Hanyatlás érzékelhető az amerikai hegemónia tekintetében, de összeomláshoz ez vélhetően nem vezet. Az Egyesült Államok primus inter pares szerepe megmarad, ám fontos lenne, hogy a nagyhatalom felismerje a változó idők jeleit.
Az amerikai világrend vége? címmel tartott kerekasztal-beszélgetésen Kiss István, a Danube Institute ügyvezető igazgatója kérdezte John O’ Sullivant, a szervezet elnökét, David Martin Jonest, az intézet kutatási igazgatóját, valamint Baranyi Tamást, a Magyar Külügyi Intézet stratégiai igazgatóhelyettesét.
„A halálomról szóló híresztelések nagymértékben túlzottak” – jelezte Mark Twain egy vele kapcsolatos téves gyászjelentés kapcsán. E felütéssel indult az eszmecsere, az analógia az amerikai hegemónia megszűnéséhez kapcsolódott. Túlzóak-e ezek az előrejelzések? – tett fel a kérdést Kiss István.
John O’ Sullivan szerint az amerikai hanyatlásról szóló hírek valamennyire valóban túlzóak. A szakértő visszatekintést adott a második világháború óta eltelt évtizedek világhatalmi történéseiről. Az 1947 és 1989 közötti időszakot a kétpólusú világrend és világos duopólium jellemezte: verseny az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Voltak bár krízisek – mint az 1962-es kubai válság –, ám évtizedekig az volt jellemző, hogy mindkét szuperhatalom alapvetően mindent megtett azért, hogy az aktuális helyzet ne rosszabbodjon. Aztán egyszerre csak, teljesen meglepő módon, az egyik nagyhatalom eltűnt a képből, Kelet-Európa önállóvá vált, s egyetlen szuperhatalom maradt.
Mostanra azonban úgy tűnik, mintha Amerika talajt vesztene. Hogy mi áll ennek hátterében? A szakértő szerint az, hogy Amerika több tekintetben is túlterjeszkedett. Az iraki háború diplomáciai krízist is hozott, ma már senki nem sikerként tekint vissza azokra az időkre. Pénzügyi tekintetben sem áll jól az ország, hiszen roppant mértékben eladósodott. Nincs éppen a hatalma csúcsán, ám vitathatatlanul komoly eredmények vannak a háta mögött – zárta gondolatait a szakértő.
David Martin Jones az intézményrendszerek és a nemzetközi kapcsolatok tekintetében nézett rá az elmúlt időszakra. Úgy vélte: Amerika szerepét vizsgálva egészen 1917-ig érdemes visszatekinteni, Woodrow Wilson elnökig és Európa térképének átrajzolásáig. Azt az időszakot amerikai részről az izolacionizmus, az „elszigetelődés” politikája jellemezte, amelynek lényege a saját külpolitikai tevékenységének szűk területre történő korlátozása és a szövetségi kötelezettségek háttérbe szorítása. A másik fontos korszakhatár az 1945-45-ös volt, a Bretton Woods-i világgazdasági rendszer az IMF, majd a NATO létrehozásával. A harmadik korszakhatár pedig a rendszerváltás időszaka, „A történelem végeként” emlegetett eseménysorozat. Ezzel Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember című, 1992-es művére utalt David Martin Jones. E politikai filozófiai kötetében a szerző azt állítja, hogy a nyugati liberális demokrácia térnyerésével – amely a hidegháború és a Szovjetunió felbomlása után következett be – az emberiség gyakorlatilag elérte a történelem végét. Ez azt jelenti, hogy az emberiség ideológiai evolúciójának végpontjához ért, a nyugati liberális demokrácia – mint az emberi kormányzat végső formája – egyetemessé vált. Láthatóan azonban a „történelem vége” nem jött el… David Martin Jones hangsúlyozta az amerikaiak által képviselt értékeket – társadalmi igazságosság, emberi jogok, demokrácia –, és rámutatott arra, hogy a rendszer mind törékenyebbnek tűnik. Ma is nagyhatalom az Egyesült Államok, ám vonzerejét – amit nemcsak gazdasági teljesítménye, hanem a szabadság és egyéb értékek adták –, kezdi elveszíteni.
Baranyi Tamás ugyancsak egyértelműen hanyatlást érzékel az amerikai hegemónia tekintetében, de ez önmagán nem mutat túl és összeomláshoz meglátása szerint nem vezet. Multipolarizációs folyamat zajlik, más pólusok emelkednek ki a világban, ám Amerika primus inter pares szerepe megmarad, azaz továbbra is első marad az egyenlők között. A szakértő igazán azt érzi veszélyesnek, ha az USA nem ismeri fel a változások jeleit, a kapcsolódó folyamatokat. Annak a stratégiának a fenntartása, amely mindenáron az egypólusú világ fenntartására irányul, elhibázott lehet. Célszerűbb lenne annak fel- és elismerése, hogy az egypólusú világrend változóban van, és tenni lehet azért, hogy Amerika a lehetőségekhez mérten jól, biztonságosan, érdekeit szem előtt tartva és megvédve, azokat hatékonyan képviselve jöjjön ki belőle.
A beszélgetésen szóba került még az is, hogy annak is jelentősége van, hogy a többi ország miként tekint az Egyesült Államokra. Sokáig az volt a helyzet, hogy az amerikaiak büszkék és patrióták voltak, legfőképp a bevándorlók, akik örültek, amikor megkapták a tengerentúli állampolgárságot. Ez mára sokat változott, Amerika-ellenes hangok az országon belül is jelen vannak. Európa kapcsán elhangzott: az öreg kontinens számára nagyon fontos lenne a saját érdekeinek ismerete annak érdekében, hogy képes legyen azok védelmére. Gazdaság katonai hatalom nélkül olyan, mint egy zenekar hangszerek nélkül, márpedig Európa jelenleg így közelíti meg az orosz-ukrán háborút.