A magyar gazdálkodó természetesen nem ellensége a saját környezetének, hiszen ő is felelősséget érez a teremtett világ iránt. Az egészséges élelmiszerekhez, a fenntarthatósághoz és a biológiai sokféleséghez vezető kompromisszum az ökologikus gazdálkodás lehet – hangzott el a Ludovika Fesztivál panelbeszélgetésén.
A vízhiány ellenére is megőrizhető az agrárium versenyképessége? – tette fel a kérdést Bíró Tibor, az NKE VTK egyetemi tanára, prodékánja beszélgetőtársának, Szólláth Tibor agrármérnöknek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar vármegyei elnökének, Hajdúnánás polgármesterének A víz az úr – a versenyképes és fenntartható mezőgazdasági termelésben is? című panelbeszélgetésen, a Ludovika Fesztiválon. Bíró Tibor kérdéséhez hozzátette, a 2022-es aszály állatorvosi lónak bizonyult a vízgazdálkodásban és a versenyképességben, hiszen a megszokott nyári ciklonban nem volt nedvesség. Az év első hét hónapjában 2022-ben csak 180 milliméter esőt regisztráltak, Tisza-völgyben pedig mindössze 90 millimétert, ami végül megtépázta a vidéki emberek megélhetését, a kárt a szakértők 1000-1500 milliárd forintra teszik csak a mezőgazdaságban.
Szólláth Tibor a panelbeszélgetésen elmondta, ezen aszály után a gazdatársadalom ráébredt, hogy ugyanúgy már nem folytathatják, ahogy addig. A kamara feladata megértetni, hogy mi ebben a folyamatban a termelők felelőssége, illetve mi a változás fő iránya, ám egyedül a gazdák tehetetlenek. Egészen máshogyan kellene gondolkodni a vízről, nem kivezetni az országból, hanem megőrizni azt a tájban. Akár a talajban is, amely az évi 50 köbkilométernyi csapadékból ma 40-et fogad be, ám 30 köbkilométernyit képes lenne eltárolni is. A fő gondot a pénztelenség jelenti. Ha a vízgazdálkodás kérdése nem üti át a társadalmi ingerküszöböt, akkor el fogjuk veszíteni az Alföldet. A területen ma 40-45 ezer folyókilométernyi csatorna van, amelyet elsődlegesen a belvizek elvezetésére terveztek, ám ma már érdemes lenne bennük vizet tározni. Körülbelül egymillió hektárnyi termőterületre kiterjedő hatása lenne, ha feltöltenénk a csatornáinkat – emelte ki Szólláth Tibor.
A beszélgetésen az is elhangzott, a környező országok már megkezdték visszatartani saját területükön a vizet. A Sebes-Körös vízhozama 40 százalékkal csökkent a hetvenes évek óta, ráadásul Nagyváradnál egy tározóval másfél métert emeltek a folyón. A helyzet ugyanez a Maroson is, ahol 18 kisebb-nagyobb tározó létesült. Ezért immár több víz folyik ki az országból délen, mint ami összesen befolyik. A Tisza medre eközben 2-2,5 méternyit mélyült, a rétegvizek is belefolynak, így ezzel is víz távozik az országból. A megoldás érdekében hathatós, komoly, nagy döntésekre, erre allokált forrásokra és bátor megvalósításra lenne szükség. Bár az öntözés megteremtéséhez nem ad forrást az Unió, ezekre nagy szükség lenne, így talán ökológiai vízpótlás, vízvédelem vagy akár turisztika címszóval sikeresebben pályázhatnánk.
