1874 november végén idős, zavart tekintetű férfi bolyongott Budapest utcáin. Bár családja próbált vigyázni rá, egy óvatlan pillanatban megszökött tőlük, és a Dunába vetette magát. A vízből kihúzták ugyan, szervezete azonban nem bírta már a jéghideg vizet és a csípős novemberi hideget – pár nappal később meghalt. Haláláról sokan megemlékeztek, mivel Justh József nemcsak Turóc vármegyei parlamenti képviselő, nemcsak az akkori kormánypárt frakcióvezetője, hanem 1848-ban Kossuth Lajos és Batthyány Lajos, az 1860-as években pedig Deák Ferenc fontos támogatója és politikai szövetségese is volt. Magyar kortársai közül kevesen tudták azonban, hogy az országosan is ismert Turóc megyei politikus nem csak megyéje sorsát tartotta kézben évtizedeken keresztül, de a szlovák nemzeti mozgalom történetének egyik legfontosabb alakja is volt, sőt, a korszak egyik legfontosabb szlovák regényét is részben az ő története ihlette.
A kiürült boroshordók vármegyéje
Ján Kalinčiak (1822 – 1871) szlovák író egyik legismertebb regényében, a több magyar fordításban is olvasható Tisztújításban egy kitalált vármegye két nemesi csoportjának sokszor komikus küzdelmét mutatja be egy vármegyei tisztújítás kapcsán. Az 1840-es évek közepén játszódó történet szerint a hatvan év körüli, jó politikai taktikusnak ismert konzervatív alispán, Besenyovszky Ádám irányítja Hegymeg vármegyét immár 15 éve. Érzi azonban, hogy a következő tisztújítást már nehezebben nyerheti meg, mivel a magyar nyelv egyre fontosabb lesz a politikában, ő pedig latinul folyékonyan, magyarul viszont nehezen beszél csak. Kihívója a fiatal, reformokat pártoló, széles kisnemesi csoportokat maga mögött tudó liberális párti másodalispán, Potocky. A regény főhőse azonban nem ő, hanem a nagy multú, de elszegényedett családból származó fiatal szolgabíró, Leviczky István, aki szerelmes az idős alispán egyetlen leányába. Az alispán azonban rangon alulinak tartja a házasságot, mire a fiatalember családja szövetségre lép Potoczkyval, aki így már könnyedén legyőzi Besenyovszkyt, Leviczkynek pedig felajánlja a másodalispáni posztot.
Bár Kalinčiak kijelenti, a regénybeli vármegye csak az ő fantáziájában létezik, szereplői pedig kitalált karakterek, ez nem teljesen volt így. Valójában ugyanis a Tisztújítás története Kalinčiak szűkebb pátriájában, Turóc vármegyében játszódott le 1845-ben, és a nemesi világot jól ismerő író nem is képzeletbeli figurákkal, hanem a való életben is létező, jól beazonosítható személyekkel népesítette be a regényét.
Turóc megyét ugyanis az 1840-es évek közepén valóban 15 éve irányította már egy konzervatív alispán, Lehoczky Imre, aki ekkoriban valóban hatvan év körül volt, nehezen beszélt magyarul, kiváló politikai taktikus volt, és, akárcsak irodalmi alteregójának, Bešeňovskýnak, neki is egyetlen lánya volt. Ellenfele, Justh József másodalispán széles kisnemesi bázissal rendelkezett, a reformok elkötelezett híve volt, és ő is szinte megszólalásig hasonlított regénybeli alteregójára, Potocky alispánra, aki például, akárcsak Justh, feleségével közösen gondozott, messze földön híres kertjével büszkélkedhetett. Az is tudható: Justh éppúgy szövetkezett a megye harmadik legjelentősebb családjával, a Beniczkyekkel, mint a regénybeli Potocky, és az is, hogy győzelme esetén egyiküknek valóban felajánlotta a másodalispáni széket. Arról nem is beszélve, hogy nem véletlenül épp ez az 1845-ös tisztújítás ragadta meg Kalinčiak írói fantáziáját: a két párt küzdelme még a korteskedés korban megszokott jelenségében is új szintet hozott. Justh József sokat látott kortesei is olyan jelentéseket írtak ezekben a hónapokban, hogy „úgy inni, amint ezek a nemesek isznak, még életemben nem láttam.“ A levél írója nem is túlzott: a turóci nemesek alkoholfogyasztási kapacitása miatt már a szomszéd megyékhez kellett fordulniuk a korteseknek, ugyanis Turócban valamennyi boroshordó kiürült. A szavazókat szórakoztató muzsikusokból ugyancsak kevés volt, de sorakoznak a jelentések a pengő forintjával megvásárolt voksokról, a lakomához leölt disznókról is.
A fikció és a valóság e kétségkívül szórakoztató találkozásánál is érdekesebb azonban, amikor elválnak egymástól. Kalinčiak regényében ugyanis egy csellel Potoczkyék valóban legyőzik a választáson a konzervatívokat, a valóságban azonban ezt a tisztújítást soha nem tartották meg – ami pillangó effektusként működve aztán komolyan befolyásolta nem csak Turóc későbbi politikai életét, de a szlovák-magyar kapcsolatokat is. Ahhoz azonban, hogy ezt bemutathassuk, egy kissé el kell merülnünk a turóci politikai élet intrikáiban.
Kossuth Lajos nagybátyja és a szlovák irodalmi nyelv
Turóc megyében hosszú évszázadokon keresztül két nemes család alakította a politikát, a Justhok és a Révayak. Hol küzdöttek egymás ellen, hol szövetkeztek, de szinte mindig ők osztották le a pozíciókat. Így volt ez a 19. század első felében is, amikor a Révay család konzervatív tagjai közül kerültek ki a főispánok, akik különböző módszerekkel hatalomban tartották a megyét ténylegesen irányító vezetőt, az alispánt, a szintén konzervatív Lehoczky Imrét. Bár a törvény szerint három évente új tisztikart kellett volna választaniuk a megyei nemeseknek, Lehoczky már 1832 óta hatalmon volt. Időközben azonban a liberális párt is megerősödött, amelynek élére a Justh család vezetője, Justh József került. Az 1840-es évek elejére az is nyilvánvalóvá vált, hogy egy hivatalos választáson Justh és a mögötte álló kisnemesi tömegek könnyedén megszerezhették volna az első alispáni posztot, és ezzel a megye feletti tényleges irányítást. 1842-ben azonban még egy háttéralku során meg tudtak egyezni a felek: Lehoczky maradt az első alispán, Justhot kinevezte helyettesének, és számos pozíciót kaptak követői is. Azonban már ennek az informális, a nyilvánosság előtt láthatatlan döntésnek is komoly hatása volt: az egyik konzervatív kisnemes, aki elől egy Justh-párti vitte el az általa kiszemelt pozíciót, csalódottságában levelet írt Ľudovít Štúrnak, a szlovák nemzeti mozgalom akkori vezetőjének, arról biztosítva őt, hogy a turóci kisnemesek tömegei támogatják a szlovák törekvéseket. Úgy vélte, ezzel a lépéssel keresztbe tehet a magyarosodást szorgalmazó liberális Justh-pártnak. Ennél azonban sokkal többet ért el: a szlovák nemzeti mozgalom számára ez a levél jelentette a végső lökést ahhoz, hogy szakítva az addigi hagyományokkal, létrehozzák az önálló, modern szlovák irodalmi nyelvet, amely rendkívül fontos eszköze volt a modern szlovák öntudatosodásnak. Különös csavart ad a történetnek, hogy ezt a szlovák mozgalmat inspiráló kisnemest Kossuth Györgynek hívták.
Politikai krimi Turócban
Visszatérve Turóchoz, az 1842-ben megkötött háttéralku után hamar letelt a három év, és a Justh párt készülődni kezdett, hogy véglegesen átvegye a hatalmat Lehoczky Imrétől. Bár a főispán nem hirdette ki a választás napját, ők 1845-ben megkezdték a korteskedést, amely ahogy láttuk, szó szerint átitatta a közéletet. Kalinčiak regényével szemben azonban ezt a korteskedést nem követte tisztújítás: a konzervatív Révay főispán semmiképp sem akarta engedni, hogy Justh József nyerje a választást, ezért a tisztújítás előtti napon magához rendelte a két riválist, és lefújta a szavazást, a választási szabályok megsértésére hivatkozva. Ez 1846 nyarán volt, és bár tervezték, hogy felállítanak egy vizsgálóbizottságot, amely kivizsgálja az ügyet, az csak időhúzás volt. 1848 márciusa és a forradalom úgy érte Turócot, hogy még mindig Lehoczky Imre volt az alispán. Ennek pedig azért volt jelentősége, mert a Batthyány kormány hiába nevezett ki egy fiatal liberális főispánt Turócba, a rutinos Lehoczky könnyedén átvette tőle az irányítást. A trükkje – amelyen a tapasztalatlan új főispán nem látott át – roppant egyszerű volt: engedte ugyan, hogy a megyei liberálisok több pozíciót szerezzenek, mint az ő konzervatív pártja, azonban harmadik erőnek maga mellé emelte a szlovák nemzeti mozgalom helyi képviselőit is, és a szlovák nyelvi követelések felvállalásával egyesítette őket saját pártjával. Így pedig könnyedén keresztül tudta vinni akaratát még a főispánnal szemben is, és ezt 1848-1849 folyamán számtalanszor meg is tette.
A szlovák nemzetállam bölcsője
Így nem csoda, hogy Turóc vármegye vált 1848 őszétől a szlovák nemzeti mozgalom és a szlovák hadmozdulatok legfontosabb bázisává. Még nemesi lázadás is szerveződött a magyar kormány ellen, ami ugyan lelepleződött, azonban amikor a Jozef Miloslav Hurban által vezetett szlovák csapatok megjelentek, a turóciak kitörő örömmel fogadták őket. Hurban például azt írta a feleségének 1849 januárjában: „Rögtön, ahogy Turócba érkeztünk, küldöttség fogadott bennünket, és a nép nem hogy futott volna előlünk, hanem tömegestől özönlött oda, amerre mentünk. Mosócon úgy fogadtak bennünket, mint a megváltót.“ Ezek után aligha meglepő, hogy Štúr és Hurban a történelem során itt fogalmazták meg először az önálló szlovák államiság igényét – egy Magyarországtól független szlovák koronatartomány formájában.
Egy titkos szlovák
Justh József ugyan Hurban foglya volt ezekben a hónapokban, mégsem neheztelt emiatt a szlovák nemzeti mozgalomra. Épp ellenkező következtetést vont le. Mivel személyesen is megtapasztalta a szlovák nemzeti mozgalom erejét, és hogy milyen komoly támogatása van Turóc megyében, pontosan látta, hogy ők fogják átvenni a konzervatív párt helyét, ezért innnetől kezdve potenciális riválisként vagy épp szövetségesként számolt velük.
Így történhetett, hogy amikor 1861-ben Justh és pártja visszatért a hatalomba, az egyik első lépésük volt, hogy – engedményt adva új politikai ellenfeleiknek – a szlovákot is hivatalos nyelvvé tették a vármegyében, a szlovák nemzeti mozgalom számos tagjának pedig fontos megyei pozíciót adtak. 1861 nyarán aztán nemcsak hozzájárultak, hogy turócszentmártonban tarthassák meg a szlovák nemzeti igényeket megfogalmazó memorandumtárgyalásokat, de a legaktívabb szónokok egyike is Justh József volt. Mivel ezek miatt komoly támadások érték Turócot és Justhot a magyar közvélemény részéről, Justh nyíltan nem támogatta többet a szlovák mozgalmat, sőt, a közéletben ádáz küzdelmet folytatott velük a különböző választásokon. Azonban titokban végig a mozgalom mögött állt. 1863-ban névtelenül egy egész vagyont, 500 forintot adott a Matica slovenskának, de ahhoz is hozzájárult, hogy a családja által a magyar nyelv tanítása miatt alapított gimnáziumot (annak teljes alaptőkéjével) 1867-ben szlovák nyelvű gimnáziummá alakítsák át. Sőt, ennél veszélyesebb manőverbe is belevágott: strómanként, politikai tőkéjét kihasználva kijárta, hogy a pénzügyminisztérium engedélyezze számára egy nyomda és egy bank alapítását – majd mindkettőt azonnal átjátszotta a szlovák nemzeti mozgalom számára, amely korábban hiába adott be kérvényeket e két intézménnyel kapcsolatban. Így jött létre Turócszentmártonban mind az első szlovák nemzeti nyomda, mind az első igazán jelentős szlovák nemzeti bank.
Ezek az engedmények azonban kevésnek bizonyultak, a szlovák nemzeti mozgalom pedig önerejéből is egyre több pozíciót szerzett meg a megyében. Ez már a magyar kormánynak is szemet szúrt. 1874-ben példátlan kormányzati támadás indult a szlovák nemzeti intézmények ellen, ám az már ritkán kerül szóba, hogy ebbe a teljes turóci politikai elit is belebukott, a főispántól kezdve az utolsó hivatalnokig. Ez roppantotta meg annyira az idős Justh Józsefet, hogy megpróbálja eldobni magától az életét. Sorsa így fonódott össze a szlovák nemzeti mozgalommal.
Demmel József történész (1982), az NKE EJK Közép-Európa Intézetének ösztöndíjasa, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének és a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Kutatási területe a történelmi Magyarország szlovák politika- és társadalomtörténete. A jelen írása először a Dennik N című lapban jelent meg, szlovákul.
Nyitókép: Szlovák önkéntesek egy 1851-es rajzon (forrás: Wikipédia)
