Erzsébet királyné nevének hallatán valószínűleg a maihoz közelítő szépségideál, a szabadságigényt egy életen át korlátozni akaró bécsi udvar, és a Habsburg Birodalom emberi arca jut legtöbbünk eszébe. Vajon megrajzolható egy másik személyiségkép és politikai arcél is? A válaszokat 2022 augusztusáig jó eséllyel Szombathelyen találjuk meg.
A Sisi királyné feketén-fehéren című kiállítás eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeum és a szegedi Móra Ferenc Múzeum kooperációjában volt látható 2021 második felében, fő kurátora Kollár Csilla volt. Amint látni fogjuk, a szombathelyi Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum az eredetihez képest új elemeket is beillesztett, valamint egyes tárgyak cserélődtek is.
Erzsébet királyné, vagyis Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach (1837-1898) kultusza már a királyné 1898 őszi halála utáni hetekben elkezdődött, s tíz évvel később már múzeuma állt a budai várban. A kultusz elemei és történetisége, például Vér Eszter Virág munkásságának köszönhetően, történészek és az érdeklődők számára is jól ismertek lehetnek. A Sisi – királyné feketén-fehéren című kiállítás a szombathelyi Savaria Múzeum raktárából kikerülő tárgyakkal kiegészülve sikeresen néz be a kultusz mögé és tárja fel a királyné politikai és kulturális szerepeit, valamint egyedi személyiségének kontúrjait.
Kötődések
A kiállítás két olyan nézőpont köré szerveződik, amelyek a közismertnek mondható történetről szóló elbeszélésekhez képest újak, ugyanakkor a jelen számára kiemelten fontos üzenetek. Az egyetlen nagy terembe szervezett tárlat egyrészt Erzsébet mindennapi tevékenységében mutat rá a királyné testképe, öltözködési stílusa, természetszemlélete és sportteljesítménye közötti kapcsolatra. Másrészt, a bulváros közhiedelmektől elszakadva helyezi előtérbe Sisi mind nőket, mind férfiakat magában foglaló személyes és térbeli kötődéseinek transznacionális jellegét és politikai jelentőségét.
Ez utóbbihoz Kelbert Krisztina, a Savaria Múzeum történész-muzeológusa állította össze néhány palotahölgy címet elnyerő Vas megyei személyiség életrajzát. Kevésbé ismert például, hogy az acsádi Szegedy bárói családba házasodott Gerliczy Irma, vagyis Szegedy Györgyné már huszonévesen, Erzsébet saját kezű oklevele nyomán tagja lett a Csillagkeresztes Rendnek, vagyis mintegy kötelezettséget vállalt az életvitelszerű jótékonykodásra. Ennek meg is felelt, hiszen a századfordulóra a szombathelyi és vas megyei gyermekvédelmi intézmények legfontosabb szervezőjévé, adománygyűjtőjévé és alapítójává vált, több ezer gyermeket emelve ki a mélyszegénységből és a potenciálisan halálos gyermekbetegségekből.
Vas megyei volt a festői munkásságáról a korban ismert gróf Széchenyi Emília, vagyis gróf Erdődy Gyuláné is, aki Erzsébet halála előtt néhány nappal kapta meg a palotahölgyi címet. A 20. század elején mindkét nő fontos szerepet vállalt Erzsébet kultuszának intézményesítésében. A kiállítás ezen része a helyi elit és a bécsi központ közötti kapcsolatot, vagyis a birodalmi létezés mibenlétét hozza elérhető közelségbe. A perspektíva jelentősége nagy, hiszen az eddigi magyarországi történeti kutatások csak igen ritkán tudtak sikerrel kibontani a lokális magyarországi társadalmi terek és a birodalmi látószög és döntési folyamatok közötti kapcsokat és a két szintet egybefogó gondolati és személyes hálókat.
Kötelékek
A kiállításban ugyan nem kap szerepet, de érdemes megemlíteni, hogy Sisi számára fontos volt a nyelvtanulás, s ezen belül a magyar mellett a görög kapott kiemelt szerepet. Mindez azt mutatja, hogy a királyné nem csak a birodalomról, de az európai nemzetköziség reálpolitikát, kulturális és személyes kötelékeket magában foglaló mibenlétéről is határozott elképzeléssel rendelkezhetett. Görögre egy régészeti jelentőséggel bíró gyűjteményt tovább vivő, és a magyar diplomáciai és tudományos elitbe is integrálódó görög konzul, Roussos Roussopoulos tanította. Ez a kapcsolat további kutatást is megérdemel majd a jövőben.
A kiállítótér közepét a királyné öltözetei határozzák meg, vagyis a fekete és a fehér. Innen a kiállítás címe is.
A fekete színt Sisi nem csak fia tragikus halála miatt hordta, már fiatal korában is kedvelt színei közé tartozott. Rudolf trónörökös 1889. januári halálát követően azonban már csak igen kevés alkalom volt, amikor Erzsébet a feketén kívül másban is mutatkozott. A fehér szín elsősorban a fiatal nőként, 17 évesen átélt esküvőre és a 30 éves korában, jelentős részben saját politikai teljesítményének eredményességét is jelző koronázási ünnepségre utal. Ezek nem pusztán rutinszerű ceremóniák voltak, hiszen e két esemény alapozta meg Erzsébet helyét az emlékezetben. A ruhák kettős értelemben is az emlékezet tartóoszlopai: ezeken, pontosabban büszkén, évtizedeken át megtartott derékbőségén, nyugodott a „szép Sisi” toposza, amit 1955-től Romy Schneider a Sissi – magyarok királynéja című német–osztrák filmben még inkább bebetonozott. Másrészt az egyik videóból kiderül, hogy egy Magyar Nemzeti Múzeumban fennmaradt fekete-fehér ruha az egykori múzeum gyűjteményéből fennmaradt legkülönlegesebb tárgy is, vagyis az emlékezet történetiségét is érzékelteti. A szombathelyi kiállításon látható Sisi-ruhák között ezt már nem találjuk meg, a kiállított darabok mindegyike korabeli ábrázolások alapján készült rekonstrukció.
A kiállítás voltaképp azt állítja, hogy a fekete ruhák fonják össze Erzsébet életének megannyi elemét. Egyik irányból a karcsúság megőrzése a királyné életének egyik központi eleme volt, s ennek megfelelően korabeli és mai szemmel is rendkívül sokat sportolt: vívott, futott, hegyet mászott sőt, tereplovaglásban ereje és ügyessége versenyképessé tehette volna sportolók között is. Ezekre a fizikai képességekre irányítja a figyelmet a kiállítás egyik legizgalmasabb tárgya, a domonyvölgyi Lázár Lovasparktól kölcsönzött női nyereg.
Erzsébet királyné mint az Új Nő?
Másfelől szemlélve, a fekete és szürke lovaglóruhák más értelmet is nyernek. A 19. század végi New Woman jelenségről szóló szakirodalom tükrében az egyedül kilovagló, vadászó, akadályokon átugratni képes nőt a férfitársadalom kihívásként érzékelte, s ezt a dilemmát az irodalom általában úgy oldotta fel, hogy az önálló főhősnőt a szerelemmel szelídítette meg, vagyis terelte vissza az elfogadott szerepekhez. Ebben az értelemben Erzsébet lovaglótudása erősíthette azt a nézetet, hogy voltaképpen házassága az első hónapokat leszámítva permanens válságban volt. A képet árnyalja ugyanakkor, hogy a lovas vadászat nem csak Erzsébet, hanem Ferenc József kedvelt tevékenysége is volt. Ebben a keretben érthető meg, hogy a Gödöllő körül 1874-re kialakított, ekkortól rendszeresen használt vadászerdők milyen fontos szerepet töltöttek be a királyi pár életében. Ez volt ugyanis a közös vadászatok elsődleges terepe.
Ez a szerep ugyanakkor erősen hatott magára a tájra és az állatállománnyal kapcsolatos korabeli tudásra is. Olyannyira, hogy Gödöllő lett az erdészeti kutatás egyik magyarországi központja, s komolyan felmerült, hogy a selmecbányai Erdészeti Főiskola 1919-ben ott, s ne Sopronban, induljon újra. Angliában ezzel szemben Erzsébet férje nélkül, de férfi kíséret társaságában vadászott rókákra. Sisi vadász korszakának fénykora 1883-ig tartott, addigra ugyanis ülőideg becsípődése vagy gyulladása egyre komolyabb fájdalmat okozott, és az évtized végére lehetetlenné is tette számára, hogy lovagoljon.
A természet és a helyek szeretete
A kiállítás kurátorai egyértelműen kijelentik: Erzsébet a természet szerelmese volt. Ezt a kutyáinak állított (állítólagosan létező) síremlék, a komoly tempójú hegyi séták, a lovasszenvedély, illetve Gödöllő környékének már említett vadgazdálkodási és erdészeti jelentősége bizonyítja is. A kiállítás egyik szövege említi, hogy a királyné verseiben is feltűnik a természet. Erről helyben nem tudunk meg többet, de a Titánia álnéven írt rövid verseknek valóban szinte állandó kellékei voltak a növények és a madarak. Egy nagyméretben kiírt idézetből kiderül, hogy Erzsébet olyannyira összekapcsolta a természetben levés és a szabadság gondolatát, hogy ez vált a róla a környezetében élők által kialakított kép egyik alapelemévé. Az Erzsébetet több tucat utazására elkísérő gróf Festetics Mária grófnő emlékirataiból vett mondat szerint „a ( Starnbergi-tónál), ahol mint egy tündér, a fák és a bokrok között suhant a legnagyobb szabadságban és ahogy hát a tündéreknél szokás, nap- és holdsugár, virágillat és az erdő fuvallata éltette.”
A kiállítás tudománytörténeti aspektusból is tartogat érdekességet. Megtudjuk ugyanis, hogy a királyné és a természet viszonyát kis híján megkoronázta egy a korban német gyarmati uralom alatt álló Új-Guineában élő lepkefaj. Biró Lajos 1896-ban induló gyűjtőútjának második évében, vagyis éppen Erzsébet halálának időszakában felfedezni vélt egy óriás madárlepkefajt, amit Erzsébetről szeretett volna taxonómiailag elneveztetni. Az élettelen, preparált példány meghatározása során azonban kiderült, hogy az Ornithoptera goliath a hím egyedeknél jóval nagyobb és jelentősen eltérő színezetű nőstényét vélte külön fajnak. (Párosodó lepkék helyett két nőstény találkozását észlelte.)
Erzsébet a Bécsben rá nehezedő nyomás elől bizonyos értelemben az utazásba menekült, ugyanakkor ez az utazásait mutató térkép alapján nem az egzotikum fényűző hajszolásába torkollott: sokkal inkább arról lehetett szó, hogy bizonyos európai helyszínekhez, azok egy-egy jellemzőjéhez, az általuk kiváltott érzethez vagy lelkiállapothoz kötődött. Ezek közé tartozott a bajorországi otthon, Possenhofen, az egzotikus távolban levő mediterrán Madeira és Korfu, vagy Herkulesfürdő, Genf és Gödöllő, valamint a sportolásra használt angliai táj is. Az utazások tehát a királyné nemzetközi látóterének és helyről és otthonosságról alkotott fogalmának is tükrei.
Összességében a szombathelyi Sisi-kiállításból az eddig nagyobb hangsúlyt kapó családi és érzelmi történetek helyett egy nagyobb léptékben gondolkodó, saját létét más élőlényeken és helyszíneken keresztül mélyen megélő és a Habsburg Birodalmat transznacionális hálózatként kezelő közép-európai személyiség képe bontakozik ki. Azt, hogy a kiállítás ez utóbbit is megfoghatóvá tegye, nagyban elősegíti a Savaria Múzeum munkatársai által hozzáadott, a Vas megyei nők kapcsolathálóban játszott szerepét kiemelő életrajzi kutatás.
A fotókat a szerző készítette.
Nyitókép: Sisi politikai törekvéseit és nézeteit meghatározó kapcsolathálójának ábrája a kiállításon.
