Klímaadaptáció városi környezetben
A klímaváltozás már egyértelműen itt van velünk: olyan jelenségekkel és következményekkel szembesülünk, amelyekre korábban talán nem is számítottunk. A gyakoribb és intenzívebb hőhullámok, a villámárvizek, valamint a hosszabb aszályos időszakok egyre nagyobb kihívást jelentenek településeink számára. Mindez nemcsak a természeti környezetet alakítja át, hanem a városok működését, a lakosság életminőségét és a településfejlesztés jövőjét is meghatározza. Milyen eszközök állnak rendelkezésre az alkalmazkodáshoz, és hogyan válhatnak településeink ellenállóbbá a szélsőséges időjárási hatásokkal szemben? Pálvölgyi Tamás klímakutatót, a Víztudományi Kar dékánhelyettesét kérdeztük a lehetséges megoldásokról.
Két különösen sérülékeny településtípus
Természetesen nem minden települést egyformán és nem ugyanazok miatt érintenek a változások. Két településtípus azonban különösen sérülékeny: a városok, illetve a mező- és erdőgazdálkodáshoz szorosan kötődő vidéki kisvárosok és falvak.
A városok esetében a klímaadaptáció egyik legfontosabb kérdése a hőhullámok kezelése. Emellett komoly kihívást jelenthet a víz jelenléte és hiánya is: a hirtelen lezúduló csapadékból kialakuló villámárvizek éppúgy veszélyt jelenthetnek, mint a hosszabb száraz időszakok miatt kialakuló vízhiány.
A másik különösen érintett településtípus a vidékies térségekben található települések, kisvárosok és falvak köre. Ezek sok szállal kötődnek a mező- és erdőgazdálkodáshoz, vagyis a helyi megélhetés jelentős része az agrártevékenységhez kapcsolódik.
Ezeken a településeken a klímaváltozás elsődleges hatásviselője maga a mezőgazdaság. Így nem feltétlenül közvetlen természeti katasztrófával kell szembenézni, hanem azzal, hogy a megváltozó éghajlati feltételek társadalmi és gazdasági konfliktusokat idézhetnek elő, miközben a mezőgazdasági termelés feltételei akár végletesen is leromolhatnak.
Nem csak a hőmérséklet változik
A Kárpát-medence jövőbeli éghajlati folyamatairól a tudomány már meglehetősen pontos képet tud adni. A változások egyik legfontosabb eleme nem önmagában a hőmérséklet emelkedése, hanem a csapadék éven belüli eloszlásának megváltozása.
Nyáron, illetve a tenyészidőszakban várhatóan kevesebb csapadék hullik. Ráadásul az a csapadék, amely mégis megérkezik, egyre inkább hirtelen lezúduló eső formájában jelentkezhet. Éppen az a hosszú, áztató eső válhat ritkábbá, amelyre a mezőgazdaságnak nagy szüksége lenne.
Ezzel szemben a tenyészidőszakon kívüli időszak – a tél, a tavasz eleje és az ősz vége – csapadékosabbá válhat. Ez azonban a mezőgazdaság számára kevésbé fontos időszak.
A településeknek ezért nem egyszerűen arra kell felkészülniük, hogy melegebb lesz. Arra is választ kell találniuk, hogyan kezeljék a csapadék szélsőségesebb és egyenlőtlenebb eloszlását.
Egyre több település készül a hőhullámokra
A felkészülésben már látható javuló tendencia. A városok, különösen a megyei jogú városok túlnyomó részében létezik hőségriadóterv.
Ennek komoly jelentősége van, hiszen a beépített városi területeken akár 5–8 Celsius-fokkal is magasabb lehet a hőmérséklet, mint a környező térségekben. A sűrűn beépített városi környezetben ráadásul a szellőzés is gyengébb lehet, így a levegőszennyező anyagok könnyebben felhalmozódnak.
A városi hőhullámok ezért a klímaadaptáció egyik kiemelt területét jelentik. Ha például a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 25 Celsius-fokot, vagy a napi maximumhőmérséklet eléri a 35 fokot, jól kidolgozott és sok esetben végrehajtható intézkedésekre van szükség.
Ennek különösen nagy jelentősége van, mert a hőhullámok közvetlenül érinthetik az emberi egészséget és életet. Vannak különösen sérülékeny csoportok, például az idősek, az egyedül élők és a krónikus betegséggel küzdők, akik számára egy hőhullám akár tragikus következményekkel is járhat.
A vízosztástól a szemléletformálásig számos intézkedés segíthet. Ezen a területen már vannak biztató lépések, ugyanakkor a városi vízgazdálkodás, különösen a csapadékvíz kezelése terén még jelentős lemaradás tapasztalható.
Két ellentétes vízügyi probléma
A városok vízgazdálkodásában két, látszólag ellentétes problémával kell egyszerre megbirkózni.
Az egyik a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék. Villámárvízről beszélünk, amikor egy zápor során olyan mennyiségű víz keletkezik rövid idő alatt, amelyet a csapadékvíz-elvezető rendszer már nem képes megfelelően elvezetni.
A városlakók érthetően azt várják, hogy ne álljon a víz az utcákon, ne akadjon el a tömegközlekedés, és egy hatékony csapadékvíz-elvezető rendszer minél gyorsabban megszabadítsa a várost a fölösleges víztől.
A másik véglet a hosszú csapadékmentes időszak. Amikor hónapokig alig esik, egyszer csak hiányozni kezd a víz – különösen a kertvárosi környezetben, ahol gondozott gyepeket és kerteket szeretnénk fenntartani.
A két problémára azonban akár közös megoldás is adható: a csapadékot nem feltétlenül kell azonnal elvezetni a városból, hanem minél nagyobb részét helyben kellene megtartani.
A mikrovíztározók szerepe
Erre kínálnak lehetőséget a mikrovíztározók. Ahelyett, hogy a lehulló csapadék azonnal a befogadóba vagy a szennyvíztisztítóba kerülne, egy részét kisebb, épített víztározókban lehetne megtartani.
Nem óriási, gáttal eltorlaszolt víztározókra kell gondolni, hanem inkább megfelelő méretű ciszternákra és kisebb tározókra.
Magyarországon, Budapesten a XII. kerületben is megvalósult már ilyen mikrovíztározó-rendszer. Kialakításuk azonban komoly vízgazdálkodási tervezést igényel: meg kell találni az optimális helyszíneket, és úgy kell módosítani a csapadékvízgyűjtő rendszert, hogy a tározók valóban fel tudjanak töltődni.
Ebben a domborzatnak is fontos szerepe van. A kertvárosias, dimbes-dombos területeken a gravitáció természetes módon segítheti a víz eljuttatását a víztározókba.
A tetőkről érkező víz érték
A csapadék helyben tartásának másik fontos lehetősége a tetőkről összegyűjtött esővíz hasznosítása.
Valójában az ereszcsatornák már most is összegyűjtik ezt a vizet. A kérdés inkább az, hogy mi történik vele ezután. Bejut-e a csapadékvíz-elvezető rendszerbe, amely pillanatok alatt elvezeti a területről, vagy valamilyen módon helyben tartjuk?
Az egyik lehetőség, hogy a vizet mikrovíztározóba vezetjük. Egy másik, sok esetben egyszerűbb megoldás pedig az, hogy elszikkasztjuk.
A tetőről érkező víz megfelelően kialakított környezetben biztosíthatja a városi talaj tervezett és szabályozott átnedvesítését. Ahelyett, hogy a víz egyszerűen lefolyna, a talajban teríthetjük szét.
Ehhez nem feltétlenül van szükség bonyolult technológiára. Egyszerű kertészeti módszerekkel is megoldható, hogy a víz a saját kertünkben szivárogjon be a talajba.
Városi környezetben is sok esetben maga a talaj a legjobb víztározó – nem feltétlenül egy külön megépített víztározó vagy csapadékvízgyűjtő rendszer.
A mikrovíztározók kiépítése természetesen beruházást igényel, a háztartási léptékű vízvisszatartás és elszikkasztás azonban sokkal inkább szemléletformálás kérdése.
A szürkevízben is van lehetőség
A csapadékvíz nemcsak elszikkasztásra vagy öntözésre használható. Létezik a szürkevíz-technológia is, amely olyan használt víz újrahasznosítását jelenti, amely még nem tekinthető szennyvíznek, illetve megfelelő kezelés után újrahasznosítható.
Például a mosógépből egy mosás során több tíz liter víz távozik. Ez a víz megfelelő körülmények között másodlagosan hasznosítható lehet, például WC-öblítésre vagy bizonyos egyéb célokra.
A meglévő épületállomány esetében az ilyen rendszerek kialakítása azonban meglehetősen költséges lehet. Más a helyzet új építések esetében.
Az építési szabályozás is ösztönözhet
Az új építéseknél jelentős lehetőség rejlik a szakpolitikai és szabályozási eszközökben. A városi csapadékvíz-gazdálkodással kapcsolatos klímaadaptációs követelményeket be lehetne építeni az építési szabályzatokba.
Ide tartozhat például a zöldtető, a zöldfal, a szürkevíz-hasznosítás vagy az esővíz helyben történő elszikkasztása.
Ha ezek legalább ajánlásként, bizonyos övezetekben pedig követelményként megjelennének a szabályozásban, az építészek és tervezők is nagyobb figyelmet fordítanának rájuk. Ez pedig önmagában is segíthetné a szemléletváltást.
A városi parkok újragondolása
A városi klímaadaptációban különösen fontosak a zöldfelületek. A városlakók számára a parkok a kikapcsolódás, a sport és a pihenés helyszínei, ugyanakkor mikroklimatikus szempontból is jelentős szerepet töltenek be.
A kérdés az, hogy a ma ismert városi zöldfelületek – fák, gyepek, virágágyások – vízgazdálkodási szempontból valóban optimálisak-e?
Sok városi parkban olyan növényállományt alakítottak ki, amely jelentős mennyiségű öntözővizet igényel. Ez nem jelenti azt, hogy ezeket a növényeket el kellene távolítani, hanem azt, hogy érdemes lenne átgondolni, hogyan alakíthatók ki víztakarékosabb városi zöldfelületek.
A zöldfelület ugyanis nemcsak rekreációs célokat szolgál. Sűrűn beépített környezetben jelentős mikroklimatikus javító hatása lehet: akár négy-öt fokkal is csökkentheti a környező területek hőmérsékletét.
Kék-zöld infrastruktúra a városokban
A zöldfelületek mikroklimatikus hatását tovább erősítheti, ha a városi szövetben vizes élőhelyeket is kialakítunk.
Nem feltétlenül mesterséges mocsarakra kell gondolni. Inkább olyan városi terekre, ahol a meglévő tavak és vízfelületek környezetében kisebb lagúnák, nádasok, ösvények és természetközelibb területek jöhetnek létre.
Ez a természetközeli megoldások, vagyis a kék-zöld infrastruktúra irányába mutat. A víz nem csupán díszítőelem lenne, hanem a városi vízgazdálkodás része is: egy tó például egyben csapadékvíz-tározóként is működhet.
Ha a hagyományos városgazdálkodási gondolkodást kissé áthangoljuk, számos olyan megoldást találhatunk, amely egyszerre szolgálja a városi környezet élhetőségét és a klímaadaptációt.
Zöldtető: nem mindegy, milyen növény kerül rá
A zöldtetők és zöldfalak szintén fontos klímaadaptációs eszközök lehetnek, de nem mindegy, milyen növényzettel alakítjuk ki őket.
Ha olyan növényeket választunk, amelyek rendszeres öntözést igényelnek, könnyen előfordulhat, hogy egy problémára egy másikat hozunk létre. Olyan növényzetet érdemes alkalmazni, amely egyszerre képes intenzíven fotoszintetizálni és szárazságtűrő.
A zöldtetők és zöldfalak egyik legnagyobb akadálya jelenleg a beruházási költség. Ez különösen az új lakóépületeknél jelenthet korlátot, hiszen egy ilyen megoldás növelheti az építési költségeket.
A tetőkön ráadásul verseng egymással kétféle hasznosítás: a napelemek és a zöldtetők.
Napelem vagy zöldtető?
Egy nagy, lapos tetejű épület – például egy bevásárlóközpont – esetében többféle lehetőség kínálkozik. A tető lehet egyszerűen üres, kerülhetnek rá napelemek, vagy kialakítható rajta zöldtető.
A napelem egyértelmű gazdasági előnyt kínál: villamos energiát termel, amelyből bevétel származhat. A zöldtető ezzel szemben ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújt, amelyeknek azonban jelenleg nincs ugyanilyen közvetlen piaci értéke.
Ezért az egyik lehetséges irány az építési szabályozás. Bizonyos területeken vagy kereskedelmi épületeknél például előírható lehet, hogy a tető egy részét napelemmel vagy zöldtetővel hasznosítsák.
A másik lehetőség, hogy a zöldtetőnek közvetlen gazdasági és társadalmi értéket is adunk. Egy bevásárlóközpont tetején például kialakítható kávézó, pihenő- vagy közösségi tér.
Erre Budapesten is találhatunk példákat: vannak olyan bevásárlóközpontok, ahol a tető egy részét zöldfelületként hasznosítják, és ez kifejezetten népszerűvé vált.
A zöldtető így nemcsak klímaadaptációs beruházás, hanem a beruházók számára marketing- és szolgáltatási lehetőség is lehet.
Mit jelent a szivacsváros?
Világszerte egyre több helyen jelenik meg a „szivacsváros” koncepciója. A kifejezés nagyon szemléletes: azt a várost jelenti, amely nem minél gyorsabban elvezetni akarja a vizet, hanem képes azt magába fogadni, megtartani és hasznosítani.
A városi vízgazdálkodást azonban nem lehet kizárólag a város határain belül értelmezni. Egy település ugyanis mindig egy nagyobb vízgyűjtő terület része.
A környező erdők, hegyek, dombok, folyók és természetes víztestek mind kapcsolatban vannak a várossal. A városi vízgazdálkodás ezért nem választható el a környező térségtől.
Egy városon átfolyó patak például nem feltétlenül csak elvezetendő vízfolyás. Vizes élőhely kialakítására is alkalmas lehet, illetve bizonyos helyeken lehetőség nyílhat arra, hogy a víz valamivel nagyobb területen terüljön szét, szélesebb mederben folyjon, és részben elszivárogjon a talajba.
A „szivacs” tehát olyan városszerkezetet jelent, amely optimalizálja a vizek megtartását.
A vízmérleg harmadik tényezője
A város vízmérlegét nemcsak a csapadék és a beérkező víz mennyisége határozza meg. Van egy harmadik fontos tényező is: a párolgás.
A párolgás természetesen nélkülözhetetlen a vízkörforgáshoz. Városi léptékben azonban fontos lehet a párolgási veszteség mérséklése.
A szabad vízfelületek ugyanis jelentős mennyiségű vizet párologtatnak el. Ezért nem feltétlenül az a legjobb megoldás, ha óriási méretű tavakat hozunk létre.
A növényzettel fedett vizes területek ebből a szempontból kedvezőbbek lehetnek, mivel mérsékeltebben engedik vissza a vizet a levegőbe.
A fákat természetesen nem azért ültetjük, hogy minél kevesebb vizet tartsunk meg. A fa azonban valóban egyfajta „vízszivattyú”: a talajból vizet vesz fel, majd a levelein keresztül elpárologtatja.
Ezért a városi zöldfelületek tervezésénél a fák mellett olyan területekre is szükség lehet, amelyek kifejezetten vízmegtartó szerepet töltenek be, és képesek ellensúlyozni a párolgásból adódó veszteségeket.
Jó példa a szomszédból
A természetközeli városi kék-zöld infrastruktúra kialakításában Bécs különösen jó példát jelenthet. A város hosszabb ideje tartó program keretében újítja meg zöldfelületeit úgy, hogy azok egyre inkább a vízmegtartás szempontjainak is megfeleljenek.
Az ilyen klímaadaptációs beruházások költségesek lehetnek, ugyanakkor a tapasztalatok szerint a városlakók kifejezetten kedvelik a kék-zöld területeket. Ezek ráadásul új vállalkozási és rekreációs lehetőségeket is teremthetnek.
Bécs példája azért is különösen érdekes Magyarország számára, mert klimatikus viszonyai sok tekintetben hasonlóak a magyar nagyvárosokéhoz. Koppenhága szintén jó példákat kínál, de az ottani klimatikus feltételek eltérnek a hazaiaktól.
A természetközeli vízgazdálkodási és városi zöldfelület-fejlesztési megoldásokhoz már jelenleg is elérhetők európai uniós támogatások és a következő uniós pénzügyi ciklusban várhatóan még több forrás nyílhat az ilyen típusú beruházásokra.
Ezért nemcsak a beruházásokra, hanem a szükséges tudás és kompetenciák fejlesztésére is érdemes építeni: meg kell tanulnunk, hogyan lehet a városi környezetben természetközeli kék-zöld megoldásokat jól megtervezni és megvalósítani.
A szemléletváltás lehet a kulcs
A klímaváltozás hatásai már nem valamiféle távoli, globális problémaként jelennek meg a települések életében. A hőhullámok, a villámárvizek, a hosszú száraz időszakok és a csapadék éven belüli eloszlásának változása közvetlenül érinti a városokat és a vidéki térségeket.
A megoldás nem feltétlenül új, önálló rendszerek sokaságának kiépítését jelenti. Sok esetben inkább arról van szó, hogy másképp gondolkodunk a már meglévő városi infrastruktúráról.
A csapadékot nem mindig kell minél gyorsabban elvezetni. Meg lehet tartani a talajban, tározókban, tavakban és vizes élőhelyeken. A városi zöldfelület nem pusztán esztétikai vagy rekreációs elem, hanem a hőmérséklet mérséklésének és a vízgazdálkodásnak is fontos eszköze lehet. Egy tető pedig nem feltétlenül csak egy üres felület vagy napelemek helye: zöldtetőként, közösségi térként vagy akár ezek kombinációjaként is szolgálhat.
A „szivacsváros” gondolata végső soron erről szól: olyan településeket kell kialakítanunk, amelyek nem harcolnak a vízzel, hanem megtanulják megtartani és hasznosítani.
A klímaadaptáció így nem csupán kényszerű alkalmazkodás lehet, hanem egy élhetőbb, természetközelibb és hosszú távon fenntarthatóbb városi környezet kialakításának lehetősége is.
Nyitókép forrása: LessLemon / depositphotos.com
