szinte minden részletében szabályozott és egyre nagyobb részében digitális világunkban nehéz elképzelni, hogy valaki nem állampolgára egyetlen nemzetnek sem, azaz hontalan. Mégis körülbelül 10 millió embertársunk él világszerte az állampolgárság adta jogok nélkül. Az ENSZ éves jelentése szerint jelenleg 24 olyan ország van, amely nem biztosít a férfiakkal egyenlő feltételeket a nők számára az állampolgárságuk örökítése tekintetében, ami igen jelentősen járul hozzá a hontalanság súlyosbodásához. Az állampolgársági jogszabályokba beépített nemi alapú diszkrimináció súlyos jogsértésnek számít, melynek megszüntetése, így a probléma megoldása, tehát a jogszabályok módosításának elvégzése jórészt állami, politikai akarat kérdése. Bár a hontalanság kapcsán, ha egyáltalán gondolunk rá, legtöbbünk harmadik világbeli viszonyokra asszociál, fontos látni, hogy Európában megközelítőleg 600 ezer hontalan ember él, ebből 400 ezer az Európai Unió területén.
De hogyan lehetséges az, hogy valaki nem állampolgára egyetlen országnak sem? Milyen típusú diszkriminációk érhetik a hontalan embereket? Mit tesz a nemzetközi közösség a helyzet súlyosságának mérséklése érdekében? Mai adásunkban a hontalanságról, valamint az ezzel kapcsolatos diszkriminációról beszélgetünk Ujvári Blankával, az NKE ÁNTK Dékáni Stratégiai Tanácsadó Irodájának munkatársával.