„A kutatónak közösséghez kell tartoznia!”

Az első közgazdász volt az országban, aki Junior Príma-díjat kapott, és elsők között írta le idehaza, hogy szükség van fiskális tanácsra. Jelenleg kutatóként azt vizsgálja, melyek régiónk gazdasági növekedésének, versenyképességének és integrációjának makrogazdasági és intézményi feltételei. Benczes István portréja.

„Hosszabb ideje szakmai kapcsolatban vagyok már a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel: néhány éve Halmai Péter akadémikus vont be a gazdasági képzésbe, néhány, az egyetemi könyvkiadó által kiadott művet is lektoráltam. A nemzetközi gazdasággal foglalkozó kollégákat szinte kivétel nélkül ismerem, a fiatalokat jellemzően tanítottam is” – utal az intézményhez való kötődésre a keszthelyi kötődésű szakember. Számos, az egyetem által szervezett konferencián adott már elő, több kutató habilitációján volt már jelen – most is készül egyre –, emellett az NKE tudományos tanácsának külsős tagja, rálát az intézményben folyó szakmai munkára. „Remek kutatási-tanulási lehetőségek vannak az NKE-n” – állítja. Benczes István az idei évben ösztöndíjasként kapcsolódik az egyetemhez: közép-kelet európai versenyképesség és a gazdasági fejlődés peremfeltételei témában írott műve a Ludovika Kiadónál jelenik majd meg.

A nagy kép

Mindig a problémák eredete érdekelte. Pályája során azt vizsgálta, mitől működhet jól egy rendszer, mitől sikeres egy gazdaságpolitika, mi vezet egyes országokat a felemelkedés felé, másokat pedig mi térít erről el. „Ez az a nagy kép, amiben értelmezni próbálom a világot”.

Egészen középiskolás koráig kutatóorvosnak készült. „A gimnazista éveim azonban egybeestek a rendszerváltással, így ez az időszak izgalmas társadalomtudományi kérdéseket is felvetett. Ekkor fordultam a társadalomtudományok, a közgazdaságtan felé. A számok nyelvén szerettem volna hozzátenni valamit a rendszerváltáshoz. Az egyetemen aztán az kezdett érdekelni, hogy az olyan nagy rendszerek, mint a politikai vagy a választási rendszer, vagy szűkebben a fiskális keretrendszer hogyan hat adott változókra és mi az a mechanizmus, ami a közpolitika formálás során a kívánt eredményeket hozza. Vagyis nem önmagában az foglalkoztatott, hogy mekkora a hiány vagy az államadósság, hanem azt próbáltam megérteni, hogy melyek azok a mechanizmusok, amelyek tartósan magas szinten tartják azt. Ez magával ragadott”.

Szakdolgozatát az optimális valutaövezetek témájából írta, amely meglehetősen kurrens téma volt akkoriban – a következő esztendőben, ’98-ban kapott Nobel-díjat Robert Mundell a kapcsolódó elmélet kidolgozásáért. Benczes Istvánt akkor az érdekelte, hogy mi vezet országokat arra, hogy feladják gazdasági autonómiájuk bizonyos szeletét egy közös cél érdekében. Kutatói pályája másik fontos aspektusa az erős hit az együttműködési készség erősítésének fontosságában és általában a kooperáció tudatformáló erejében. Hiszen, mondja, az élet nem egyszerűen konfliktusok eredője, sokasága, és nemcsak a versenyről kell szólnia; az együttműködés legalább ennyire fontos eleme. „Az euró bevezetése ezt kiválóan példázza. Miért mond le államok közössége arról, hogy saját kezébe vegye a sorsát nemzeti szinten. Miért döntenek így egyes országok, és miképpen működtethető ez a rendszer? Ez érdekelt. Hiszen a maastrichti kritériumok megléte önmagában semmit nem determinál, ennél sokkal mélyebben fekvő okok határozzák meg azt, hogy egy ország bevezeti-e az eurót” – vélekedik.

Az elkötelezettség a kulcs

A közös valutával kapcsolatban egyfelől úgy gondolja, noha azonosítani lehet azokat a praktikákat, keretrendszereket, amelyek bizonyos eurót átvevő országokat sikeressé tettek, ám a politikum ezt árnyalja. Másrészt pedig, és ez a fő probléma, ha el is fogadjuk egy ilyen keretrendszer működőképességét, ez nem jelenti azt, hogy az országok minden körülmények között elfogadják azokat a játékszabályokat, amelyeket a közösség megfogalmazott. Megtehetik ugyanis, hogy eltérnek a szabályoktól, akik pedig felrúgják, rövidtávon előnyökhöz jutnak, hosszú távon aláásva ugyanakkor a közösség stabilitását. Ebből pedig az következik, hogy a végtelenségig lehet ugyan szigorítani a keretrendszert, ám nem lesz jobb a helyzet, hiszen végső soron politikai döntés kérdése, akar-e egy ország az adott játékszabályok szerint játszani. „Ám ha az elkötelezettség megvan, akkor sikerre lehet vinni az eurót tagállamok és közösség szintjén is. A görög válság erről szól”.

A tanítványai számára is gyakorlati példákkal szemlélteti az elméleti kérdéseket. Afféle küldetésének tartja az együttműködésre és a kritikus attitűdre nevelést. Görögország példája mellett sokszor egy-egy aktuális EKB állásfoglalást vizsgálnak meg a szemináriumokon.

Hazahozni a tapasztalatokat

A tanítást már az egyetemi évek alatt megkezdte, és három, a Pénzügyminisztériumban töltött hónapot leszámítva azóta is oktat a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékén. Emellett tanított az Egyesült Államokban, az Indiana University-n, ahová Fulbright ösztöndíjjal érkezett. Egyébként is otthonosan mozog a nagyvilágban: már az egyetemi évek alatt tanult Gröningenben, Edinburghban, Londonban. Ausztráliába évente visszajár – a nagydoktoriját is ott kezdte írni.

Az oktatás mellett fontos szakterülete az oktatásszervezés – a programnépszerűsítést, az oktatási struktúrák felépítését tíz éven át dékánhelyettesként is segítette. Missziójának érzi a nemzetközi együttműködések kialakítását, a külföldi kapcsolatok révén a tapasztalatok „hazahozatalát” is.

A felsőoktatási szakmai karrier harmadik pillére a kutatás. „Ez sokáig alul hangsúlyozott terület volt idehaza, miközben meggyőződésem, hogy oktatni igazán úgy lehet, ha az ember egy konkrét terület szakértője. Szerencsére a rendszer az elmúlt 10-15 évben átalakulóban van, és a kutatás fontos részévé válik a felsőoktatási életpálya-modellnek. „Az angolszász rendszerben gyakorlatilag csak az számít, hogy kinek hány cikke jelent meg valóban rangos folyóiratban. Ehhez szakmailag, publikációs szempontból tudatosan kell építkezni. Akik ma lépnek be a rendszerbe, szerencsések, mert ismerik a rendszer játékszabályait. Tőlünk annak idején általában tankönyveket, könyvfejezeteket vártak, ennek volt presztízse – én máig imádom ezt a műfajt. Monográfiát írni vallomás arról, mit gondolunk a világról” – véli, miközben számos rangos nemzetközi folyóiratban publikált már Benczes István. Azt mondja, évekbe telik, amíg az ember jó lapokba bejut. Folyamatosan küldeni kell a tanulmányokat, aztán egyszer csak, sok elutasítás után beérik az erőfeszítés.
A megcélzott lapok körét pedig alaposan meg kell vizsgálni, ki kell választani.

Hatást gyakorolni

Ahhoz pedig, hogy egy kutató nemzetközi érdeklődésre számot tartó anyagot tudjon készíteni, több dolog is szükséges.

Ennek kapcsán a szakember az elmélyülés igénye mellett – „képes vagyok megbetegedni, ha valamit nem tudok magamból jól kiírni: addig megyek utána, amíg meg nem oldom” – a szakmai közösség fontosságára hívja fel a figyelmet. „Máig doktori témavezetőm, Csaba László a mentorom, tőle tanultam azt, hogy miképpen kell a mentoráltakkal foglalkozni. Minden írásomat megmutatom neki, megbeszéljük, ez nekem nagyon fontos. A Világgazdasági Intézet professzorai ugyancsak nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy kialakuljon bennem, mit gondolok a világról. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenben egyetértünk, sőt, de rengeteget számít, hogy van-e egy-két senior kolléga egy munkahelyen, akinek az életpályája igazolja azt, hogy igenis lehet hatást gyakorolni. A kutatónak bizony közösséghez kell tartoznia: ahhoz, hogy az ember elkezdjen foglalkozni valamely problémával, értesülnie kell az aktuális kihívásokról és sokféle nézetet meg kell hallgatnia, hogy azon gondolkozhasson, hogy milyen eltérő utak vezethetnek a helyes felismeréshez”.

Ha pedig kiépült a szakmai kapcsolatrendszer, azt tudni kell kamatoztatni és a közösség javára fordítani. Ezt a szemléletet fontos megértetni, az akadémiai rendszer jó esetben így működik. A sikeres kutatói pálya emellett nem a nagy nyári szabadságokról szól: a vasárnap is munkanap – fogalmaz Benczes István, aki számára a nyár az egyik legmunkásabb időszak.

„Ehhez a pályához végtelen türelem és kitartás kell: embert próbálóan hosszú folyamat, amíg valaki eljut a kis problémától a végső okokig. Ez komolyan igénybe veszi az embert.  Sokan gyorsan csak az outputra koncentrálnak. Nem nagyon olvasnak vastag könyveket, holott minden az alapművek megismerésével kezdődik, az ad világlátást. A kutatói munka annak való, akiben megvan a természetes érzékenység a társadalmi problémákra, s ez arra készteti, hogy reflektáljon azokra, aztán pedig meg is ossza ezt a tudását.”