A test már készen van, most a célját kell megtalálnunk
Van olyan robot, amely sebesebben fut Usain Boltnál, a legnagyobb kínai gyárból tízpercenként gördül le egy újabb humanoid, egy, az egyetemünk szakmai közreműködésével készülő, szombathelyi fejlesztésű robot pedig idén már matematikatanár mellett segédkezhet egy általános iskolában. De mire lehet még jó az a robot, amely erősebb és gyorsabb nálunk, ám nem éri meg úgy kifejleszteni, hogy a rántottához tojást is törjön? Rab Árpáddal, az NKE EJKK Információs Társadalom Kutatóintézetének vezető kutatójával e kérdésekről is beszélgettünk.
Emberfeletti robotika
Az idei nyár egyik hírét a kínai robotolimpia adta, ahol egy robot Usain Boltnál is sebesebben futotta le az 50 métert. A sajtó imádja ezt, de mit demonstrál valójában a robotolimpia?
Azt, hogy a robotok fizikai testének megvalósítása látványosan és gyorsan fejlődik. Az emberiség kezdettől fogva álmodik a gépszolgáról: a kínai császárnak már az ókorban énekelt a kis fülemüléje, de ide sorolhatjuk a Gólem-történeteket is. Hasznos gépeket, targoncát vagy liftet szintén régóta használunk, az ember formájú robot viszont más tészta. Ezek képességeit mindig versenyeken mutatták be. Eleinte eléggé bohózatok voltak: reszkető lábú, bizonytalan masinák. Aztán jöttek a funkcionális, négylábú, kutyaszerű robotok, amelyek hátán raktárkészlettől a gyógyszerig bármit szállíthatunk, ezek el is kezdtek terjedni. A humanoid testek viszont az utóbbi öt évben döbbenetes változáson mentek át: a fizika már nem probléma, tehát a guggolás, az ugrás és az egyensúlyozás megoldott. Innentől képességfokozásról beszélünk, és minden csak hatékonysági számítás: az erősebb motor több fogyasztást, nagyobb akkumulátort, tehát nagyobb súlyt jelent, ahogy ezt az elektromos autóknál is láttuk. Nagyon sokat segített a mesterséges intelligencia (MI) forradalma is. Egy tojás megfogása vagy egy málnaszem leszedése nekünk ösztönös, a gépnek viszont nehéz programozási feladat. A több száz kilós robotnak azt is meg kell tanulnia, hogyan lépje át a különböző magasságú lépcsőfokokat, illetve tudnia kell, hogy nem szakad-e le alatta a lépcső. A fejében már MI fut, kamerákkal és tárgyfelismeréssel, ez tette magabiztossá a mozgását. Eddig az MI-ről azt éreztük, hogy jobban gondolkodik nálunk, most azzal szembesülünk, hogy a robottest is jobb a miénknél: a biológiai testünk kopik, folyton gond van vele, a robot alkatrészeit pedig egyszerűen lehet cserélni. Ez egyrészt technikai erődemonstráció, másrészt figyelmeztetés a társadalomnak: nem megijedni kell, hanem végiggondolni, hogy mit old meg mindez.
És mit old meg? Mire jók az ilyen emberfeletti képességek a hétköznapokban?
Önmagukban nézve kevésre, de ez kicsit olyan, mint a professzionális sport. Elképesztő nézni, hogy az úszóolimpián századmásodpercek döntenek, de az átlagember másképpen úszik. A túlskálázott képességeket nekünk kell jól használnunk. Ha egy kórházi folyosón két nővérre tíz szoba jut, és mellettük van még két robot, amely képes felemelni és megigazítani egy beteget az ágyban, annak már nyilvánvaló haszna van.
Szakemberhiánnyal sújtott, idősödő társadalmak
Úgy olvastam, a robotok két nagyobb társadalmi problémára jelenthetnek megoldást: egyrészt hosszabban élünk, így sok az idős ember, másrészt sok szakmában munkaerőhiány van. Itt helyezné el ön is a robotokat?
A társadalomban ezen túl is számos ellentmondás van. Egyre több a magányos ember, így már most is vannak, akik az MI-vel folytatnak személyes beszélgetéseket. A tudományos kísérleteinkben az idősek nagyon gyorsan érzelmi kötődést alakítanak ki a robottal. Pedig ideális esetben az emberek egymással beszélgetnének, ehhez nem is kellene robot. Ezért kell mindig szétszálazni, hogy mi egy probléma technológiai megoldása, és mi a hosszú távú kockázata. Nem jó, ha egy robot érző társsá válik, mert a célunk az, hogy az emberek egymás miatt ne legyenek magányosak, nem pedig az, hogy mindenkinek legyen robotja.
A másik oldalon pedig óriási a nyomás a hivatásszakmákban. Az Európai Unióban nagyjából 40 százalékos hiány várható tanárokból és orvosokból, ezt már most is érezzük. Egy ilyen pálya 5–8 évnyi tanulást és gyakorlatot igényel, ezt valahogy rövidíteni kellene. A hiány oka összetett: a megbecsültségtől az anyagi elismerésen át az életpálya-modellekig sok minden közrejátszik. A robotok és az MI ezért nem arról szólnak, hogy lecseréljük az embereket, hanem arról, hogy segítsünk ott, ahol nagy a szükség. Például azt mondjuk, együnk több zöldséget és gyümölcsöt, de a földeken fárasztó a munka, ezért drága az áru, sokan nem tudják megvenni, így végül még egészségtelenebbül élünk. Nem az a kiút, hogy elárasztjuk a földeket robotokkal, de egyes szegmensekben mégis segíthetnek.
Mennyire reális mindez, ha az árakat nézzük?
A robotok ma nagyon drága technológiák: rengeteg szervomotorból és alkatrészből állnak, a fejükben futó MI sok energiát fogyaszt. A mai ár nagyjából 30–40 millió forint, plusz az üzemeltetés. Ezért hát nem fogunk minden magyar idősnek adni egyet, pedig lennének előnyei: biztonságot nyújt, segít, beszélgetőtárs lehet. Az üzleti modell egyelőre inkább közösségi terekről szól, idősotthonokról és kórházakról, ahol több emberrel foglalkozik egy gép. De lesz olyan réteg is, amely az utolsó autója helyett vesz majd egy robotot, és inkább közösségi autózást használ.
Az a humanoid robot, amelynek fejlesztésében a kutatóintézetünk is részt vesz szakértőként, idén egy szombathelyi általános iskolában matematikát fog tanítani. Nem a tanár helyett, hanem mellette, asszisztensként: kikérdezi a házi feladatot, figyelmet nyújt, tehermentesít. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogyan működik majd. Ugyanakkor a gimnáziumi fizikatanáromat, aki inspirált, mert ismertem a történetét, láttam, hogy biciklivel jár az iskolába, és bár nem tudott, de szeretett focizni, egy robot nem fogja pótolni. Egyéniségeket ugyanis nem éri meg fejleszteni az MI-ben: ahhoz rengeteg energia és számítási kapacitás kellene. Azt is érdemes látni: az elmúlt húsz évben rengeteg digitális szolgáltatás könnyítette meg az életünket. Most ezeket egy fizikai, mozgó platformra tesszük. Egy otthon „felokosítása” eddig újrakábelezést, többféle szabvány követését és nagy költséget jelentett. Egy humanoid robotnak elég azt mondani, hogy kapcsolja fel a villanyt, odamegy és felkapcsolja. A kínai gyárak közül a legnagyobb kapacitásúban tízpercenként gördül le egy humanoid, évente 100–300 ezer új robot lesz, olyan platformok, amelyeknek a szoftvere folyamatosan okosodik. Az olimpiából már látjuk, hogy a testük olyasmire is képes, amire az ember nem. Ugyanakkor egy tojás feltörése a rántottához még mindig nagyon nehéz művelet, megoldható, de annyi energia és processzorteljesítmény kell hozzá, hogy nem éri meg. A gyártás azon ágaiban lesz értelme humanoid robotokat használni, ahol nem lehet specializált, nem ember formájúakat alkalmazni. Magyarországon is van olyan húsfeldolgozó üzem, ahol az egész folyamat régóta automatizált, de vannak elemek, amelyek nem: az udvaron leesik egy darab vagy egy deszka elcsúszik. Erre nincs futószalag, de egy humanoid robot odalép, és megoldja.
Úttörő magyar fejlesztés a robotikában
Megtudhatunk esetleg még többet erről a most említett szombathelyi fejlesztésről?
A kutatóintézetben nagyon szeretjük ezt a projektet. A szombathelyi Pannon Business Network (PBN) cégcsoport hozta létre, és már a konstrukció is jó: helyi cégek álltak össze, és globális trendeket fordítanak le a helyi lehetőségekre. Nem egy cég tud mindent, hanem van, aki ezt csinálja, más azt. A csoport régóta foglalkozik technológiai innovációkkal, mi is ismerjük őket. Körülbelül három éve, mindenkit megelőzve kezdtek egy humanoid robot szoftverének fejlesztésébe, amelybe én a társadalomtudományi innovációs szemléletemmel, jogász kollégáim pedig a szabályozási tudásukkal kapcsolódtak be. Az MI szabályozása önmagában is hatalmas kihívás, itt pedig egy mozgó fizikai testben követhetjük ezt nyomon, amelynek a szemei kamerák.
A működés úgy néz ki, hogy miközben a felhasználó azt érzékeli, hogy a humanoid robottal beszélget, valójában folyamatos leiratozás és szövegelemzés zajlik. A szem helyén lévő kamerák 104 biológiai jelet figyelnek, ezek alapján pedig érzelmi függvényt lehet felrajzolni arról, hogy értékteremtő-e a beszélgetés. Ez nagyon jól működik, ennek a segítségével pedig támogatni tudjuk a felhasználót. A szoftver ma Európa legfejlettebb humanoid robotszoftvere, vagyis üzleti siker is, így a világ számos országából jelentkeztek az érdeklődők. A robottest is Európában készül, jól látható, hogy nem ilyen baltával faragott, van klasszikus, műanyag hatású feje, amely érzelmeket is ki tud fejezni. A robot az Ethea Robotics oldalán meg is tekinthető.
Mit tud adni egy ilyen sikeres projekt a kutatóknak és az egyetemnek?
A társadalmi hatások kutatása és a jogi útvesztők mellett nagyon érdekes a gyakorlatban dolgozni egy ilyen projekten. Nem lehet csak az elméletet művelni, a két világ között kell játszani. Szeretem, hogy kutatóként üzleti tanácsokat is adok, és közben tanár is vagyok, a tudás pedig kering az egyetem és a gazdaság között. A diákoknak meggyőző az oktató, aki maga is fejleszt, a konferenciákon pedig az, akinek emberközpontú szemlélete van, és nem csak azt nézi, hogy este több pénz legyen, mint reggel. A legújabb MI-modellekkel ma egy hét alatt összerakunk olyan környezetet, amelyet máshol évekig fejlesztenek, ez nagy lehetőség a tanulásra. A konkrét robotikai együttműködés mellett a PBN egyéb munkáit is követjük: egészségügyi eszközöket adtak ki háztartásokba az élhetőbb időskorért, önvezető autóval kísérleteznek, van Industry 5.0-ás gyártósoruk, és most elkezdtek humanoid robotokat is gyártani.
Különösen izgalmas, hogy egy kis vidéki magyar cég előtt Németország legnagyobb robotikai konferenciáján sorban állnak, hogy együttműködjenek vele. Az pedig önbizalmat ad, hogy olyat csinálunk, amiről azt hittük, hogy csak a nagyoké lehet. A szoftver már megvan, a gátat sokáig a test jelentette, de minden technológia demokratizálódik: az olimpiai bajnok robot helyett az átlagos robotok lettek sokkal olcsóbbak, olyannyira, hogy már mi magunk is építünk egyet, saját gyártósorral és 3D-nyomtatással. Közben kutatási kérdések merülnek fel: hogyan valósítsuk meg a szájkörüli izmokat, miközben a szemöldök az arc második legtöbb izommal rendelkező testrésze, illetve mit sugározzon a robot, barátságos arcot vagy inkább tekintélyt parancsolót? Egy újabb szoftveren is dolgozunk, remélem, még sokáig együtt.
Szükség van az egyetem tudására
Ez, úgy érzem, megemeli az egyetem jelentőségét is az ilyen együttműködésekben.
Ma mindenki a fényes ösvényt keresi, hogy hogyan formálhatná a jövőt, miközben mi látjuk a trendeket. A humanoid robot minden társadalmi, jogi és gazdasági problémát összesít magában, ezért az egyetemen bárki megtalálhatja benne a saját kutatási témáját: a biztonságtechnikát, a rendvédelmet, a közigazgatási automatizációt vagy éppen a térhasználatot. Sok üzleti konferencián megfordulok, és látom, hogy mások mennyire igénylik azt a tudást, amelyet mi természetesnek veszünk önmagunkban. Meg kell tanulnunk erről beszélni és együttműködni. Nagyon büszke vagyok az intézetre, hogy részt vesz ilyen projektekben, és bátorítja is erre a kollégáit. Most sok európai uniós pályázaton is indulunk. A humanoid robot szociális célú felhasználásánál láttam, hogy mások mennyire nem tartanak ott, ahol mi, így az egyik pályázat azonnal hozta a másikat: ha ilyennel foglalkoztok, csatlakozzatok a következőbe is. Jó érzés, hogy amit csinálunk, az másoknak is fontos. Ezt a gondolatot szerintem mindenki nyugodtan elültetheti magában az egyetemen: szükség van ránk.
Milyen a robot a kultúránkban és a félelmeinkben?
Említette, hogy az emberiség régóta vágyik gépszolgára, a nyugati kultúrában a robot mégis ritkán pozitív hős. Čapek szava a földesúrnak végzett kötelező munkából ered, ott a Terminátor, a Dűne Butleri Dzsihádja, az Alapítvány, az Űrodüsszeia, miközben Japánban a robot gyakran védelmező, például az animékben is.
Nagyon fontos kulturális különbségről van szó, amelyről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Kínában is máshogy állnak az MI-hez: mi az öntudatról kezdtünk el beszélni, ott a kezdetektől a mindennapi életet megkönnyítő szoftver volt, és Japánban is régóta társként tekintenek rá. A „hátborzongató völgy” a mindig visszatérő probléma: amíg valami kicsit hasonlít ránk, és könnyű antropomorfizálni, szeretjük, a Pixar-világ is erre épült, a nagy szemű, cuki lényekhez tudunk kötődni. Minél inkább közelít ez az emberhez, annál inkább elkezdünk félni tőle, hiszen már nem jövünk rá, hogy ki a robot és ki nem az. A következő félelem pedig az, hogy átveszi a hatalmat, mert erősebb és gyorsabb. Mohók vagyunk: szolgákat akarunk, de azok ne lázadjanak ellenünk. Az MI vegye el a munkám unalmas részét, de a jót hagyja meg, de hogy az melyik, azt én döntsem el. A nyugati individualizmus az elmúlt száz-százötven évben folyamatosan erősödött, így a kontrollvesztéstől való félelem mélyen bennünk van.
A kontroll egyébként nem kódszinten, hanem energiaszinten jól szabályozható, a szoftvercégek viszont nem szívesen beszélnek erről. Az is felmerült, hogy a robotokon legyen látványos piros kikapcsológomb, hogy megnyugtassa az embereket. Szeretünk gombot nyomogatni: sok liftben az ajtózáró gomb nem is okoz változást, de megnyugtat. A piros gombot lehet, hogy sosem nyomom meg, de tudom, hogy megnyomhatnám.
Európa megint kicsit kimaradni látszik…
Természetesen nem véletlen, hogy Kína rengeteg robotot gyárt, nagy munkaerőpiaci válságot okozva ezzel, mert a hatékonyság jegyében sok ember munkáját veszik át. Nagy valószínűséggel kínai robotok fogják elárasztani Európát is. Persze lehet, hogy európai szoftver lesz bennük, de jobb volna, ha Európa maga is gyártana robotokat. Még jobb lenne előre kimondani, hogy mit oldunk meg velük, és hány robotra van szükség, mert nincs szükségünk végtelen sok robotra. Ha egy kórházban ennyi nővérhez ennyi robot tartozik, egy városban ennyi munkahelyhez ennyi, akkor nem kell félnünk. Kétmillió robot esetén egyszerűen felgyullad a Föld, de ha kétszáz robotot jó helyen használunk, akkor három-négyezer ember élete lehet kényelmesebb, jobb. A félelmek fontosak, mert jelzik, hogy mi miatt aggódunk, de utána be kell fejezni a mondatot: tehát a félelmünk miatt ezt és ezt tesszük.
Az intézetünk ezért is kezdett el foglalkozni a humanoid robotprojekttel. Ne az legyen, hogy megveszem, a robotok megérkeznek, megnyomok egy gombot és bekapcsolom, a szoftvere pedig olyan, amilyen, nem figyel a magánszféra védelmére, és végül azt mondjuk, hogy nincs alternatíva. Most még van alternatíva: például ez a szombathelyi szoftver teljes mértékben megfelel az uniós MI-rendelet (AI Act) és az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet (MDR) előírásainak. Emiatt versenyhátránya is van, lassabb és drágább, de európai módon működik. Az is kérdés lesz persze, hogy mindez melyik iparágban éri meg: szerintem leginkább az emberekkel való foglalkozásban és a gyártás nagyon finom részeiben. Közben ne feledjük, hogy erőforrás-hiányos világban élünk: már az okostelefonokhoz sincs elég ritkaföldfémünk, kellene az MI-chipekhez, a robotokba, az autókba, de még a gyorsvasutakba is. Itt azért majd válogatni kell.
Nyitókép forrása: BiancoBlue / depositphotos.com
