Átkelés közben címmel szervezett Granasztói György-emlékkonferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) John Lukacs Intézete (JLI) és a Habsburg Ottó Alapítvány (HOA) február 27-én, a Ludovika Főépület Széchenyi Dísztermében. A konferencia Rendszerváltás és külpolitikai átalakulás című diplomáciai kerekasztalánál Prőhle Gergely, a HOA igazgatója, a JLI programigazgatója moderálása mellett Martonyi János, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa, korábbi külügyminiszter; Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, korábbi nagykövet és külügyminiszter; Király Miklós korábbi dékán, az ELTE Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék egyetemi tanára; valamint Breuer Klára, Magyarország finnországi nagykövete idézték fel a történész diplomata emlékét.
„Daliás idők”
Jeszenszky Géza arról beszélt, hogy Granasztói Györggyel együtt lehetőségünk nyílik emlékezni magára a rendszerváltozásra is. Mint fogalmazott, ezek daliás idők voltak, amikor egyre erősebb lett a remény, majd megtörtént a csoda. Szerinte nem jó kérdés az, hogy lehet-e bölcsészből jó politikus vagy diplomata. Inkább azt érdemes látni, hogy 1989–90-ben, illetőleg előtte az értelmiség emelte fel elsőként a szavát az egész régióban, előbb publikációkban, később pedig megszervezve a pártokat, majd magát a rendszerváltást. Granasztói György szintén tagja volt az MDF külügyi bizottságának. Még a választások előtt is azon tanakodtak, ha győz a párt, akkor ki mit vállal. Bár elsőként valamennyien húzódoztak tudományos pályájukra hivatkozva, végül a győzelem után úgy döntöttek, hogy meg kell tenniük, amit megkövetelt a haza. Külszolgálatba például a célországot igen jól ismerő, a Nyugatot már nem ellenségként kezelő személyiségek kerültek. A társadalom a rendszerváltozás korában elsősorban azt a jólétet várta, amit korábban a világútlevéllel Nyugaton látott. Ugyanakkor Magyarország nemzetközi presztízsét ezekkel az emberekkel nem volt annyira nehéz visszaállítani, hiszen az akkori partnerek rendre úgy fogalmaztak, szerettek a nyolcvanas években Budapestre járni, mert ott kevés volt a valódi kommunista.
Függetlenség – de Európa részeként
Fontos esemény történt, ma (1957. március 25-én – a szerk.) aláírták a Római Szerződést, te pedig meg fogod élni Európa egyesülését – idézte fel édesapja mondatát Martonyi János. Ez a jelenet adta meg az alapját a korábbi külügyminiszter mai napig erős európai integrációs gondolkodásának. Mint fogalmazott, a nemzeti függetlenség erős hagyománya mellett lényeges látni azt az akkori vágyat és álmot is, hogy mi a Nyugathoz, Európához tartozunk. A magyar reformtörekvéseknek egyik fő eleme lett tehát az európai integrációval való szorosabb kapcsolattartás és együttműködés. Ebben Granasztói György egyik példaképünk lehet, fontos tehát, hogy életben tartsuk a szellemi örökségét. Király Miklós ehhez hozzátette, ő Mádl Ferenc révén az egyetemen találkozott a nyolcvanas évek első felében azzal az álommal, hogy talán mi, magyarok is részesei lehetünk az egyesülő Európának. Ekkor talán még Nyugaton sem látták ennek az integrációnak a jelentőségét.
„Polgár az, aki hozzátesz a világhoz”
Breuer Klára elmondta, ő maga antikommunista családban nőtt fel. Ugyan nem teoretikus alapon, de mindannyian azt érezték, hogy a Nyugathoz akarnak tartozni. Pécsett cserkészcsapatot szerveztek, felvonuláson vettek részt Erdély vagy Bős–Nagymaros miatt. A román forradalom idején például nem is tartottak közös karácsonyt, mert mindenki ott segített, ahol éppen tudott. Breuer Klára a professzorok köztársasága kapcsán kiemelte, fontos arra is emlékezni, hogy bizonyos szakmák nem voltak nyitottak az akkor osztályidegennek nevezett családok előtt. Hiába tehát a hatalmas teoretikus tudás, sok mindent csak akkor tanulhattak meg, amikor ténylegesen a haza szolgálatában tevékenykedtek. A mai külügyes kollégák mára belakták azt a diplomáciai területet, amit 1990–1994 között a professzorok kormánya alapozott meg. Breuer Klára még Saly Noémi megfogalmazását idézete: „Polgár az, aki hozzátesz a világhoz”. Granasztói György élete és munkássága végig ezt az ethoszt képviselte.
Hunnia vagy Pannónia?
Prőhle Gergely kérdésére, hogy a társadalomban együtt élő Hunnia és Pannónia ellentétes gondolatával hogyan küzdött meg a professzorok kormánya, Jeszenszky Géza elmondta, tömegpártként kerültek szembe azzal a dilemmával, hogy nem minden tagjuk képviselte egységesen a haza és a haladás gondolatát. Ők később önálló pártokba szerveződtek. Martonyi János szerint a megjelenő szélsőségek ellenére már akkor is körvonalazódott, reálpolitikai alapon kialakult ebben a konszenzus. Ebben a jólét természetes vágya mellett annál erősebb szellemi és kulturális törekvések is szerepet játszottak. Király Miklós ennek kapcsán Márai Sándort idézte, aki igen korán megfogalmazta, hogy nekünk az egységes Európára van szükségünk. A professzorok a kilencvenes években azt magyarázták a Nyugatnak, hogy mi nem vagyunk oroszok, ezért nem lehet a keleti régiót egységes területnek tekinteni. Breuer Klára arra is emlékeztett, hogy a rendszerváltozás az idegenbe szakadt és a Kárpát-medencei magyarság újraegyesítésének fontos pillanata is volt.
Nyitókép: A brüsszeli magyar nagykövetség. Forrás: Szilas / wikimedia.org
