E gondolat is elhangzott azon a szakmai fórumon, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Környezeti Fenntarthatósági Intézete (KFI) rendezett a körforgásos gazdaságról Környezeti kihívások, gazdasági válaszok címmel.
Czippán Katalin, az intézet munkatársa köszöntőjében úgy fogalmazott: a természettudományok képviselői régóra kongatják a vészharangot azzal kapcsolatban, hogy komoly gondok vannak az erőforrások felhasználásával és a környezetszennyezés mértékével. Ám a tapasztalatok szerint a megoldások leginkább a társadalomtudósok és gazdasági szakemberek kezében vannak, ezért fontos, hogy a tudományterületek közeledjenek egymáshoz.
E gondolat jegyében először a vízgazdálkodás és a klímaügyek oldaláról vizsgálták meg a kérdést a szakértők. Bíró Tibor, a KFI intézetvezetője és Pálvölgyi Tamás, az NKE Víztudományi Karának nemzetközi és stratégiai dékánhelyettese az aszály, a vízhiány szorítása és a klímaváltozás témakörében fejtette ki gondolatait.
Struktúraváltás kellene!
Bíró Tibor hosszútávon fenntarthatatlannak tartja, hogy a gazdálkodók térítésmentesen jutnak vízhez akkor, amikor kimerülőben vannak a vízkészletek és sorozatban nézünk szembe a hidrológiai aszályokkal. Ez nem ösztönöz takarékos vízhasználatra. Mindeközben a szennyvizek újra hasznosítása és a csapadékvizek gyűjtése, felhasználása gyerekcipőben jár. Szorít az idő, az ágazatok elkezdtek küzdeni egymással a vízért: az ipari vízigény felfutóban van, versenyben állnak a feldolgozóipar egyes ágazatai. Nem lesz elég a vízkészlet, nem szabad mindenhez megengedni a tiszta, nyers víz használatát – állítja az intézetvezető.
A mezőgazdaságot is markánsan érinti a probléma. Struktúraváltásra lenne szükség, közben óriási dotációt kap az ágazat, és uniós szinten sem áll küszöbön a feladat megoldása. Ami a hazai helyzetet illeti, a tavaszi csapadékmennyiség csökkenő trendben van, a gazdák mind inkább őszi gabonában gondolkodnak, meg kölesben kukorica helyett – de ez utóbbihoz nincs meg a feldolgozókapacitás. Hidegtűrő kukoricahibrideket is lehetne használni, hogy még az aszály beköszönte előtt érdemi termés legyen learatható, egyszóval tudnánk alkalmazkodni, de ennek épp, hogy csak az előszele látszik – vélte Bíró Tibor.
A vízhiány elleni küzdelmet számos tényező hátráltatja. Ilyen az emelt vízterek hiánya – duzzasztani kellene, hogy legyen statikus vízkészlet –, a kedvezőtlen mederhálózati eloszlás, a degradált talajtér és az öntözési kultúra hiánya is. Sajnos a vízkészletekkel a lakosság sem gazdálkodik megfelelőképpen: egy napi ivóvíz és szennyvíz összesen 80 forintba kerül fejenként. A 90-es években a kommunális vízfogyasztás jelentősen csökkent, most ez megint emelkedőben van. Ördögi kör vette kezdetét: az alacsony szintű árak okán nincs elég bevétel, emiatt a fejlesztési forrás is szűkös – pedig éppen ezáltal lehetne valóban olcsóbb a víz, például a szivárgási veszteségek csökkentésén vagy éppen az ágazat digitalizációján keresztül.
Milyen ma a rezilienciánk?
Pálvölgyi Tamás a hőmérsékleti anomáliák kapcsán felidézte a 16-ik századi jégkorszakot, amikor globálisan egy Celsius fokot esett az átlaghőmérséklet. Erre akkor válaszképpen spontán alkalmazkodás történt, ennek példája Anglia, ahol a szántóföldeken nem érett be a gabona, ezért juhtenyésztésbe kezdtek vagy a sikertelen szüret miatt borkészítés helyett sörre váltottak. Vajon milyen ma a rezilienciánk, mennyire lennénk, vagyunk képesek egy ehhez hasonló alkalmazkodásra, váltásra? – tette fel a kérdést a dékánhelyettes.
Annál is inkább indokolt a kérdésfelvetés, mert a statisztikákból az látszik: az aszálysérülékenységnek csupán az egyik eleme a csapadékmennyiség (kitettség), emellett a talaj felső rétegének homoktartalma (érzékenység) és az öntözővíz használata (alkalmazkodóképesség) együttesen határozzák meg azt. Szabolcsban például nagyobb a sérülékenység, mint az aszály mértéke. A forrásallokáció kapcsán is fontos látni, hogy akár egymás melletti járások is eltérően sebezhetőek.
A klímaváltozás hatása nem homogén, s ez kihívást jelent: differenciált gazdaságfejlesztési eszköztár kifejlesztését igényli. Méghozzá minél hamarabb: a tudomány nem képes a jelenleginél nagyobb bizonyosságot előre jelezni a következményekben, ebben a tudományos bizonytalanságban kell rugalmasan alkalmazkodni. Elengedhetetlen, hogy a klímaváltozás, vízjárás-változás, területhasználat-változás következményei, és azokhoz való alkalmazkodás a közbeszéd részévé váljon. Azt is fontos tudatosítani, hogy nemcsak műszaki, hanem társadalmi innovációkra – például szokásaink megváltoztatására – is szükség van – húzta alá Pálvölgyi Tamás.
Adottságok, lehetőségek
A fenntartható jövő szempontjából elengedhetetlen a környezeti szempontokat összekapcsolni a gazdasági kihívások és lehetőségek tárgyalásával. Erre vállalkozott Körforgásos gazdaság: gazdasági adottságok és lehetőségek című előadásában Csath Magdolna közgazdász, az NKE kutatóprofesszora, magántanára.
A gazdaság lineáris modelljében az ipar a környezettől elvesz, használ, majd a hulladékot kidobja. A körforgásos gazdaság ellenben azt célozza, hogy az anyagot, energiát minél hosszabb ideig bent tartsuk a körforgásban, kevesebbet kelljen bányászni és kevesebbet dobjunk el. A legfontosabb eleme a tervezés, minden ott kezdődik. De fontos elemei az újrahasznosítás, vagy az életciklus-meghosszabbítás (javíthatóság, alternatív fogyasztás) is. Sajnos az uniós költségvetés nagyon alacsony összeget különít el a körforgásos gazdaságra való áttérésre – hangzott el. Sajnos idehaza az összeszerelő üzemek esetében a tervezés nem itt történik, ezért Magyarország nem sokat tehet azért, hogy már az első fázis takarékosabban, és a körforgásos gazdaság jegyében menjen végbe.
A körforgásos gazdaságot a gazdaság szerkezete, a tulajdonviszonyok, valamint az értékrend alapvetően befolyásolják; természetesen összefügg az innovációval és a versenyképességgel is, de ellentétes a bármi áron való növekedéssel – sorolta a megközelítés ismérveit Csath Magdolna. A pénzügyi teljesítmény mellett legalább olyan fontos a környezet állapota és az emberek jólléte. Hozzátette Kuminetz Géza teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának szavait: „A jó gazdálkodás engedi pihenni a természetet és az embert”.
A hazai helyzetről szólva elhangzott: légszennyezésben az unióban az ötödik legmagasabb növekmény a miénk, amiben az ipar 20,9, százalékos aránya pedig ugyancsak magas. Sajnos a nálunk jellemző anyag-és energiaigényes ágazatok . Az ökoinnovációs index alapján – amely az inputokat, az akciókat, az eredményeket, a hatékonyságot és a társadalmi-gazdasági eredményeket veszi figyelembe – sajnos a korábbi 21-ről a 26-ik helyre csúszott Magyarország. A jövő kapcsán a Csath Magdolna azonban összességében úgy látja, hogy a körforgásos gazdaságra lehetőségként érdemes tekinteni, amely innovációs lehetőségeket kínál.
Változás a világban
A folytatásban kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyet Czippán Katalin fenntarthatósági tanácsadó, címzetes docens moderált. Ebben Csath Magdolna elmondta: az unió versenyképessége az innováció hiánya miatt is alacsony szinten áll. S már az inputoknál is takarékoskodni lehetne; erőforrásszegény államok számára különösen fontos a szervezeti- vagy a folyamatinnováció. Bíró Tibor szerint is nagyon hiányzik az innováció, hagyni kellene forrást az ágazatokban erre. A mezőgazdaság kapcsán még hozzátette: olyan területeket érdemes csak öntözni, amelyen a földminőség jó és ahol nagy árbevételt eredményező kultúrát termesztenek. Pálvölgyi Tamás a fogyasztói igények változásának fontosságára és a paradigmaváltásra hívta fel a figyelmet: utóbbi nélkül a hatékonyságjavítás csak elodázza a problémát. A résztvevőket „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban” – idézettel emlékeztette az aktív felelősségvállasra végezetül Gandhit Csath Magdolna.
A vízkészletek és vízgazdálkodás kapcsán szakértőinkkel podcast adásokban is beszélgettünk, ezek ITT és ITT érhetők el.
Nyitókép: depositphotos.com
