Oroszország stratégiai autonómiája már a múlté, Zelenszkij mozgástere eközben pedig bővült – hangzott el az orosz-ukrán háborúról rendezett, március 16-i kerekasztalbeszélgetésen.
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik – avagy parázshelyzet a szomszédunkban címmel szervezett kerekasztalbeszélgetést a Nemzetközi és Európai Szakkollégium és a Puskás Tivadar Műszaki Szakkollégium (PTMSZ).
A moderátor, Földes Márton, a PTMSZ hallgatója elsőként arra kérdezett rá, mennyire érte a szakértőket meglepetésként a háború kitörése. Válaszában Jójárt Krisztián, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa elmondta: kollégáival január közepe óta láttak erre mutató jeleket.
Drága erődemonstráció?
A folyamat tavaly tavasszal az orosz csapatösszevonással indult, decemberben a biztonsági szerződéstervezetek NATO-nak történő átadásával folytatódott, és jóllehet Lavrov orosz külügyminiszter konstruktívnak ítélte a tárgyalásokat, a csapatösszevonások az ukrán határ közelében nem álltak le. A Belaruszba vezényelt 30 ezer orosz katona, a tábori kórház és a vérszállítmányok megérkezése is arra utaltak, hogy vagy egy drága erődemonstrációról vagy egy küszöbön álló támadásról van szó. Az SVKI munkatársai egy január végi kerekasztal-beszélgetésen már az utóbbi kimenetet valószínűsítették.
Remek Éva, a Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék egyetemi docense arról számolt be, hogy az EBESZ-ben résztvevő tag Oroszország és Ukrajna között egészen a háború megkezdéséig létezett párbeszéd – január végén azonban a felek már elbeszéltek egymás mellett.
Jójárt Krisztián a Grúzia és Ukrajna számára 2008-ban tett NATO csatlakozási ígéretek és az oroszok ellenérdekeltsége kapcsán elmondta: Ukrajnában kezdetben csupán 30 százalék körüli volt a NATO-tagság támogatottsága, mára ez az érték 80 százalék körül van – stratégiai hiba volt tehát Putyin részéről a háború megindítása. Ami a minszki megállapodásokat illeti, azok révén az oroszok vétójogot kaptak az ukrán külpolitika formálására, ám nem volt eszköz ennek kikényszerítésére.
A pávatánc vége
A fegyveres cselekmények állásának ismertetése során Jójárt Krisztián kiemelte: az orosz támadást viszonylag kevés rakéta kilövése, olykor értelmetlen műveletek indítása és komoly veszteségek jellemzik. A híradásokkal szemben pedig az oroszok jellemzően a főbb útvonalakat, és nem egész területeket ellenőriznek. Az ukrán stratégiának eközben fontos elemei az utánpótlás támadása és a kis, rajtaütésszerű műveletek kivitelezése.
Remek Éva a komoly orosz logisztikai támogatás szükségességét emelte ki, valamint azt, hogy a stabil és jól kommunikáló állami vezetés, a hadsereg és az ukrán nép hősies kiállása révén az ország szakértők szerint 6-8 hétig még kitarthat. Hozzátette: az unió államai 2003 óta „lassan lépegetve” zárták soraikat. Aztán a migráció szétfeszítette a lassacskán egységesülő álláspontokat, most pedig, az új helyzetben ismét egység tapasztalható elsősorban a humanitárius segítségnyújtás szempontjából.
Jójárt Krisztián szerint politikai téren is egységes az EU, miközben úgy tűnik, hogy hatalmi átrendeződés zajlik. „Sokan azt várták a többpólusú világrendtől, hogy több helyre is lehet dörgölőzni és bezsebelni a hasznot, de a pávatánc véget ért”. A jelen helyzet a blokkosodás irányába hat, Oroszország pedig izolálódik. Az a stratégiai autonómia, amire Oroszország olyan büszke volt – azaz, hogy nem kell sem az USA, sem Kína szövetségesének lennie – immár a múlté: Putyin Kínára lesz ráutalva. Kína számára pedig a konklúzió Tajvan kapcsán is az, hogy a türelem és kivárás a jó taktika.
Jótékony passzivitás
Ami az orosz társadalmi támogatottságot illeti, ott a szakértők szerint generációkat fordít szembe egymással a háború, emellett pedig a politikailag aktív rész hagyja ott az országot és indul Helsinki vagy Törökország felé. Az ellenzéki értelmiségiek elmennek. Összességében Putyinnak nem a népharagtól kell tartania, hanem attól, hogy mozgolódik az elit is, mert a háború és a vezető regnálása immár kevés haszonnal kecsegtet. Az orosz haderő jellemzően nem politizál, mint például a török, ezért puccsokra nem számítanak a szakértők, de az elképzelhető, hogy a hadsereg afféle „jótékony passzivitással” járul hozzá a rendszer bomlásához.
Zelenszkijjel kapcsolatban elhangzott: mozgástere paradox módon bővült. A harcok előtt ugyanis sokkal nehezebb lett volna „eladni” otthon az ukrán semlegességet, és az integrációról való lemondást, most már erre nagyobb fogadókészség lehet. Az oroszok becslések szerint hozzávetőleg három hétig tarthatnak még ki: már három hete harcolnak, hónapok óta állomásoztak. Harcértékük tehát romlik, sokan meg is adják magukat; nincs igazán tartaléka az orosz szárazföldi erőknek – hangzott el. Emiatt pedig véresebbé váló háborúra lehet számítani. Az ukránok célja a konfliktus időbeli elhúzása, így a tárgyalási pozíciók javítása. Mintha már puhulnának is az orosz követelések: a nácítlanítás (azaz rezsimváltás) kikerül a szóhasználatból. Az álláspontok azonban még egymástól távol állnak – jegyezte meg Jójárt Krisztián hozzátéve: hetek múlva fegyverszünet talán elképzelhető. De béke? Talán csak hónapok, évek múlva.
Félreértésben
Egy fegyverszünet azonban kevés lesz a szankciók visszavonásához – hangzott el hallgatói kérdésre válaszul. Azok ugyanis nincsenek feltételhez kötve, ezért vélhetőleg maradni fognak egészen addig, amíg a Putyin rezsim tart. Az oroszbarát szavazatok ugyanakkor a Krím annektálásával kikerültek az ukrán politikából. Az látszik, hogy az oroszok nemcsak katonai szempontból értékelték alul Ukrajnát, de társadalompolitikai szempontból sem értették meg szomszédjukat: azt hitték, hogy felszabadítóként fogadják majd őket az orosz kisebbségiek, ehhez képest ellenállnak, sőt, van, ahol tüntetnek ellenük.