Az immár itthon is megjelent vízválság szorosan összefügg a globális felmelegedéssel, ám a pazarló vízfogyasztás is nagy szerepet játszik az ivóvízhiány kialakulásában. Mi e helyzetben a hatóságok feladata és mit tegyünk mi, vízfogyasztók? Miképpen változtatható meg a kapcsolódó lakossági szemléletmód? Goda Zoltánt, az NKE Víztudományi Kar Vízellátási és Csatornázási Tanszékének tudományos segédmunkatársát kérdeztük.
Június végén a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. ellátási problémák miatt vízkorlátozást rendelt el számos Pest megyei településen. Több helyen átmeneti vagy folyamatos vízhiány alakult ki, sok háztartás maradt ivóvíz nélkül. Tavaly az év ezen szakaszában szintén a fővárosi agglomeráció településein alakult ki vízhiány. Miért éppen ezt a környéket – Ürömöt és térségét – érintette a probléma?
A kérdés háttere meglehetősen összetett. Első gondolatra a száraz és forró időjárást okolhatnánk, de ez csupán a szikra, amely a problémát kirobbantotta. Kétségtelen, hogy egy meglehetősen hosszú aszályos időszakban vagyunk, hiszen több mint egy éve kisebb megszakításokkal, de szinte folyamatos a csapadékhiány Magyarországon. Ez pedig – különösen egy nyár eleji hőhullámmal párosulva – jelentősen megnöveli az öntözési vízigényeket, amelyet sajnos még mindig nagyon sokan ivóvízzel elégítenek ki. Ez azonban még nem vezetne közvetlenül vízhiányhoz, hiszen az ország más településein is tapasztalható a megnövekedett ivóvízfogyasztás. Az érintett települések a budapesti agglomerációban helyezkednek el és az utóbbi időszakban népszerű lakóhelyekké váltak. Statisztikai adatok alapján az utóbbi évtizedekben mintegy 300–400 ezer ember költözött ki és telepedett le a régióban. Ez természetesen a vízfogyasztás folyamatos emelkedésével járt, amivel az infrastruktúra nem tudott lépést tartani, hiszen nem erre tervezték. A víziközmű szektor mára egy rendkívül veszteséges ágazattá vált, aminek elsődleges okai a 2012-ben befagyasztott vízdíj, a rezsicsökkentés, a közműadó és a folyamatosan emelkedő energiaárak. A közműhálózatok fejlesztése az elmúlt tíz évben a legtöbb helyen elmaradt. A szükséges finanszírozás hiányában nem épültek új víztározók, nem történt érdemi hálózatrekonstrukció és mára eljutottunk oda, hogy Magyarország jelentős részén az ivóvízhálózat állapota kritikus. A súlyos helyzet kialakulásához pedig elég egy szikra, amely lehet egy csőtörés, vagy akár egy hőhullám.
Mit tehet az állam az ilyen helyzetek elkerülése érdekében?
Az utolsó órában vagyunk, nem lehet tovább halogatni egy átfogó, országos hálózatrekonstrukciót. Jelenleg a hazai ivóvízellátó hálózat elöregedett és nagyon rossz állapotban van. Ezeken a régi vízrendszereken a hálózati vízveszteség átlagosan 25%, ami azt jelenti, hogy a jelentős költségen megtisztított ivóvíz negyede el sem jut a fogyasztóhoz, egyszerűen elszivárog útközben. Ez az érték együtt növekszik a hálózaton kialakuló hibák számával, egyre gyakoribbá válnak a műszaki problémákhoz, csőtörésekhez köthető vízhiányok is. A hálózatrekonstrukció mellett nagy szükség lenne a takarékos ivóvízfogyasztás állami támogatására. Erre számos lehetőség adott, mint például a fogyasztástól függő vízdíj bevezetése, edukáció, csapadékgyűjtő és tároló rendszerek, vagy korszerű öntözőrendszerek lakossági kiépítésének támogatása.
A lakossági vízfogyasztási szokásokat is érdemes lehet újra gondolni?
Kétségtelen, hogy a fogyasztói magatartás is sokat ront a helyzeten. A lakosság hozzáállása az ivóvízhez nem megfelelő. Pazarló módon használjuk az ivóvizet, olyan nagy vízigényű tevékenységre, mint a kert öntözése, az autómosás, vagy a fürdés. Az elmúlt években megjelentek az 5–10 m3 térfogatú medencék, amelyek néhány tízezer forintért és a fogyasztók széles rétegének elérhetők. A medencékhez azonban nem jár megfelelő vízkezelési szaktudás, ezért a feltöltött medence vizének minősége hamar romlásnak indul, elszaporodnak benne az algák, a mikrobiológiai szervezetek és jöhet a teljes vízcsere. Egy medence a nyári szezonban akár 1-2 hetente is feltöltésre kerülhet.
Mit tehet a lakosság azért, hogy a jövőben ne alakuljon ki hasonló helyzet?
Nagyon fontos lenne felhívni az emberek figyelmét, hogy hiába olcsó a víz, az átgondolatlan, pazarló vízfogyasztás egyenes úton vezet az akár tartósan kialakuló ivóvízhiányhoz. Néhány egyszerű változtatás a napi rutinban szintén sokat segíthet. A kert locsolását, vagy a medence feltöltését kizárólag a hajnali órákra szabad időzíteni, amikor a vízfogyasztás a legkisebb. Ezzel csökkenne a csúcsidőszak, azaz a késő délutáni, esti órák vízfogyasztása és valamelyest csökkenthető lenne a vízellátó rendszer terheltsége. Hosszú távon azonban e nagy vízigényű tevékenységeket mindenképpen le kell választani az ivóvízről. Muszáj lesz átalakítani az életvitelünket, ehhez mindenekelőtt egy jelentős szemléletváltásra lesz szükség. Sajnos ezt nem úszhatjuk meg másként.
Várhatóak a mostanihoz hasonló vízhiányos periódusok?
Sajnos igen. Bár nem lehet mindent az éghajlatváltozás számlájára írni, a hosszú távú előrejelzések alapján fel kell készülnünk az egyre gyakoribb és egyre hosszabb aszályos periódusokra. A víziközmű hálózat jelentős fejlesztésével, rekonstrukciójával valamelyest orvosolni lehetne a problémát, de ez egyelőre várat magára. Attól tartok, hogy csak az egyre gyakoribakká váló vízhiányok és korlátozások fogják kikényszeríteni a probléma megoldását.
Elképzelhető a lakossági vízfogyasztás hosszú távú korlátozása?
A tiszta, jó minőségű, egészséges ivóvízhez való hozzáférés alapvető emberi jog, amely Magyarország Alaptörvényében is rögzített. Ennek hosszú távú korlátozása nehezen elképzelhető, de hiába a jog, ha a jelenlegihez hasonló kényszerhelyzet alakul ki. A fentiekben említett állami intézkedésekkel, valamint a lakosság vízfogyasztási szokásainak átalakításával lényegesen csökkenthető lenne a vízhiány kialakulásának kockázata. Ellenben, ha nem teszünk semmit, akkor a jövőben egyre gyakrabban és egyre több településről érkeznek majd hasonló hírek.
Fotó: Goda Zoltán, forrás: NKE, VTK.
