Mi okozza a politikai bizalom csökkenését a fiatalok körében? – teszi fel a kérdést Tom Chevalier a „Political trust, young people and institutions in Eurepe. A multilevel analysis” című tanulmányában.
Generációs sajátosság vagy az életszakasz jellemzője, bárhogy is tekintjük, a mai fiatalok politikai attitűdje a politikai bizalom terén eltér a többi korcsoportétól – ugyanis annak rendkívül alacsony szintjét lehet megfigyelni köreikben. Tom Chevalier tanulmánya az International Journal of Social Welfare című folyóiratban abból indul ki, hogy nélkülözhetetlen a jövő nemzedék hozzáállását megvizsgálni ahhoz, hogy megértsük: mi okozhatja a politikával szembeni általános elégedetlenség és a bizalom alacsony szintjének kialakulását, a populizmus irányába történő fordulást, Donald Trump elnökségét vagy az Alternatíva Németországért (AFD) támogatottságának jelentős növekedését.
A politikába vetett bizalom folyamatos hanyatlását a politikai szociológiában jártas kutatók már korábban megfigyelték. A fiatalok körében észlelhető hanyatlás viszont még az általános trendekhez képest is kiemelkedően magas, ami rendkívüli kihívást jelenthet a demokráciák fenntarthatósága szempontjából. A fiatalok politikai bizalmatlanságának szintje azonban eltér az egyes országokban. A tanulmány arra a kérdésre kereste a választ, hogy melyek azok a makroszintű különbségek, amelyek a fiatalok politikai bizalmának változásait magyarázhatják.
Chevalier úgy véli, hogy a fiatalok bizalmi szintjében megfigyelhető eltérés oka az országok intézményi berendezkedésében, pontosabban az ifjúsággal foglalkozó jóléti (youth welfare citizenship) intézkedéseik különbözőségében keresendő. A rezsimekbe vetett bizalom nagyban függ attól, hogy mennyire támogatják azokat az intézkedéseket, amelyek segítik a fiatalokat bizonyos szintű autonómia elérésében (szociális ellátás, oktatás, munkáltatás támogatása, tanulmányi támogatások). Ez a fajta érvelés azért innovatív, mert korábban még nem alkalmazták az országok közötti eltérések magyarázatára sem általánosságban, sem a politikai bizalommal kapcsolatban.
Kutatásához a szerző a European Social Survey adatbázisát használta. A 2003-tól 2014-ig terjedő időszakból elemzett 15 nyugat-európai országból származó, kellően reprezentatív adatsort. A „fiatalok” kategória korhatárának meghatározásához a szerző a 18-tól 29 éves korig terjedő életkori tartományt választotta.
A jóléti társadalom leírásának szempontjából a szerző feltérképezte a gazdasági és szociális állampolgárság (economic and social citizenship) kölcsönhatásait. A gazdaság szempontjából megkülönböztette az inkluzív és a szelektív országokat. Akkor lehet inkluzívnak nevezni egy ország gazdasági jóléti rendszerét (economic citizenship), ha az minden fiatal számára igyekszik biztosítani az oktatást és csökkenteni kívánja az iskolákból kihullók számát. Szelektívnek akkor lehet nevezni, ha az oktatási rendszer elitista és nagy egyenlőtlenségeket okoz az iskolai végzettségekben. A szociális ellátás terén megkülönbözteti a familiárisés az egyén központú ellátást. A familiáris megközelítés a fiatalokat a családjuktól függőnek tekinti, így nem közvetlen őket, hanem családjukat támogatja. Az egyén központú ellátás viszont önállónak tekinti a fiatalokat, közvetlen segítségben részesítve őket. Chevalier ezen négy kategória segítségével állított fel mátrixot, amely segítségével bemutatta, hogy az egyes kategóriákba tartozó országokat milyen szintű bizalmi szint jellemez. A kutatás során a szerző arra jutott, hogy a különböző (jóléti) politikáknak nem csak társadalmi-gazdasági, hanem politikai hatásaik is vannak. Leszögezte azonban, hogy az irányelvek sikerességének nemzetközi vizsgálatakor figyelembe kell venni a rájuk gyakorolt intézményi hatást is.
Az elemzés hozzájárul a politikai visszacsatolás (policy feedback) kérdéséhez is, amely eredetileg a közpolitikai procedúrák legitimációs hatásainak elemzésére fókuszált, s amely szerint ezek gyakran útfüggőségi mechanizmusok kialakulásához vezetnek. A szerző azonban kiemelendőnek tekintett három nagyon fontos megjegyzést ezzel kapcsolatban.
Először is felhívta a figyelmet arra, hogy különbséget kell tenni az egy konkrét politikai irányelvet érintő visszajelzés és az institucionális, vagyis az egyszerre több irányelvet érintő visszacsatolás között. Még fontosabbnak vélte kiemelni azt, hogy a politikai bizalmat nem csak egy dimenzió határozza meg, hanem sokkal inkább a fentebb már felvázolt, gazdasági és szociális dimenziók közötti interakció. Ez kétféle egyensúlyi állapothoz vezethet: alacsony politikai bizalmi szint alakul ki, ha a gazdasági ellátás szelektív és a szociális ellátás családi alapú; a politikai bizalom magas szintje pedig akkor alakul ki, amikor a gazdasági ellátás inkluzív és a szociális ellátás az egyénre fókuszál. A koordináció kérdése azért rendkívül fontos, mert sokszor nem is annyira maguk a politikai irányelvek, mint a fenti feltételek határozzák meg a politikába vetett bizalmat.
Másodszor, hangsúlyozta a különbséget a politikai irányelvek önmagukra és a politikai viselkedésre gyakorolt hatásai között. Előbbi belső, míg utóbbi külső hatásként is felfogható. Harmadszor pedig fontosnak tartotta kiemelni, hogy a politikai visszacsatolások hatásai nem feltétlen lesznek pozitívak, mert az idő múlásával akár a saját legitimitásukat is alááshatják.
Hosszú távon, éppen ezért, a szelektív gazdasági és familiáris szociális ellátás érvényesülése megrendítheti a következő generációk politikába vetett hitét. Azokban az országokban, ahol csökkentik az állampolgársággal járó előnyöket, ott csökken a politikai intézményekbe vetett bizalom, ami a kritikus hangok megerősödéséhez vezethet, kedvező táptalajt nyújtva a populista mozgalmak megerősödéséhez.
(Nyitókép: EdGE Networks)