A francia Nemzeti Tömörülés és szövetségesei szeptember végén, a részleges szenátusi választásokon látványos sikert arattak: először a történetük során saját parlamenti frakciót alakíthatnak a felsőházban. Csepeli Réka történészt és Európa-politikai szakértőt, az NKE Európa Stratégia Kutatóintézetének munkatársát kérdeztük a francia Szenátus választási rendszeréről, a Nemzeti Tömörülés előretöréséről, valamint Marine Le Pen és Jordan Bardella politikai helyzetéről.
„A Nemzeti Tömörülés szenátusi térnyerésének előzményei a korábbi önkormányzati választásokig vezethetők vissza” – hívta fel a figyelmet Csepeli Réka. Emlékeztetett, hogy a párt viszonylag kevés településen szerzett polgármesteri tisztséget, azonban képviselői több önkormányzati testületbe is bekerültek, ami a szenátorválasztás során előnyt jelentett számukra. „A Szenátus nem pusztán jelképes intézmény: a törvényhozás folyamatában ellenőrző és szűrő szerepet tölt be, és bizonyos esetekben akadályozhatja is a Nemzetgyűlésben elfogadott döntések végrehajtását” – hívta fel a figyelmet a szakértő. Hozzátette: az eredmény mellett nyilvánvalóan szimbolikus jelentése is van annak, hogy a párt fokozatosan egyre több pozíciót szerez a francia politikai és társadalmi élet különböző szintjein.
A politikai elszigeteltség lebontása
Csepeli Réka felidézte, hogy a korábban Nemzeti Front néven működő politikai erő hosszú ideig nehezen tudott áttörni a hagyományos köztársasági pártok által fenntartott határokon, ezért a korábbi szélsőséges megítélés tompítására irányuló törekvéseket kezdtek meg: a párt nevet változtatott, és Marine Le Pen vezetése alatt igyekezett eltávolodni a korábbi politikai örökség egyes elemeitől. Csepeli Réka ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a történelmi háttér továbbra is fontos része a párt megítélésének: a Nemzeti Frontot 1972-ben Marine Le Pen édesapja, Jean-Marie Le Pen alapította, és a párt múltja több szélsőjobboldali kötődésű politikai szereplővel is összekapcsolódott (az alapító tagok között több kollaboránst, Waffen SS tagot és Holocaust-tagadót is találunk). A szakértő szerint a politikai arculat átalakításának folyamatát az is jelzi, hogy Marine Le Pen 2015-ben kizárta édesapját a pártból, mivel a cél az volt, hogy a szervezet eltávolodjon azoktól a korábbi megnyilvánulásoktól és politikai kapcsolatoktól, amelyek továbbra is akadályozhatták volna a választói támogatottság növelését.
Marine Le Pen és Jordan Bardella politikai helyzete
Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés jelenlegi elnökének helyzete – aki egyben az Európai Parlament Patrióták Európáért frakcióját vezeti – is figyelemre méltó: fiatal kora ellenére jelentős politikai befolyásra tett szert, és a 2027-es francia elnökválasztás lehetséges kimenetelétől függően akár miniszterelnöki szerepbe is kerülhet. Csepeli Réka felhívta a figyelmet Bardella szakmai és politikai felkészültségével kapcsolatban. Úgy vélte, hogy a politikus tapasztalata elsősorban a pártpolitikára korlátozódik, és több nyilvános megszólalása alapján nem mindig rendelkezik kellő ismeretekkel az általa érintett szakpolitikai kérdésekről. Emellett a politikus gyors felemelkedése belső feszültségeket okozhatott a párton belül. Az elmúlt hetekben Bardella a Médiapart újságírói által feltárt fiatalkori antiszemita megnyilvánulásai is igen sok vizet kavartak a francia közvéleményben, mintegy felidézve ezzel az elődpárt felvállalhatatlan múltját. A szakértő szerint Marine Le Pen és a hozzá kötődő politikai kör továbbra is meghatározó szereplője a szervezetnek, amelynek működését nem pusztán ideológiai, hanem politikai és személyes kapcsolatok is alakítják: figyelemre méltó, hogy a Le Pen család hosszú évek alatt épített ki jelentős politikai hátországot.
A Nemzeti Tömörülés térnyerésének okai
A Nemzeti Tömörülés támogatottságáról szólva Csepeli Réka arra hívta fel a figyelmet, hogy a párt a felmérések szerint stabil, jelentős választói bázissal rendelkezik, olyannyira, hogy valamennyi előzetes felmérés a közel hat hónap múlva esedékes köztársasági elnökválasztás biztos befutójaként tünteti fel, az első fordulóban 35–36%-os, a másodikban pedig 67%-os győzelmi eséllyel. A számadatok szerint tehát jelenleg Franciaország első pártjáról van szó, amelynek a támogatottsága a társadalom különböző csoportjaiban is megjelenik. Ezen belül pedig különösen figyelemre méltó, hogy a fiatalok körében is erősödött a párt népszerűsége. Csepeli Réka kifejtette: Európában és a világ más részein is megfigyelhető a radikális pártok mentén történő politikai polarizáció, és ennek megfelelően különösképpen a szélsőjobboldali pártok előretörése. Példaként említette a náci elemeket is felelevenítő Alternatíva Németországért Párt (AfD) megdöbbentő eredményeit, illetve a különböző latin-amerikai országok politikai folyamatait. Hozzátette, hogy ugyanakkor a szélsőjobboldali pártok között vannak különbségek, hibás lenne tehát valamennyit egyetlen kategóriába sorolni. A jelenség egyik magyarázataként a szakértő az erős vezető iránti igényt, az úgynevezett „strongman” politikai kultúrát emelte ki. Szerinte sok választó olyan vezetőt keres, aki határozottan kijelöli az irányt, és gyors, egyértelmű válaszokat ígér a társadalmi problémákra. Ezzel összefüggésben idézte fel azt a gyakran hallható érvet is, hogy a szélsőjobboldalt még nem próbálták ki a kormányzásban – és tegyük azt is hozzá, hogy ez az érv önmagában is sokat elárul az adott társadalom kilátástalanságáról.
A bevándorlás központi szerepe a politikai kommunikációban
Csepeli Réka kiemelte, hogy a Nemzeti Tömörülés politikai kommunikációjában központi szerepet kap a bevándorlásellenesség: a párt a választók félelmeire és elégedetlenségére épít, miközben más, hosszú távon meghatározó problémák – például a klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése és a környezeti katasztrófák – háttérbe szorulnak. Hozzátette, hogy a párt politikai stratégiája több, egymással összekapcsolódó elemre épül, mint például a határozott vezető képére, a korábban kormányon nem lévő politikai erőkkel kapcsolatos várakozásokra, valamint a bevándorlás folyamatos napirenden tartására. Csepeli Réka kitért az úgynevezett Overton-ablak elméletre, miszerint a politikai közbeszédben fokozatosan elfogadhatóvá válhatnak korábban szélsőségesnek vagy vállalhatatlannak tartott kijelentések, így, ha egy politikai szereplő először rendkívül szélsőséges állítást fogalmaz meg, az kezdetben erős ellenállást válthat ki, később azonban a vita kiindulópontjává válhat, és a korábban elfogadhatatlan kijelentésekhez képest már mérsékeltebbnek tűnhetnek más megnyilvánulások. Úgy látja, a Nemzeti Tömörülés kommunikációjában is felismerhető ez a stratégia.
Nyitókép forrása: KovalenkovPetr / depositphotos.com
