A 2000 milliárd eurós költségvetési csata
Noha az európai integráció folyamatát a válságok történetének is szokták nevezni, kétségtelen, hogy az elmúlt évek a hét évtizedes történet egyik legsúlyosabb időszakát jelentik. A múlt század nyolcvanas évei óta egyre nyilvánvalóbbá váló versenyképességi válság mára, a nemzetközi politika viszonyainak kiéleződése miatt vált az európai integráció sorskérdésévé.
Az európai belpolitika legmagasabb szintjén a második magyar európai uniós elnökség alatt jelent meg teljes élességében a probléma, amikor a 2024. november 8-án elfogadott Budapesti nyilatkozat a többi uniós intézmény számára adott menetrendet arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a globális versenyben az Egyesült Államok és Kína mögött egyre inkább lemaradó Európai Unió pozícióit visszaszerezni.
Az Európai Tanácsra a Budapesti nyilatkozat megvitatása és elfogadása során az Európai Bizottság felkérésére készült és 2024 őszén publikált Draghi-jelentés jelentette a legfőbb motivációt. A dokumentum kíméletlen pontossággal mutat rá az EU strukturális sebeire.
A legfőbb figyelmeztetés szerint az EU gazdasági teljesítménye és produktivitása drámai módon szakad le a versenytársakétól: az USA és az EU közötti GDP-rés mára elérte a 12%-ot, miközben az európai növekedés idén is alig haladja meg az 1%-ot. Ha Európa meg akarja őrizni pozícióját, a jelentés szerint évente 750–800 milliárd eurónyi új beruházásra lenne szükség. Ez a Marshall-terv méretét is meghaladó, a teljes uniós GDP 4,4–4,7%-ának megfelelő összeg.
A lemaradás elsődleges oka az innovációs deficit és a brutális energiaköltségek. Az európai ipari szereplők jelenleg háromszor-ötször magasabb gázárat és kétszer-háromszor magasabb áramárat fizetnek, mint az amerikai vagy kínai versenytársaik. Nem véletlen, hogy a túlélés érdekében a döntéshozók kénytelenek meghátrálni: a Bizottság a közelmúltban a klímavédelmi és metánkibocsátási szabályok célzott elhalasztását javasolta, a tagállamok pedig egyre hangosabban követelik a zöld megállapodás deregulációját az ipari bázis megmentéséért.
Ebben a feszült környezetben indultak meg a legfelsőbb szintű egyeztetések az Európai Unió következő, 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretéről (MFF). A tét óriási, hiszen a most körvonalazódó struktúra jelöli ki a forrásokat a stratégiai prioritásokra. A Bizottság által letett javaslat egy közel 2000 milliárd eurós összköltségvetést irányoz elő, ami az uniós bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 1,26%-át teszi ki.
Bár a szám papíron hatalmas növekedésnek tűnik, a valóságban a kötelező inflációs korrekciók és a NextGenerationEU alap után fizetendő, mintegy 149 milliárd eurós adósságtörlesztési kötelezettség miatt reálértéken a növekedés elenyésző, mindössze a GNI 0,02 százalékpontja.
A belső vitákat tovább élezi, hogy a Bizottság radikálisan átalakítaná a struktúrát: az eddigi 7 helyett mindössze 4 nagy fejezetbe tömörítené a kiadásokat, és a korábbi 52 helyett csupán 16 központi programot hagyna meg. Létrehoznának egy új, 130 milliárd eurós Európai Versenyképességi Alapot (ECF), miközben a kutatás-fejlesztést célzó Horizon Europe program keretét 175 milliárd euróra emelnék.
A legnagyobb törésvonal a kohéziós alapok és a Közös Agrárpolitika (KAP) körül húzódik. A Bizottság egyetlen 865 milliárd eurós gigaalapba olvasztaná össze ezeket, és a kifizetéseket merev, mérföldkövekhez kötött nemzeti reformtervekhez láncolná. Ezzel a nettó befizető államok a hatékonyságot növelnék, míg a közép- és kelet-európai tagállamok – köztük Magyarország – attól tartanak, hogy a felzárkóztatási forrásaikat elszívják a védelmi és technológiai projektek. A finanszírozást a Bizottság öt új saját forrásból (pl. a kibocsátáskereskedelmi rendszer és a karbonvám bevételeiből) fedezné, ami évente 58,2 milliárd eurót hozna.
Az Európai Unió jövőjének legsúlyosabb kérdése a 2028–2034 közötti időszak többéves pénzügyi kerettervének vitáján is egyre élesebben vetődik fel: képes lesz-e az Európai Unió saját, egységes versenyképességi programot összeállítani és tudja-e ehhez biztosítani a kereteket és az anyagi eszközöket? A kérdés megválaszolása alapvetően határozza meg az európai integráció jövőjét, a szorosabb együttműködés vagy a lazább, nemzeti stratégiák mentén történő kooperáció kérdését.
Nyitókép forrása: depositphotos.com
