Halálbüntetés, elmaradó zarándokok és a 45 milliárd pengős sör
Milyen eszközökkel próbálták megfékezni az inflációt a történelem során, ezek közül melyek jártak sikerrel – vagy épp vallottak kudarcot? Mit jelentett a pénzromlás a Római Birodalomban vagy a francia forradalom idején? És hogyan kezelték a jelenséget Magyarországon a Horthy-korszakban, majd a második világháborút követően? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozott a Rubicon Intézet és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet (NKE GVKI) közös szervezésében az „Infláció a történelemben” című konferencia, amit nyáron rendeztek meg a Ludovika campusán.
Az előadásokról a Hitelintézeti Szemle frissen megjelent száma közölt összegzést, így most következzen inkább néhány kiragadott, esetenként kicsit talán meglepő tény és gondolat a konferenciáról – természetesen a teljesség igénye nélkül, hangsúlyosan szubjektív szemüvegen keresztül, kiemelten a történészi megszólalásokra fókuszálva.
Az infláció mint pénzügyi jelenség
Sebestyén Géza, a Matthias Corvinus Collegium (MCC) oktatója, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense azt emelte ki, hogy a jelenlegi infláció alapvetően kínálati oldalinak tekinthető és az ukrán-orosz háborús konfliktusra vezethető vissza. A kutató hangsúlyozta, hogy az inflációs adatok elemzésekor az esetleges egyedi hatásokat is elemezni kell (például a rögzített benzinár kivezetésének hatását a magyar mutatóra), valamint, hogy a mostani inflációs ráták összehasonlításakor nagyon szembetűnő a földrajzi elhelyezkedés jelentősége – az infláció azokban az államokban a legmagasabb Európában, amelyek közel vannak a háborús konfliktushoz, ami alátámasztja a kínálati oldal fontosságát.
Nem mindig a katonai szigor vezet eredményre!
Németh György klasszika-filológus, az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékének egyetemi tanára bemutatta, hogy az ezüstpénzek értéke miképp romlott Augustustól Diocletianusig. Diocletianus – aki katonaemberként a parancsszóban és a szabályokban hitt, nem volt különösebben művelt – egy olyan eszközhöz nyúlt, ami addig példa nélküli volt: rendeletben írta elő a maximális árakat szinte mindenre, amit abban az időben kapni lehetett. A híres „árrendelet” sajnos nem érte el a célját, és épp a túlzott szigor miatt – a rendeletet megszegőkre előírt halálbüntetés réme ugyanis kiüresítette a piacokat és az egekbe emelte az árakat…
Innováció és pénzügyek
Weisz Boglárka a középkori pénzrendszer és az aranyéhség témáját járta körül Szent István király dénárjától kezdve egészen a II. Lajos által kibocsátott nova monétáig. Kiemelten foglalkozott az előadás a pénzügyek és a technikai innováció közötti kapcsolat egy korai, de ékes példájával, a 15. század második felében a hazai aranybányákat sújtó bányavíz problémájával, valamint az ennek kezelésére alkalmas vízkiemelő berendezésekkel, illetve Thurzó János ezirányú terveinek sikertelenségével.
Egy meglepő következtetés
Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatója az assignaták francia forradalomban betöltött szerepéről beszélt. Bemutatta, hogy az is elképzelhető, hogy egyes forradalmak tudatosan okoznak válságot, hogy ezzel bizonyos irányba, például a terror felé tereljék a politikai folyamatokat. Hahner egy meglepő következtetésre jutott, miszerint „a francia monarchia akkor bukott meg, amikor ki akarta fizetni az adósságát” – fogalmazott arra utalva, hogy a magas adósság kezeléséhez szükséges adóemeléseket nem merte megtenni az udvar, a csőd pedig túl nagy reputációs veszteségnek tűnt. A korszak száguldó inflációjának végül Napóleon vetett véget 1803-ban, amikor bevezette a germináli frankot, a hiperinflációért felelős asszignáták addigra gyakorlatilag teljes értéküket elvesztették.
Zarándokinfláció
Hermann Róbert, a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Doktori iskola vezetője azt tekintette át, hogy az 1848-ban kitört forradalmakat milyen gazdasági és élelmezési válságjelenségek előzték meg. Ami egész Európára jellemző volt, az az 1840-es évek második felét sújtó aszály és a burgonyavész, ami az alapvető élelmiszerek árának jelentős emelkedését okozta, nyomort és zavargásokat okozva. A Német-szövetségben ezt tífusz, Oroszországban kolera, az Osztrák Császárságban, így Magyarországon is marhavész tetézte. A gazdasági és élelmiszerválság súlyosságát mutatja, hogy az a pápai államot is elérte, ahol az elmaradó zarándokok miatt ugyancsak jelentős pénzügyi problémák és infláció alakult ki
A három pénzügyminisztert elfogyasztó infláció
Nánay Mihály, a Rubicon Intézet főmunkatársa azt mutatta be, hogy miképp ment végbe az infláció megfékezése a Horthy-korszak kezdetén. A havi infláció a háború alatt még „csak” havi 2–3 százalékot tett ki, 1919-ben ez az érték már 30 százalék volt. Abban nem volt vita, hogy a bankóprést be kell fejezni, a gond csak abból adódott, hogy mivel lehetne helyettesíteni. A külföldi hitel lehetősége erősen korlátozott volt jó ideig az ország rendezetlen helyzete, a jóvátétel és a jóvátételi zálogjog miatt. A válságot nem sikerült kordában tartani adóemelésekkel, kiadáscsökkentésekkel és rendeleti kamatemeléssel sem: a válságkezelés három pénzügyminisztert „fogyasztott el” – Korányi Frigyest, Hegedűs Lórántot és Kállay Tibort –, 1923–24-ben pedig a korona elleni spekulációval és a nyugat-magyarországi felkeléssel a magyar gazdaság hiperinflációba zuhant, ami például az élelmezés tekintetében kiemelten fontos barna kenyér esetében 23 ezerszeres(!) áremelkedést jelentett. A stabilizációt végül 1924 hozta el, amikor jelentős állami leépítésekkel, megszorításokkal, a független Magyar Nemzeti Bank (MNB) megalapításával és az aranykorona, majd később a pengő bevezetésével, illetve nem utolsósorban egy népszövetségi hitel felvételével az ország úrrá tudott lenni a száguldó árakon.
A 45 milliárd pengős sör
Szerencsés Károly, az ELTE BTK egyetemi docense kifejtette, hogy a második világháború utáni szédületes áremelkedés hasonló okokra volt visszavezethető, mint az első világháború után, kiegészülve a hatalmas háborús pusztítással és a zsákmányolással. A professzor egy szemléletes példával mutatta be, hogy milyen is a hétköznapokban a hiperinfláció: egy pohár sör ára a háború előtti 28 fillérről 1946. februárban már 15 ezer pengőre emelkedett, de még ez is „aprópénznek” tűnik a júniusi 45 milliárd(!) pengős árhoz képest.
1979. július 22.
Borvendég Zsuzsanna, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa az 1970-es évek olajárrobbanásait mutatta be. Magyarországra egy jól meghatározható napon, 1979. július 22-én érkezett meg a válság, ekkor ugyanis drasztikus fogyasztói áremelkedést jelentett be Kádár János. Az élelmiszerárak átlagos emelkedése 20 százalék volt, a tüzelőanyagok árának átlagos emelkedése pedig 34 százalékot tett ki. Ez, az összességében 9 százalékos inflációt eredményező kiigazítás azért volt kiemelkedően jelentős változás, mert ezzel véget ért a Kádár János legitimációját jelentő, alacsony és stabil árakkal jellemezhető jólét – fogalmazott a kutató.
