Milyen hatással van a vallási nevelés a fogvatartottak értékrendszerére? – e kérdésre kereste a választ kutatásában Tihanyi Miklós rendőrőrnagy, a Rendészettudományi Kar oktatója. A magyarországi büntetés-végrehajtási intézetekben zajló vallási nevelés hatásairól hasonló megközelítésű, statisztikai módszereket alkalmazó vizsgálatra korábban még nem került sor.
A hazai büntetés-végrehajtási intézetekben a 19. század közepétől beszélhetünk vallási és erkölcsi nevelésről. A magyarországi börtönügyi reform nyomán az 1850-es évek végére delegáltak állandó lelkészeket a fegyintézetekbe a fogvatartottak felekezeti megoszlásának figyelembevételével. Az 1860-as évek végére lelkészi állomások működtek, tulajdonképpen ekkortól beszélhetünk az egyházak szervezett és állami támogatással történő jelenlétéről az állami büntetés-végrehajtásban. A vallási nevelés hatásait nemrégiben, az NKE Egyed István Posztdoktori Program keretében zajló széles körű empirikus kutatásban tárta fel Tihanyi Miklós r. őrnagy, a Rendészettudományi Kar Közbiztonsági Tanszékének oktatója, aki a Bűn, hit, szabadulás című monográfiában foglalta össze eredményeit.
Ezekből három fő következtetést lehet levonni:
- egyrészt szignifikáns összefüggés mutatkozik az értékrend változása és a vallási nevelés intenzitása között;
- másrészt a vallási nevelés csak akkor képes hatást gyakorolni a fogvatartottak értékrendjére, ha az kellően intenzív, és megvan benne a rendszeresség;
- a kutatás harmadik legfontosabb következtetése pedig az, hogy az eredmények nagyban függnek attól, hogy a fogvatartottakat elkülönült részlegen helyezik-e el, ahol a börtönélethez való idomulás, azaz a prizonizáció hatásainak a legkevésbé, a börtönmisszió inkulturális hatásainak pedig a legnagyobb mértékben vannak kitéve.
Értékskála
„Lényeges az elkülönült részlegen folyó vallási nevelésben részt vevő fogvatartottak megfelelő kiválasztása, hogy valóban azok kerüljenek ide, akik nem kedvezménynek, hanem a bűnözői karrierből való szabadulás lehetőségének látják a vallási nevelést. A kiválasztásban nem lehet szempont sem az elkövetett cselekmény, sem annak büntetése, kiváltképp pedig nem a büntetés hátralévő ideje” – magyarázza lapunknak Tihanyi Miklós.
A szakirodalmi adatok szerint a kulturális hatás hossza szintén erős befolyásoló tényező. Ennek megfelelően pedig indokolatlan a vallási részlegen történő elhelyezésnek a büntetés utolsó három évére korlátozása. Meghatározó szempont ugyanakkor az egyéni motiváció, illetve például a családi támogatottság.
A kutató vizsgálatai során Shalom Schwartz értékskáláját alkalmazta, amelyben három csoport értékrendszerét vizsgálta. Azt nézte meg, hogy az ebben szereplő értékek hogyan jellemzik a börtönökben lévő vallásgyakorlókat; a vallási nevelésben nem részesülő fogvatartottakat; és a civil élet gyülekezeteinek tagjait.
„Az a következtetésem, hogy az előzőekben taglalt feltételek megvalósulása esetén a börtönben lévő és intenzív vallási nevelésben részt vevők értékrendszere sokkal jobban hasonlít a civil gyülekezetek értékrendszeréhez, mint a börtönpopuláció többi tagjának értékrendszeréhez” – jelezte Tihanyi Miklós, aki szerint, ha az egyén saját belső meggyőződésévé, azaz immanens részévé válik a vallási nevelés értékrendje, akkor elérhető, hogy tartósan a társadalom hasznos és megbecsült tagja legyen. Persze ez attól is függ, hogy mennyire mélyen épültek be az értékek a személyiségébe. Ráadásul olykor előfordul az is, hogy az érdekek felülírják az értékeket.
Hivatás és hitvallás
A kutatáshoz a Pálhalmai Országos Bv. Intézetben, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben, a Szombathelyi Országos Bv. Intézetben, valamint a Váci Fegyház és Börtönben zajlott az adatgyűjtés, ahol börtönlelkészekkel is készültek interjúk. A civil gyülekezetek tagjai pedig a katolikus, református, evangélikus és baptista egyház hívei közül kerültek ki. „Hívő reformátusként mindig is érdekelt az, hogy miként lehet hivatást és hitvallást összeegyeztetni, ezért már a PhD-értekezésemet is a különleges élethelyzetekben folyó vallásgyakorlás jogi lehetőségeinek szenteltem. Ennek a dolgozatnak a műhelyvitáján merült fel kérdésként, hogy milyen szerepe van a fogvatartottak életére nézve a vallásgyakorlásnak. Erre a kérdésre adott válaszként is felfogható ez a munka” – árulta el személyes motivációit Tihanyi Miklós.
A szerző PhD-fokozatát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolájában szerezte 2016-ban. Főbb kutatási területe az állami egyházjog, a vallások és a rendészetelmélet. A kutatás az NKE Egyed István Posztdoktori Program keretében valósult meg. A tanulmány nyomtatásban való megjelenését az Alapítvány a Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért egyhangú kuratóriumi döntésével támogatja.
A cikk a Bonum Publicum márciusi számában jelent meg.
(Nyitókép: Flickr)
