„A Safer Internet Day egyik kulcsüzenete, hogy ha a gyerekek egymás között látják, hogy valakit támadás ér, akkor álljanak ki mellette, segítsék őt” – hangsúlyozza Krasznay Csaba egyetemi docens. Az NKE Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetőjét a február 11-én megrendezett Biztonságos Internet Napja kapcsán a szülők, pedagógusok szerepéről, felelősségéről kérdeztük, de szóba került az álhírekkel kapcsolatos fenntartások fontossága is.
Az Európai Unió Safer Internet Programjának hazai konzorciumvezetője, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezte meg idén az internetezés veszélyeiről szóló eseményt. Ennek keretében ismeretterjesztő előadásokkal, interaktív bemutatókkal, kerekasztalokkal várták az érdeklődőket. Kiknek szólt a rendezvény?
Valamennyi európai országban ezen a napon rendezik a Safer Internet Day-t, a Biztonságos Internet Napját, az idei már a második alkalom, hogy az Egyetemünk helyszínt adott ennek a rendezvénynek. Ez a nap és program elsősorban a gyerekeknek és a gyerekekről szól, e korosztály biztonságos internethasználatára vonatkozó ismeretek terjesztése a cél. Ezért aztán közvetlenül meg is szólítjuk őket, például pályázatok révén, amelyre ha jelentkeznek, akkor rövid videókban bemutathatják, hogy ők miként látják a saját eszközhasználatukat. De természetesen fontos szempont az is, hogy a szülők, a pedagógusok, illetve a még idősebb generáció, vagyis a nagyszülők megértsék: hogyan is használják a gyerekek, az unokák ezeket az eszközöket, eközben milyen veszélyek leselkednek rájuk, s ebből tanulva a saját internethasználatukat is tudatosabbá tehetik, és fejleszteni tudják azt a nevelést, amit e területen folytatnak.
Sok gyerek talán most először járt egyetemi épületben. Ez a nap akár egy korai pályaorientációra is alkalmas lehet?
Igen, már tavaly is sok iskolából, szervezetten érkeztek a fiatalok, jó volt látni, ahogyan érdeklődve néztek körül a Ludovika főépületében. Ilyenkor az Egyetemünk részéről is fogadjuk őket, aktívan részt veszünk a kerekasztal-beszélgetésekben, ez a nap jó alkalom arra, hogy már ilyen korán benyomást szerezzenek az itt folyó kutatásokról, természetesen az általuk érthető szinten.
A biztonságos internethasználat olyan téma, amely generációnként más és más szempontból érdekelheti a nagyközönséget: másként a tizenévest és másként a nagyszülőt…
Igen, kutatóként is úgy látom, hogy van egy hatalmas „generációs vágás” abban a tekintetben, ahogyan a szülők elképzelik a gyerekek internethasználatát, illetve amilyen módon a fiatalok valójában alkalmazzák ezeket az eszközöket és az internet adta lehetőségeket. Tapasztalatom szerint – rendszeresen járva általános és középiskolákba, valamint tanítva ezt a témát – nagyon különböző életszakaszok vannak e tekintetben. A magyar gyerekek általában 10 éves korukban kapják meg az első saját, önálló digitális eszközüket – legtöbbször okostelefonjukat –, amit már egyedül tudnak használni. Ha az ezt megelőző első tíz évben a szülő a gyermekével közösen foglalkozik a kérdéskörrel, együtt tanulja meg a gyerekkel, hogyan kell használni az internetet, s vissza-visszatérően beszélget vele arról, milyen veszélyeket rejthetnek ezek az eszközök, akkor már sokat tett azok biztonságosabb alkalmazása érdekében. Viszont a tapasztalatok szerint a legtöbb családban ez mégsem beszédtéma. Ami azért furcsa, mert az utcára sem engedjük ki a gyereket anélkül, hogy elmagyaráznánk neki, az autó miért veszélyes, mi történik, ha elüti, s ha el akarja kerülni a balesetet, hogyan kell átmennie a zebrán. A legtöbb családban – nemcsak Magyarországon, hanem Európában, sőt szerte a világban – úgy engedik ki a digitális világba a tizenévest, hogy semmiféle útmutatót nem kap. Így aztán a legtöbb, tízéves kort elérő gyermek saját maga fedezi fel és tapasztalja meg a közösségi média problémáit, az online játékok kihívásait, majd az internetes vásárlás lehetőségeit és buktatóit. Teljesen egyedül találkozik olyan jelenségekkel, mint a cyberbullying, az internetes zaklatás, vagy később a sexting, azaz a szexuális tartalmú üzenetek küldése, aztán a pornográf tartalmakkal való visszaélések – úgy, hogy nagyon sokszor erről a felnőtt egyáltalán semmit sem tud. Ezért a Safer Internet Day egyik fontos üzenete, hogy ha a gyerekek egymás között látják, hogy valakit támadás ér, valakinek problémája van, akkor álljanak ki mellette, segítsék őt, hogy a bajba jutott érezhesse: nincsen egyedül, mert minden ilyen problémára létezik megoldás.
Kinek kell kezdeményeznie Ön szerint a generációk közötti beszélgetést az internetről: a sokszor az internethasználatban járatlanabb szülőknek, vagy a gyerekeknek?
Azt látom, hogy a gyerekek szoktak kezdeményezni. Csak az a baj, hogy hamar leszoknak róla… Amikor a gyermek iskolába kerül, s folyamatosan kezd kinyílni a világ a számára, akkor megpróbálja bevonni a szüleit az online eszközei használatába: a legtöbbször hívja őket, hogy csináljanak valamit együtt, nézzenek meg ezt vagy azt közösen, mert meg szeretné mutatni, mi a fontos a számára a digitális térben. A baj az, hogy erre a szülőknek nincsen idejük, türelmük vagy kellő háttérismeretük e téren, így aztán a gyerekek egy idő után leszoknak ezekről a próbálkozásokról. S amikor az igazán nagy problémák kezdődnek: 12-13 éves korban, addigra elvész az a bizalom, hogy lehet a szülőhöz fordulni ilyen problémákkal, így aztán egy krízishelyzetben nyilván már sokkal nehezebb ezt a bizalmi viszonyt újra felépíteni.
A szülőnek tehát folyamatosan tanulnia kell, s meg kell őriznie az újabb és újabb információk iránti nyitottságát?
Nagyon fontos, hogy a szülő, a nagyszülő felfogja: ez nem elsősorban technológia probléma, nem kell tehát pontosan tudnia, hogyan működik technikai értelemben az adott digitális szolgáltatás — sokkal inkább pedagógiai, nevelési kérdés. Nyitottnak kell lenni a gyerekre, nem szabad mindenáron véleményt nyilvánítani, például akkor, amikor a gyermek a kedvenc youtuberét vagy Tik Tok-sztárját mutogatja nekünk. Csak hagynunk kell, hogy meséljen róluk, meg kell értenünk, miért vannak ennyire odáig értük a gyerekek.
A február 11-i programban hangsúlyos szerepet kapott az álhír jelenségének a megvitatása – miért ilyen fontos kérdés ez kutatószemmel?
Kedvenc mondásom erre vonatkozóan: „Amit az interneten olvasunk, az mind igaz – mondta Petőfi Sándor 1842-ben.” Tehát ha nem rendelkezünk az alapvető médiakritikai szemlélettel és nem tekintjük kiindulásnak, hogy az interneten, a médiában gyakran látnak napvilágot olyan információk, amik finoman szólva kérdésesek, illetve nincsenek eszközeink e hírek ellenőrzésére, szakszóval validálására, akkor éppúgy veszélyeknek lehetünk kitéve, mint például a korábban említett személyes zaklatások esetén. Ha nem tanulja meg a gyermek idejekorán felismerni az álhírt, a kétes információt, akkor később hamis internetes vásárlási hirdetéseknek éppúgy ki lehet téve, mint választási csalási kísérleteknek. A Facebook megjelenése átalakította a nyilvánosság, a média szerkezetét, azokat a klasszikus újságírói elveket, amik korábban egyeduralkodók voltak – hogy van szerkesztő, létezik a tartalmakért viselt felelősség és médiaszabályozás – az internet felrúgta. Ma már egy Twitter-bejegyzésből is lehet országos hírt generálni. Azt kell tehát megtanítani a gyerekeknek, hogy amit látnak, azzal kapcsolatban mindig legyen bennük egy kicsi kétkedés, ismerjék fel a gyanús jeleket, képesek legyenek ellenőrizni az információ-forrásokat.
