Nehéz helyzetbe került Donald Trump, a teljes Kongresszus ellenében kell kitöltenie második (és utolsó) elnöki ciklusát, ugyanakkor a külpolitikai projektjeit éppen a két év múlva lejáró mandátuma miatt végigviheti, hiszen azokért már nem büntethetik meg a választók.
A félidős kongresszusi választások kampányának nagy kérdései az életszínvonal (a mindennapi életvitel költségei), az energiaválság és a kormányzat külpolitikai iránya (vámháború és az iráni háború) voltak – az amerikai elemzők különböző értékeléseinek ez a közös halmaza.
Hagyományosan az amerikai választókat sem érdekli a külpolitika önmagában, annak belpolitikai, és leginkább gazdasági következményei azonban nagyon is igen. Márpedig az infláció elszállt, és az összefüggések mindenki számára ismertek: Irán és az Egyesült Államok katonai konfliktusában a Hormúzi-szoroson keresztül zajló tengeri kereskedelem befagyott, ez pedig megemelte az energiaárakat (üzemanyagárakat), aminek automatikus következménye az elszálló élelmiszerárak, a szolgáltatások és az egészségügyi ellátás drágulása.
Másrészt, Afganisztán és Irak után az amerikai választók nem szeretik a pénznyelő és prognosztizálhatatlan végű háborúkat. Donald Trump első elnöki ciklusában a béketeremtő világvezető pozíciójában sikeres külpolitikát vitt, 2025-ben azonban a közel-keleti status quo Amerika (és Izrael) számára előnyösebb megváltoztatására tett kísérletet, amikor Izraelhez csatlakozva iráni atomlétesítményeket bombázott, majd február végén megindította a háborút Irán ellen az ajatollah rezsim megbuktatásának nem annyira titkolt szándékával.
A háború azonban egy elhúzódó konfliktussá vált; a teheráni rendszer nem omlott össze, az iráni hadsereg a vártnál masszívabbnak bizonyult, a hatalmas ország földrajzi adottságai miatt pedig vélhetőeb szárazföldi invázióval sem rohanható le, de ilyet Washington amúgy sem fontolgat.
Donald Trump népszerűsége elapadt, a mérések szerint a szavazók mindössze egyharmada tartja elnöki teljesítményét pozitívnak. A félidős kongresszusi választások intézménye hagyományosan egy eszköz arra, hogy az elnöki ciklus felénél szondázza a közhangulatot – nem véletlen, hogy az elnökválasztáson nyertes vezető az esetek többségében komoly bírálatot kap „félúton”; ez lehetőség a kormányzati politikák korrekciójára, ugyanakkor a Kongresszus két házában (a Képviselőházban és a Szenátusban), vagy akár ezek egyikében a többség elvesztése súlyos politikai következményekkel jár a végrehajtó hatalom számára.
A november 3-i látlelet
A Demokrata Párt kampánya jól ráérzett az emberek érzékenységére: jelöltjeik azzal korteskedtek, hogy amennyiben őket szavazzák be a helyi, szövetségi törvényhozásokba, azon fognak dolgozni, hogy a gazdaságot újra sínre tegyék, a pénz az emberek zsebében maradjon, az állam spóroljon a korrupció megfékezésével, illetve kiszámítható egészségügyi ellátás, szolgáltatások legyenek, vagyis a liberálisok nem kevesebbet, mint az amerikai életminőség megőrzését ígérték.
A statisztikák szerint a demokratáknak szinte minden választói csoportban sikerült elvinniük szavazókat a 2024-es Trump-táborból: a spanyolajkúak anno rekordszámban támogatták Trump elnökké választását, kemény bevándorláspolitikája miatt azonban mára egy részük levált, a legfiatalabb szavazói generáció szintén a liberálisokra voksolt többségében, és mind a fehér, mind a fekete állampolgárok körében nőtt az ellenzékre szavazók aránya a két évvel ezelőttiekhez képest.
A voksolás eredményeképpen tiszta, stabil többsége lesz a Demokrata Pártnak a Kongresszus mindkét kamarájában: e cikk írásakor a Szenátusban 54–44-es, a Képviselőházban 240–147 mandátumos demokrata többséget mutattak, a részleges kormányzóválasztáson (az államok kétharmadában tartották meg ezt a voksolást) 28–20 az arány a demokraták javára. Ez egy elsöprő ellenzéki győzelem, a vártnál, illetve a prognosztizáltnál jobb eredmény a demokraták számára.
Politikai következmények
Ez a politikai helyzet, a biztonságos, két házban is magabiztos törvényhozási többség meg tudja bénítani az elnök hatásköreit, jelentősen korlátozni tudja politikai mozgásterét. A „béna kacsa” állapot – vagyis amikor egy vezető a mandátumának vége fele jár és hatáskörei végesek – könnyen beállhat, hiszen az alkotmány értelmében két elnöki ciklus kitöltése után a tisztség már nem betölthető, vagyis Trumpnak két éve maradt a hivatalban, illetve ezt az utolsó időszakot már korlátozott hatáskörökkel szolgálja végig, így karakteres politikai programjainak gyors és hatékony végigvitelére várhatóan már nem lesz módja.
Ellene hat az is, hogy a fentiekből következően az amerikai politika aktív szereplői már a 2028-as „Trump utáni” táncrendre készülnek, ennek játékszabályai, szereplői és tétjei pedig már jövőre elkezdhetnek formálódni.
A Trump-kormányzat jogszabályalkotási programja minden jel szerint el fog akadni, a kongresszusi többség nem fogja megszavazni a liberális elvekkel szembemenő konzervatív előterjesztéseket, Trump hosszú kompromisszumkereső tárgyalássorozatoknak nézhet elébe, illetve ennek elkerülésére nagyobb tere lesz az elnöki rendeleteknek. Ugyanez igaz az állami vezetők kinevezésére, Trump jelöltjei nem feltétlenül kapják már meg a törvényhozás jóváhagyását.
Nagy kérdés, hogy a külpolitikai döntéshozatalban mennyire lesz megkötve az elnök keze. Mindenesetre a védelmi költségvetés megszavazása már nem biztosított, így az iráni háború finanszírozását az új összetételű kongresszus már nem fogja folytatni. Ugyanakkor az elnöknek vétójoga van a külpolitikai ügyekben, a rendeleti kormányzás e téren bevett gyakorlat, és ő a hadsereg főparancsnoka, így a Kongresszus és az elnök között kemény játszmák valószínűsíthetők.
Egyrészt Trump keze jobban meg lesz kötve, másrészt nem lesz már rajta az újraválasztási megfelelés kényszere, bátrabban kockáztathat – nem kizárt, hogy ez merészebb katonapolitikát jelez előre. Az iráni háború eldöntetlen, ezen a „fronton” várható meglepetés, ha lesz ilyen.
Az ukrajnai háború kapcsán a Trump-kormányzat várhatóan ezután is a tárgyalásos kiegyezést fogja propagálni az orosz és az ukrán fél számára, az európai NATO-szövetségeseknek pedig fel kell készülniük arra, hogy az amerikai hadsereg rövidesen csapatkivonásokat fog végrehajtani Európából.
A harmadik geopolitikai válsággóccal, a csendes-óceáni térséggel kapcsolatban Donald Trump politikájában nem várnak drámai változást az elemzők. A technológiai és kereskedelmi versengés továbbfolytatódik majd a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és Kína között, de Washington nem akar kenyértörést a kínai kapcsolatokban. Tajvan kérdésében a háttértámogató szerepében marad, nem feszíti túl a húrt, de eközben több gazdasági területen keményen beleáll a játszmákba, hogy fenntartsa eddigi dominanciáját.
Nyitókép forrása: lukpedclub.gmail.com / depositphotos.com
