A közelmúltban egy a Molnár Tamás Kutatóintézet (MTKI) által szervezett online workshop keretében Philip Barker, a UCL School of Slavonic and East European Studies kutatója tartott előadást a magyar politikai nyelv fejlődéséről az 1790–91-es országgyűlés időszakában. A Ludovika.hu az előadásról és erről a témáról kérdezte az MTKI kutatóit, Hőnich Henriket és Nagy Ágostont.
A UCL professzora, Philip Barker a magyar politikai nyelv fejlődéséről tartott egy online előadást az önök intézetében. Első hallásra szokatlannak tűnhet, hogy egy londoni egyetemi oktató a téma szakavatott ismerője legyen. Mi ennek a kutatásnak és meghívásnak a háttere?
Nagy Ágoston: Philip Barker korábban több mint egy évtizeden keresztül Magyarországon élt és dolgozott a felsőoktatásban, többek között fordítástudományt és kultúraközi kommunikációt is tanított, de dolgozott a gyakorlatban fordítóként és tolmácsként is. Mondanom sem kell, hogy közel anyanyelvi szinten tud magyarul. Doktori disszertációját The Development of Hungarian Political Language and the Birth of the Ancient Constitution 1790/91 [A magyar politikai nyelv fejlődése és az ősi alkotmány születése, 1790/91] címmel írta. Szijártó István történészprofesszoron keresztül ismerkedtünk meg vele 2019-ben, mikor a Pamphlets and Patriots. Oppositional Movements in the Austrian Netherlands and in Hungary in 1789–1790 [Röpiratok és hazafiak. Ellenzéki mozgalmak Osztrák-Németalföldön és Magyarországon 1789–1790-ben] című nemzetközi tudományos konferenciánkhoz kerestünk előadókat. A rendezvényen The roots of the law: conceptualizing the Ancient Constitution at the 1790/91 diet [A jog gyökerei: az ősi alkotmány konceptualizálása az 1790–91-es országgyűlésen] címmel tartott egy remek előadást, melyben az ősi alkotmányra való hivatkozás politikai nyelvének korabeli jelentőségéről, a rendi-nemesi politikai kultúrában betöltött szerepéről és az 1790–91. évi nemesi mozgalomról beszélt. Szorosabb munkakapcsolatunk ekkortól datálható.
Milyen szempontból számít jelentőségteljesnek az 1790–91-es országgyűlés időszaka és ez a történelmi esemény a kutatott terület szempontjából?
Hőnich Henrik: Amit elsősorban kiemelnék, az a politikai nyilvánosság kereteinek korabeli mércével mérve igen nagyfokú kiszélesedése és a politikai viták igen látványos megélénkülése. Történészként természetesen elsősorban a nyomtatott nyilvánosság termékeinek elemzésére nyílik lehetőségünk. Nem csak a nyomtatott röpiratok és politikai értekezések korábban nem tapasztalt mennyisége, hanem a viták tematikus sokszínűsége is fontos mozzanat az időszakot illetően. Ami pedig az országgyűlést illeti, nem elhanyagolható tény, hogy ekkor jelent meg először nyomtatásban a diétai napló, mégpedig magyarul és latinul is. A megélénkülő politikai viták hátterében II. József halála, rendszerének bukása és a jómódú birtokos köznemesség vezette rendi-nemesi ellenállás politikai programjának megfogalmazása állt. Összességében tehát ez az időszak mint egyfajta politikai „határhelyzet” a politikai eszmetörténeti kutatások kiemelt terepe.
A kutatás szűk időbeli keresztmetszetéből is kitűnik, hogy számos további kutatható vonatkozása van ennek a területnek. Milyen kutatások zajlanak ezen a téren, amelyek hasonló érdeklődésre tarthatnak számot?
Hőnich Henrik: Ami a 18. század végi politikai nyelvek kutatását illeti, az nem egyedülálló: mindenekelőtt Takáts József nevét kell e tekintetben megemlíteni. A Molnár Tamás Kutatóintézetben is zajlanak ezzel kapcsolatos kutatások, jómagam és Nagy Ágoston foglalkozunk az időszakkal. A doktori disszertációm témája is e tárgykörben mozog, amelyben egy 1792-ben megjelent mű, Osvald Zsigmond Az igaz hazafi című könyvének mélyreható elemzésén és történeti kontextusba helyezésén keresztül igyekeztem bemutatni a rendi-nemesi politikai gondolkodás relatív nyitottságát és evolutív potenciálját. Azaz azt, hogy a rendi-nemesi önazonossághoz köthető elemek, valamint az ahhoz nem konstitutív alapon illeszkedő, illetve attól bármilyen szempontból is megkülönböztethető, részben a felvilágosodás(ok)hoz kapcsolható mozzanatok miként állnak össze egy adott szövegvalósággá egy olyan műben, amely éppenséggel a hazafiság meghatározását tűzi ki célul és végül mindez hogyan illeszkedik a kortárs politikai vitákba. A disszertáció könyvvé formált változata a Ludovika kiadó gondozásában fog megjelenni.
Szó esett a workshop során egy hamarosan megjelenő másik könyvről, amelyhez Philip Barker is egy teljes fejezettel járult hozzá. Erről a műről mit lehet tudni?
Nagy Ágoston: Ez a tanulmánykötet a már említett 2019-es angol nyelvű konferenciára épül, amely a II. József centralizáló-standardizáló politikájával szemben 1790 körül kibontakozó magyar és osztrák-németalföldi rendi ellenzéki mozgalmak párhuzamait igyekezett körüljárni. A földrajzi távolság és a kulturális különbségek miatt elsőre talán meglepő lehet, hogy a magyar és a belga történelem között szorosabb kapcsolódási pontok is találhatók, de a spanyol örökösödési háborút követő rastatti béke (1714) következtében a korábbi Spanyol-Németalföld Habsburg uralom alá került Osztrák-Németalföld néven. Ezeken a területeken az 1780-as években II. József reformjaival szemben a rendek és a katolikus egyház vezetésével komoly ellenállás alakult ki, mely az 1789 végén kitört ún. „brabanti forradalomban” nyílt fegyveres felkelésben kulminált, és 1790 januárjában az Egyesült Belga Államok kikiáltásához vezetett. Az 1780-as évek második felében a Magyar Királyságban is megerősödött az abszolutisztikus jellegű jozefinista reformpolitikával szembeni rendi ellenállás. Ez végül nem vezetett fegyveres összeütközéshez, ugyanakkor a helyzet kétségkívül igen feszült volt: egyes radikális ellenzékiek új uralkodót kívántak meghívni a magyar trónra, a vármegyék 1790 nyarán – kora őszén nemesekből álló, felfegyverzett „koronaőrző bandériumokat” küldtek Budára reprezentáció és politikai nyomásgyakorlás céljából. A mozgalom politikai céljait és önreprezentációját a kor népszerű költője – amúgy dunántúli református nemes – Pálóczi Horváth Ádám Zala megye bandériumához írt versén keresztül a közelmúltban magam is igyekeztem bemutatni. Több alkotmányreform-tervezet is született, a mérsékelttől az egészen radikális változtatásokat előirányzó szövegekig. Végül azonban radikális alkotmányos változások és fegyveres rebellió nélkül, egy felemás kompromisszummal rendeződött a dolog az uralkodó és a magyar rendek között. Ahogy Pálóczi Horváth A’ Magyar Korona ditsekedése című, 1791. július 5-re datált versében utólag értelmezte az eseményeket: „Meg pedig nem szoróltunk / Sem Belgák’ kardjára: / Sem nem vontuk sorsunkat / Franczia rámára // De úgy vonsz a’ Magyar szív / édes Hazájához, / Hogy hív is tud egyszersmind / Lenni Királyjához.” Horváth tehát – megszépítve a politikai-társadalmi feszültségektől terhes 1790-es évet – a magyar rendi ellenállás útját mint sajátos modus vivendit méltatta, mely egyszerre valósította meg sikeresen a patriotizmust és az uralkodóhoz való hűséget, nem követve sem a belga fegyveres rendi ellenállás, sem a francia forradalom útját.
Mi volt a konferencia célja?
Az, hogy a Habsburg monarchián belüli rendi ellenállás különféle módozatait egymással párhuzamosan vizsgáljuk, hogy kidomboríthatóak legyenek ezek sajátosságai és hasonlóságai. Ahogy a Pálóczi Horváth-idézetből is kitűnik, a magyar politikai és intellektuális közvélemény nagyon is tisztában volt azzal, hogy mi zajlik külföldön. A rendezvényt többek között a flamand kormány is támogatta, s ennek Bécsben székelő teljeskörű képviselője, Koen Haverbeke nyitotta meg. A konferencián a téma fontos hazai és külföldi kutatói vettek részt, ugyanakkor a kötetbe, mely a flamand Standen en Landen kiadónál fog megjelenni a közeljövőben, olyan szerzőket is meghívtunk, akik nem voltak jelen a rendezvényen.
Visszatérve a workshop témájára: az előadást követően is elhangzott, hogy beszélhetünk-e a politikai nyelvekről történelmi realitásként. Miként lehetne megragadni ennek a kérdésnek a lényegét, és hogyan viszonyul ehhez Barker professzor kutatása?
Hőnich Henrik: Végletesen leegyszerűsítve úgy fogalmaznék, hogy a politikai nyelv kategóriája a politikai diskurzusok megértésének, utólagos értelmezésének egyik lehetséges eszköze. Amolyan történészi segédfogalomról van szó, amely a történeti szövegek, értekezések értelmezését segíti. A terminus az angolszász szakirodalomban, elsősorban John G. A. Pocock munkásságához kapcsolódóan nyert teret és a magyar kora újkori és 18. századi eszmetörténeti kutatásokba is innen került át. A politikai diskurzusok olyan nagyobb „egységeit” szokás jelölni vele, amelyekre bizonyos tipikusnak mondható érvelési mintázatok, fogalomhasználatok, értékvonatkoztatási keretek jellemzőek. Mivel azonban az értelmezett szövegekben ezek jellemzően nem vegytisztán jelennek meg, egy-egy politikai-társadalmi jelentőségű fogalom például több politikai nyelvben is kulcsszerepet játszhat, a politikai nyelvek nem választhatók el hermetikusan egymástól. Ennek következtében egy-egy szöveg interpretációja során nagy szerepet kap a történészi értelemadás, ez azonban önmagában véve nem különösebben szokatlan, hiszen a történészi munka természetes velejárója, hogy az adott értelmezésben a múlt bizonyos elemei előtérbe kerülnek, míg mások háttérbe szorulnak. E tekintetben Philip Barker kutatása sem kivétel, értelmezésem szerint ő is hasonló felfogásban alkalmazza a politikai nyelv kategóriáját.
Ha tömören kellene összegezni Philip Barker kutatását, mi volt az, ami a legnagyobb benyomást tette önökre az általa prezentált eredmények alapján?
Hőnich Henrik: Elsősorban az analitikus és a holisztikus szemléletmódok egyidejű érvényesítése. Az 1790/91. évi politikai diskurzusok és azok történeti-szituatív kontextusainak mélyreható feltárása, illetve ezen belül a rendi-nemesi gondolkodás egyes rétegeinek elkülönítése. Kiemelkedő fontosságúak ezen belül is az ősi alkotmányra való hivatkozás nyelvére irányuló elemzései.
Nyitókép: A bécsi Hofburg, a Habsburg uralkodók székhelye. Forrás: Fortepan.
