A hallgatók szavazatai alapján az erdélyi származású, nyolc nyelven beszélő, a kora újkori magyar arisztokrácia öröklési jogát, illetve házassági vagyonjogát kutató Peres Zsuzsanna nyerte el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) az Év Oktatója kitüntető címet 2024-ben. Az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Állam- és Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docensével – aki már tíz éve tanít az egyetemen – jól megérdemelt nyári pihenése után beszélgettünk.
„Kiváló tanár, remek ember, abszolút segítőkész, viccesek az órái.”, „Profi, született oktató.” „Bárcsak minden tanár ilyen lenne!” „Egy Tündér!” „10/10” – csak néhány jellemzés azok közül, hogyan látják a főként magyar állam- és jogtörténetet tanító Peres Zsuzsannát a hallgatók.
Muníció
„Bevallom őszintén, amikor megjött a hír, és a Hallgatói Önkormányzat elnöke gratulált a szavazás eredményéhez, nagyon meglepődtem, ugyanakkor megtisztelőnek is tartom ezt a címet” – jelentette ki az egyetemi docens, aki úgy gondolja, csak kevés szavazattal nyerhetett, mert sok kiváló oktató van az NKE-n. Véleménye szerint egy tanárnak az a legnagyobb elismerés, ha a hallgatók többsége jónak tartja az óráit. Szerencsésnek gondolja magát, mert hallgatóként ő is meghatározó tanáregyéniségektől tanulhatott a Pécsi Tudományegyetemen, amely nemcsak alma matere, hanem első munkahelye is volt. Egykori professzorai ma is példaképek számára a munkája során.
„Mentorom, Béli Gábor – aki később a főnököm is lett Pécsett – az ő mentorától kapott útravalót adta tanácsul a pályakezdőnek: úgy kell bemenni egy terembe tanítani, hogy mindegy, hány hallgató ül ott, ha már van legalább néhány, akin látjuk, hogy felkeltettük az érdeklődést, aznap már nem tanítottunk hiába” – emlékezett vissza az Év oktatója, aki a kapott muníció szerint folytatja azóta is a pályafutását. Ars poetikája az, hogy egy tanárnak nem szabad a saját történetét, aktuális gondjait bevinnie az órára, mert a hallgatóknak jól kell érezniük magukat. „Szeretem a hallgatókat és azt, hogy minden évben új arcokat ismerhetek meg, mert segít fiatalosnak maradni” – hangsúlyozta.
Alkalmazkodás
„Bennünket gyerekkorunkban nem ért ennyi inger, mint a mostani fiatalokat, persze lementünk játszani a barátokkal, de unalmas nyári délutánokon gyakran leültünk olvasni, főleg, ha ezt láttuk a szüleinktől is” – utalt Peres Zsuzsanna arra, hogy a mai hallgatók élete sokkal gyorsabb és hatványozottan több információt kell befogadniuk nagyon rövid idő alatt, ezért nem feltétlenül várható el tőlük akkora monotonitástűrés, mint az idősebb generációktól. Mivel az Év Oktatója számára nem okoz gondot alkalmazkodni az új kihívásokhoz, ezért oktatási módszerein is időről-időre változtat, sőt, a jogintézmények könnyebb megérthetősége érdekében akár filmekből, vagy sorozatokból is hoz egy-egy példát.
A marosvásárhelyi születésű egyetemi docens – aki az 1990-es ottani zavargások évében költözött Magyarországra a családjával – egyébként már az általános iskolában is szeretett tanulni, és úgy érzi, hogy a nyelvtanulás terén sokat köszönhet erdélyi gyökereinek, mert az ottani többnyelvű környezet nagyon sokat adhat a gyerekeknek. Peres Zsuzsanna véleménye szerint a több nyelv – az ő esetében a magyar és a román – párhuzamos tanulása fogékonnyá teszi az ember agyát az idegennyelvek könnyebb elsajátítására. Talán ennek is köszönhető, hogy már ötéves kora óta tanul angolul, majd a német nyelvet, illetve a levéltári kutatáshoz az írott gót olvasását is elsajátította, később pedig kutatási témája és egy külföldi ösztöndíj elnyerése miatt két év alatt megtanult középfokon spanyolul. Mindez lehetővé tette számára, hogy öt hónapot spanyol hallgatók közt élve tökéletesítse nyelvtudását, amely egyebek mellett azért is vált számára emlékezetessé, mert a végén már spanyolul is álmodott. A kora újkori oklevelek megértéséhez ugyanakkor latinul is megtanult, és a későbbiekben szeretné még inkább tökéletesíteni olasz és francia nyelvből megszerezett ismereteit.
Kapcsolati háló
Az Év Oktatója számos alkalommal végzett kutatásokat Bécsben is, ahova többször elnyerte a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjat, illetve a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíját. Az osztrák fővárosban folytatott munkája során kiterjedt tudományos kapcsolati hálót épített ki a társterületek kutatóival, akikkel nemcsak szakmailag segítik egymást, hanem azóta is baráti kapcsolatot ápolnak. Külföldre emellett vendégoktatóként is meghívták: horvát, lengyel, spanyol, portugál és kínai egyetemeken is tanított már angolul.
„Kivételes lehetőségnek tartom azt, hogy találkozhatunk külföldi hallgatókkal, mert beleláthatunk abba, ők hogyan tanulnak a saját intézményükben, ugyanakkor sokat fejlődhetünk azok által a kérdések által, amelyeket az órák után kapunk, és ez hozzásegít ahhoz, hogy a saját tantárgyunkat is más szemszögből lássuk” – fejtette ki Peres Zsuzsanna, aki az oktatás mellet dolgozott az Országos Bírósági Hivatalban is, ahol másfél éven keresztül a bírói hivatás történetével kapcsolatos konferenciákat szervezett. Mindezeken felül 2015 tavaszától előbb az ÁNTK oktatási, majd 2015 őszétől tudományos- és nemzetközi dékánhelyetteseként is tevékenykedett 2018 végéig.
„Számomra fontos a magánélet és az emberi kapcsolataim ápolása, fontosnak tartom, hogy legyen hobbim és ki tudjak szakadni a munkából, éppen ezért élesen elválasztom egymástól a kettőt” – fogalmazott az egyetemi docens. Középiskolás kora óta rendszeresen jógázik, majd 2018-ban jóga instruktori képesítést is szerzett. Peres Zsuzsanna a szakmai anyagok mellett minden nap olvas szépirodalmat is, mert ezáltal a tanulmányaiban választékosabban fejezi ki magát anyanyelvén. Hobbija a főzés és a sütés, gyűjti a szakácskönyveket, és az elkészített fogásokat szívesen megosztja környezetével. Mindezeken felül pedig, amikor csak teheti, utazik, hogy tovább szélesítse a látókörét.
Nyitókép: A mongol nagyköveti fórumon. A fotókat Peres Zsuzsanna bocsátotta rendelkezésünkre.
Névjegy
Peres Zsuzsanna
Születési hely, idő: Marosvásárhely, 1977
Végzettség: jogász
Szakterület: európai és magyar állam- és jogtörténet
Publikációk: MTMT
Hobbi: jóga, olvasás, utazás