Az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karán működő LUPS–CESCI Határmenti Együttműködések Kutatóműhely a Kormányzástani és Közpolitika Tanszékkel együttműködve nemzetközi konferenciát szervezett “Rethinking Cross-Border Cooperation and Governance in the Era of Transformative Processes” címmel. A konferenciának a Ludovika Főépület Szent László Kápolnája adott otthont.
Ahol kézzelfoghatók az EU vívmányai
A konferencia kiemelt meghívott előadója volt Ricardo Ferreira, az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságának munkatársa, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az EU határmenti régiói azok a területek, ahol az európai vívmányok a legkézzelfoghatóbban megtapasztalhatók. Az Európai Bizottság 2024. március 27-én tette közzé a Gazdasági, társadalmi és területi kohézióról szóló 9. jelentését, amely szerint a határmenti régiók az unió szárazföldi területének több mint 40%-át, GDP-jének és népességének 30%-át teszik ki, azaz mintegy 150 millió embert képviselnek. Közel 2 millió ember él a schengeni térség egyik országában, és dolgozik egy másikban, naponta mintegy 3,5 millió ember lépi át az unió 38 belső határának valamelyikét.
Az egyes határrégiók közötti adminisztratív, jogi és egyéb akadályok azonban megakadályozzák, hogy ezek a régiók teljes mértékben kihasználják fejlődési potenciáljukat, ami miatt gyakran alulteljesítenek. Az európai döntéshozók fő célja az, hogy azonosítsák és megoldják azokat a konkrét problémákat, amelyek akadályozzák a régiók közötti hatékony, határokon átnyúló együttműködést, ezáltal javítva a határ menti régiók mindennapi életét, és biztosítva, hogy az emberek és a vállalkozások teljes mértékben élvezhessék az egységes piac előnyeit, annak ellenére, hogy az országhatárok mentén helyezkednek el. Ezen akadályok egyötödének megszüntetése azonban 2%-os GDP-növekedést eredményezhetne a határ menti régiókban, 1 millió új munkahely létrehozásával együtt.
Magyarország számára több okból is kiemelten fontos nemzeti érdek a területi kohézió erősítése. A határrégiók alapvetően elmaradott térségek, a fejlesztéspolitika első számú célcsoportjai. Mindemellett a többi kis- és közepes méretű uniós tagállamhoz hasonlóan, szinte a Magyarország teljes területe határmenti területnek tekinthető: Magyarország 19 NUTS III. szintű területi egységéből (vármegye) 14 érintkezik államhatárral és 15 vesz részt határon átnyúló együttműködési programokban. Míg az EU lakosságának egyharmada él határmenti régiókban, Magyarország esetében ez az arány meghaladja a 80%-ot.
„Érdemes koordinálni a helyhatóságok együttműködését”
Daniel Klimovsky, a pozsonyi Comenius Egyetem Politológia Tanszékének egyetemi docense munkatársaival a szlovák önkormányzatok határmenti együttműködéseit kutatja. A konferencián vele is készítettünk interjút.
Tanár úr, miként látja a szlovák tapasztalatok alapján a helyhatóságok közötti határmenti együttműködés lehetőségeit?
A szlovákiai hely- és területi hatóságoknak mindenképpen együtt kell működniük, mert legtöbbjük egyszerűen túl gyenge, ha a személyi, anyagi, pénzügyi és egyéb kapacitásait tekintjük. Számukra ezért az önkormányzatok közötti határmenti, de voltaképp bármilyen más együttműködési kezdeményezés létfontosságú, hiszen abban a széttagolt rendszerben, amelyben léteznek, ez az egyetlen mód a túlélésre.
Lehet esetleg tudni, hogy kik a nyertesei és a vesztesei ezeknek a határon átnyúló együttműködéseknek?
Bár szeretném azt mondani, hogy a nyertesek mindig a helyben élők, sajnos ez nem minden esetben igaz. Néha az önkormányzatok közötti együttműködés inkább szól a napi túlélésről, mintsem a nyújtott szolgáltatások minőségéről. Vannak persze olyan jó gyakorlatok is, ahol az együttműködés valóban pozitív hatást gyakorol a szolgáltatások minőségére, azok volumenére és egyéb helyi tényezőkre. Ugyanakkor ismerünk olyan együttműködési kezdeményezéseket is, amelyek öncélúak – csak azért működnek együtt a szereplők, hogy fennmaradjanak.
Felvetette a konferencián, hogy érdemes lenne átgondolni, mi számít sikeres uniós projektnek. Miért van erre szükség?
Néha tanúi vagyunk olyan kezdeményezéseknek, amelyek valamilyen építmény létrehozásához vezetnek, ám a projekt befejezése után, amikor már nincs külső forrás a fenntartásra, akkor a lakosok és a helyi képviselők részéről megszűnik a további érdeklődés a projekt iránt. Ilyenkor joggal merülhet fel a kérdés: kinek volt szüksége a projektre, az építményre. Az elmúlt években Szlovákiában végzett kutatásaink alapján több mint egyértelmű, hogy e projektek általában nélkülözik a mélyebb társadalmi részvételt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy valaki egyszerűen eldöntötte: „jó lenne, ha ezen a helyen létesülne egy új szobor vagy egy új épület”, ám a helyben élőket a beruházáshoz egyáltalán nem köti tulajdonosi érzelem. Éppen ezért nem érdekel senkit, hogy mi történik ezen építményekkel akkor, amikor elfogy a külső finanszírozás és nincs már helyi akarat a projekt folytatására saját forrásokból. Ezen a helyzeten szerintem változtatnunk kellene.
Nyitókép: Szilágyi Dénes
Tudósításunk második része ezen a linken olvasható.
