A daytoni megállapodás után több mint negyedszázaddal a Balkán továbbra is puskaporos hordó, megoldatlan probléma.
Bosznia-Hercegovina világok metszéspontja, civilizációs törésvonal, ahol az egykori – római (katolikus horvátok), bizánci (ortodox szerbek) és oszmán (muzulmán bosnyákok) – nagybirodalmak vallási határvonalai keresztezik egymást. A terület 1463-ban oszmán uralom alá került, Boszniából török tartomány, szandzsák lett. A városokban élő szlávokat áttérítették az iszlámra, ám ugyanezt a vidéki parasztság esetében nem hajtották végre, szükség volt adófizető népességre, így a földművelésből élők megtarthatták keresztény vallásukat.
Az 1991–1995 között zajló délszláv átalakulás, válság, majd háború kiélezte az etnikai-vallási ellentéteteket. Jugoszlávia felbomlása során a boszniai muzulmánok sajátos helyzetbe kerültek: alkotmányos létük és Bosznia-Hercegovina egységének garanciáit sokáig a délszláv államalakulat fenntartásában látták. A szerbek és horvátok ugyanakkor az anyaországhoz való csatlakozást tartották kívánatosnak. A helyi politikai élet újjászervezése és a többpártrendszer kialakulása etnikai alapon történt, a bosnyákok pártja a Muzulmán Demokratikus Akciópárt (Stranka Demokratske Akcije – SDA); a horvátoké a Horvát Demokrata Közösség (Hrvatska Demokratska Zajednica – HDZ); míg a szerbeké a Szerb Demokrata Párt (Srpska Demokratska Stranka – SDS) lett. Mindhárom nemzeti pártnak eltérő nézetei voltak úgy Bosznia-Hercegovina, mind Jugoszlávia jövőjéről. Az 1990 novemberében megtartott első szabad választásokon a három párt az etnikai viszonyoknak megfelelő eredményt ért el, SDA: 34%, SDS: 30%, HDZ: 18%. 1992. február 29. – március 1. között a függetlenség kikiáltásának kérdésében népszavazást tartottak, melyet a szerbek bojkottáltak, így a szavazók 99,4%-a, azaz a lakosság 64%-a Jugoszláviából való kiválást támogatta. Válaszul 1992. március 27-én a szerbek kikiáltották saját államukat. 1992. április 1-jén Bijeljina községben érte először támadás a nem szerb etnikumú lakosságot. Két nappal később a szerbek ellenőrzése alá került Banja Luka, május 2-án pedig megkezdődött a háromfrontos háború. A bosnyákok egyszerre harcoltak a szerbek, és 1994 tavaszáig a horvátok ellen. A horvátok a szerbek ellen viseltek harcot a válság végéig. A háború alatt több nemzetközi rendezési és békéltetési terv készült, a nemzetközi közösség abban konszenzusra jutott, hogy az ország feldarabolása, és ezzel egy új kis területű muzulmán európai állam megalakulása nem kívánatos.
A boszniai vérontás áldozatainak pontos számát nehéz meghatározni, a becslések szerint mintegy 215 ezer fő hunyt el, ebből 160 ezer bosnyák, 30 ezer horvát, 25 ezer szerb. A lakosság több mint fele, 2,2 millió fő hagyta el otthonát és volt kénytelen máshol letelepedni. Ebből kb. 1,2 millió távozott külföldre, 1 millió ember maradt belső menekültként. [1] A háború lezárására 1995. november 1–21. között az egyesült államokbeli Ohió állam Dayton városában található légibázison, többnapos vita után jutottak a felek. A kényszerítő diplomácia eredményét 1995. december 14-én Párizsban írták alá. Az egyezmény alapján Bosznia-Hercegovina nemzetközileg elismert határai között, egyetlen államként maradt fenn. Az ország két nagyobb entitásra oszlik: területének 51%-át kitevő, főleg bosnyákok és horvátok lakta 26 100 km² nagyságú Bosznia-Hercegovina Föderációra, (Federacija Bosne i Hercegovine – FBiH) és a többségében szerbek lakta 25 000 km²-nyi Boszniai Szerb Köztársaságra (Republika Srpska – RS). Különleges státuszban van a 490 km² nagyságú Brčko Körzet.
Szarajevó fővárosként speciális státuszt kapott, egyesített, nyílt város maradt. A megállapodás értelmében a külföldi erőket ki kellett vonni, az ENSZ-csapatokat NATO-parancsnokság alatt álló a 60 000 fős békefenntartó (Implementation Force – IFOR) erő váltotta fel, mely a szerb csapatok kivonását, a meghatározott területi cserék lebonyolítását ellenőrizte. Jelenleg az Európa Tanács felügyelete alatt az EUFOR látja el a békefenntartó feladatokat. A megállapodás rendelkezett a háborús bűnösök felelősségre vonásáról, és közéletből való kitiltásukról. A menekülteknek lehetővé tették a visszatérést lakóhelyükre, a háborús bűnökkel vádolt személyeket kizárták a politikai életből. A szemben álló felek által megkötött szerződést „tanúként hitelesítette” az Európai Unió különmegbízottja által, Franciaország, Németország, Oroszország, Nagy Britannia, és az Amerikai Egyesült Államok. A szerződés melléklete az ország alkotmánya, így annak bárminemű módosításához nem elegendő a parlament minősített többsége, a szerződést ratifikáló államok jóváhagyására van szükség, de facto lehetetlen.
FBiH tíz kantonból áll, melyek széles jogkörrel rendelkeznek, saját kormányuk, parlamentjük, rendőrségük van. A kantonok kisebb közigazgatási egységekre, općinákra (község) oszlanak, ezekből 85 van. RS de facto fővárosa Banja Luka, a terület hét régióra oszlik, 65 községgel.
A vallási és etnikai hovatartozás szorosan összefügg a „három államalkotó nemzet – három vallás” rendezőelvvel. Az ország háromtagú elnökségben egy-egy bosnyák, szerb és horvát tag vesz részt a rotációs elv alapján. A két entitásnak saját alkotmánya, zászlaja, kormánya és minisztériumai vannak. Minden egyes kantonnak külön minisztériumai vannak, még a kisebb hivatalokat is etnikai kvóták szerint osztják el, emiatt hatalmas az államigazgatás, de kiváló melegágya a korrupciónak, valamint az etnikai-politikai hálózatok működtetésének is. A demokrácia kiépülését nehezíti, hogy szavazati és választhatósági joggal csak a három nemzetiség tagjai rendelkeznek, a választásokon csak a „saját” nemzetiségük jelöltjeire szavazhatnak. Bosznia-Hercegovina lakossága 2013-as adatok[3] alapján 3,8 millió fő, az etnikai és vallási hovatartozásra vonatkozó statisztikai adatok jellemzően együtt mozognak: bosnyák, muzulmán: 51%; horvát, katolikus:15%, szerb, ortodox: 31%. Tendencia a bosnyákok természetes népességnövekedése, míg az ortodox szerb és katolikus horvát etnikum esetében csökkenő lélekszám és a társadalom elöregedése figyelhető meg.
A háború utáni bosnyák lakosság körében a vallásosság erősödése, illetve annak külső jegyekben sokkal erőteljesebb megjelenése figyelhető meg, ami a bosnyák nemzettudat és önmeghatározás megerősödésének fontos kísérője. A legnagyobb boszniai vallási szervezet az Iszlám Közösség, amely az európai iszlámot megtestesítő szervezetnek tekinti magát. A térségre nehezedő migrációs nyomás növekedésével ismét felerősödtek a radikális iszlámmal kapcsolatos félelmek is, amelyek komoly kihívások elé állítják a bosnyák előjelű politikai pártokat. Szaúd-Arábia és Törökország befolyása folyamatosan erősödik. Rijád a vallási kapcsolatokon keresztül fokozza érdekérvényesítő képességét, Ankara gazdasági vonalon erősíti befolyását, kihasználva a boszniai muzulmánok iszlám hitének törökkori kötődését. A bosznia-hercegovinai ortodoxokat a Szerb Pravoszláv Egyház fogja össze, amelynek működése az ország teljes területére kiterjed, de legaktívabb RS-ben. A szerb identitás központi intézményrendszere az évszázadok során hagyományosan a szerb ortodox egyház volt. Ezen felül erőteljesen jelen van az orosz befolyás is, amelynek egyik jeles példája az RS-ben létrehozott orosz-szerb vallási kulturális központ. A legnagyobb arányú csökkenés (több mint 25%) a horvátságnál következett be, amelynek fő oka az elvándorlás, főként az anyaország irányába, így a katolikusok száma folyamatosan apad.
A daytoni egyezmény legitimizálta az etnikai tisztogatások során elért helyzetet, a fegyveres erőszakkal elkövetett lakosságcseréket. A nemzetközi közösség bábáskodása mellett létrehozott mesterséges államalakulatot továbbra is feszítik a nemzeti és vallási ellentétek. A szerb föderáció területein elenyésző a bosnyákok száma, a bosnyák–horvát föderáció területén pedig alig maradtak szerbek. A szerbek elszakadási vágyai rendszeresen napirendre kerülnek, felborzolva ezzel a nemzetközi közvéleményt, legutóbb 2021 év végén. Kifejező és pontos helyzetleírás adott Könczöl Ferenc, a Magyar Honvédség 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred parancsnoka az MH EUFOR 23. váltás kiküldetés előtti beszédében: „A nemzetközi összefogás által elért eredmények ugyan biztatók, azonban nem dőlhetünk hátra, hiszen bár közhelyszerű, de igaz, hogy a felszín alatt továbbra is ott szunnyad a parázs.” [4]
Források
[1] Bíró László: Bosznia-Hercegovina, In: Kardos – Simándi (szerk.): Európai politikai rendszerek, Osiris, Budapest 2004, p. 95.
[2] Bosznia-Hercegovina etnikai arányai 1991-ben és 2013-ban, letöltés ideje: 2022. február 18.
[3] Bosznia-Hercegovina Statisztikai Hivatala, 2013-as népszámlálási adatok, letöltés ideje: 2022. február 18.
[4] A Magyar Honvédség hivatalos YouTube csatornája, letöltés ideje: 2022. február 18.
