Számtalan kutatás és elemzés vizsgálja a politikai populizmus jelenségét. Peter Stankov „The Political Economy of Populism” című könyve azonban a megszokottól eltérően nem ideológiai szempontból közelíti meg a témát: azt egyszerűen a demokratikus folyamatok részeként kezeli. Recenzió.
Petar Stankov bolgár származású, első doktori fokozatát Bulgáriában, politikai gazdaságtanból szerezte, ezt követően Csehországban is doktorált, közgazdaságtanból. Jelenleg Londonban, Prágában és Szófiában oktat, valamint a közép-kelet-európai térség politikai gazdaságtanát kutatja. Mivel nem csak absztrakt módon, olvasmányai során ismerte meg ezt a társadalmat, képes jóval árnyaltabban látni az egyes politikai folyamatokat, így aztán azok értelmezése némileg eltér a fősodrású szerzőkétől. Nem támogatja, de nem is démonizálja a könyv címében szereplő politikai jelenséget, hanem egyszerűen a demokratikus folyamatok részeként kezeli.
A populizmussal foglalkozó tanulmányok többsége szinte kizárólag a politikai jobboldalon észlelhető folyamatnak szentel figyelmet, nagyon kevés mű született, amely a baloldali irányzatot elemzi, és alig valamivel több, amely mindkét oldalt vizsgálja. Stankov műve ezzel szemben egyaránt vizsgálja a politikai jobb- és baloldali jelenséget, ennek során a politikatudományi szempontokon túllépve szociológiai és közgazdaságtani aspektusokat is figyelembe véve. A könyv célkitűzése, hogy a feltárja az identitás, a gazdaságtan és a társadalmi egyenlőtlenségek közötti összefüggéseket annak reményében, hogy magyarázatot találjon a szavazók extrém preferenciáit illetően. Mindezt nem egy pillanatkép alapján, dogmatikáktól fűtve teszi, hanem a huszadik század elejétől kezdve gyűjtött adatok feldolgozása és értelmezése révén. Ezt követően a jobb- és baloldali populizmus politikai és gazdasági következményeit is empirikusan megvizsgálja. E tárgyban a Routledge kiadó gondozásában 2021-ben megjelent műhöz hasonló könyv nem készült.
Mi is a populizmus?
A könyv első fejezete a populizmus fogalmát járja körbe. A szerző szerint a populizmus egy kvázi-ideológia, pontosabban egy politikai stratégia, amely élesen szembenálló, már-már antagonisztikusan ellentétes identitásokat kreál politikai nyereség céljából. A szerző kritikusan elemzi a politikatudomány populizmussal foglalkozó legjelentősebb irányzatait. Wodak irányzatát azért tartja elégtelennek, mert a megközelítés szerint a populizmusnak nincsen egy általános közös oka, minden ilyen mozgalom felbukkanását más és más tényező határozza meg. A populizmust mint politikai kommunikációs irányzatot ugyancsak amiatt veti el, mert legjelentősebb képviselői nem tárgyalják a kiváltó okokat. A harmadik jelentős iskolaként a Mudde és Rovira Kaltwasser által képviselt eszmei megközelítést határozza meg. A szerzőpáros műve a populizmus egyesült államokbeli változásait követi és kellően meggyőző, de mégsem ad magyarázatot arra, hogy az eredetileg progresszív mozgalom miért alakult át reakciós jellegűvé. Müller defektív demokrácia elmélete áll legközelebb a szerzőhöz: önmaga is gazdasági okokra vezeti vissza a populizmus elterjedését.
Stankov úgy véli, hogy a gazdaság, az identitás és a méltányosság területén bekövetkezett sokkok váltanak ki keresletvezérelt politikai változásokat. Az éles jövedelemi egyenlőtlenségek felerősítik az egyes társadalmi rétegek identitástudatát és egymással való szembenállását. Kiemeli, hogy a szavazók gyakran hoznak olyan döntéseket, amelyeknek okait az identitás-tudatukra lehet visszavezetni. Ennek megfelelően minden súlyos gazdasági válság után élesednek a társadalmi konfliktusok az elit és az anyagilag méltánytalan helyzetbe került nép között, teret nyitva a populista vezetők számára. Stankov úgy látja, hogy a globalizáció miatt bevezetett piaci deregulációk óhatatlanul is tömegeket sodortak nehéz anyagi helyzetbe, és ez felerősítette a migrációt. Mindezek pedig még inkább megerősítik az egyes társadalmi csoportok identitását, és ezzel együtt annak veszélyeztetettség-érzését. Így a gazdaság, identitás és méltányosság területén bekövetkezett sokkok idézik elő a populizmus terjedését.
Ha mindez így van, bizonyos társadalmi és gazdasági törésvonalak mentén kialakult identitású egyének csoportjai bizony szemben állnak egymással, anélkül, hogy ezeket az identitásokat nyereség céljából egy politikai erő teremtette volna meg. Vagyis a szerző által használt definíció nem a legpontosabban tükrözi az általa leírt folyamatokat. Mi több, a kutatása során használt adatok nem a populista pártok népszerűségét mérik, hanem az politikai skála szélsőségesen jobb- illetve baloldalán helyezettekre adott szavazatokat. A szélsőséges pártok kétségkívül gyakran használják a szerző által leírt stratégiát, ám mégsem minden esetben nevezhetőek populistának. Ezzel együtt, tekintve a feldogozott adat mennyiségét és minőségét, elfogadható a konceptualizációs és operacionalizációs pontatlanság.
A populizmus ciklikussága
A könyv túllép az aktuális gazdasági és politikai helyzeten és folyamatában vizsgálja a politikai és gazdasági változásokat. Munkájához merít Acemoglu és Robinson művében említett politikai rendszerek ciklikusságából, valamint Rodrik által említett gazdaságpolitikai reformok és azokkal összefüggő üzleti ciklus sokkok elméletéből. A könyv erőssége, hogy a legtöbb esetben empirikus tanulmányokat dolgoz fel, így kiinduló pontjai megalapozottak és állításait igencsak nehéz lenne megcáfolni. A szerző saját empirikus kutatásában 37 OECD ország (az EU tagállamai, valamint Ausztrália, Egyesült Királyság, Izrael, Japán, Kanada, Norvégia, Svájc, Törökország és Új-Zéland) adatait összesíti, az első demokratikus választásoktól kezdődően 2019-ig. Ez egyes országok esetében már 1900-tól felvett adatok feldolgozását jelenti, ami a kutatás vitathatatlan erőssége.
A könyv egyik elégtelensége, hogy nem kifejezetten a központi állításában szereplő társadalmi-gazdasági tényezők, valamint az identitás által befolyásolt szavazói magatartást vizsgálja. Mi több, az identitás és az identitáspolitika fogalmait is meglehetősen homályosan határozza meg, így aztán a baloldali identitáspolitikától kezdve a jobboldalra jellemző nemzeti identitásig szinte minden beleférhet – gátat csak az olvasó fantáziája szabhat. Ezzel a hiányossággal laza eleganciával néz szembe, amikor is a harmadik fejezet elején leszögezi, hogy az identitás mérése módszertanilag rendkívüli nagy kihívás, így aztán empirikus kutatásában nem is kíván foglalkozni ezzel a témával, helyette inkább migrációs adatokat elemez. Figyelembe véve, hogy vizsgálatai az elmúlt több, mint száz évre terjednek ki, és ehhez képest a baloldali identitáspolitika viszonylag új jelenség, elfogadható, hogy a migráció által kiváltott nemzeti identitásra mért sokkot kívánja vizsgálata alapjául használni. Ehhez az OECD migrációs adatait elemzi. A szerző nem hagyja figyelmen kívül a társadalmi osztályok mentén kialakult identitásokat sem, hiszen a jövedelemi egyenlőtlenségeket rendkívül alapossággal vizsgálja a World Income Inequality Database adatai alapján.
Elemzésében kimutatja, hogy az elmúlt száz év alatt feljegyzett szavazatok éles jobbra- vagy balra való elmozdulását egy-egy rendkívül erős gazdasági válság előzte meg. A modern demokratikus politikai rendszerek legextrémebb szavazatait az 1930-as évek nagy gazdasági válsága után lehetett tapasztalni. Ezek jóval meghaladják az első világháború alatt mért extrém politikai nézeteket valló pártok támogatottságát. A gazdasági válságból való kilábalással együtt a szélsőséges pártok támogatottsága drasztikusan csökkent. Bár a második világháború alatt ismét teret nyernek a szélsőséges szavazatok, ezek száma messze elmarad a válság alatt mért szinttől. Néhány évtizedig a centrista pártok dominálnak, de az Európai Közösség, majd az Európai Unió újabb és újabb bővítései felerősítették a nacionalizmust és ezzel együtt az extrém szavazati hajlandóságot, amely stabilan emelkedett. A következő extrém szavazati ciklust a 2007-2008-as pénzügyi világválság előzte meg.
A több mint száz év adatainak feldolgozása után látható, hogy az extrém szavazatok és a jövedelmi különbségek növekedése, valamint a migrációs nyomás közötti összefüggés minden esetben szignifikáns, vagyis az adatok alátámasztják a könyv központi állítását. Az extrém pártok hatalomra kerülése azonban időszakos, mivel a jellemzően expanzionista gazdaságpolitikájuk idővel óhatatlanul kiváltja a centrista pártok iránti igényt. Ez utóbbiak viszont gyakran vezetnek be megszorító politikákat, amelyek eredményeként ismét felerősödnek a társadalmi ellentétek és megnövekedik a kereslet a szélsőséges pártok iránt.
Okok és következmények
A könyv nem áll meg a ciklikusság bemutatásánál. Rendkívül alapossággal kiválasztott gazdasági mérőszámok és modellek segítéségével vizsgálja úgy a bal- mint a jobboldali szélsőséges kormányok gazdasági következményeit. Minden esetben megkülönbözteti azokat az eseteket, amikor a szélsőséges párt csak egy kisebb, koalíciós partner, valamint amikor a miniszterelnököt adja. Hasonló alapon elemzi az egyes kormányzatok politikai következményeit is. Bár a statisztikai eredményeket összesítő táblázatokat minden esetben közli, az azok értelmezésében kevésbé jártas olvasók számára nem könnyíti meg túlságosan az eredmények megfejtését, de a legfontosabb következményeket mégiscsak elolvashatjuk.
Stankov a fent említett adatokból von le következtetéseket és hívja fel a figyelmet az ismét egyre élesebb társadalmi és jövedelmi különbségekre, amelyek miatt nem túl optimista a jövőt illetően. Ezen túllépve olyan gazdaságpolitikai ajánlásokat tesz, amelyek célja a jövedelmi különbségek csökkentése, figyelembe véve a 21. század sürgető technológiai és környezetvédelmi kihívásait.
Mindent egybevetve, a könyv egy aktuális témát feszeget. Hosszú idősávon át vizsgálja az extrém szavazatokhoz vezető okokat, valamint a szélsőséges pártok kormányzásának gazdasági és politikai következményeit. Tárgyilagosan kezeli az egyes politikai irányzatokat és folyamatában képes látni a demokratikus társadalmi változásokat. Ezen túlmenően, következtetéseit tényekre és nem ideológiai preferenciákra alapozza, ami miatt kiemelkedőnek számít a populizmussal foglalkozó művek között. Mindazok számára fontos olvasmány lehet, akik korunk politikatudományával, gazdasági folyamataival vagy ezek közötti összefüggésekkel kapcsolatban szeretnének árnyalt és tárgyilagos képet kapni.
Felhasznált irodalom
Kioupkiolis, Alexandros. “Podemos: the ambiguous promises of left-wing populism in contemporary Spain.” Journal of Political Ideologies 21, no. 2 (2016): 99-120.
Rooduijn, Matthijs, and Tjitske Akkerman. “Flank attacks: Populism and left-right radicalism in Western Europe.” Party Politics 23, no. 3 (2017): 193-204.
Seligson, Mitchell A. “The democracy barometers (part I): The rise of populism and the left in Latin America.” Journal of Democracy 18, no. 3 (2007): 81-95.
March, Luke. “Left and right populism compared: The British case.” The British Journal of Politics and International Relations 19, no. 2 (2017): 282-303.
Huber, Robert A., and Christian H. Schimpf. “On the distinct effects of left-wing and right-wing populism on democratic quality.” Politics and Governance 5, no. 4 (2017): 146-165.
Mudde, Cas, and Cristóbal Rovira Kaltwasser. Voices of the peoples: Populism in Europe and Latin America compared. South Bend, Indiana: Helen Kellogg Institute for International Studies, 2011.
Wodak, Ruth. The politics of fear: What right-wing populist discourses mean. Sage, 2015.
Moffitt, Benjamin. The global rise of populism. Stanford University Press, 2020.
Rode, Martin, and Julio Revuelta. “The wild bunch! An empirical note on populism and economic institutions.” Economics of Governance 16, no. 1 (2015): 73-96.
Mudde, Cas, and Cristóbal Rovira Kaltwasser. Populism: A very short introduction. Oxford University Press, 2017.
