Az amerikai büntető jogrendszer sajátosságait, annak történetét, kultúráját és egyes jogeseteit mutatta be az érdeklődők számára két New York-i jogász az egyetemen.
Aktuális kihívások az USA büntető igazságszolgáltatási rendszerében: különös tekintettel a fegyverhasználati jogra, a pénzmosásra és a kiberbűnözésre címmel szervezett előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának (RTK) dékánja, a kar büntető-eljárásjogi tanszéke, valamint a Magyar Büntetőjogi Társaság szeptember 17-én, a Ludovika Főépület Széchenyi Dísztermében.
Az előadás címében jelzett témákban Frank LaBuda, New York állam nyugalmazott bírója, illetőleg John Kelly, New York-i ügyvéd adott elő. Előbbi azzal kezdte, számára komoly megtiszteltetés egyetemünkön előadni, hiszen önkéntes őrnagyként harcolt az első iraki háborúban, míg fia a hadsereg hivatásos katonájaként szolgált később. Mint hozzátette, missziójának tekinti az amerikai jogrendszer bemutatását világszerte, illetve más országok jogrendszerének megismerését.
Előadásában kiemelte, az amerikai jog az angolszászból ered, ahol ősi jogelv: „megőrizni a király békéjét”. Ez alapján az angolok már a középkorban tarthattak otthon önvédelmi eszközöket, s ma az amerikaiak többségének van otthon saját fegyvere, ez a helyi történelem és kultúra része. Erről szól az alkotmány második kiegészítése is, mely szerint egyetlen kormány, beleértve a sajátunkat, sem veheti el a fegyvereinket.
Az én váram
A fegyvertartás joga a szólásszabadsággal és a gyülekezés szabadságával egyenértékű alkotmányos jog. Szintén angolszász eredetű az önvédelem során vagy a jogszerű letartóztatás esetén alkalmazható erőszak szabályozása. Ez az úgynevezett kastély doktrína, amelynek lényege a szólásban rejlik: az én házam az én váram. A civilek magatartását az önvédelemről szóló törvény ezen elv alapján szabályozza, amit kiegészít egy, a vadnyugat idején jellemző élethelyzet tapasztalata. Ugyanis akkor még nem volt professzionális rendőrség, így önvédelmi helyzetben a civilek a sheriff iránymutatásával saját maguk cselekedtek.
Az 1900-as évekig az ezen elven és tapasztalatokon alapuló önvédelem határozta meg az amerikai pszichét. Sok amerikai államban ugyanakkor ma már fontos kitétel ehhez az erős önvédelmi joghoz, hogy ha lehetséges, akkor még a saját otthonunkban is vissza kell vonulnunk. Ez egyes államokban abszolút kötelesség, másutt a körülményektől függ (például Texasban vagy Kentuckyban).
A fegyverviselés tényleges szabályozása ugyanígy változik államról államra, azaz a jogosan birtokolt fegyvert nem lehet legálisan az egyik államból a másikba átvinni. Szintén eltérő módon, de a rendőrséget is korlátozzák a halálos testi erő alkalmazásában minden államban. Sok minden függ persze az adott eset körülményeitől. Ha az erőszak utólag nem bizonyul észszerűnek, a rendőr komoly bajba kerülhet, mint például a világhírűvé vált George Floyd ügyben. Egyes esetekben a rendőrt és a rendőrséget a kárt szenvedett vagy életben maradt családtagjai akár kártérítésért is perelhetik. Ezekben az ügyekben az esküdtszék dönt: ezek közül John Kelly néhányat részletesebben is bemutatott.
„Innovatív” megoldások
A pénzmosásról szólva Frank LaBuda elmondta, definíció szerint annyi történik, hogy az illegális forrásból származó pénz legális jövedelemmé válik. Ez mindig valamilyen könyvelési folyamatot feltételez. A bankokat a gazdasági válság óta szövetségi törvény kötelezi a pénzmosás felügyeletére. Így az intézményeknek automatikusan jelenteniük kell a 10 ezer dollárnyi összeget meghaladó tranzakciókat.
A másik megoldás az algoritmusos módszer, azaz gyanút ébreszt, ha valaki a mintákon kívül cselekszik. John Kelly hozzátette, a pénzmosási folyamatok mindig innovatívok, amihez könyvelőket, illetve a mai modern világban már kriptovalutát használnak. E téma kapcsán az amerikai szakértők többek között az USA kontra Resnick ügyet elemezték. Az előadás zárásaként a vendégek kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a felvetett témákat Fantoly Zsanett, az NKE RTK Büntető-eljárásjogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára társaságában, s válaszoltak a hallgatóság kérdéseire is.