Jugoszlávia felbomlása után a nemzetközi szereplők sikeresen állították meg a fegyveres konfliktust, majd bátorították a nyugat-balkáni térség felzárkózását. Azonban e nemzetek uniós integrációja, az egy Montenegrót talán leszámítva, szinte teljesen megrekedt – hangzott el a Ludovika Fesztivál előadásán.
Bár Magyarország az élcsapat tagja akart lenni, mégis hosszú időt, közel 15 évet várt a teljes jogú uniós tagságra. A nyugat-balkáni nemzetek számára is ilyen hosszúnak tűnik ez a folyamat? – tette fel a kérdést Molnár Anna, az NKE HHK Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára a Ludovika Fesztivál Az EU szerepe a Nyugat-Balkán kihívásainak kezelésében címet viselő panelbeszélgetésén. Beszélgetőtársa, Domján László vezérőrnagy, nagykövet, a koszovói kormány EU-integrációs tanácsadója szerint az eltelt időben sajnos nem jutottunk messzire, hiszen a térséget továbbra is szinte ugyanazon problémák feszítik, mint húsz évvel ezelőtt.
A nagykövet hangsúlyozta, az Európai Unió koppenhágai egyezménye előírja, hogyan válhat egy ország az unió tagjává, azaz milyen társadalmi, szociális, gazdasági és értékrendbeli változásokat, reformokat kell végrehajtania. A koppenhágai kritériumok mellett fontos dokumentum a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat, amelyben az Európai Unió akkori tagállamai, illetve a Nyugat-Balkán akkori országai megállapodtak, hogy felgyorsítják a térség integrációját. Szlovénia, majd Horvátország az Unió teljes jogú tagja lett, azonban Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Koszovó, Montenegró és Szerbia továbbra is várakozik.
Ezen a földrajzi területen ősidők óta etnikai és vallásalapú feszültségek gyökereznek – tette hozzá Domján László. Az évszázadok alatt el nem rendezett, nem csituló, meg nem oldott problémákat a korábbi, jugoszláv rezsim a szőnyeg alá söpörte. Emellett persze az is igaz, hogy az említett hat ország nem hajtotta maradéktalanul végre azokat a reformokat, amelyekkel államigazgatása, államszervezetének működése minden kritériumnak megfelelne, azaz mind a hat ország eltérő szinten, de elmaradásban van a házi feladatával. Ugyanakkor arra sincs egyértelmű válasz, hogy vajon az Európai Unió készen áll-e ennek a hat országnak a befogadására.
A beszélgetésen az is elhangzott, az európai biztonsági architektúra komoly kihívásokkal küszködik, ezért paradigmaváltási kényszerbe került, amibe a bővítéspolitika eddig még nem kellően ágyazódhatott bele – ráadásul annak fókusza keletebbre húzódott. Szintén megnehezíti az integráció kérdését, hogy az ENSZ országainak körülbelül a fele mellett öt jelenlegi uniós tagállam (Románia, Szlovákia, Spanyolország, Ciprus és Görögország) sem ismeri el önálló államként Koszovót. Természetesen a szerb–koszovói békétlenség ugyanúgy visszahúzza az úton Szerbiát is: az ország csak akkor léphet tovább az integrációban, ha úgy képes megállapodni Koszovóval, hogy annak konkrét eredményei vannak.
Nyitókép: EPP
