Az Európai Bizottság 2026-os programtervének része egy integrált klímareziliencia terv közzététele, amelynek célja a klímaváltozás hatásaira való összágazati felkészülés megalapozása.
A klímaalkalmazkodás és klímareziliencia már a 2010-es évektől kezdve megjelentek az Európai Unió klímapolitikájának pillérjeiként, de elsősorban az adaptáció kapott nagyobb hangsúlyt a 2013-as, majd a felülvizsgált 2021-es alkalmazkodási stratégiával. A két fogalmat gyakran használják szinonimaként, ugyanakkor érdemes különbséget tenni közöttük. Az adaptáció vagy alkalmazkodás egy folyamatot és konkrét intézkedések sorát jelenti, amellyel a tényleges vagy várható klímahatásokhoz igazodunk: ilyen például egy gátépítés, aszálytűrő növények termesztése vagy a városi hőszigethatás mérséklése természetalapú megoldásokkal (pl. szivacsváros). A reziliencia ezzel szemben a rendszer egészének ellenálló- és megújulóképességét mutatja. Ebbe az alkalmazkodás mellett a kockázatkezelés, a katasztrófákra való felkészültség, a biztosítási védelem és a gyors helyreállítás is beletartozik. Röviden megfogalmazva a különbség: az adaptáció az eszköz, a reziliencia a cél; de nem csupán a károk túlélése, hanem az is, hogy a rendszer erősebben és jobban felkészülve várja a klímaváltozás már elkerülhetetlen hatásait.
Európa kétszer olyan gyorsan melegedik, mint átlagosan a világ többi része. Az első Európai Klímakockázat-értékelés is erre hívta fel a figyelmet 2024-ben: a hőhullámok, aszályok, árvizek és a tengerszint-emelkedés már most is súlyos veszteségeket okoznak a társadalomnak, az infrastruktúrának, a pénzügyi rendszernek és a gazdaságnak: 2022 és 2025 között mintegy 200 milliárd eurós, vagyis évi kb. 50 milliárd eurós veszteséget jelentettek. Ráadásul ezek a klímahatások aránytalanul sújtják a sérülékeny csoportokat és térségeket. Ezek az események azt mutatják, hogy a klímaváltozás már nem jövőbeli kockázat, hanem a gazdaság, a társadalom és a biztonság működését közvetlenül befolyásoló tényező.
Ezek csökkentése vagy megelőzéseképp elengedhetetlen egy rendszerszintű és célorientált keret meghatározása. A Bizottság által kidolgozott csomag fő célja is ez: összehangolja az uniós politikákat, a nemzeti terveket és a helyi végrehajtást. A deklarált célok között szerepel többek között a nagy hatású kockázatoknak való kitettség csökkentése már a szakpolitikák és beruházások tervezésekor, a rendszeres és tudományos alapokon nyugvó kockázatértékelés, az éghajlattal összefüggő veszteségek csökkentése nagyobb biztosítási lefedettséggel. Továbbá mindezek felett természetesen az emberek egészségének, jóllétének és megélhetésének védelme áll.
Az uniós klímareziliencia-keretrendszer: a változás rendszerszintűvé tétele
A keretrendszer központi eleme az Európai Klímareziliencia-törvény javaslata (COM(2026) 730), amelynek célja, hogy a felkészültségi politikát egyszerűbbé, átláthatóbbá és könnyebben végrehajthatóvá tegye. A javaslatnak öt fő eleme van:
- Közös referencia-felmelegedési pálya. A törvény tervezési alapfeltevésként rögzíti a 2030-ra 1,5 °C-os, 2050-re 2 °C-os és 2100-ra 3 °C-os felmelegedést. Ez nem jelenti a párizsi célok feladását, hanem egy pesszimistább forgatókönyvet is figyelembe vevő tervezésről van szó, amely megakadályozza, hogy a mai beruházások a múltbeli klímaviszonyokhoz méretezve évtizedekre rögzítsék a sérülékenységet.
- A „kockázatgazdák” kijelölése. A kormányzatoknak átláthatóan meg kell nevezniük, melyik szereplő felel az egyes klímakockázatok kezeléséért, szakpolitikánként és kormányzati szintenként. Ez a felelősséghárítás megszüntetésének kulcseleme.
- Rendszeres és összehangolt kockázatértékelés. A nemzeti értékeléseknek és az Európai Klímakockázat-értékelésnek összevethetőnek, időben szinkronizáltnak és koherensnek kell lenniük. A hatóságokat arra ösztönzik, hogy ezeket az értékeléseket a költségvetés tervezésekor és a hatásvizsgálatokban is alkalmazzák.
- Egyetlen nemzeti stratégiai rezilienciaterv. A nemzeti alkalmazkodási stratégiák és tervek, a Nemzeti Energia- és Klímatervek, valamint a hosszútávú stratégiák alkalmazkodási elemei egyetlen dokumentumban egyesüljenek. Uniós szinten is készül egy stratégiai terv a 2021-es alkalmazkodási stratégia cselekvés-orientáltabb utódjaként, 2028 harmadik negyedévére.
- Egyszerűbb, eredményközpontú nyomon követés. A Bizottság az Európai Szemeszter keretében kétévente értékeli a tagállamok előrehaladását, az európai klímatörvény ötéves uniós értékelései pedig megmaradnak.
A keretrendszer tehát négy szemléletváltást céloz: a múltbeli klímaadatok helyett a várható viszonyokra épülő tervezést, a szétszórt felelősség helyett egyértelmű kockázatgazdák meghatározását, az utólagos reagálás helyett a megelőzést, valamint azt, hogy az alkalmazkodás rövid távú költség helyett hosszú távú befektetésként jelenjen meg.
De hogyan?
A törvényjavaslatban megjelenik az a 4 pillér, amelyek a végrehajtást fogják segíteni:
1. Online eszközökkel a kockázattudatosságért
A Bizottság szerint a döntéshozóknak, a vállalatoknak és a lakosságnak sokszor nincs hozzáférésük megbízható, könnyen használható információkhoz. Ezt a problémát orvosolja az European Climate Viewer, amely a Copernicus klímaadataira építve helyi szintre bontja a felmelegedési referenciapályát, és idővel a kitettségre és a sérülékenységre is kiterjed majd. Emellett többek között elindul a Navigator of Climate Resilience Tools és a Solutions Explorer felület, amely felváltja a már ismert CLIMATE-Adapt adatbázist és egy helyen gyűjti össze az EU-ban már megvalósított jógyakorlatokat.
2. Helyi és regionális kapacitásépítés
A városok, ahol az uniós lakosság mintegy 75%-a él, az alkalmazkodás első vonalában állnak, ezért a Bizottság azonosítani fogja Európa 100 leginkább klímasérülékeny térségét. Az alkalmazkodási misszió, vagyis a Climate City Capital Hub és a nemzeti alkalmazkodási központok a már működő struktúrákra építve tudják majd a helyi projekteket támogatni, így nem kell új intézményeket létrehozni a 2028-as költségvetési ciklus előtt. A törvény elfogadását követő hat hónapon belül végrehajtási terv is készül ehhez.
3. Iparpolitikai dimenzió
A klímareziliencia-megoldások globális piaca 2050-re mintegy 3500 milliárd euróra nőhet, és az EU célja, hogy ezen a területen piac- és technológiai vezetővé váljon. A keresletet a közbeszerzési reform is növeli, amely minőségi szempontként emeli be a klímarezilienciát. (A közbeszerzés az uniós GDP kb. 14%-át teszi ki.) A Bizottság 2027-ben Klímareziliencia Ipari és Innovációs Párbeszédet indíthat, és technológiai feltérképezést fog végezni. A Horizont Európa és az Európai Innovációs Tanács célzott felhívásokkal segíti majd az új megoldások piacra jutását, a Bizottság pedig az illetékes hatóságokkal együtt európai szabványokat dolgoz ki a reziliencia-technológiákra.
4. Európa klímarezilienciájának finanszírozása
Az európai infrastruktúra, épített környezet és gazdaság klímaállóvá tételéhez évente mintegy 70 milliárd eurós beruházásra van szükség. Ennek forrása a 2028–2034-es többéves pénzügyi keret lesz, ahol az alkalmazkodási kiadások a legalább 35%-os klíma- és környezetvédelmi célba számítanak. A várakozások szerint az uniós források a magántőke mozgósítását is szolgálják majd, amit célzott adókedvezmények, a 2027 elején hatályba lépő új csoportmentességi rendelet, a fenntartható pénzügyi taxonómia felülvizsgálata és az Európai Beruházási Bank segíteni fog. Az előirányzott ráfordítás az elkerült károkban jellemzően a 2–10-szeresét hozza vissza, vagyis az alkalmazkodás közgazdasági szempontból sem költségtétel, hanem kifejezetten jól megtérülő befektetés.
Emellett a Bizottság létrehozza a Klímabiztosítási Szövetséget, amely 2027 végéig intézkedéseket dolgoz ki a biztosítási lefedettség növelésére, a megelőzés ösztönzésére és a megfelelő biztosítási kapacitás megteremtésére. Erre azért van szükség, mert az EU-ban a természeti katasztrófák okozta veszteségeknek eddig csak mintegy 25%-a volt biztosított, így a terhek jelentős része a háztartásokra, a vállalatokra és a költségvetésekre hárult.
Összegzés
A keretrendszer a klímaalkalmazkodást az ajánlások szintjéről egy jogilag rögzített, ütemezett és számonkérhető kormányzási feladat szintjére emeli. A törvényi szint ugyanakkor nem elég, a siker kulcsa a tényleges végrehajtás lesz: mennyi forrás jut a rezilienciára az MFF-ben, mennyire veszik komolyan a tagállamok a kockázatgazda-felelősséget, és hogy a magántőke mennyire egészíti ki az uniós forrásokat. Az uniós intézmények számára kulcsfontosságú, hogy az MFF-tárgyalások során a 35%-os klíma- és környezetvédelmi cél valódi alkalmazkodási tartalmat kapjon, és hogy az Európai Szemeszter értékelései érdemi következményekkel járjanak.
A tagállamok, köztük Magyarország számára érdemes már most megkezdeni a felkészülést a nemzeti kockázatértékelésre és az egységes stratégiai tervre: ki kell jelölni a kockázatgazdákat, fel kell mérni a vízhiány, az aszály és a hőség ágazati hatásait, és a reziliencia beruházásokat be kell illeszteni a Nemzeti és Regionális Partnerségi Terv tervezésébe. A Duna 2026-os alacsony vízállása és a mezőgazdasági aszálykárok miatt a vízbiztonság és az agrárrezilienciát kiemelt prioritásként kell kezelni a számos más ágazatot sújtó egyéb klímahatások mellett. Hiszen egy ideig még működik a hatások és károk utáni tűzoltás, de hamar eljön az az idő, amikor már ezek a tüzek annyira kiterjedtek lesznek, hogy semmi nem tudja őket megállítani.
Nyitókép forrása: varuna / depositphotos.com
