Az NKE Ludovika Egyetemi Kiadó és a Regionális Együttműködési Osztályának szervezésében került sor a 2024 decemberében megjelent „Collective Guilt in Central Europe after the Second World War and Now” című könyv bemutatójára 2025. április 10-én a Zrínyi Teremben.
A Kisebbségpolitikai Kutatóműhely 2023. november 8-án „Kollektív bűnösség Közép-Európában a II. világháború után és ma” címmel rendezett angol nyelvű konferenciát. A rendezvény a Közép-Európában alkalmazott „kollektív bűnösség” elvén alapuló intézkedések, retorziók változatait és máig élő következményeit mutatta be. A szakmai fórum előadásairól tavaly a Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában angol nyelvű tanulmánykötet jelent be, ennek bemutatójára került most sor.
Cél a tudományos párbeszéd
A megjelenteket és a kötet néhány szerzőjét, valamit szerkesztőjét, Gyurcsík Ivánt, a Kutatóműhely vezetőjét Kovács László, az egyetem tudományos rektorhelyettese köszöntötte. Beszédében emlékeztetett: a második világháború után a kollektív bűnösség elvének alkalmazása elterjedt gyakorlat volt, s hatással volt nemcsak a régió demográfiai összetételére – különösen annak etnikai, nemzeti és nyelvi sokszínűségére –, hanem a jogi viszonyokra is, hiszen az etnikai csoportok tagjainak magántulajdonát jellemzően elkobozták. Történelmünknek e területe eddig nem kapott megfelelő figyelmet.
A két évvel ezelőtti konferencia, valamint a kötet publikálásának célja, hogy tudományos párbeszédet indítson a második világháború utáni állami kollektív büntetés politikájának történelmi és nemzetközi jogi aspektusairól, és rávilágítson annak következményeire – emelte ki a rektorhelyettes. A kisebbségi jogok és kisebbségpolitika Magyarországon rendkívül fontosak: 13 nemzeti kisebbség van jelen hazánkban, és határainkon túl több millió honfitársunk él. A Kisebbségpolitikai Kutatócsoport a kisebbségpolitikát nemcsak nemzeti, hanem regionális és globális perspektívából is vizsgálja, figyelembe véve a 21. század új kihívásait. Ez a munka kulcsfontosságú, mivel az európai különböző tudományterületek, diszciplínák és gyakorlatok diskurzusai új megközelítésekkel gazdagíthatják a kisebbségvédelem és a politikai döntéshozatal területét – mutatott rá Kovács László.
Online lexikon
Ezt követően Gyurcsík Iván szólt a résztvevőkhöz. Először a Kutatóműhely munkáját mutatta be –szakértői eszmecserék, könyvbemutatók, szakmai látogatások a szomszédos országokba –, kiemelve az Egyetemi Könyvtár Kisebbségpolitikai Különgyűjteményének, valamint a Schöpflin György Hagyatékgyűjteményének létrehozását. „Tervezzük továbbá egy online lexikon elindítását, amely a kisebbségvédelem és kisebbségpolitika témakörével foglalkozik” – tette hozzá Gyurcsík Iván.
A kollektív bűnösség témája a Kutatóműhely munkatársai szerint annyira időszerű, hogy érdemes nemzetközi konferenciát szervezni, majd könyvet is szerkeszteni róla. A zsidóság tragédiája, a Holokauszt, és a romák tragédiája, a Porajmos mögött egyaránt a kollektív bűnösség elve, gondolata húzódott meg a II.világháború idején. „Úgy éreztük, ez a téma megérdemli, hogy tudományos körökben is mélyrehatóan foglalkozzunk vele. Fontosnak tartottuk, hogy régiónk tapasztalatait is megvizsgáljuk, és konkrét példákon keresztül feltérképezzük, mi történt a második világháború utáni békeidőszakban: hogyan váltak egyes kisebbségi közösségek a kollektív bűnösség elvének célpontjaivá a háború lezárása után, és milyen következményekkel járt mindez a mai napig” – fogalmazott a Kutatóműhely vezetője. Megköszönte a tanulmányok szerzőinek munkáját, hozzátéve: a könyv alapgondolata az a felismerés, hogy minden konfliktust követő helyzetben szükség van jóvátételi lépésekre. E folyamatban egyaránt fontos szerepet kap a tények beismerése, a morális jóvátétel, valamint az anyagi kárpótlás. Ezek mindegyike szükséges ahhoz, hogy valódi megbékélés jöjjön létre.
Megnevezni a tetteseket és az áldozatokat
A folytatásban Vizi Balázs, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Nemzetközi Jogi Tanszékének docensének, a Kisebbségpolitikai Kutatócsoport tagjának moderálásával kerekasztal-beszélgetésre került sor. Ennek résztvevői Fiala-Butora János, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Lönhárt Tamás, a Babes-Bolyai Egyetem docense, valamint Korhecz Tamás, vajdasági magyar jogász, egyetemi tanár, alkotmánybíró voltak.
Lönhárt Tamás az erdélyi helyzetet elemezte. Fontos megnevezni a tetteseket és az áldozatokat egyaránt, és utóbbiakat kompenzálni. Elmondta: a holokauszt a régió kollektív valóságának része volt és közös traumává vált. A kisebbségi magyarok elleni atrocitásokról szólva elhangzott: azt a szovjet intervenció sem állította meg. A németeket kollektív bűnösség címszó alatt deportálták, 1950-51 körül tértek csak vissza; a nagypolitika eszközként használta őket, traumatizálva e kisebbséget is.

Fiala-Butora János a Beneš-dekrétumok kapcsán elmondta: azok legalizálták a kollektív bűnösség fogalmát, s azokat eszközként használták arra, hogy megszabaduljanak a németektől. Vagyonelkobzással, kitelepítéssel büntették őket, a magyarokról az állampolgárságukat vették el, megfosztották őket vagyonuktól, nyugdíjjogosultságuktól, és az állami állásaiktól. A folyamat lakosságcserével ért véget, ennek eredményeképpen 90 ezer felvidéki magyar telepítettek át az anyaországba. A kommunisták aztán normalizálták a kapcsolatot Magyarországgal, de kompenzációról szó sem lehetett, vagyont nem adtak vissza, s a dekrétumok egyes részei máig hatályosak.
Gazdasági szempontok
A kommunista Jugoszláviát nem foglalta el a Vörös Hadsereg, mégis hasonló retorziókkal sújtották a németeket és a magyarokat – hívta fel a figyelmet Korhecz Tamás. A németeket vagyonelkobzással büntették, és polgárjogukat is elvették. Nemcsak a kollektív bűnösség, de gazdasági okok is álltak e lépések mögött: jellemzően nagybirtokaik voltak a németeknek, így az új, kommunista kormány ezekre rá akarta tenni a kezét. Sajátosság még, hogy az egyes régiókban más-más helyzetben voltak a német és magyar kisebbség tagjai. A szlovén részt, amely a háború alatt a Német Birodalomhoz tartozott, a teljes német kisebbség elhagyta még a partizánok érkezése előtt. Bácskában azonban maradtak – ők a Magyar Királyságban kisebbségben éltek, nem privilegizált helyzetben, így nem tartottak a partizánoktól. A szerb bábállamban pedig a németek egy része maradt, de főleg nők, gyerekek és idősek. A férfiak közül sokan a fronton haltak meg, mások az internálótáborokban, az utolsó lágert 1947-ben zárták be. Ezt követően e régió németeinek 90 százaléka Ausztriába és az NDK-ba, NSZK-ba emigrált.
A kommunizmus bűnei
A kommunizmus alatt a románok fenntartották a béke látszatát. A bűnösöket nem nevezték meg, kompenzációról szó sem lehetett. Jellemzően a magyarokat vádolták a zsidók elleni bűnökkel Észak-Erdélyben, nem beszéltek a Románia területén történt zsidóüldözésről. Itt is sokan haltak meg fogolytáborokban; a kommunista időkben nem lehetett magyarul tanulni, s a magyarok elnyomása még Nicolae Ceaușescu ideje előtt megkezdődött. A kommunizmus bűneit csak a kétezres évek közepén ítélték el – mondta el Lönhárt Tamás.
Fiala-Butora János arról szólt, hogy a Beneš-dekrétumokat az 1948-as kommunista hatalomátvétel után „láthatatlanná” tették, azaz nem beszéltek róluk csakúgy, mint az etnikai feszültségekről sem. 1989 után merült fel a kárpótlás gondolata, de érdemben nem történt semmi. A Beneš-dekrétumokra hivatkozva pedig máig sajátítanak ki földeket, például autópályák nyomvonalán – emelte ki a kutató. Az ügy egyszer már az Emberi Jogok Európai Bíróságához került, majd onnan vissza a szlovákokhoz. Két hete ismét Strasbourgba…
Jugoszláviában a kollektív büntetés és az emberi jogok kérdése, valamint a tulajdonok elkobzása tabunak számított, nem tanították az iskolákban, tilos volt erről írni is. A hivatalos narratíva szerint a jugoszláviai németek a hadsereggel elhagyták az országot, a tulajdonuktól pedig azért fosztották meg őket, mert részt vettek a hadsereg által elkövetett bűnökben. A fogolytáborokról azonban nem lehetett beszélni. A kommunizmus bukása után aztán egy évig etnikai konfliktusok és polgárháború sújtotta az utódállamokat. Ezt követően lehetővé tették a rehabilitációt és a kártérítést, a tulajdon visszaállítását. Valódi kompenzáció azonban csak Szerbiában történt. Ami pedig a szimbolikus rehabilitációt illeti, folytatta Korhecz Tamás, a szerbek számos gesztust tettek. A politikai bűnösség kategóriáját eltörölték, az internálótáborok helyén pedig részben állami finanszírozású emlékműveket állítottak.
Nyitókép: A Felvidékről kitelepített magyarok egy vasútállomáson. (Forrás: Fortepan, 1947. Adományozó: Rózsa László)