Mesterséges intelligencia alapú technológiák a NATO-ban

A mesterséges intelligencia (MI) alapú technológiák terjedése alapjaiban változtatja majd meg a védelmi szektor képét a következő évtizedekben, amelynek során átalakulnak a katonai képességek is. Hogyan reagálnak az egyes NATO tagállamok e változásokra?

A mesterséges intelligencia (MI) alapú technológiák terjedése várhatóan alapjaiban változtatja majd meg a védelmi szektor képét a következő évtizedekben, amelynek során átalakulnak a döntéshozatali folyamatok és az egyes hagyományos, illetve nem-hagyományos katonai képességek is. Kutatásomban azt vizsgáltam, hogy hogyan reagálnak az egyes NATO tagállamok e változásokra, annak érdekében, hogy pontosabb képet kaphassunk a szövetség helyzetéről. Mivel a NATO képességei alapvetően a szövetséges tagállamok egyéni képességeitől függnek, így fontos megértenünk, hogy az új, MI-alapú technológiák terjedése milyen hatással lehet az egyes országok haderejére és ezáltal az együttműködésükre.

A munkám során a NATO Cooperative Cyber Defence Centre of Excellence (CCDCOE) 2021 őszén megjelent adatsoraira támaszkodtam, amely átfogóan összegezte a NATO tagállamaiban jelenleg alkalmazott MI-alapú képességeket, a saját kutatásomban pedig ezen az adatsoron végeztem további elemzéseket, hogy feltárjam a NATO-n belül egyre láthatóbbá váló MI-alapú technológia-klasztereket és képességszakadékokat.

Az már a CCDCOE által feltárt puszta számadatokból is jól látszik, hogy a NATO Keleti Szárnya (és Lengyelország kivételével általában véve a hidegháború után csatlakozott országok) jelentős mértékben le vannak maradva az MI-alapú eszközök katonai alkalmazása terén. Az egész szövetségen belül 9 tagállam rendelkezik legalább 10 különböző, MI-alapú képességgel, van viszont 14 olyan ország, ahol e képességek száma kevesebb, mint 5. E 14 ország közé sorolhatjuk Izlandot, Luxemburgot és a 12 keleti tagállamot, ami komoly földrajzi törésről árulkodik a szövetségen belül. Ez önmagában persze nem feltétlenül újdonság, hiszen a NATO-n belüli képességszakadékok korábban is ismertek voltak és számos alkalommal meg is mutatkoztak az elmúlt évtizedek során a különböző műveletekben.

A helyzet ugyanakkor nem sokkal jobb a nagyobb MI-alapú képességekkel rendelkező tagállamok esetében, hiszen a körükben kimutatott tendenciák komoly fragmentációt jeleznek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a NATO-n belül használatban lévő 84 darab különböző MI-alapú eszköz 61%-át mindössze 1 tagállam használja, 26%-át pedig 2-4 tagállam. Ennek oka, hogy a jelentős MI-alapú képességekkel rendelkező tagállamok értelemszerűen a saját tecnhológiájukat szeretnék preferálni és előnyben részesíteni, így például, Törökország 10 különböző MI-alapú programot tart rendszerben, de ezek közül 9-et csak és kizárólag Törökország használ a NATO-n belül. A török példához hasonlóan Franciaország esetében 5, Németország esetében 6, az Egyesült Királyság esetében 7, az Egyesült Államok esetében pedig 6 ilyen program azonosítható, ami párhuzamos képességstruktúrák létrejöttéhez vezet és akadályozza az együttműködést szövetségi szinten.

A lentebb látható ábrán azt jelöltem, hogy milyen MI-alapú képességhálózat azonosítható a szövetségen belül. Minél vastagabb egy nyíl két tagállam között, annál több olyan MI-alapú képesség azonosítható, amit mindkét ország használ a haderejében. Jól látható, hogy a kapcsolatok a belső körben erősebbek, és ezek az államok rendszerint több MI-alapú programmal is rendelkeznek (a keleti országok Lengyelország kivételével a külső körben helyezkednek el). Fontos azonban rögzíteni két tanulságot is. Egyfelől jelentős MI-alapú képességekkel együtt is szorulhat valaki a perifériára, ha más nem használja azokat a képességeket. Így például Törökország és Franciaország is kiszorul a belső körből, pedig mindketten a NATO élmezőnyébe tartoznak az MI katonai alkalmazása terén. Magyarország (és a keleti NATO tagok) szempontjából ugyanakkor még ennél is fontosabb, hogy korlátozott MI-alapú képességekkel is bekerülhet valaki a belső körbe. Hollandia és Lengyelország MI középhatalmakként komoly kapcsolatrendszert tudnak felmutatni, ami az interoperabililtást fokozza a szövetségen belül. Hozzájuk hasonlóan a korlátozott MI képességekkel rendelkező Dánia és Belgium is a belső körben helyezkedik el, és mindketten erősebb szövetségen belüli kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, mint a legtöbb MI nagyhatalom. Az MI nagyhatalmak az új technológiák fejlesztése és alkalmazása során egymás vetélytársaivá válnak és jellemzően vonakodnak az MI-alapú képességeiket más tagállamoktól vásárolni. Eközben az MI-középhatalmaknak (és a magukat ügyesen pozicionáló kisebb országoknak) jobb esélyük van magasabb szintű interoperabilitást elérni a szövetségen belül.

Összességében a kutatásból kirajzolódik, hogy a NATO-n belüli képességszakadék nemcsak az MI-alapú technológiákat szélesebb körben alkalmazó és nem alkalmazó tagállamok között jelentkezik, hanem egyre látványosabb a jelentős képességekkel rendelkező tagállamok csoportján belül is. Ez jelentős fragmentációhoz, az együttműködési képességek korlátozásához és párhuzamos képességstruktúrák kiépüléséhez vezet a szövetségen belül. Mivel feltételezhetjük, hogy az MI-alapú technológiák terjedési üteme fokozódni fog a jövőben, így valószínűsíthetően e fragmentáció is egyre látványosabbá válik majd, aminek hosszú távon is komoly hatása lehet a NATO belső kohéziójára és műveleti képességeire is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-4-I-NKE-19 Kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

Az elemzés teljes terjedelmében a Nemzet és Biztonság – Biztonságpolitikai Szemle 2021/4. számában jelenik majd meg. Az ábrát és a táblázatot a szerző készítette a NATO CCDCOE által publikált adatok elemzése alapján.

Etl Alex: A mesterséges intelligencia hatása a NATO tagállamok stratégiai gondolkodására. Nemzet és Biztonság – Biztonságpolitikai Szemle, 14. évf. 4. sz. 2021/4. (megjelenés előtt).