Pestszentlőrincről Thaiföldig: egy patrióta világutazó

Hat kontinens száznyolc országába jutott el Kubassek János geográfus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Kar Földrajz és Természettudomány Tanszékének közszolgálati egyetemi tanára. Portrénkban felvillantjuk gazdag életpályáját, és azt is, mit ajánl azoknak, akik fiatalokkal szeretnék megszerettetni a földrajz tudományát.

– „Számomra nagy megtiszteltetés, hogy immáron a Nemeskürty István Tanárképző Karon dolgozom, hiszen tanár úrral két alkalommal is volt szerencsém találkozni, mindkettő nagyon pozitív, maradandó élményt jelentett” – kezdi beszélgetésünket Kubassek János. Ám mielőtt eljutnánk ide, visszakanyarodunk a kezdetekhez, a gyermekkorhoz, amit Pestszentlőrincen töltött. Édesapja technikusként dolgozott a kispesti traktorgyárban, édesanyja pedig titkárnő volt. E ténynek később komoly szerep jutott: Kubassek János legelső cikkeit, tudományos munkáit, szakdolgozatát és a doktori disszertációját is ő gépelte, sőt első könyvének (A veddák földjén – Srí Lanka szigetén) ötpéldányos kéziratát is édesanyja készítette. Boldog élményként maradtak meg az anyai nagymamánál Vecsésen, és az apai nagyszülőknél Kőbányán töltött vakációk.  Szintén nagyon sok szeretetet kapott a keresztanyjától, Manyitól, aki végigkísérte és támogatta életét, szellemi fejlődését.

A korai évek nevelői

Tanulmányai a Brassó Utcai Általános Iskolában indultak, ahol máris nagyszerű pedagógusokkal találkozott. Írni-olvasni Zeles Gyuláné Irénke néni és Pál Sándorné Magdi néni tanította, utóbbi még köztünk van, és figyeli is Kubassek János sorsát. Szintén nagyon sokat köszönhet az akkor Steinmetz Miklós nevét viselő, mai pedig Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanárainak: a történelemtanár, osztályfőnök Gáti Imrének és a földrajzos Ughy Jenőnek, akik megalapozták e tárgyak iránti érdeklődését. Ugyancsak szeretettel emlékszik ma is Salyámossy Miklósné Klári néni igazgatónőre, Harka Katalinra és Hutter Annára is. Szívesen gondol a másik történelemtanárára, Gyapay Gáborra, aki révén kapcsolatba került a honismereti mozgalommal és 1974-ben részt vehetett a makói honismereti gyűjtőtáborban. Felföldi László, Halász Péter és Juhász Antal kalauzolásával bepillanthatott a dél-alföldi tanyavilág hagymatermesztő lakóinak életébe is. A későbbi világutazónak az is jól jött, hogy már az általános iskolában elkezdett magánúton angolul tanulni, a kerület egyetlen angoltanárnőjénél, Szőke Jolánnál. Később, a gimnáziumban orosz–angol tagozatra járt. Orosztanára, Hegedűs György Leningrádban végzett, s nem akadémikus, hanem gyakorlati nyelvtudást adott. Azt mondta, hogy kérem, kibomlott a cipőfűző: Шнурок распутался. Megszerette az orosz nyelvet, a kultúrát, Dosztojevszkijt vagy épp Csajkovszkij gyönyörű muzsikáját. Az angolt persze akkoriban nehezebb volt tanulni, de néha sikerült a portástól az Astoria és a Gellért Szállóból elhagyott nyugati újságokat kérni, és kisilabizálni, miről írt a Newsweek vagy a Time. Nyilván az Izvesztyiját ennél könnyebb volt beszerezni. Kubassek János azt vallja, bár sosem lehet tökéletes az ember nyelvtudása, hiszen az anyanyelvi szókincset szinte lehetetlen elsajátítani, a nyelvtudás mégis nagyon fontos.

Első lépések a természetben

Kubassek János az első alkalommal az édesapjával hagyta el a várost, s indult kirándulni a Budai-hegységbe, a Pilisbe. A természetjáró szövetség tagjaként már 10–11 éves korában munkatúrákon festett fel turistajelzéseket a Börzsönyben, ahol Csóványos környéke volt a területük. Rengeteg impulzus érte a kamaszodó kutatót a traktorgyár természetjáró körének tagjaitól is. Tizenöt éves korában már barlangászként a Dénes György szakosztályvezető által irányított Meteor Vass Imre Barlangkutató Csoport tagjaival térképezte fel Baradla-barlangot és tárta fel a Csörgő-forrás barlangját Házi Zoltán csoportvezető társaságában. A társaságot a természetjárás, a természet szeretete és a barlangok feltárása tartotta össze. Ugyanekkor lett tagja a Magyar Karszt és Barlangkutató Társulatnak, amelynek titkára a mindenki által ismert és kedvelt Székely Kinga volt. Itt ismerkedett meg Láng Sándorral, illetve példaképével és szellemi atyjával, Balázs Dénessel. A fiatalember teljesen a bűvkörébe került, minden könyvét elolvasta, és megragadta a tény, hogy a kutató mindenféle állami támogatás nélkül jár be távoli tájakat. E rajongás később barátsággá is változott. Az első előadás témája, amelyet Kubassek János tőle hallott, Pápua Új-Guinea volt. Az ragadta meg, hogy Balázs Dénes nem csupán a karsztjelenségekről, hanem az emberekről is sokat beszél. Akit még tanáregyéniségként mindenképpen kiemelne: Jakucs László, a szegedi földrajz professzor, aki később a témavezetője volt.

Csak színésznek lett volna nehezebb bejutni

Szeged előtt azonban Debrecenbe kellett menni, hiszen akkor csak és kizárólag itt indult, mégpedig kétévente történelem–földrajz szakos képzés. Nem volt könnyű felvételt nyerni, a tíz meghirdetett helyre háromszázan jelentkeztek, ennél nagyobb túljelentkezés csak a színművészetin és a pszichológia szakon volt akkoriban. Kubassek János esélyeit növelte, hogy Budapest komplex vízgazdálkodásáról szóló dolgozatával az első tízbe került az OKTV-n. A világutazó ma is hálásan gondol vissza az egyetemen töltött esztendőkre, a barátságokra, a tanárokra. Közülük elsőként a neki természeti földrajzot és tudománytörténetet tanító Kádár László professzort említi, aki hajdan Teleki Pál tanársegédje volt. A professzor tagja volt Almásy László expedíciójának 1933-ban, ezért egyik előadásán megemlítette, hogy az Almásy által felfedezett Zarzura-oázisnál azóta sem járt magyar. Kubassek János akkor, 1978-ban elhatározta, hogy e csorbát kiküszöböli, végül ez így is lett. Szintén hálásan emlékszik vissza Kozák Miklósra, illetve Székyné Fuksz Vilma geológusra, akinél első tudományos diákköri dolgozatát írta a Hajdú-Bihar megyei szénhidrogén-kutatások történetéről. A tanárnő ösztönző biztatására források nélkül, a kortárs Csiky Gábor geológustól gyűjtött adatok segítségével nézett utána Pávai-Vajna Ferenc munkásságának, aki egyébként a hajdúszoboszlói hévízkutatás, hévízfeltárás úttörője volt. Az OTDK-n később is sikeresen vett részt, előkelő helyezést nyert el az országos döntőben. Ekkor került sor az első utazására is, mely során egy évet töltött el Móga János barátjával egy indiai tanulmányúton mindenféle állami támogatás nélkül, napi másfél dollárból. Bár följutottak a Himalájába, de fogalmuk sem volt, hogyan fognak hazajutni. Rengeteg szervezés után sikerült felkerülni a MAHART egyik tengerjáró hajójára, a Csokonaira, s sikerült hazajutni. Utóbbi bepillantás a tengerészek világába szintén életre szóló élményt adott.

Hit vagy materializmus

Ilyen előzményekkel természetesen szeretett volna az egyetemen maradni, ám ennek akkor akadályai is voltak. A tanulmányi előmenetelen és a tudományos diákköri munkán túl ugyanis más elvárások is befolyásolták a hallgatók közötti rangsort. A materialista világnézet hirdetéséről szóló előírásnak Kubassek János hívő katolikusként nem tudott, nem is akart megfelelni. Alternatívaként még a Földrajztudományi Kutatóintézet merült fel, ahol az első beszélgetés még biztató volt, ám a második már annál kevésbé. Kubassek Jánost ugyanis a mészkő- és karsztvidékek, valamint a tudománytörténet érdekelték. Erre az a válasz érkezett, hogy e három téma nem kutatható, felejtse el ezeket, hiszen ezek sötét dolgok. Tudomásul vette ezt, hiszen ő meg az előírt lösszel nem akarta összekötni az életét. Ekkor érkezett volt gimnáziumának igazgatónője, Salyámossy Miklósné, akinek elfogadta tanári ajánlatát.

Hány pecsét van az útlevélben?

Persze, gyermekkori álmát, az utazást sem feledte. Először Magyarországot, a hegyeket járta be, utána a Kárpátok következett, majd az Alpok. Azután tágult a kör. Tizenkilenc évesen jutott ki először nyugatra: a Meteor csoport tagjai segítségével a sheffieldi barlangtani világkongresszusra. Minimális pénzösszeggel, de tudásra szomjazva töltött el egy hónapot Nyugat-Európában. Mentora, Balázs Dénes kitűnő előadást tartott a trópusi karsztok felszínfejlődéséből, illetve az ifjú geográfust bemutatta az Oxfordi Egyetem földrajz professzorának, Marjorie Sweetingnek. Hozzá szintén mély barátság fűzi. Mint azt kiemeli, Angliában nem az árubőség, nem a jólét, hanem az utazás szabadsága ragadta meg. A brit professzor útlevelében kenyai, dél-kínai, malajziai, kanadai, dél-afrikai pecsétek voltak, diákjai között volt olyan, aki még Guatemalába is eljutott. Bevallja, e tekintetben nagyon irigyelte akkor a korabeli brit egyetemistákat. Végül persze Kubassek Jánosnak is összegyűlt jó néhány pecsét a számos útlevelében – egyet bevontak, egy pedig elveszett –, s bár a pecsételés szokása kopik, tény, hogy végül hat kontinens száznyolc országba jutott el. Ám az elmúlt rendszerben nem volt olyan egyszerű elérni, hogy kiengedjék az országból, mint ma, főleg, hogy elsősorban nem a szocialista táborba indult. Az útlevélhez munkahelyi, személyzeti ajánlás és a párttitkár aláírása kellett, plusz a nemzeti bank valutaígérvénye. A bölcsész Gorilovics Tivadar dékánhelyettes komolyan aggódott, hogy Debrecenből végül a disszidálásig vezet majd az út. Rá is kérdezett: Kubassek, haza fog jönni, ha egyszer kimegy? Hozzátette, az elmúlt évben három egyetemista ment nyugatra, ebből egy kint maradt, amiből neki kellemetlensége támadt. Kubassek János azonban azt felelte, nincs tragédia, hiszen ebből az következik, hogy a szocializmus kétszer olyan vonzó, mint a kapitalizmus. A dékánhelyettes nevetni kezdett, majd aláírta a kérvényt. Bár voltak, akik fogadást kötöttek a kollégiumban arra, hogy Kubassek nem jön haza, vesztettek, mert hazatért. Egyetlen egyszer érte el a maradás kísértése, mégpedig az Egyesült Államokban, a nyolcvanas években. Akkor, 1985-ben három hónapot töltött a Kőrösi Csoma Társaságok meghívására Kaliforniában, ahol a nagybátyja is élt. Bár lett volna szerény, de a megélhetéshez elegendő bérrel járó technikusi állás, családi segítség, és a demokrácia ígérete, mégis úgy döntött, a hazájában szeretne élni. Hiszen itt vannak a szülei, a testvére, Magyarországra várja vissza családja, gimnazista tanítványai, és persze az érdi múzeum. Emellett tagja volt az 1987–88-as, Gábris Gyula és Lerner János vezette Magyar Tudományos Afrika Expedíciónak, így eljuthatott a Teleki-vulkánhoz. Szintén végigjárta Kőrösi Csoma Sándor himalájai tartózkodásának színhelyeit, azaz Zangla, Phouktal és Kanam kolostorait.

A földrajzi múzeum élén

A Magyar Földrajzi Gyűjtemény, a későbbi Magyar Földrajzi Múzeum megalapítása Balázs Dénes érdeme, de szintén sokat segített a Szegeden tanító Becsei József professzor, a Magyar Földrajzi Társaság Múzeumi Bizottsága elnökének támogatása. A múzeum maga nagyon nehezen jött létre, igen mostoha anyagi és jogi körülmények között. A kiállítási anyagának összegyűjtése és a tárlat megvalósítása több évnyi munka és sok száz ember önzetlen segítségének gyümölcse, akik közül Papp-Váry Árpád és Gábris Gyula nevét szeretné külön is kiemelni Kubassek János. 

Ő maga vezetőként 1983-ban került a Magyar Földrajzi Múzeumba. Az igazgatói állásra már hat tanácsi jelölt mondott nemet, ő a hetedik, legfiatalabb, tudományos fokozat nélküli jelöltként vállalta. Igazgatóként persze önmagát igazgatta, nem volt beosztottja. Balázs Dénes azt is mondta neki: nehogy bárki a szemére vethesse, inkább szerezze meg a doktori címet. Ez summa cum laude minősítéssel Jakucs László professzornál védte meg a szegedi József Attila Tudományegyetemen, egyidőben a Magyar Földrajzi Gyűjtemény megnyitásával. A Balázs Dénes ösztönzésére írt doktori disszertációjának címe: Trópusi karsztok felszínfejlődése, különös tekintettel Dél-és Délkelet-Ázsiára. Kubassek János a múzeumigazgatói munkájára is nagyon szép időszakként emlékezik, hiszen a múzeum hozzájárult a magyar utazók, földrajzi felfedezők és a Kárpát-medence magyar feltárói hírnevének öregbítéséhez. Akkor tanulta meg, hogy minden jó célra lehet önzetlen támogatókat találni. Vallja, egy múzeumnak három vezérfonala van: a bizalom, a szeretet és a segítőkészség.

Nem öncélú tevékenység

Kubassek János szerencsésnek érzi magát, mert a családja – felesége és a fia – évtizedeken át támogatta, támogatja ma is abban, hogy mindent az utazásnak, a kutatásnak és az írásnak rendelt alá. Elfogadják, hogy sokkal szerényebb életszínvonalon élnek, beérik kevesebbel is, hiszen apa kutat, utazik, könyveket ír – ezek pedig nem a legjövedelmezőbb tevékenységek. Azt is tudják persze, hogy ezeknek utazásoknak mindig megvan a maga célja. Például a thaiföldi útja végén megszületett az első magyar nyelven írt thaiföldi útikönyv – ami immár a harmadik kiadását éli meg. Komoly szerepe van abban, hogy a közvélemény elevenen tartja a magyar–thai kapcsolatok múltját, s így maradhat fenn egy igen távoli vidéken Xántus János vagy épp Göncz Árpád ’56-os börtöntársa, Csávás Imre, a későbbi FAO-diplomata emléke. Jelenleg a magyar verbita misszionáriusok munkássága érdekli, akik Távol-Keleten, Délkelet-Ázsiában tevékenykednek. Az indonéz szigetvilágban található Szent István Iskolában félezer diák jár jelenleg is. Az iskola mellett egyébként a szerzetesek hihetetlen karitatív tevékenységet is végeznek. Ami hazai vonatkozású terve: Balázs Dénes munkásságának karsztmorfológiai anyagait tanulmányozva szeretne egy nagyobb, átfogó értékelő tanulmányt készíteni. De van még más terv is a tarsolyában. Az írás, azt vallja, nem lehet öncélú tevékenység. Ha már volt lehetősége megismerni a féltekéket, fontos, hogy tapasztalataiból mások is okuljanak. Nemrégiben megjelent életműkötete az Atlasz varázsa címmel foglalja össze a több mint négy évtized kutatásait. És – mint mondja – nagyon boldog lesz, ha mindezt megoszthatja majd az NKE egyetemistáival is.

Nekik azt ajánlja, koncentráljanak annak a tárgynak az oktatására, megszerettetésére, amit éppen tanulnak. Nem kell már a világutazások fáradalmait és kockázatait oly mértékben vállalniuk, mint ahogyan ezt a korábbi felfedező utazók tették. Akár itt, a Kárpát-medencében is van nagyon sok szép úticél, amit megismerhetünk, megismertethetünk másokkal és gyönyörködhetünk bennük. Nem feltétlenül kell majd földrajztudósokat nevelniük a középiskolákban, ám olyan embereket kell, akikben érvényesül a földrajzi látásmód később is, akármilyen területen dolgoznak. Arra is érdemes felhívni a figyelmüket, hogy hazánk milyen erőforrásokkal, értékekkel, termékekkel rendelkezik. Fontos felnyitni a szemüket arra, hogy ha lehet, válasszák a hazait. Hozzáteszi, szinte mindenütt a világon látott tokaji aszút, Herendit, magyar téliszalámit és őrölt pirospaprikát. Ami még sokat számít: érezzenek a tanítványok felelősséget a lakóhelyükért, a szűkebb-tágabb környezetükért, a hazájukért. Ebben tud szerinte a következő tanárnemzedék sokat tenni.

A beszélgetés végén Kubassek János elmondta, élete során mindig sok örömet talált a munkájában. Azt tehette, amit szeretett. Felidézte, hogy az első, gimnazistaként megtett, autóstoppos lengyelországi utazásakor találkozott Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban egy magyar pálos rendi szerzetessel, Kozári Józseffel. Többórás, megrendítő  beszélgetésben volt része. A szerzetes elmesélte a pálosok kálváriáját, menekülését Lengyelországba, az általa átélt háborús  eseményeket, melyek az akkori  történelemkönyvekben nem voltak olvashatók. Soha nem felejti szavait: „A jót nem győzheti le a rossz csak azért, mert erősebbnek látszik.”

A képeket az interjúalany bocsátotta rendelkezésünkre.