Nagymértékben csökkentek a konyhakertként művelt területek hazánkban
A fenntarthatóságot szem előtt tartók számára úgy tűnhet, hogy a (városi) önellátás és általában az élelmiszerbiztonság ügye kiemelten fontos helyen szerepel a zöld programok sorában, ami kellő mértékű társadalmi támogatottságot is élvez. Ugyan az utóbbi évtizedben egyre gyakoribbak a hírek közösségi kertekről és komposztálókról, méhlegelőket és gyümölcsösöket telepítenek közparkokba, a nemrégiben napvilágot látott számokból az derül ki, hogy valójában egy majdnem teljesen megszűnt régi gyakorlat más formákban való újraéledésének vagyunk tanúi.
Amíg a nemzetközi körkép szerint a jóléti társadalmakban egyre növekvő tendenciát mutat a konyhakertek művelése, Magyarországon az elmúlt néhány év 56 százalékos élelmiszerár-emelkedése ellenére is a családi zöldség-gyümölcstermesztés mértéke csökkenőben van.
A pontos adatok szerint míg 2000-ben az élelmiszertermelésbe bevont hazai területek 2,3 százalékát tette ki a háztáji, 2019-ben már csak 0,9 százalékos volt ez az arány; a drámai csökkenés pedig a következő évre következett be. 2021 nyarára a 2000. évi 102 ezer hektárnyi házilag művelt terület 3,1 ezer hektárra zsugorodott, mely a teljes hazai agrárművelésű terület 0,1 százalékát jelenti.
A szakemberek szerint ennek a tendenciának leginkább szociológiai okai vannak. A városiak hétvégi kertészkedése alapvetően szabadidős tevékenység volt – ma már a rekreációs tevékenységek jóval szélesebb skálája érhető el mindenki számára. A klímaváltozás következtében a kertművelés különösen a nyári időszakban egyre input-igényesebbé válik nemcsak a kerttulajdonos fizikai munkáját illetően, hanem a megnövekedett öntözővíz-igény és az egyéb a kertészkedéshez szükséges növényvédő szerek és tápanyagok tekintetében is, melyeknek az ára szintén meredeken emelkedett.
Mindez összességében a kiskertekből származó élelmiszert a legdrágábbá teszi az elérhető élelmiszerek palettáján. A lakosság legnagyobb része átszokott arra, hogy a helyben megtermelt idényzöldségek- és gyümölcsök helyett az egész évben elérhető importból származó friss élelmiszer-alapanyagokat vásárolja meg a nagy bevásárló-áruházi láncok valamelyikében, és nem ingázik heti rendszerességgel a kertjébe, illetve tartósítja télire a terményeit. Ehelyett a legtöbben inkább sportolnak és utaznak, vagy az agglomerációba költöznek, ahol alacsonyabb fenntartási igényű és divatosabb díszkertet gondoznak.
A konyhakertek külföldi népszerűségének a felmérések szerint a fő oka a kertművelők környezettudatossága, melynek fontos eleme, hogy a legmagasabb tápértékű élelmiszert kívánják fogyasztani, és a saját élelemtermelő módszereikben bíznak a legjobban. Emellett a pandémia alatt megtapasztalt izoláltság sokakat csalogatott ki a szabadba és nemcsak a friss élelmiszer megtermelésének vágya sarkallta az embereket kertészkedésre. A kertművelés pozitív mentális hatásai legalább akkorát nyomnak a latba – a szociális kapcsolatok ápolása és a stresszoldás a kertészkedésre buzdító kampányok egyik legmeggyőzőbbnek tűnő eleme. Az egyik legismertebb mottó így hangzik: „A kertészkedés olcsóbb, mint a terápiára járás, és még paradicsomod is lesz a végén”.
Mindebből arra lehet következtetni, hogy annak érdekében, hogy a kertművelés újra teret nyerhessen Magyarországon, annak gazdasági vonatkozásainak bemutatása kevésbé meggyőző erejű, mint a saját és a bolygónk egészséges működésére gyakorolt pozitív hatásai. Ezért a jelen szerző ezt az írást bevezetőnek szánja egy posztsorozathoz, melyben híres államférfiak, tudósok és művészek kertészkedési tevékenységét és az a mögött rejlő motivációikat mutatják be. Ezek a példák nemcsak bölcsességük miatt megfontolandók, hanem bizonyítékok arra is, hogy minden előképzettség, avagy nagy termés reménye nélkül is mennyire hálás elfoglaltság a termőfölddel és a növényzettel való közvetlen kapcsolódás.
Nyitókép: Filip Urban / Unsplash
