A mesék kulturális örökségünk fontos részei, ugyanakkor a gyermekek lelki fejlődésében is meghatározó szerepet játszhatnak. A történetek hősei ugyanis olyan kihívásokkal szembesülnek, amelyek segíthetnek a legkisebbeknek megérteni saját félelmeiket, konfliktusaikat és az azokkal való megküzdés lehetőségeit. De hogyan erősíthetik a mesék a gyermekek lelki ellenálló képességét? Erről beszélgettünk Timárné Hunya Tündével, az NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar (NITK) Tanító- és Óvóképző Tanszék közszolgálati egyetemi docensével.
„A lelki ellenálló képesség, más néven reziliencia azt jelenti, hogy az ember képes alkalmazkodni az élet nehézségeihez, megküzdeni a félelmekkel és a különféle érzelmi kihívásokkal” – hangsúlyozta Hunya Tünde. Mint mondta, mindannyian kerülünk olyan helyzetekbe, amelyek megoldásához nem mindig áll rendelkezésre külső segítség, ezért különösen fontos, hogy megtanuljuk feldolgozni a problémákat, és ebben gyermekeinket is támogassuk. Úgy látja, hogy a mai, gyors és ingergazdag világban a nehézségekre nem leküzdhetetlen akadályként, hanem fejlődési lehetőségként érdemes tekinteni. A mesék éppen ezt a szemléletet közvetítik: hőseik hosszú és veszélyekkel teli utat járnak be, miközben nemcsak külső akadályokat győznek le, hanem saját félelmeikkel és bizonytalanságaikkal is szembenéznek.
A szakértő szerint a mesék egyrészt szórakoztatásra szolgálnak, ugyanakkor ősidők óta fontos lelki és nevelési szerepük van. „Az esti mese valójában bensőséges kapcsolatot teremt szülő és gyermek között, hiszen ilyenkor a gyermek kizárólagos figyelmet és érzelmi biztonságot kap” – vélekedett Hunya Tünde. Saját tapasztalatára utalva elmondta, hogy anyaként ezt a szerepet soha nem adta volna át másnak, mert a közös meseélmény olyan emlék, amely egész életre megmarad. Hozzátette: a mese közös kulturális kincs, amelynek nyelvét mindenki érti, még azok is, akik később nem foglalkoztak irodalommal. Hunya Tünde kitért arra is, hogy a mesék segítenek a gyerekeknek feldolgozni olyan érzéseket, mint a félelem, a féltékenység vagy a veszteség. Kiemelte ugyanis, hogy a gyerekek ugyanúgy küzdenek belső konfliktusokkal, mint a felnőttek, csak más formában. Példaként említette a testvér születését, az óvodába vagy iskolába kerülést, illetve a közösségben való helykeresést. A mesék hősei ezekkel a problémákkal szembesülnek, ezért a gyerekek könnyen azonosulnak velük, és a történeteken keresztül saját nehézségeikre is mintát kapnak. Külön hangsúlyozta a felolvasás jelentőségét is. Véleménye szerint már önmagában az is sokat segít, ha a szülő rendszeresen felolvas a gyermeknek, mert ez megteremti a megnyugvás és az érzelmi biztonság légkörét. Úgy vélte, hogy a pusztán hangfelvételről hallgatott mese vagy a rajzfilm nem helyettesíti ezt az élményt, mivel a gyereknek szüksége van a szülő jelenlétére, mimikájára és gesztusaira is. A túl harsány, vizuálisan erős rajzfilmek ráadásul szerinte könnyebben kelthetnek félelmet a gyerekekben, míg az elmesélt történetekben a képzelet segít feldolgozni az ijesztő elemeket.
Fontos kiemelni azt is, hogy a mese fejleszti a gyermek fantáziáját és problémamegoldó képességét. Hunya Tünde szerint a belső képkészítés révén a gyerek megtanul különböző megoldásokat elképzelni, ami később az életben is segíti a nehéz helyzetek kezelésében. „A gazdag képzelőerő az egyik legnagyobb ajándék, amit a szülő adhat a gyermekének, és ehhez elegendő az esti közös mesélés szokása” – fogalmazott a szakértő. Kitért arra is, hogy a mese nemcsak az érzelmi intelligenciát fejleszti, hanem az anyanyelvi készségeket is. Elmondta, hogy a gyerekek ösztönösen újra és újra azokat a történeteket kérik, amelyek valamilyen aktuális problémájukra rezonálnak. A sok mesehallgatás gazdagítja a szókincset, fejleszti az empátiát és segít különbséget tenni jó és rossz között. Szerinte az érzelmi intelligencia fejlődése nélkül az értelmi képességek sem tudnak igazán kibontakozni, ezért a mese az egész személyiség fejlődésében kulcsszerepet játszik.
Hunya Tünde szerint a szülőknek érdemes figyelniük arra, melyik mese érdekli igazán a gyermeküket. Úgy vélte, hogy a gyerek ösztönösen érzi, mire van szüksége: amit túl félelmetesnek talál, azt elutasítja, amit pedig újra és újra kér, az valamilyen belső konfliktus feldolgozásában segíti. Példaként említette Andersen meséit, amelyek szerinte sokszor túl nehezek az óvodás korosztálynak. „A gyerekek kiváló ösztönös esztéták, akik érzékenyen reagálnak a történetek ritmusára, nyelvezetére és világára” – tette hozzá Hunya Tünde.
Nyitókép forrása: depositphotos.com
