Miképpen képzelhető el a városok és egyéb emberi települések befogadóvá, biztonságossá, ellenállóképessé és fenntarthatóvá tétele? Mit javasol az ENSZ?
Az ENSZ Közgyűlésén elfogadott határozat 2005-ben a fenntartható fejlődés három, egymással szoros kölcsönhatásban és függőségben levő dimenzióját, a gazdaságit, a társadalmit és a környezetit azonosította, melyet 2015-ben megerősítettek. Az ENSZ Közgyűlés 193 tagállamának vezetője 2015. szeptember 25-én egyhangú döntéssel fogadta el a fenntartható fejlődés új, globális, 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendet és keretrendszert „Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló programja” címmel, melynek középpontjában a fenntartható fejlődési célok állnak. Az Agenda 2030 néven is ismert dokumentumba foglalt keretrendszer alapjait a kiegyensúlyozott társadalmi fejlődés, a tartós gazdasági növekedés és a környezetvédelem képezik. Összesen 17 fenntartható fejlődési cél (Sustainable Development Goals – SDG) és 169 alcél került meghatározásra.
Célok és alcélok
Témánk szempontjából különösen érdekes és tanulmányunk középpontjában áll a 11. cél, mely így hangzik: a városok és egyéb emberi települések befogadóvá, biztonságossá, ellenállóképessé és fenntarthatóvá tétele. Az ENSZ megállapítása szerint a városok a Föld földterületének mindössze 3%-át foglalják el, de az energiafogyasztás 60-80%-ért és a szén-dioxid-kibocsátás 75%-ért felelősek. E célhoz 7 db alcélt rendeltek. Összefoglalóan elmondható, hogy a 11. SDG célja a városok és más emberi települések megújítása és tervezése olyan módon, hogy mindenki számára lehetőségeket kínáljon, hozzáférést biztosítva az alapvető szolgáltatásokhoz, az energiához, a lakhatáshoz, a közlekedéshez és a zöld közterületekhez, miközben csökkenti az erőforrás-felhasználást és a környezetterhelést.
A fenntartható városfejlesztés döntő szerepet játszik az emberek életminőségének javításában, mind az EU-n belül, mind pedig globális szinten, így fontos, hogy az EU és tagállamai közös jövőképet alakítsanak ki az Európai Unió és a világ számára. Az ENSZ legutóbbi, 2023-as jelentése alapján a már korábban bemutatott 11. cél elérése érdekében az erőfeszítéseknek befogadó, rugalmas és fenntartható városfejlesztési politikák és gyakorlatok megvalósítására kell összpontosítaniuk. A fentiekkel összhangban készítette elő az Európai Unió a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiák kézikönyvét. A fentiekben láthattuk a várospolitika előtt álló kihívásokat.
A Fenntartható Városfejlesztési Stratégiák egy olyan eszköz, amely a fenntartható fejlődési elvek városi területen történő implementálására törekszik. A 2023-as jelentés helyzetértékelése szerint mintegy 325 millió ember, azaz az Európai Unió lakosságának csaknem háromnegyede él városias területeken – városokban (csak a városokban közel 40%-uk lakik), községekben és külvárosokban –, arányuk 2050-re egyértelműen emelkedni fog. A jelentés foglalkozott többek között a városokban és a közösségekben tapasztalható életminőséggel (lakhatás minősége, biztonság, szállópor-koncentráció, zajszennyezés, zöldterületek), a fenntartható mobilistással (tömegközlekedés, közúti balesetek), valamint a környezeti hatásokkal (településterület, hulladék- és szennyvízkezelés).
Kiszolgálni a kor igényeit
A kihívások többek között a városvezetés és a kormányzati aktorok számára is feladatokat telepítenek. Az Európai Unió megállapítása szerint a jó városirányítás előmozdítása az alábbiakkal lehetséges: (1) a hatóságok kapacitásának megerősítése a kormányzat minden szintjén, (2) az integrált tervezés és az államháztartás irányítása terén, (3) a megfelelő jogi és politikai keretek létrehozásával, (4) az önkormányzatok állami és magánberuházásokhoz való hozzáférésének elősegítésével, valamint (5) a nők szerepvállalásának növelésének ösztönzésével a városirányítási ügyekben. Vagyis a kormányzatnak biztosítania kell azt a szabályozói és támogatói környezetet, amely elősegíti a fenntarthatósági céloknak és az Európai Unió vállalásainak való megfelelést, az időarányos teljesülést. Ugyanakkor nagyon fontos hatósági-ellenőrző funkciókkal is bír a kormányzat, melyek kulcselemei például egy-egy környezetszennyezési ügy megelőzése és felszámolása terén.
A kormányzatnak / városirányításnak olyan infrastruktúrát kell működtetnie és szerveznie, mely kiszolgálja a mai kor igényeit. Ugyanakkor ez nem képzelhető el a települési önkormányzatokkal történő együttműködés nélkül. Ahogy a fenntartható fejlődés érdekeinek középpontjában az emberek állnak, úgy az ipar 5.0-ban a technológia az embereket szolgálja. A tanulmányban részletezett kihívások kezeléséhez a kor technikai vívmányai rendelkezésre állnak, ezeket a megoldásokat adaptálni és használni szükséges mind állami, mind települési szinten. Ehhez viszont megfelelő felkészültségű, releváns – különösen digitális – kompetenciával rendelkező tisztviselői karra van szükség a közigazgatás teljes vertikumában, az államigazgatást és önkormányzati igazgatást is beleértve.
A témával összefüggésben írt részletes tanulmány a Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás lapszámában fog megjelenni.
A bejegyzés a Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-23-4-II-NKE-106 kódszámú új nemzeti kiválóság programjának a nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
Nyitókép: depositphotos.com
