Aranykor volt-e a zsidóság számára 19. század második fele? Miért volt jelentősége a gasztrokultúrának a pesti zsidó közösség életében? Létezik-e zsidó Közép-Európa? Melyek a cionizmus történeti előzményei? Történész-kerekasztal.
Az Eötvös József Kutatóközpont Közép-Európa Kutatóintézete 2023. május 26-án kerekasztal beszélgetést szervezett négy történész részvételével. Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár vezetője, Konrád Miklós, az Eötvös Loránd Kutatóhálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának kutatója. A Közép-Európa Kutatóintézetet Balázs Eszter és Hatos Pál képviselte, mindketten a kérdező szerepkörében voltak.
Az esemény közeledtével az épp az irodánkban tartózkodó kollégákkal a megfelelő plakátdesign kialakítása érdekében a Fortepan fotóadatbázisban kulcsszavas kereséssel böngésztünk. Percek alatt azon kaptuk magunkat, hogy arról beszélünk, vajon mi számít kifejező ábrázolásnak a közép-európai zsidók történetével kapcsolatban? Milyen vizuális ábrázolás mutatja be leginkább a zsidó társadalom a régióhoz való viszonyt? Közelebb lépve a konkrét felvételekhez, honnan tudhatjuk, hogy egy zsinagóga közelében felbukkanó emberek zsidók-e? Mit kerestek a kecskét a kihaltnak ható pesti tájban legeltető, az állatot simogató gyerekek a Fóti úti zsinagóga közelében 1942-ben? Mit kezdjünk azzal a ténnyel, hogy a kisfiú leventesapkájának jelvénye Árpád-sávot is tartalmaz? Megfelelőbb lenne talán egy némiképp sztereotip fénykép északkelet-magyarországi ortodox zsidó férfiakról, amely emlékeztet arra, hogy nem minden zsidó viselt városi polgári öltözetet a 20. század eleji Magyarországon? Választhatjuk egy tetszőleges zsinagóga épületét? Ha utóbbinál maradunk, akkor romos, elhagyatott vagy felújított legyen?
A kerekasztal célja nem az volt, hogy a fenti dilemmákra választ kapjunk, de több alkalommal is beleütköztünk abba a problémába, hogy az elit tagjait könnyen magunk elé képzeljünk, mintegy párbeszédbe is elegyedünk műveikkel, miközben az átlagos zsidó boltos vagy éppen az elzárkózó fekete öltözetes férfi arcéleit alig tudjuk magunk elé idézni.
Zsidó Közép-Európa
Az eseményen aztán Hatos Pál bevezetőjében elsősorban azt a dilemmát vetette fel, hogy miért írtak és beszéltek magyarul egyes olyan zsidó értelmiségiek, akik saját szenvedésük és családjuk egy részének megkínzása és meggyilkolása okán bőven lett volna okuk teljesen elfordulni a magyar kultúrától. Példának Linksz Artúr, az USA-ban szakmája egyik vezető személyiségévé váló szemészorvos Harc a harmadik halállal. Ifjúkorom Magyarországon című visszaemlékezését hozta fel, s ez a motívum másfél órával később, zárszavában is kulcsszerepet töltött be. Ezzel együtt a beszélgetés során nem a holokauszt hatása és emlékezete voltak a hangsúlyos kérdések.
A két meghívott kutató egyetértett abban, hogy létezik zsidó Közép-Európa, azonban anyagi és szellemi kultúrájának különbözőségei miatt Toronyi ebből kizárandónak gondolja a Kisvárdától keletre-északkeletre fekvő területeket. A muzeológus többször is hangsúlyozta, hogy az ortodox közösségek nem kértek a felvilágosodásból és a politikai képviseletből, egyetlen céljuk a hagyományokat felbontani kívánó modernizációtól való elzárkózás volt. Ebből következően egy olyan nézőpontváltást tart szükségesnek, amely városi és nyugat-magyarországi zsidóság mellett megfelelő súlyt ad a vidéki és az ortodox zsidó életvilág megjelenítésének.
Feszültségek
Balázs Eszter egyik kérdése éppen arra vonatkozott, hogy milyen különbségek voltak a közép-európai régió ortodox közösségei között, s hogy ez értelmezhető-e a nyelvhasználatuk mentén. A beszélgetés során konszenzus alakult ki abban a tekintetben, hogy az ortodox közösségek között legalább akkora feszültségek voltak, mint ortodoxok és nem ortodoxok között. Azt e sorok írója teszi hozzá, hogy Markovits Rodion Reb Áncsli – és más avasi zsidókról szóló széphistóriák című, az utóbbi évtizedben több kiadónál is újra megjelent kötete legalább résnyire nyitja az ajtót erre az elzárkózó világra. A különbözőség hangsúlyozása nem elég ahhoz, hogy elevenné váljon az ortodox zsidó közeg a történeti tudatban.
Konrád Miklós azt hangsúlyozta, hogy modernkori Közép-Európa a zsidó történelem szempontjából az egyesülés felé haladó Németországot, valamint a Magyar Királyságot jelenti. E két országban hosszas alkudozás végén kaptak politikai jogokat a zsidók a napóleoni háborúk utáni évtizedekben. Nyugaton a polgári és politikai emancipációt vagy rögtön a francia forradalom hozta el, vagy a kirekesztés már fel sem merült a 18. században. (Karl Marx francia és német területek közötti mozgását éppen a kirekesztés változó formái váltották ki). A Magyar Királyságtól keletre ugyanakkor a szocialista időszakig nem ment végbe az emancipáció.
Eltérő kilátások
Balázs Eszter második kérdése nyomán Konrád Miklós rávilágított arra is, hogy a 19. század második felének cionizmusát részben éppen az váltotta ki, hogy Bécs sem illeszkedett ebbe a modellbe, ott jóval nagyobb antiszemitizmussal találkoztak a zsidók, mint a 19. század végi Budapesten. A Bécsbe kerülő Theodore Herzl és Budapesten maradó Heltai Jenő igen közeli rokonok voltak, azonban nagyon különböző kilátásaik voltak az integrációt illetően.
A beszélgetés során felmerült a zsidó felvilágosodás (haszkalá), a német nyelv központi szerepe és ereje a magyarországi zsidóság körében, s ezzel betekintést kaptunk az emblematikussá váló budapesti zsidó közösség formálódásának hátterébe is.
Vajon emlékezeti szakadékot képez-e a Holokauszt a zsidóság körében? Csak a népirtáshoz képest volt aranykor a 19. század második fele? Miért volt jelentősége a gasztrokultúrának a pesti zsidó közösség életében?
A további válaszokért és érvekért érdemes meghallgatni a beszélgetésről készült hangfelvétel rövidített és szerkesztett változatát, amely alább elérhető.
Nyitókép: Felsőviső (ma Romániában), zsidó férfiak egy ünnep során, 1940. Forrás: Fortepan/dr. Szántó István
