Avagy: Ki őrzi az őrzőket? – tehetjük fel a kérdést Juvenalis nyomán, látva az Európai Bizottság és a külügyi főképviselő közös kommunikációját a korrupció elleni globális harcról. A dokumentum soha nem látott szigort helyez kilátásba egyes államokkal szemben, amennyiben nem felelnek meg az uniós intézmények által felállított tisztasági követelményeknek. A javaslatoknak azonban egy szépséghibájuk van: azok nem vonatkoznak az uniós intézményekre.
A nyugati világ által legfontosabbnak tartott morális kampányhoz csatlakozva az Európai Bizottság a külügyi főképviselővel közösen május harmadikán fogadta el az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz intézett kommunikációját a korrupcióellenes harcról. A dokumentum célja egyrészt, hogy uniós szinten új értékelési rendszert vezessen be, amely a tagállamoknak a transzparencia elvének érvényesülése, illetve a lakosság korrupcióérzete alapján alkotott rangsorát adja. Másrészt pedig a külügyi főképviselő révén publikussá tegye azokat az elveket, amelyeket a jövőben az Európai Unió a harmadik országokkal fenntartott kapcsolataiban érvényesíteni kíván.
A kommunikáció időszerűségét az indokolás szerint az jelenti, hogy a Bizottság értékelésében a helyzet aggasztó. A felmérések azt mutatják, hogy miközben a tagállamok polgárainak több mint kétharmada – 68 százalék – úgy gondolja, hogy hazájában a korrupció mértéke aggasztó, addig kevesebb, mint egyharmada – 31 százalék – elégedett a tagállamok által megtett lépésekkel. Ezért a Bizottság a jövőben az eddig megszokott eszközök mellett újak bevezetésével is növelni kívánja a korrupció ellenes harc hatékonyságát.
A Bizottság eddig is vizsgálta a tagállamok korrupciós helyzetét a jogállamisági mechanizmus részeként 2020 óta évenként közzé tett jogállamisági jelentéseiben. Ezen a megszokott eszközön túl, a Bizottság kommunikációja most új elemeket vetne be a korrupció elleni küzdelemben. Szakpolitikailag az Európai Unió korrupcióellenes stratégiája hivatott az intézmények ezirányú tevékenységét középtávon is összehangolni. A tagállamokkal létrehozott korrupcióellenes hálózat célja pedig az lenne, hogy a meglévő tapasztalatokat gyűjtse össze és továbbítsa az érdeklődő résztvevők számára.
A korrupcióellenes küzdelem ugyanakkor a jövőben hangsúlyosabban jelenik meg az Európai Unió külkapcsolataiban is. Ennek jeleként a bővítési politikában a jogállamisági szempontok mellett kiemelt jelentőséget kap az adott tagjelölt teljesítménye a transzparencia és integritás területén. A Bizottság a jövőben rendszeresen figyeli és értékeli az ezzel kapcsolatos tevékenységeket, és a jövőben egy e-platformot hoz létre, ahol a szervezett bűnözésre és a magas szintű korrupcióra vonatkozó adatokat lehet majd összegyűjtve megtalálni.
Az eddigiekhez képest is nagyobb jelentőséget fog kapni a korrupcióellenes küzdelem az Európai Unió harmadik országokkal és multilaterális szervezetekkel fenntartott kapcsolataiban. A fejlesztéspolitika egyik legfontosabb értékelési és döntéshozatali dimenziója a jövőben éppen az adott ország antikorrupciós teljesítménye lesz. A multilaterális együttműködések területén pedig az Európai Unió tovább kívánja saját tevékenységének láthatóságát növelni. Ennek a törekvésnek a részeként a kommunikáció tartalmazza azt a célt is, hogy az Európai Unió a megfigyelői státuszból teljes jogúvá változtassa részvételét, a GRECO-ban, az Európa Tanács korrupcióellenes munkacsoportjában.
A kommunikáció mellett az Európai Bizottság egy irányelv-javaslatot is előterjeszt az Európai Parlament és a Tanács számára. A tervezet amellett, hogy közös fogalmi, intézményi és költségvetési megoldásokat javasol a tagállamok számára, kísérletet tesz arra is, hogy a különböző korrupciósnak tartott bűncselekményi tényállások számára azonos fogalmi keretet dolgozzon ki, valamint a büntetések mértékére is indítványt tesz.
Miközben azonban a Bizottság dokumentumai meglehetősen ambiciózusak abban a tekintetben, hogy a tagállamok, illetve a harmadik országok kapcsolatrendszerét hogyan és mennyiben határozhatja meg antikorrupciós elkötelezettségük, feltűnő hiányossága a javaslatoknak az uniós intézményekre vonatkozó szigorú szövegezés. Az uniós intézményekkel kapcsolatban ugyanis a szövegek az evidenciák szintjére térnek át, ahol hitet tesznek az intézmények tisztaságának magától értetődősége és a megelőzés természetessége mellett. Mindez korábban talán elégségesnek is tűnhetett, ma azonban, amikor a Katargate viharai mind az Európai Parlament, mind pedig az Európai Bizottság vitorláit megcibálták, több mint kétséges, hogy megfelelő lesz a közbizalom megőrzéséhez.
Kép: The Telegraph
