Budapest létrehozásának 150. évfordulója előtt tisztelgett szakmai konferenciájával a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Közép-Európa Kutatóintézete (KEKI). Az eseményen a Hatos Pál szerkesztésében a közelmúltban megjelent Ismeretlen Budapestek című könyvben található „kis történetekből” szemezgettek az előadók.
Ez a konferencia olyan, mint egy békebeli desszert, amelyből mindenki azt vesz, amit szeretne – mondta bevezetőjében Hatos Pál, az EJKK KEKI vezetője. Kifejtette: Jókai Mórtól – aki több mint 60 évig volt fővárosi lakos – származik az a gondolat, hogy Budapest olyan, mint Magyarország: könnyed, kozmopolita és lokálpatrióta. Hatos Pál úgy fogalmazott: a kötet címét azért választották, mert Budapestnek nincs eszenciája, Budapest egy életrajz.
Amihez lelkesedés kell
„A várostörténet az utóbbi idők leggyorsabban fejlődő ágazata” – jelentette ki Csorba László. A Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója – akinek Barabás Miklós festő volt az ükapja – a reformkorról szóló előadásában rámutatott: ahogy Schuman szerint a zenénével, úgy a várostörténettel sem lehet lelkesedés nélkül foglalkozni. Beszélt egyebek mellett József nádor tevékenységéről, aki nem tanult meg tökéletesen magyarul, de érzelmileg és kulturálisan is átérezte a magyarság lényegét. Ennek köszönhető, hogy a nádor Budapest strukturális és esztétikai fejlesztésben is részt vett, amivel megteremtette a klasszicista városképet – emelte ki főigazgató. Úgy fogalmazott: a reformkorban olyan kuturális minőséget hoztak létre, ami európai mércével mérve is jelentős volt. Kitért a budapesti világváros ifjúságára, illetve arra az ellentétre, amit a budai Várnegyed és a vele szemben található piac jelentett.
Csorba László említést tett egyebek mellett arról is, hogy a reformkorban nemcsak a lakosság száma nőtt, hanem jóval több lett a kereskedő, az iparos és az értelmiségiek aránya is, de a nemesség polgárosodása is akkor zajlott. Beszélt a felekezeti viszonyokról is, ezen belül az ortodoxok történetéről. Példaként említette a Szina család történetét, amely előzményként szolgált Jókai Az aranyember, a Cigánybáró és a Szaffi című művéhez is. A főigazgató végül a Lánchíddal kapcsolatban megerősítette: a Széchenyi István kezdeményezésére megépített állandó híddal Buda és Pest egysége is létrejött, ami gazdasági csúcsteljesítmény volt abban a korban.
Francia nevelők a háborúban
Az első szekcióban a francia kisasszonyok 1914–1918 fővárosi történetéről Balázs Eszter beszélt. Az EJKK KEKI tudományos főmunkatársa elmondta: a francia nevelőnők (esetleg angolok vagy németek) – akik főként kispolgári vagy polgári családból származtak – nagy számban érkeztek a nagyvárosokba, így Budapestre is. A nevelőnők célja az anyagi függetlenség megszerzése volt, ezért aki magasabban képzett volt, gazdagabb családnál tudott elhelyezkedni, később pedig magasabb társadalmi rangot vívott ki. Így ők a XX. századbeli középosztálybeli nők elődeinek tekinthetők – fogalmazott. Fontos, hogy a nevelőnők nem minősülnek cselédnek, de családtagnak sem, feladatuk főként az előkelő lányok (később a fiúké is) nevelése volt, őket oktatták saját nyelvükre, zongorázni vagy festeni – részletezte.
A háború folyamán a francia nevelőnők „ellenséges elemekké” váltak – idézte fel az akkori viszonyokat Balázs Eszter. Ignotust idézve hangsúlyozta: a francia nevelőnőkkel való bánásmód a retorzió része volt, ezért azt, aki nem tudta szabadon elhagyni az országot, internálták vagy fogollyá is válhatott. A kutató kitért arra is, hogy a hatóságok bojkottot hirdettek a francia és más idegen munkavállalók ellen, ezért a magyar családok elbocsátották a nevelőnőket, majd egy idő után visszahívták őket.
Feltűnő és eltűnő szlovákság
A pesti szlovák evangélikus templom alapítvány létrehozásának történetéről Matus László, a MÁV Archívum tudományos kutató levéltáros-szakértője számolt be. Elmondta, hogy az 1834-ben Ján Kollár vezetésével megalakult önálló gyülekezetnek kezdetben mintegy 650 tagja volt, az adakozók közel negyvenen voltak, majd számuk néhány év alatt jelentősen csökkent. A szlovák fundátorok (alapítványtevők) pesti polgárjoggal, valamint saját, elsősorban terézvárosi vagy józsefvárosi ingatlannal rendelkeztek, két-három gyermeket neveltek, 40 százalékuk fuvaros vagy szekeres volt – részletezte. Kifejtette: a lelkész nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy az adakozókat példaképként állítsa a gyülekezet elé, ezért kiemelt temetést rendeztek számukra, évente megemlékeztek róluk és arcképüket is megfestették. A kutató egyebek mellett szólt az egyik legfőbb adományozóról, Vízvári Zsófia kereskedőasszonyról is, aki 15 ezer aranyat és a Király utcai házát hagyta a szlovák egyházra azzal a céllal, hogy abból kizárólag templomot építhetnek. Hajnal Sámuelről úgy fogalmazott: ő képviselte annak a sikeres vállalkozó egyháztagnak a típusát, aki nemzeti és politikai témákban is jártas és szóban, illetve írásban is elkötelezett szlovák.
Alexander Wrchovszky pesti szlovák ügyvéd életéről és 1865-ös rejtélyes eltűnéséről Demmel József, az EJKK KEKI tudományos munkatársa beszélt. Wrchovszky nem csak szlovákul beszélt, Bécsben végezte az egyetemet és titkos társaságot alapított. Kitért a szlovák nemzeti mozgalomban végzett tevékenységére, és arra, hogy Pozsonyból azért költözött Pest-Budára, hogy ügyvédi irodát nyisson. Szólt arról is, hogy miután a magyar Ügyvédi Kamara tagjává választották, a magyar ügyvédek fellázadtak, mert Wrchovszky főleg németül praktizált. A kutató kifejtette: az ügyvéd eltűnésének oka mégis inkább a Matus László által említett, Király utcai egyházi ingatlan értékesítése volt, amivel azért bízták meg Wrchovszky, mert ő volt az egyházi közösség jegyzője. Hozzátette: Vízvári Zsófia végakaratának végrehajtója is az ügyvéd volt. Demmel József kitért arra is, hogy amikor a lelkésznek feltűnt a leltári hiány, Wrchovsky tudatosan szított ellentétet a gyülekezetben azért, nehogy rábizonyítsák a hűtlen kezelést. Végül a vagyonos ügyvédet csődeljárás alá vonták, de a templomépítésre szánt összeg már nem lett meg, ezért a csődeljárás elől menekülve elhagyta Pestet – idézte fel a történteket a kutató. Az ügyvéd holttestét soha nem azonosították, mert azt a férfit, akit megtaláltak, azonnal eltemették – zárta beszámolóját.
„Kritikusan fanyar”
A szlovák írók budapesti bolyongásáról a dualizmus korabeli Budapesten Kollai István, a pozsonyi Comenius Egyetem kutatója mesélt. Kiemelte: a dualizmus után elmúlt a hazai szlovákok reménykedő érzése, és az értelmiségiek inkább „kritikusan fanyar” jelzőkkel mutatták be a magyarországi helyzetet. A szlovák kulturális emlékezet jelentős szerzői közül bemutatta Peter Bellát, aki a magyar vasútnál minisztériumi pozíciót töltött be, ezért szépírói munkáságát álnéven végezte a szlovák lapoknak. Janko Jesenský költő, íróról a kutató elmondta, hogy szlovák nemesi családból származott és ügyvédnek tanult, ami jellemző volt a reformkorban ebben a közegben, mert így politizálhatott és kulturális életet is élhetett. A vizsgái ugyan nem sikerültek Pesten, de akkor születtek az első karcolatai – részletezte. Kollai István beszélt még Jozef Gregor-Tajovskýról is, aki szintén a szlovák nemzeti mozgalom résztvevője volt és hasonlóan írt Budapestről, felesége pedig az első szlovák feminista írónőként tevékenykedett. Megerősítette: Budapest a bemutatott írók szerint a vidámság és a szlovákok elnyomásának színtere volt.
Újságírók a nemzetek között
Szabó Dezső és egy román szocialista újságíró, Leonard Paukerov levelezését mutatta be Nagy Levente, az ELTE BTK egyetemi tanára. Emlékeztetett: Szabó Dezső 1929 karácsonyán az éhezés és a mellőzöttség miatt bejelentette, hogy nevét románra változtatja, felveszi a román állampolgárságot és Bukarestbe vándorol. A kutató hangsúlyozta: Magyarországon nem maradt fenn a történtekről hiteles dokumentum, de a Román Nemzeti Levéltár bukaresti fiókjában olvasható Szabó Dezső és Paukerov levelezése. Ebből az anyagból kiderült: Paukerov kilátásba helyezte, hogy egyebek mellett Szabó Dezső egyik művét lefordítják, előadásokat tarthat és franciatanári állást is kap – részletezte. Szabó Dezső azonnal távozni akart, de egy tisztviselő lebeszélte őt a diplomáciai botrányra hivatkozva – tette hozzá. Nagy Levente kitért arra is, hogy Paukerov 1907-ben települ Magyarországra, mert kiutasították Romániából egy cikk miatt. Kifejtette: Budapesten Paukerov bekapcsolódott a román nacionalista mozgalomba és több, ehhez kötődő vezető lap szerkesztője lett. Elmondta, hogy később a Pesti Napló munkatársaként elkísérte a Bukarestbe bevonuló német és osztrák csapatokat, majd részt vett a Tanácsköztársaság kikiáltásában, amelyről 1920-ban már Kolozsváron írta meg a visszaemlékezéseit.
Átutazók Óbudán
A második szekcióban Halász Gábor író, irodalomtörténész, kritikus – aki Walter Benjáminhoz hasonlóan a zsidóüldözés áldozata lett – 1935-ben, a Nyugat című folyóiratban megjelent tanulmányát elemezte Hörcher Ferenc, az EJKK Politika- és Államelméleti Kutatóintézetének vezetője. Az Óbuda, a kisváros című írásról a kutatóprofesszor elmondta: Halász Gábor 30 évig lakott az óbudai Selmeci utcában, amelynek közelében ő maga is él évtizedek óta, de Gelléri Andor Endre is az ottani lakosok közé tartozott. Az intézetvezető kifejtette: a tanulmány célja a közösségi emlékezet rekonstruálása volt, amelyben a szerző az óbudai sajátosságokon keresztül igyekszik bemutatni Magyarországot.
A flâneur, vagyis a „kószálás” egy villamoson zajlik, és az azon utazók szemszögéből mutatja be Óbudát Halász Gábor – részletezte Hörcher Ferenc. A „kisváros” leírásában, mint egy ősközösségben, megjelennek a játszadozó gyerekek, a trécselő asszonyok és a kocsmába járó férfiak – mutatott rá. Hozzátette: Halász Gábor „történeti mélyfúrást” is végzett, amelyben a római kortól a középkoron és a török hódoltságon keresztül mutatja be a települést, amely a Zichy család birtokaként élte aranykorát, mert hagyományai akkor alakultak ki – fogalmazott.
Az ezután elhangzott előadásokban szó esett egyebek mellett a cselédekről és a budapesti stadionok születéséről is.
Nyitókép forrása: Flickr / Jorge Franganillo
