A nemi alapú diszkriminatív rendelkezéseket tartalmazó állampolgársági jogszabályok az egyik legnagyobb felelősei a hontalanságnak, azon belül is a gyermekhontalanságnak. Az ENSZ éves jelentése szerint jelenleg 24 olyan ország van, amely nem biztosít a férfiakkal egyenlő feltételeket a nők számára az állampolgárságuk örökítése tekintetében, amely igen jelentősen járul hozzá a hontalanság súlyosbodásához.
A hontalanság, tehát az az állapot, amikor valaki egyetlen országnak sem állampolgára, valamint a hátrányos megkülönböztetés kéz a kézben járnak, a két fogalom egymástól elválaszthatatlan; ugyanis a diszkrimináció a hontalanságnak nem csupán következménye, de egyben oka is, azaz e viszonyrendszer úgy képzelhető el, mint egy saját farkába harapó kígyó. Következésképpen: a hátrányos megkülönböztetés a hontalanság egyik legfőbb oka, különösen a nemi alapú diszkriminatív rendelkezéseket tartalmazó állampolgársági jogszabályok felelnek a hontalanság kialakulásáért.
Amennyiben az állampolgárságra vonatkozó szabályozások a nemzeti jogokban diszkriminatív jellegűek és e nemzeti jogok nem tartalmaznak garanciákat a hontalanság elkerülését illetően, úgy az komoly befolyással bír a gyermekhontalanság kialakulására is, illetve annak kockázatának előidézésére. A társadalom peremére kerülés és a marginalizáció reális veszély a hontalanok kapcsán tekintettel arra, hogy a hontalanok állampolgárság nélkül képtelenek aktívan részt venni a társadalom mindennapjaiban, képtelenek alapvető jogaikat érvényre juttatni. A diszkriminatív nemzeti állampolgársági jogszabályok, melyek nemi alapon tesznek különbséget egy összehasonlítható helyzetben lévő más személlyel kapcsolatban kizárólag annak neme miatt, további marginalizációhoz vezetnek, illetve e helyzetet tovább görgetik és örökítik generációról generációra.
Az állampolgársági jogszabályokban fellelhető nemi alapú diszkriminatív rendelkezések abban az esetben vezethetnek gyermekhontalansághoz, amikor a gyermek számára nem az apja örökíti az állampolgárságot. Mindez akkor történhet meg, ha a gyermek apja is hontalan, ha az apa állampolgársága szerinti ország joga nem engedi az állampolgárság örökítését bizonyos esetekben, például a gyermek külföldön születése esetében. A gyermek hontalanná válik a nemi diszkriminatív jogszabály következtében akkor is, ha az apa ismeretlen vagy az anyával nem lépett házasságra a gyermek születéséig, továbbá, ha az apa képtelen volt megtenni a szükséges adminisztratív lépéseket annak érdekében, hogy a gyermek megszerezze az állampolgárságot, például, ha az apát erőszakkal elválasztották a családjától, vagy abban az esetben, ha az apa nem kívánja megtenni a szükséges lépéseket – például akkor, ha elhagyta a családot. Következésképpen a nemi alapon diszkriminatív rendelkezéseket tartalmazó állampolgársági jogszabályok módosítása elkerülhetetlen annak érdekében, hogy a hontalanná válás kockázata csökkenjen, a hontalanság felszámolásra kerüljön.
A nemi diszkrimináció közvetlen következményeként számon tartott jelenség a gyermekhontalanság. Abban az esetben, ha a gyermek élete későbbi szakaszában sem kap állampolgárságot, úgy a hontalanságot tovább örökíti az ő gyermeke számára, így a hontalan személyek száma fokozatosan növekszik a világ minden régiójában, különösen azon országokban, ahol a nők nem örökíthetik állampolgárságukat gyermekük számára a férfiakkal egyenlő módon.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) 2012 óta évről évre jelentést készít azon államokról, amelyek állampolgárság megszerzéséről szóló jogszabálya nemi alapú diszkriminatív rendelkezéseket tartalmaz a gyermek állampolgárságának keletkezése vonatkozásában. Habár eltagadhatatlan az utóbbi években elért eredmények sikeressége, mégis figyelmet érdemel az, hogy hány olyan ország van, ahol a jogalkotó nem biztosított a nőknek a férfiakkal egyenlő jogokat az állampolgárság gyermekük számára történő örökítése vonatkozásában.
A UNHCR legfrissebb, 2023. márciusi jelentése 24 országot listáz, ahol e problémakör fennáll. A korábbi jelentésekhez képest mindenképpen jelentős lépésnek számít, hogy egy országgal – nevezetesen Libériával – kevesebb azon államok száma, ahol nem valósul meg a tárgyalt témában a férfiak és nők közötti egyenlőség. Az említett 24 ország három csoportra osztható, így egyrészről azon államokra, amelyek állampolgársági jogszabályai egyáltalán nem engedik meg a nőknek a gyermekük számára történő állampolgárság örökítését vagy amennyiben igen, úgy csak nagyon ritka kivételekkel. E csoportba hat ország tartozik, névleg a Brunei Szultanátus, Katar, Kuvait, Libanon, Szomália és eSwatini (korábbi nevén Szváziföld). A másik csoportba azon 17 ország tartozik, amelyek ezt ugyan lehetővé teszik, viszont csupán azokban az esetekben, ha bizonyos körülmények fennállnak, így például akkor, ha az apa ismeretlen vagy hontalan. A harmadik csoport, amely egy államot, Mauritániát foglalja magában, szintén korlátozza az állampolgárság gyermek számára történő örökítését a nők vonatkozásában, mégis, a jogszabályba épített bizonyos garanciák biztosítják, hogy hontalanság a lehető legritkább esetekben fordul elő.
Mindazonáltal érdemes rámutatni arra a tényre, hogy e 24 ország közül 21 csatlakozott a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezményhez (CEDAW), csupán Irán, Szomália és Szudán nem. A CEDAW 9. cikk (2) bekezdése megköveteli az abban részes államoktól a férfiakkal egyenlő jogok biztosítását a nők számára az állampolgárság gyermekükre való örökítésében, ugyanakkor a 21 országból 12 fenntartással élt e cikk kapcsán, azaz nem ismeri el magára kötelező erejűnek, ami természetesen negatív hatással bír a CEDAW által elérni kívánt célokra.
Az állampolgársági jogszabályokba beépített nemi alapú diszkrimináció tehát súlyos jogsértésnek számít, amely hontalansághoz vezethet. E jogsértések megszüntetése és a probléma megoldása, tehát a jogszabályok módosításának elvégzése pusztán állami akarat kérdése. Az állampolgárság megszerzésének alapjait lefektető jogszabályok e súlyosan diszkriminatív rendelkezései jogszabály-módosítással akként alakíthatók, hogy azok az emberi jogi szempontoknak is megfeleljenek. Ugyanakkor azon esetben beszélhetünk kifejezett előrelépésről a hátrányos megkülönböztetés és a hontalanság egymástól való elválasztásában, amennyiben nemcsak a jogszabályok módosítása tekintetében keletkezik konkrét állami akarat a jogsértések megszüntetése iránt, hanem ha ezen államok az állampolgárságból kirekesztett személyeket a megfelelő módon tudják integrálni a társadalomba.
A kép forrása: https://www.istockphoto.com/hu
