A Kisebbségi Szemle című folyóirat a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerkesztésében negyedévente jelenik meg. Az immár nyolc esztendős kiadvány legfrissebb számának bemutatója május 15-én lesz az NKE Egyetemi Könyvtárában. Ebből az alkalomból Gazsó Dániellel beszélgettünk. A Kisebbségi Szemle alapító társszerkesztője egyben a Nemzetpolitikai Kutatóintézet diaszpórakutatásokért felelős referense, az NKE ÁNTK KKT tudományos munkatársa és a Kisebbségpolitikai Kutatóműhely tagja.
Hogyan született meg a folyóirat?
A negyedévente megjelenő Kisebbségi Szemle 2016-ban jött létre a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerkesztésében. Annak társkiadványaként egy évvel később, 2017-ben jelent meg először a Hungarian Journal of Minority Studies (HJMS) angol nyelvű évkönyvünk. Mindkét periodikát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. adja ki. Önálló folyóirataink elindítása előtt, 2012 és 2015 között a Lucidus Kiadó gondozásában megjelenő Kisebbségkutatás című folyóirat, valamint a Minority Studies angol nyelvű évkönyv szerkesztésében vettünk részt. A Kisebbségi Szemle és a HJMS lényegében az abban az időben elkezdett szerkesztői tevékenységünk folytatása, kibővítése.
Mi volt vele a legfőbb céljuk?
Az új folyóiratok elindításával célunk olyan tanulmányok megjelentetése volt, amelyek a tudományos közösséget közelebb hozzák a nemzetpolitika működéséhez, ugyanakkor a nemzetpolitikai döntéshozók számára is alkalmazható ismereteket nyújtanak.
Kiknek ajánlják a folyóirat olvasását, kikből áll a célcsoport?
Az általunk megjelentetett tanulmányokat ajánljuk mindenkinek, akit érdekel a kisebbségi lét, különös tekintettel a külhoni magyar közösségek, valamint az anyaországi felelősségvállalás és az abból fakadó nemzetpolitikai gyakorlatok.
Időnként tematikus lapszámokat is megjelentetnek. Milyen témákban?
Igen, az elmúlt bő nyolc év alatt számos tematikus lapszámot hoztunk létre. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kisebbségkutatás és a határon túli támogatások szinte minden szegmensét lefedik a Kisebbségi Szemle eddig megjelent lapszámai. Gondolok itt a teljesség igénye nélkül a kisebbségi jogokra; a kisebbségvédelem országos és nemzetközi vetületeire; a kisebbségpolitikai kérdésekre; a parlamenti, tartományi és önkormányzati választások kisebbségi közösségekre gyakorolt hatásaira; a kisebbségi tannyelvű oktatás kihívásaira; a szomszédos országok magyarlakta régióinak etnikai térszerkezetére, az ott élő közösségek demográfiai folyamataira, a szórványosodásra; a migrációs eredetű diaszpóraközösségek fejlődéstörténetére, intézményesülésre és anyaországi kapcsolataira; valamint a nemzet- és diaszpórapolitika hazai és nemzetközi gyakorlataira.
Mik az eddigi tapasztalatok, mely témák iránt nagyobb az érdeklődés?
A visszajelzésekből azt tapasztaljuk, hogy a Kisebbségi Szemle iránt nagy a szakmai érdeklődés. A legkülönbözőbb tudományterületekről érkeznek hozzánk megjelenésre szánt tanulmányok, a tematikus lapszámainkat pedig eltérő szakokon használják oktatási célokra is.
Milyen rangsorolást kapott a folyóirat?
A Kisebbségi Szemle a Hungarian Journal of Minority Studies évkönyvünkkel együtt 2019-ben került fel a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratlistájára. A Történettudományi Bizottság „A”, a Politikatudományi Bizottság „B”, a Demográfiai Osztályközi Állandó Bizottság „D” kategóriába sorolta. Ez is jelzi a folyóirat multidiszciplináris jellegét.
Hol érhető el?
Az egyes lapszámok tartalma elérhető a Nemzetpolitikai Kutatóintézet honlapján; valamint felkerül a Central and Eastern European Online Library (CEEOL) honlapjára is, következésképpen több mint száz, a világ különböző pontjain működő könyvtár digitális adatbázisában is fellelhető. Mindkét periodika nyomtatott verzióban is megjelenik a Kapitális Nyomdaipari Kft. kivitelezésében. A papíralapú lapszámokat több hazai és külhoni magyar oktatási és kutatói tevékenységet folytató intézménynek elküldjük, így megtalálhatók az egyetemek könyvtáraiban is. Az NKE Egyetemi Könyvtárában a folyamatosan bővülő teljes sorozat a Kisebbségpolitikai Kutatóműhely szervezésében május 15-én megvalósuló folyóiratbemutató panelbeszélgetést követően lesz elérhető.
Hogyan lehet publikálni benne és milyen előnyei vannak a publikálásnak?
Kéziratot szívesen fogadunk bárkitől, aki a fentebb részletezett témákban szeretne publikálni. A megjelenéshez eleget kell tenni a folyóirat formai követelményeinek, melyek a lapszámok tartalmaihoz hasonlóan szintén egy kattintással elérhetők a honlapunkon. A tudományos folyóiratok általános kritériumainak megfelelően minden hozzánk beérkező tanulmány szaklektori vélemény alapján kerül közlésre. A lektorálási feladatok szakszerű elvégzését a saját tudományterületükön elismert szakemberekből álló szerkesztőbizottság biztosítja. Ezeknek a kritériumoknak a betartása alapfeltétele a folyóirat tudományos besorolásának, ami elsősorban a szerzők érdekét, előmenetelét szolgálja.
Milyen eseményeket terveznek a témában?
A tematikus lapszámaink bemutatására több alkalommal is szerveztünk rendezvényt. Legutóbb idén, május 7-én tartottunk konferenciát két egymásra épülő – a 2023/3-as és a 2023/4-es – lapszám tartalmának ismertetésére szerzőink bevonásával, mely a szlovákiai népszámlálás eredményeire fókuszált. Ezt a szokásunkat folytatni kívánjuk. Rendezvényeinkre szeretettel várunk minden érdeklődőt a jövőben is.
Az eseményre a Kisebbségpolitikai Kutatóműhely és az NKE Központi Könyvtár közös szervezésében május 15-én 16:00 órai kezdettel kerül sor az NKE Egyetemi Könyvtárában. Részletek és regisztráció EZEN a linken.
Nyitókép forrása: Nagy Géza–Nemes Mihály: A magyar viseletek története / Wikipédia