„A gazdák rendkívül nehezményezik az EU 2020-ban elkezdődött, a klímasemlegességi és a fenntarthatósági megállapodás miatt előálló gyökeres átalakításait” – nyilatkozta magazinunknak Máthé Réka Zsuzsánna, az NKE Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa az európai gazdatüntetésekről. A kutató felvetette azt is, hogy megéri-e az Európai Unió mezőgazdaságát és élelmiszerbiztonságát komoly veszélynek kitenni.
Lengyelországban március 20-án széleskörű gazdatüntetéseket szerveztek. Korábban több ezer gazda tüntetett Varsóban, a miniszterelnöki hivatal előtt: gumiabroncsokat gyújtottak fel és petárdákat dobáltak a feldühödött demonstrálók. Úgy tűnik, egyre jobban kezd elmérgesedni a helyzet. Donald Tusk lengyel miniszterelnök többször kijelentette, a kormány eleget kíván tenni a gazdák követeléseinek, ugyanakkor a közte és a gazdaszervezetek közötti találkozók eredménytelenül végződtek. Kezdjük az elején: mi áll pontosan a tüntetések hátterében?
A lengyel gazdák tüntetéseinek két fő oka van. Egyrészt az EU azon döntését kifogásolják, amely szerint az ukrán élelmiszert – elsősorban gabonát – vámmentesen szállíthatják az EU-ba. Az eredeti intézkedést a Bizottság 2022 májusában hozta meg annak érdekében, hogy Ukrajna jelentős gabonaterményeit exportálni tudja – elsősorban korábbi piacaira, a legkevésbé fejlett országokba. Erre azért volt szükség, mert az orosz–ukrán háború miatt Ukrajna elveszítette a Fekete-tengerre való kijáratát, így terményeit nem tudta exportálni. Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Románia és Bulgária később elérte, hogy egy adott időszakra megtilthassa a búza, a kukorica, a repcemag és a napraforgómag behozatalát. Ugyanakkor engedélyezték e termékek szárazföldi „szolidaritási folyosókon” keresztül történő tranzitját, amelyek végleges célpontjai a világ legkevésébe fejlett országai voltak. 2023 szeptemberében azonban az Európai Bizottság bejelentette, hogy nem engedélyezi a korábbi korlátozó intézkedések megújítását. Időközben a legtöbb ukrán termény az uniós egyszerű tranzit helyett az EU országaiban maradt, itt került kiárusításra. Emiatt több uniós tagállamban is kapacitáshiány alakult ki a silókban és raktárakban, illetve leszorította a helyi termelők terményeinek árát, így ezt sokan dömpingnek tekintik. A Lengyelország és Ukrajna közti kétoldalú megállapodás nem hozta meg a várt eredményt – a korábbi megegyezés szerint a Litvániába irányuló tranzitexportot egyes források szerint a litván határnál visszafordítják, így Lengyelországban marad az a gabona is, amit Ukrajna a Balti-tengeren keresztül tervezett továbbszállítani korábbi partnereinek. Vagyis a tranzitfolyosók nem működnek, és az alacsony ukrán gabona ára miatt versenyhátrányba kerülnek a helyi termelők.
Ez volt tehát az egyik ok. Mi volt a másik?
A gazdák rendkívül nehezményezik az EU 2020-ban elkezdődött, a klímasemlegességi és a fenntarthatósági (European Green Deal) megállapodás nyomán indított átalakításait. Az EU célkitűzései szerint 2030-ig az üvegházhatású gázok kibocsájtását 55 százalékkal kell csökkenteni az 1990-es értékekhez képest. Mindez jelentősen átalakítja a teljes élelmiszerellátási láncot, így a termelést, a feldolgozást, a szállítást, vagy a kiskereskedelmet. Jelenleg a mezőgazdasági termelők leginkább a termelés során érzik a szakpolitikai változást, például a gázolaj árak visszaeső támogatásaiban, a szén-dioxid-kibocsátás miatt kivetett adókban vagy a biztosítási díjak emelkedésében.
Mit tehet ebben a helyzetben Donald Tusk?
Mindezek fényében rendkívül nehéz helyzetben van a lengyel miniszterelnök, aki korábban az Európai Tanács elnöki szerepét töltötte be, illetve önmagát úgy definiálja, mint Ukrajna legnagyobb támogatója. Egyrészt az uniós zöld átálláshoz kapcsolódó célkitűzéseken nem változtathat, és az egyes uniós előírásokat Lengyelországnak is alkalmaznia kell. Másrészt az ukrán gabonaexportnak továbbra is lehetőségét kell, hogy biztosítson. Nem valószínű, hogy egyszerű lesz megoldást találni, főleg, hogy Lengyelországban elsősorban az ukrán gabonadömping okozza a legnagyobb feszültséget. A lakosság legnagyobb része egyetért a gazdák panaszaival, pártállástól függetlenül, ám a jobboldali szavazók nagyobb mértékben támogatják a gazdákat. Ez különösen éles helyzetet teremt Lengyelországban, ahol áprilisban regionális választások lesznek. Mindezeket figyelembe véve nem valószínű, hogy a lengyel miniszterelnök megengedheti magának, hogy figyelmen kívül hagyja a gazdák panaszait. Megoldás lehetne, ha képes volna a „szolidaritási folyosók” zártságát biztosítani, ám ez egyik érintett tagállamban sem igazán sikerült eddig. Pont ezért lehetne érdekes több tranzitország a határokon átívelő együttműködése ezen a területen.
Európa-szerte folytatódnak a gazdatüntetések: néhány hete markáns eszközökkel adtak hangot követeléseiknek a francia Coordination rurale gazdaszervezet termelői: szalmabálákat szórtak szét a Diadalívnél, traktorjaikkal felvonultak Versailles-ban is. A francia kormány tudja kezelni a helyzetet?
Attól függ, hogy mit értünk ez alatt. A francia politikai kultúrának részei a gyakori és heves tüntetések, különböző szereplők gyakran szerveznek demonstrációkat, amelyek intenzitása minket meglephet. Ami a francia kormány intézkedéseit illeti, figyelemre méltó, hogy Macron elnök közbenjárására a gazdák Európa-szerte engedményeket kaptak az EU-tól olyan területeken, mint a talaj helyreállítása, a földterületek pihentetésére vonatkozó szabályok késletetett hatályba lépése. Ez viszont a környezetvédő csoportok heves nemtetszésest váltotta ki. Az uniós intézkedéseken kívül a francia gazdák kormányuktól üzemanyag-támogatásra vonatkozó ígéretek is kaptak. Ezek lényeges engedmények, ám a tüntetések nem fejeződtek be.
Miért nem?
Egyrészt a támogatások összegei még nem érkeztek meg, másrészt a mezőgazdasági termelők úgy érzik, hogy az EU szabadkereskedelmi megállapodásai kiegyenlítetlen piacokat teremtenek. Ezek miatt valóban olyan termékek kerülhetnek az uniós piacokra, amelyekre nem vonatkoznak az EU rendkívül szigorú szabályai, így előállításuk is jóval alacsonyabb költséggel jár. A francia gazdák aggodalmának egyik oka a Mercosur országokkal 2019-ben megkötött egyezség, amelyet azonban mindeddig nem zártak le, és nem írtak alá. Bár 2023-ban az EU ismét újrakezdte a tárgyalásokat, egyrészt Paraguay, másrészt Franciaország elnökének tiltakozása miatt ezek ismét elakadt. Vagyis a francia kormány igyekszik védeni jelentős agráriparát és a gazdák felé különböző engedményeket tesznek. Ám egy gyökeresen változó világban, amelyben minden ipar átalakulóban van egyetlen tagállam intézkedései nem feltétlenül elegendőek ahhoz, hogy a leginkább érintetteket megnyugtassa.
Németországban sem nyugodtak le a kedélyek: a német kormány hetek óta nem talál megoldást, hogy megnyugtassa a gazdákat. Meddig lehet ezt a húrt feszíteni?
Németország gazdasága jelenleg több sebből is vérzik, ennek ez a tüntetéssorozat csak egy része. Nemrégiben a német szövetségi legfelsőbb bíróság egyes kiadási gyakorlatokat alkotmányellenesnek minősített, ami miatt a német költségvetésben többmilliárd eurós hiány támadt. A jelenlegi koalíciós kormány kénytelen volt megszorításokat bevezeti, így a 2024-es költségvetési tervében szándékozta megvonni a mezőgazdasági termelők számára biztosított gázolajra vonatkozó adókedvezményeket. A heves tüntetések miatt némileg változtattak a terven, és fokozatosan, több év alatt kívánják megszünteti az adótámogatásokat. Csakhogy hasonló intézkedéseket az unió klímasemlegességi céljainak elérése érdekében a német kormánynak előbb-utóbb be kellene vezetnie. Nem meglepő módon a német gazdák hallani sem akarnak semmiféle adótámogatás kivezetéséről, így aztán folyamatosan tiltakoznak a kormány részben szelídített intézkedései ellen is.
Tehát három ország, három eltérő ok a tüntetések hátterében.
Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a három országban eltérő okok miatt tiltakoznak a mezőgazdasági termelők. Ám vannak árnyalatnyi különbségek a tagállamok esetei között. Ami viszont közös bennük, hogy a gazdák leginkább az unió különböző döntéseinek következményei miatt elégedetlenek. Fontos viszont azt is megemlíteni, hogy a klímasemlegességi stratégia mellett az EU egy másik szakpolitikai iránya is hátrányosan érinti a mezőgazdasági termelőket. Korábban az EU többéves költségvetési tervében rendkívül fontos szerepet töltött be a közös agrárpolitika, ennek megfelelően különítették el az ide vonatkozó támogatási összegeket. A 2021–2027-es költségvetésben ennek aránya lényegesen csökkent, így óhatatlanul is kevesebb támogatás jár majd az agárszektornak. A gazdák panaszaikkal elsősorban a nemzeti kormányaikhoz fordulnak, és tőlük várnak megoldást egyre kilátástalanabb helyzetükre. Csakhogy a kifogásolt uniós döntések a szupranacionális szinten születtek, a nemzeti kormányok legtöbbsége úgy érzi, nem tehet mást, minthogy átülteti az uniós jogszabályokat hazai környezetbe, és nem kockáztat kötelezettségszegési eljárást országa ellen. Ennek eredményeképpen viszont a mezőgazdasági termelők egyre inkább úgy láthatják, hogy választott képviselőik nem megfelelően lépnek fel érdekeik védelmében vagy egyáltalán nem képviselik azokat. Ezzel el is érkeztünk a kérdéséhez: addig lehet feszíteni a húrokat, amíg a választók ezt megengedik. Németország esetében június 6-án több helyhatósági választás is lesz, illetve ezt követően az európai parlamenti választások, így június elejéig egészen biztosan lehet feszíteni ezeket a húrokat. Az már egy másik kérdés, hogy megéri-e az Európai Unió mezőgazdaságát és élelmiszerbiztonságát komoly veszélynek kitenni.
Kép: EU4Environment
