Az amerikai szövetségi kormány és a tagállamok közötti hatalommegosztás dilemmájáról Renée Lettow Lernerrel, a George Washington Egyetem jogtörténész professzorával beszélgettünk.
A járvány, ha korlátozott mértékben is, de felszínre hozta a szövetség és a tagállamok közötti hatalommegosztás, az úgynevezett federalism államelméleti és gyakorlati kérdéseit. A tagállamok kormányzói és törvényhozó testületei ugyanis egymástól eltérő döntéseket hoztak a termelőüzemek, az üzletek és a templomok bezárásáról; az otthon tartózkodás elrendeléséről, a gyűlések korlátozásáról, az egészségügyi maszkok és egyéb védőfelszerelések viseletének kötelezettségéről, és sok más egyéb kérdésről. Egymástól eltérő határidőket szabtak az egyes intézkedések tekintetében is. A szövetségi kormányzat csak szerény szerepet játszott e döntéseknek a meghozatalában.
Az adóztatás hatalma
A védekezés terén megmutatkozó különbségek ugyanakkor nem egy alkotmányos válságból fakadtak – szögezte le a professzor –, hanem gyakorlati megfontolások húzódnak mögötte. Amerikában az utolsó ehhez fogható járványvész a spanyolnátha volt 1918-ban, emellett a jelenlegi járvány súlyossága több tényezőtől, például a népsűrűségtől is függ. Az Egyesült Államok nagy kiterjedésű ország, változatos földrajz, éghajlat és népsűrűség jellemzi. Bizonyos tagállamokban hatalmas metropoliszok vannak, míg másokban egyáltalán nincsenek nagyvárosok. Nem tudható az sem, hogy vajon mi a legjobb stratégia az új vírussal szembeni védekezés terén. Ennek megfelelően az egyes államok bizonyos értelemben „kísérleteztek” – fogalmazott a professzor.
A szövetség és a tagállamok közötti hatalommegosztást valójában már jóval az 1930-as évek-béli New Deal-t megelőzően elkezdték aláásni. A szövetségi kormányzat ennek megfelelően már a polgárháború (1861-1865) során, majd pedig azt követően folyamatosan új jogköröket szerzett. Az ipar és a piacok, valamint velük egyetemben a kormányzati szabályozás is szövetségivé dagadt. Ebben a fejlődési folyamatban döntő jelentőségű változást az 1913-ban elfogadott 16-ik alkotmánykiegészítés hozott. Ez biztosított ugyanis a Kongresszusnak jogot ahhoz, hogy jövedelem alapú adót vessen ki az amerikai polgárokra. Az adóztatás joga pedig kulcsjelentőségű – emelte ki a jogtörténész professzor.
Az adóztatással kéz a kézben jár ugyanis a jelentősebb szabályozás, a szövetségi kormányzat pedig saját bürokráciát épít ki a szabályozások végrehajtásának érdekében. Emellett az adóztatás több formája költségvetési juttatásokra is lehetőséget teremt. A jelenlegi járvány leküzdésében például a szövetségi kormánynak az a legnagyobb szerepe, hogy pénzt folyósít. Így a munka nélkül maradtak a tagállami munkanélküli-juttatáson felül jogosultak szövetségi juttatásra is. Mára már a tagállami források legnagyobb részét is a szövetségi kormányzat biztosítja. Évente 550 milliárd dollárnyi összeget utal a tagállamoknak és helyi közösségeknek.
Ennek azonban ára van. A szövetségi kormány ugyanis a legkülönbözőbb – politikai jellegű – feltételek teljesítéséhez köti, hogy a tagállamok hozzájuthassanak ehhez az összeghez. Ezzel pedig lényegében közpolitikák elfogadására kényszeríti őket. A jogtörténész professzor egy amerikai mondással szemléltetve mutatott rá arra: „az rendeli a nótát, aki fizeti a muzsikust”.
Kiterjesztett jogok
A beszélgetés során szóba került a szövetségi bíróságok központosításban játszott szerepe is, különösen a szövetségi alkotmányhoz kapcsolt alapvető jogok (Bill of Rights, Jognyilatkozat) uniformizáló és a tagállamokkal is szembeszegezett értelmezése révén. Renée Lettow Lerner ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy első ízben a déli tagállamokban élő feketékkel való bánásmód miatt alkalmazták a jognyilatkozatot a tagállamokkal szemben. Ennek megfelelően az 1930-as évektől kezdődően olyan büntetőeljárási garanciák terén alkalmazták a Jognyilatkozat rendelkezéseit, mint például a védelemhez vagy az esküdtszéki tárgyaláshoz való jog.
Az 1970-es évektől kezdődően ugyanakkor egy ettől egészen eltérő jelenségnek lehetünk a tanúi. A szövetségi jognyilatkozat alkalmazása két síkon zajlik: egyfelől a szövetségi alkotmányos rendelkezéseknek a tagállamokkal szembeni közvetlen érvényesítése, másfelől pedig ezeknek a rendelkezéseknek egy jóval kiterjesztőbb értelmezése terén. A szövetségi bírák ugyanis olyan értelmet kezdtek tulajdonítani a jognyilatkozatnak, ami magában foglalja a szexuális és reproduktív jogokat, tiltja a vallási és egyházügyi kérdésekben való kormányzati állásfoglalást, vagy éppen jogot biztosít trágár és pornográf tartalmak közléséhez. Ilyesfajta jogokat azonban az amerikai alkotmány nem tartalmaz, az ezeket felkaroló bírósági döntések egy erősen individualista világképből indulnak ki. Renée Lettow Lerner álláspontja szerint az amerikai elit lakosságra is átterjedő gyengülő vallásossága ágyazott meg e döntéseknek. Ugyanakkor ez az ország egészére nem jellemző, hanem tagállamról tagállamra változik.
A bíróságok zsarnoksága
Arra a kérdésre, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal is jár mindez, a jogtörténész professzor elmondta, hogy ennek köszönhetően az országban mindenkit, legalábbis elméletileg megilletnek az alapvető jogok. A professzor álláspontja szerint az alapvető jogok fentebb kifejtett, 1970-es évektől kezdődően felerősődő aktivista, kiterjesztő értelmezése aggályos. A bíróságok kiterjesztő értelmezésével a legnagyobb gond az, hogy ennek következtében az amerikaiak életét olyan fontos kérdésekben, mint például az egyházi vagy felekezeti iskolák támogatása, a vallási jelképek használata vagy az abortusz, nem demokratikus úton választott bírák határozzák meg. Az elnök által kinevezett bírók tehát a választott törvényhozói testületek szerepét veszik át. Ennek megfelelően az amerikaiak mára alapvető jelentőségű kérdéseket sem tudnak választások — akár törvényhozói választások, akár népszavazás — útján eldönteni, ami azon kívül, hogy nem demokratikus, még a jogállamiság elvét is aláássa. De emellett végső soron ez az oka annak is, hogy valamennyi legfelső bírósági bíró jelölését heves politikai vita övezi.
A jogtörténész professzor arra is emlékeztetett, hogy mindez az amerikai alkotmányos berendezkedés gyenge pontját jelenti, amire az „anti-föderalisták” már a 18. században felhívták a figyelmet. A szövetségi bíráknak alkotmányos felülvizsgálati jogosítványai vannak, ami azt jelenti, hogy akár a szövetségi, akár a tagállami törvényeket érvénytelennek minősíthetik azért, mert ellentétben állnak a szövetségi alkotmánnyal. E rendkívül erős jogosítvány mellett pedig a szövetségi bírák még teljes függetlenséget is élveznek, azaz lényegében elmozdíthatatlanok. Ez pedig egyfajta „bírósági zsarnokság” kiépülésének a receptje – vélte a jogtörténész professzor.
Renée Lettow Lerner a George Washington Egyetem jogtörténész professzora, kutatási területei az angol és amerikai jogtörténetet, valamint a büntető és polgári eljárásjogot ölelik át. Korábban Anthony M. Kennedy legfelső bírósági bíró tanácsadója volt. Tanítási és kutatási tevékenysége mellett több ország bíróinak és kormányzati tisztviselőinek továbbképzésében vesz részt.
A beszélgetés teljes terjedelmében a Mandiner hetilap augusztus 19-én megjelent lapszámában olvasható.
(A nyitókép forrása: Renée Lettow Lerner)
