Az egy hónappal ezelőtti québeci szeparatista párt választási győzelme ismét ráirányította a figyelmet az önállósodási törekvésekre és a nemzeti függetlenségi mozgalmak szerepére. Gazsó Dánielt, az NKE ÁNTK Kormányzástani és Közpolitikai Tanszékének tudományos főmunkatársát kérdeztük a nyugat-európai függetlenségi törekvések és a kelet-közép-európai nemzetpolitikai gyakorlatok közötti különbségekről.
A néhány héttel ezelőtti québeci szeparatista párt választási sikere milyen társadalmi és identitásbeli folyamatokra irányítja rá a figyelmet? Mennyire meghatározó ezekben a nyelvi, kulturális és történelmi tényezők szerepe?
A Parti Québécois október 5-i választási sikere több tényező együttes hatásával magyarázható. Győzelmében az identitáspolitika mellett a gazdasági és belpolitikai viszonyok, különösen a korábbi kormánnyal szembeni elégedetlenség is szerepet játszottak. A párt identitáspolitikáját is érdemes több szempontból értelmezni és nem pusztán a szeparatizmusra szűkíteni. A kommunikációjában a nemzeti önazonosság megerősítése, valamint a francia nyelv és kultúra védelme is hangsúlyos. Így a pártra leadott szavazat nem feltétlenül jelent teljes elköteleződést a függetlenség mellett, hanem egy nemzetcentrikus politika támogatását is jelentheti. Ez arra irányítja a figyelmet, hogy a kanadai társadalomra jellemző multikulturalizmus mellett egyre nagyobb teret nyernek, legalábbis tartományi szinten, a nacionalista törekvések.
Hogyan befolyásolhatják a migrációs folyamatok egy régió kulturális identitását, illetve az önállósodásról szóló politikai vitákat?
Kanadában az interetnikus viszonyok, valamint a migráció társadalmi hatásai a politikai viták központi témáit képezik. A közel tízmillió négyzetkilométeres országban összességében az angol, Québec tartományban viszont a francia a többségi nyelv. Kanada ugyanakkor hagyományos bevándorlási célország, aminek következtében társadalmát jelentős etnikai diverzitás és kulturális sokszínűség jellemzi. Az ötévente ismétlődő népszámlálás adatai fontos változásokat mutatnak ezen a téren. Québecben az otthon elsősorban franciául beszélők száma 2016-ról 2021-re 2,2 százalékkal nőtt, népességen belüli aránya azonban 1,5 százalékponttal csökkent. A tartomány teljes népessége tehát gyorsabban gyarapodott, mint a francia ajkúak csoportja. A nyelvi arányok ilyen irányú változásában minden bizonnyal a bevándorlás növekedése is közrejátszott, növelve a nyelvi sokszínűséget, de nem ez az egyetlen magyarázat. Az angol nyelvű népesség fiatalabb korösszetétele és más tényezők is meghatározók. E folyamatok erősíthetik a kulturális önazonosság megőrzésével kapcsolatos aggodalmakat, de az önállósodási törekvések nem vezethetők le közvetlenül a demográfiai változásokból vagy a migráció hatásaiból. A szeparatizmus értelmezésénél nemcsak az számít tehát, hogyan változnak az etnikai arányok, hanem az is, hogy milyen jelentést tulajdonítanak ezeknek a változásoknak. Utóbbit nagymértékben alakítják a közéleti szereplők és a politikai retorika.
Milyen szerepet játszanak a diaszpóraközösségek a származási országukhoz vagy nemzetükhöz kapcsolódó politikai és kulturális ügyek fenntartásában? Befolyásolhatják-e a függetlenségi törekvések társadalmi megítélését?
A diaszpóraközösségek önmeghatározásában és szervezeti életük kialakításában jelentős szerepe van az anyaország-orientációnak. Ennek a speciális kötődésnek köszönhetően a diaszpórában élők kollektív tudatában az óhaza úgy jelenik meg, mint az adott közösség kulturális, etnikai, nemzeti, vallási értékeinek hiteles forrása. Az anyaország-orientáció azonban nem feltétlenül eredményezi azt, hogy a diaszpóra tagjai aktívan részt is vegyenek az anyaország politikai életében. A politikai szerepvállalást szervezeti hálózatok kialakítása, közös ügyek megfogalmazása és népszerűsítése, valamint mozgósító kezdeményezések ösztönözhetik. A szakirodalomban ezt diaszporikus kötelezettségvállalásnak nevezik, amelyet a diaszpóraszervezetek, de akár anyaországi aktorok is generálhatnak különféle lobbitevékenységekkel és támogatáspolitikai eszközökkel. Ilyenformán egy adott közösség függetlenségi törekvéseibe külföldön élő etnikai rokonközösségek is bekapcsolódhatnak. Ez azonban kihathat a diaszpórának a többségi társadalommal való viszonyára, és közvetett formában további konfliktusokat is generálhat.
A nyugat-európai függetlenségi törekvések és a kelet-közép-európai autonómiatörekvések között milyen fontosabb különbségek és hasonlóságok figyelhetők meg?
A szeparatizmus és az autonómiatörekvések nem általánosíthatók. Minden kisebbség helyzete egyedi, és mindegyik sajátos fejlődési utat jár be. Sem politikai, sem tudományos szempontból nem célravezető párhuzamot húzni egymástól távol lévő, eltérő történelmi múltú közösségek között, ez vonatkozik a nyugat-európai és a kelet-közép-európai őshonos kisebbségek összehasonlítására is: vegyük például a katalán önrendelkezés és a székely autonómiatörekvések között gyakran felállított párhuzamokat. E két konkrét közösség esetében legalább három szempontból állapíthatunk meg éles eltéréseket. Egyrészt történeti szempontból, a kisebbségi státusuk kialakulását illetően. A Székelyföldön élő magyarok, a többi szomszédos ország magyar közösségeihez hasonlóan, a határváltoztatások következtében kerültek kisebbségi helyzetbe, és rendelkeznek anyaországgal. Ezzel ellentétben a katalánok a spanyol államon belül alakították ki modern nemzeti kereteiket. Kisebbségi helyzetük nem határváltoztatások következtében jött létre, így nem rendelkeznek külön anyaországgal, és a többségi társadalommal való viszonyuk is egészen másképp alakult. Másrészt e két közösség érdekképviselete és politikai céljai is jelentős eltéréseket mutatnak. Míg a székelyek, illetve tágabb értelemben a Romániában élő magyarok érdekképviseletei és kisebbségi pártjai elsősorban kisebbségi jogaik bővítésére törekednek, addig a katalánok képviselőinek egy része ezeket a célokat meghaladva teljes elszakadásra, függetlenségre törekszik. Harmadrészt a történeti és a politikai szempontokon túl e közösségek gazdasági helyzete is lényegesen eltér egymástól. Katalónia nemcsak Spanyolország, hanem az egész nyugat-mediterrán térség egyik meghatározó gazdasági központja. Mindezen különbségeket figyelmen kívül hagyva félrevezető lehet párhuzamot húzni a kisebbségi önrendelkezés nyugat-európai és kelet-közép-európai vetületei között.
Hogyan alakíthatja át a globalizáció a nemzethez tartozás hagyományos formáit?
A kétpólusú világrendszer megszűnését követően a globalizáció folyamatai, az országhatárokon átívelő, gyorsan bővülő és dinamikusan változó kulturális áramlatok sokak számára a modern nemzetállamok korának végét jelentették. Vitatható azonban, hogy e folyamatok összessége egy olyan transznacionális világot eredményez, amelyben az államhatalom és a kormányok nemzeti törekvései jelentéktelenné válnak. A tapasztalat inkább azt mutatja, hogy a nemzeti identitás és az azt alakító nemzetpolitikák mind a mai napig az önmeghatározás és a világrend konstrukciójának alapját képezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nemzeti törekvések ugyanolyan formában vannak jelen most, mint a modern nemzetállamok kialakulásának kezdeti időszakában. A nacionalizmusok csakúgy, mint más ideológiák változnak: folyamatosan igazodnak az új társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális feltételekhez. A kérdés tehát nem az, hogy a nemzetállamok korának végét éljük-e vagy sem, hanem az, hogy a globalizáció folyamatai miként alakítják a nacionalizmus alapideáit, a nemzeti identitás, a nemzeti önrendelkezés és a nemzeti egység eszméit, és hogy azoknak milyen hatásai vannak lokális szinten, az etnikai és nemzeti hovatartozás hétköznapi megnyilvánulásaiban, az interetnikus kapcsolatokban. A nemzeti kötődés politikai eszközökkel történő megerősítése akkor válhat veszélyessé, ha nem pusztán az adott közösség belső értékeire épül, hanem más közösségektől való elhatárolódásra, valós vagy vélt fenyegetések felmutatására. Ez felerősítheti az idegenekkel szembeni negatív attitűdöket, a nyílt vagy rejtett xenofóbiát, valamint a diszkriminációra való hajlamot. Az etnikailag erősen heterogén társadalmakban, mint amilyen a legtöbb nyugati befogadó ország társadalma ez különösen nagy veszélyt jelenthet a békés együttélés fenntartására.
Nyitókép forrása: Rawpixel / depositphotos.com
