Ilya Shapiro-val, a Cato Intézet vezetőjével most megjelent könyve kapcsán a Ruth Bader Ginsburg bíró halála következtében előállt helyzetről beszélgettünk.
Ruth Bader Ginsburg legfelsőbb bírósági bíró halála következtében olyan helyzet állt elő, amely sok hasonlóságot mutat az Antonin Scalia négy évvel ezelőtti halálát követő időszakkal kezdte beszélgetésünket Ilya Shapiro. Scaliához hasonlóan Ginsburg is legendás jogász, a progresszív oldal hőse volt. Személyében a nők jogainak elismeréséért küzdő mozgalom úttörőjét tisztelhetjük. Amellett, hogy rendkívül kedves személyiség volt, kivételes erőfeszítéssel és felkészültséggel végezte a munkáját. Hasonlóság az is, hogy a halálukkal megürült bírói poszt betöltésének az elnökválasztási kampányra is közvetlen hatással lehet.
Éjféli bírák
Hogy miért is van bíróságnak ekkora jelentősége, és a bírák kinevezésének miért ilyen nagy a tétje, arra éppen Ilya Shapiro napokban megjelenő, Supreme Disorder: Judicial Nominations and the Politics of America’s Highest Court című könyve igyekszik választ adni. Az Egyesült Államok alkotmányának II. cikke úgy rendelkezik, hogy az elnök a Szenátus tanácsára és hozzájárulásával nevezi ki a Legfelsőbb Bíróság bíráit és az egyéb tisztviselőket. Az amerikai elnökök „bírósági politikája” pedig mindig is része volt az ország politikai életének. Már George Washington által kinevezett bírát is utasított vissza a Szenátus. Mikor pedig John Adams elnök elveszítette az újraválasztást Thomas Jeffersonnal szemben, a távozása előtti utolsó pillanatokban több bíró kinevezését is aláírta, beleértve a legendás John Marshall főbíróét is. Ők voltak az úgynevezett „éjféli bírák”. A politika tehát már a kezdetek kezdetén szerepet játszott a bírák kinevezésében, és ez a jelenség nem Clarence Thomas és Robert Bork kinevezésével kezdődött a 20. század végén.
Történelmileg nézve az elnökök által kinevezett bíráknak mindösszesen háromnegyede nyert megerősítést. Mikor ugyanaz a politikai párt volt hatalmon a Szenátusban és a Fehér Házban, akkor ez az arány 90 százalékos volt, mikor azonban különböző politikai pártok voltak hatalmon, akkor 60 százalék alá süllyedt. Az amerikai történelem legellentmondásosabb megerősítési csatája 1916-ban zajlott Louis Brandeis kinevezése körül, aki az első zsidó származású jelölt volt és egy társadalmi változásokért küzdő „keresztes lovaghoz” lehetett hasonlítani. Megerősítési eljárása öt teljes hónapon keresztül zajlott. Ez volt az amerikai történelemben a leghosszabb ideig tartó szenátusi megerősítési eljárás. Bár az igaz, hogy a végső szavazás eredménye nem bizonyult olyan szorosnak, mint Clarence Thomas, Samuel Alito vagy Brett Kavanaugh esetében, mégis nagy botrányt kavart. Érdekes módon Brandeis saját maga személyesen nem jelent meg a Szenátus előtt, mert azt illetlennek tartották volna.
Kegyetlen harcok
A modern kor ebből a szempontból 1968-ban kezdődött Earl Warren főbíróval, aki az alapvető és a büntetőeljárási jogokkal kapcsolatban olyan gyakorlatot alakított ki, ami szálka volt a konzervatívok szemében. Mikor bejelentette nyugdíjba vonulását, Lyndon Johnson elnök Abe Fortas-t, a legfelső bíróság tagját kívánta főbíróvá kinevezni. Ugyanakkor Fortas-sal szemben mindkét párt etikai aggályokat fogalmazott meg, így soha nem is volt meg a szükséges támogatottsága a Szenátusban. Ezt követően pedig Richard Nixon és Ronald Reagan elnökök kinevezettjei közül bukott el jó néhány.
A folyamat tehát fokozatosan eszkalálódott, és az elmúlt évtizedekben egyre inkább előtérbe került a bírósági filozófia vagy ideológiai beállítottság vizsgálata. A jelenlegi helyzet tehát abban különbözik a korábbiaktól, hogy a politikán túlmenően a különböző bírósági vagy jogértelmezési filozófiák közvetlenül összefonódnak és beágyazódnak a politikai pártok preferenciái közé. A pártok ideológiai értelemben még soha nem voltak ilyen megosztottak, polarizáltak mint jelenleg. Ez tehát egy „zéró összegű játék”, mert véges számú bíró nagyon sok jelentős kérdésben dönt. Nem csoda tehát, ha az üres bírósági pozíciókért folyó verseny kegyetlen harcokba torkollik.
Reformjavaslatok
Emellett a Legfelsőbb Bíróság és az alsóbb fokú bíróságok túl sok fontos kérdésben döntenek egy nagy és sokszínű országban. Ezt teszik az olyan kultúrharccal kapcsolatos kérdésekben, mint az abortusz, a fegyverviselés, a pozitív diszkrimináció, vagyis az oktatás és munka világában bevezetett megerősítő intézkedések tekintetében. És ezt teszik a szövetségi hatalommal kapcsolatban is. Hatáskörüket az 1930-as évek óta folyamatosan kiterjesztik. Emellett pedig hagyják, hogy a Kongresszus elvonja a tagállamok hatásköreit és azokat Washingtonban központosítsa, illetve eltorzíthassa azokat a végrehajtó hatalom, pontosabban az adminisztratív hatóságok és ügynökségek javára. Az adminisztratív ügynökségek ellen indított peres eljárások száma megnő, miközben a választások tétje leértékelőik. Ennek eredményeként pedig a bíróságok szerepe egyre fontosabbá válik. Ha pedig a bíróságok egyre fontosabb szerepre tesznek szert, akkor az is egyre jelentősebb kérdés, hogy ki is kerül a bíróságra.
Ilya Shapiro felvázolta azokat a reformjavaslatokat, amelyeket az elmúlt évek során fogalmaztak meg. Az egyik legnépszerűbb reformelképzelés szerint a legfelsőbb bírósági bírók hivatali idejének korlátozására van szükség. Ha egy 18 éves hivatali időkorlátot vezetnének be, és ezzel együtt minden második évben rotációs alapon lenne egy-egy üresedés, akkor ez minden egyes elnöki ciklus alatt biztosítaná két bíró jelölését. Ez jórészt kiküszöbölné a meglepetésszerű és ezért kiszámíthatatlan üresedéseket. Emellett pedig nem lennének harminc évig szolgáló bírók a bíróságon. Mindez a közvélemény bizalmát erősítő intézkedésként hatna.
Ugyanakkor ezzel igazán mégsem változna meg a testület összetétele. Ha ugyanis ez a korlátozás az elmúlt húsz évben hatályban lett volna, akkor három George W. Bush, négy Barack Obama és két Donald Trump által kinevezett bíró ítélkezne, öt republikánus és négy demokrata. Jelenleg pedig ugyanez a helyzet, persze Ginsburg bíró halálát leszámítva. Akadályt jelent ugyanakkor, hogy egy ilyen változtatás az alkotmány módosítását igényelné. Egy másik javaslat a bíróság létszámának a kibővítése. Ha 19 bíró ítélkezne, akkor kevesebb 10:9 arányú döntés születne, mint ahány ügyet 5:4 arányban jelenleg eldöntenek. Emellett pedig egy-egy bírói hely megszerzése nem lenne olyan fontos. A problémát a baloldali aktivisták és Franklin D. Roosevelt elnök ’30-as években előterjesztetett ötfős létszámbővítési javaslata jelenti, amely rendkívül népszerűtlen kezdeményezés volt. Vagyis egy ilyen átalakítás is sok akadályba ütközne. Harmadsorban pedig szót lehet ejteni az eljárási reformokról is, amelyek értelmében meg kellene határozni, hogy a kinevezést követően milyen határidőben kell a Szenátusnak meghallgatást tartania vagy a jelöltről szavaznia, illetve szabályozni kellene a meghallgatások rendjét is.
Hatalmat a tagállamoknak!
Ilya Shapiro szerint ezek a javaslatok valójában csak haszontalan pótcselekvések. A probléma ugyanis nem az eljárással, hanem a végeredménnyel van: a Legfelsőbb Bíróságnak egyszerűen túl nagy a hatalma. A feszültség és a bírósági üresedések körüli őrület mérséklésének az egyetlen módja, ha csökkentik a bíróság hatalmát. Egyfelől a hatalmat vissza kell adni a tagállamoknak és az embereknek. Másfelől pedig Washingtonban is újra kell gondolni a hatalmi egyensúlyt azért, hogy a fontos kulturális és közpolitikai különbségekkel kapcsolatos kérdéseket a bürokrácia helyett a Kongresszusban dönthessék el. Shapiro következtetése szerint a szövetségi hatalmi egyensúly helyreállítása a feszültségek enyhítésének az egyetlen lehetséges útja.
A jelenleg kialakult helyzetre rátérve Ilya Shapiro kiemelte: van történelmi példa arra, hogy a Szenátus kevés idő alatt is megerősítse az elnök által kinevezett bírót. Ruth Bader Ginsburg esetében például az egész eljárás mindösszesen 42 napot vett igénybe. Persze szükséges hozzátenni, hogy ez nem egy választási évben, elnökválasztást megelőzően történt. A jelenlegi helyzet tehát nagyon eltérő. Több republikánus szenátor már jelezte, hogy nem fog a megerősítésről szavazni a választások előtt. A republikánusoknak jelenleg 53-47 arányú többségük van a Szenátusban, vagyis nem veszíthetnek sok szavazatot. A Szenátus republikánus csoportjának vezetője, Mitch McConnell ugyan sürgetné az eljárást, de azok a mérsékeltebb republikánus szenátorok, akik a billegő államokban küzdenek az újraválasztásukért, vélhetően nem szeretnének határozott állást foglalni ebben a kérdésben. Minden bizonnyal jelzik Mitch McConnell felé, hogy ne szavaztasson a választások előtt. A Fehér Ház már bejelentette, hogy a héten megnevezi a jelöltjét. Ezt követően a meghallgatás előkészítése és szervezése fog zajlani. Valószínűleg elkezdik a megerősítési eljárást, de Mitch McConnell-nek nem biztos, hogy meglesz a kellő számú szavazata a novemberi választásokat megelőzően ahhoz, hogy a kérdés eldőljön.
A régi forgatókönyv
A novemberi választásokat követő forgatókönyvet illetően Ilya Shapiro kiemelte, hogy nincsenek alkotmányos szabályok, elvek; hanem a bíró megerősítése hatalmi politika kérdésként fog eldőlni. Játékelméleti megfontolások mentén: ha Donald Trump győzni fog és a republikánusok megtartják a Szenátust, akkor természetesen meg fogják erősíteni a kinevezett bírót. Ha Donald Trump veszít, de a republikánusok megtartják a Szenátust, akkor is meg fogják erősíteni, mert nincs mitől félniük. Ugyanakkor, ha a demokraták nyerik a Fehér Házat és a Szenátust is, akkor az úgynevezett „béna kacsa” időszakban, tehát egészen januárig, amikor az új Szenátus megalakul és az elnököt beiktatják, a republikánusok valamiféle kompromisszumos megoldásra fognak törekedni. Ellenkező esetben a bíróság létszámának kibővítése fenyeget. Ha ugyanis ebben az időszakban erősítenék meg a jelöltet, akkor azzal úgy felbőszítenék a demokratákat, hogy azok akár négy újabb bíróval is kibővíthetik a testületet, amelynek eredményeként 7:6-os többségre tennének szert.
A 2020-as elnökválasztási év meglehetősen viharosan alakult. Az év elején azt lehetett gondolni, hogy az impeachment eljárás fogja rányomni bélyegét a választásra, majd kitört a koronavírus okozta járvány, amely meghatározta a kampányt, azt követően pedig a gazdasági válság és a zavargások kerültek előtérbe. Ezek után szeptemberben újabb fordulat következett be azzal, hogy Ginsburg bíró elhunyt. Ilya Shapiro ezzel összefüggésben kiemelte, hogy Donald Trump a négy évvel ezelőtti forgatókönyv alapján igyekszik játszani. Akkori győzelmében ugyanis Antonin Scalia halála, és az annak következtében megüresedett bírói hely is közrejátszott. Exit poll eredmények igazolják, hogy azokban a billegő államokban, így Michigan, Wisconsin és Pennsylvania államokban nyert jelentősen, amelyekben az embereket különösen foglalkoztatta ez a kérdés. Ne felejtsük el, hogy Trump elnöknek nem volt múltja a politikában, emellett pedig a demokratáknak adományozott és az abortuszt támogatta. Trump nagy ötlete az volt, hogy nyilvánosságra hozott egy listát, amely a lehetséges bírójelöltek neveit tartalmazta, ugyanis a republikánusok nem tudták, kit is nevezne ki. Ennek a listának a nyilvánosságra hozatalával jelentős lépést tett a mögötte felsorakozó egység megteremtése felé, és galvanizálta a választókat. Most pedig az lehet az érzésünk, mintha minden megismétlődne. Azok a jobboldaliak, akik esetleg valamilyen oknál fogva meginogtak benne vagy politikájának bizonyos részeiben, most azt mondhatják, nem teszik kockára, hogy végül a demokraták töltsék be a megüresedett bírósági helyet. Az pedig történelmi tanulság, hogy a Legfelsőbb Bíróság és a bírák kinevezése inkább a republikánusoknak kedvez, nem pedig a demokratáknak. Éppen ezért a jelenlegi fejlemények egyelőre inkább Donald Trump, nem pedig Joe Biden pozícióját látszanak erősíteni, zárta a beszélgetést Ilya Shapiro.
Ilya Shapiro a Cato Intézet Robert A. Levy Alkotmányjogi Tanulmányok Központjának vezetője. Az újonnan megjelent Supreme Disorder: Judicial Nominations and the Politics of America’s Highest Court című könyv szerzője, a Religious Liberties for Corporations? Hobby Lobby, the Affordable Care Act, and the Constitution (2014) című könyv társszerzője, valamint a Cato Supreme Court Review 11 eddig megjelent kötetének szerkesztője.
A beszélgetés eredeti változata innen érhető el: https://precedens.mandiner.hu/cikk/20200921_supreme_disorder_conversation_with_ilya_shapiro
A képek forrása: Ilya Shapiro, Cato Intézet. Nyitókép: Shutterstock