Magyar beruházásvédelmi ügy az Európai Bíróság előtt
Nemzetközi beruházásvédelem európai szabályozását érintő ügyben folytatott kötelezettségszegési eljárásban indított keresetet az Európai Bizottság Magyarországgal szemben a minap az Európai Bíróság előtt. Az eset – az Európai Bíróság döntésétől függően – könnyen a következő lépést jelentheti az európai jogfejlődés számára a tagállamok egymás közötti beruházási kapcsolatai védelmének szabályozásában.
Izgalmasan indult ez az október az európai uniós jogfejlődés szempontjából. A Bizottság a hónap első napján adta hírül, hogy keresetet indít Magyarországgal szemben a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság előtt. A kereset alapja a MOL és Horvátország közötti beruházásvédelmi jogvita sokadik felvonása, ezúttal egy nemzetközi választottbírósági ítéletnek az Amerikai Egyesült Államokban való végrehajtása és annak európai uniós jogi megengedettsége, tilalmazott volta, illetve jogkövetkezményei.
Az eset tényállása szerint a MOL, mint befektető az Energia Charta Egyezmény (ECT) 26. cikke alapján keresetet indított a washingtoni székhelyű Nemzetközi Befektetési Választottbíróság (ICSID) előtt Horvátországgal szemben, a MOL-nak az INA-ban végrehajtott beruházásait hátrányosan érintő állami beavatkozások következtében őt ért károsodások miatt és azok megtérítése iránt. Az ICSID 2022-ben 183 millió amerikai dollár összegű kártérítést (illetve annak kamatait és egyéb költségeket) ítélt meg a MOL számára, amely ítéletet Horvátország nem volt hajlandó végrehajtani és a marasztalás összegét a MOL számára megfizetni. Következésképpen, a MOL az ítélet kikényszerítését kezdeményezte – mégpedig az Egyesült Államokban.
Annak, hogy miért nem az Európai Unión belül kezdeményezte a végrehajtást a MOL, jogi oka volt: az Európai Bíróság korábbi, Achmea-, majd Komstroy-ügyekben hozott döntései értelmében ugyanis tagállami befektetők nem indíthatnak nemzetközi jogi (sem bi-, sem multilaterális) egyezményre alapítottan beruházásvédelmi jogvitát más uniós tagállammal szemben. Más szavakkal, Európai Unión belüli (ún. „intra-EU”) jogviszonyokban) ezek az egyezmények nem alkalmazhatók, és az Európai Bíróság szerint ezekre a jogvitákra kizárólag (a nemzetközi joggal szemben is elsőbbséget élvező) uniós (és az az által lehetővé tett körben a nemzeti) jog az irányadó.
Ez eddig többé-kevésbé megszilárdult esetjogi joggyakorlat. De miért indított Magyarországgal szemben a Bizottság kötelezettségszegési eljárást a MOL – ilyenformán – szabálytalan eljárása miatt? A testület érvelése szerint Magyarországnak az uniós jogból (lojalitási klauzula) fakadó kötelessége lett volna megakadályozni, hogy a MOL, amelyet államilag ellenőrzöttnek értékelt a Bizottság, ilyen végrehajtási eljárást kezdeményezzen egy másik tagállammal szemben. Következésképpen az Európai Bizottság azon az állásponton van, hogy az is az uniós jogba ütköző, hogy ha egy tagállami vállalkozás egy másik tagállammal szemben az EU-n kívül indít nemzetközi beruházásvédelmi jogvitát és amennyiben azt megnyeri, az Unión kívül megkísérli végrehajtatni. Érdemes ennél elidőzni egy pillanatra: a bizottsági érvelés szerint az uniós jog tehát azt is tiltja, hogy nemzetközi egyezmény alapján uniós entitások egymással szembeni beruházásvédelmi jogvitáikat az unión kívülre vigyék. Logikailag tehát egy a kizárólagos joghatóság gondolatvilágához hasonló jelenséggel állunk szemben, de még annál is többel! Az Európai Bizottság nem egyszerűen azt mondja, hogy nem vihető külföldre (harmadik országba) ilyen jogvita elbírálás (és végrehajtás) végett, hanem azt is, hogy amennyiben ez mégis megtörténik – hiszen ezt közvetlenül megakadályozni nem tudja, akkor a tőke-kihelyező vállalat honossága szerinti tagállam felelőssége lehet, hogy ezt miért nem akadályozta meg! Itt a vállalat feletti irányítás szempontjából elméletileg két eset lehetséges: a tagállam vagy képes valamilyen irányítási kontrollt gyakorolni a vállalat felett vagy az egy teljesen magánvállalat. Előbbi esetben igen bizonytalan lehet, hogy mi minősül – a nyilvánvaló helyzeteken túlmenően – a vállalat feletti tagállami kontrollnak, ez a logika azonban az utóbbi esetben azt várja el a tagállamtól, hogy saját honossága szerinti magánvállalatot akadályozzon meg jogszerű (illetve jogszerűnek vélt) igényérvényesítésében akár közhatalmi eszközökkel. Ellenkező esetben kötelezettségszegési eljárást kockáztat. Amennyiben egy ilyen érvelés megállhatja a helyét a Bíróság előtt, az, figyelemmel a beruházásvédelem uniós jog alatt garantált erősen kiszámíthatatlan voltára, erősen ronthatja az EU versenyképességét – figyelemmel arra, hogy az érintett, EU-n belül tőkekihelyező vállalatok számára sokkal vonzóbb lesz harmadik államokban honosságot keresni, s így nem elzárni magukat a nemzetközi választottbírósági igényérvényesítést lehetőségétől (még akkor is igaz az, ha egy ilyen döntést természetesen számon faktor árnyal.)
Bár a Bizottság keresetlevele még nem nyilvános, sajtóhírek szerint a feltehető érvelés az alábbiak szerint alakulhat. A Bizottság várhatóan úgy fog érvelni, hogy a magyar állam tényleges ellenőrzése alatt tartja a MOL-t, még akkor is, ha a vállalatcsoport jogi értelemben egy tőzsdén jegyzett, nyilvánosan működő részvénytársaság, amelynek az állam mindössze kisebbségi részvényese. Ehhez nyomban hozzá kell tenni, hogy az egyesült államokbeli végrehajtás kezdeményezésekor még ez az állítás sem állta meg a helyét. A várható érvelés szerint ebből következően a MOL jogérvényesítési lépései betudhatóak Magyarországnak, és ekként a vállalat EU jogot sértő lépéseiért is Magyarország kell, hogy feleljen. A Bizottság meglátása szerint az uniós jog megkerülését jelenti, hogy a MOL beruházásvédelmi eljárást indított egy nem európai uniós nemzetközi fórum előtt, majd annak a rá nézve kedvező döntését ki is akarta(akarja) kényszeríteni egy harmadik állam, jelesül az Egyesült Államok bíróságai által, mégpedig egy uniós szuverén (Horvátország) Amerikában végrehajtható vagyonából. Sőt, mivel a Bizottság nem ismeri el az ICSID döntést, amennyiben Horvátország kifizetést eszközölne a MOL számára, azt uniós jog által elismert jogalap hiányában tenné – következésképpen akár tiltott állami támogatásnak is minősülhetne, amelyet nem lehet teljesíteni, illetve teljesítés esetén vissza kell fizetni… Sajátos pikantériát kölcsönöz az ügynek, hogy ha a MOL állami irányítás alatt áll, akkor a közvagyon védelmére vonatkozó magyar szabályok szerinti kötelessége igényt érvényesíteni és végrehajtani – ellenkező esetben ugyanis a nemzeti vagyon védelmére vonatkozó (tökéletesen logikus) szabályokat szegné meg, akár büntetőjogi következményeknek is kitéve magát (nem is beszélve a józan ráció semmibevételéről). Érdemes e ponton megjegyezni, hogy a régóta kialakult európai bírósági joggyakorlat alapján természetesen az európai uniós jog felülírja a tagállami jogot is – így végső soron elképzelhető, hogy a nemzeti vagyon védelmére (az igényérvényesítésre és végrehajtásra) vonatkozó szabályokat az uniós jognak való megfelelés miatt ne lehetne alkalmazni? Erős következtetés lenne, de jogértelmezési szempontból mégis ez tűnne ki a Bizottság gondolatmenetéből.
Az eset, bár magyar relevanciájú, amint látható, nem (mégsem) emiatt izgalmas, legalábbis jogi értelemben. Arról van szó ugyanis, hogy a nemzetközi beruházás-védelmi szabályozásnak rendkívül racionális, hideg gazdaságossági elemeken alapuló szabályrendszere és évszázados múltja van. A gondolat a rendszer mögött az, hogy a tőkeerős, alapvetően nyugati gazdasági társaságok biztonságosabbnak érezték a befektetéseiket úgy eszközölni kevésbé jómódú államokba, ha felállítanak egy olyan nemzetközi egyezményes rezsimet, amely lehetővé teszi, hogy ha a recipiens állam (egyébként szuverén) szabályozói jogával élve megnehezíti, ellehetetleníti a befektető tevékenységét és ezzel kárt okoz, akkor jogvédelemért ne a fogadó állam (tehát azonos szuverén) rendes bíróságaihoz kelljen fordulnia a beruházónak, hanem egy olyan nemzetközi választottbírósági fórumhoz (az „ICSID”-hez), amelynél biztosított, hogy a recipiens állam bármiféle befolyásától teljes mértékben mentes (politika- és államfüggetlen igazságszolgáltatás).
Következésképpen, a hagyományos, bi- és multilaterális egyezmények (BIT-ek és MIT-ek) révén a szuverén államok, nemzetközi jogilag kötőerővel rendelkező megállapodása egy jogvédelmi szabályrendszert alakítottak ki ezekre a speciális jogvitákra nézve, kiemelve az érintett államok rendes igazságszolgáltatásának köréből és egy nemzetek feletti intézményhez telepítve – milyen hasonló gondolat az Európai Bíróság létrehozásához… Nemcsak speciális eljáró fórumot jelent mindez, hanem speciális anyagi jogi szabályrendszert is – az ICSID nem valamely állam jogát alkalmazza, hanem az ügyben irányadó nemzetközi egyezményt.
Az Európai Unióra nézve ez ugyanakkor azt jelenti, hogy annak tagállamai egymás közötti ilyen beruházásvédelmi jogvitáiban sem az uniós jog szabályai irányadóak, hanem azok fölé kerülne, ugyanakkor tisztán az Európai Unión belüli relációban, egy nemzetközi szabályrendszer. A fentiekben hivatkozottak szerint, az Európai Bíróság esetjoga szerint, ez a modell nem fér össze az uniós joggal, így a tagállamok beruházó vállalatai más tagállamokkal szemben nem indíthatnak ilyen jogvitákat. Ez idáig rögzített esetjog (settled case-law).
Amiben a jelen kötelezettségszegési eljárás újat hozhat a jogfejlődésben, az az, hogy amennyiben tagállami relációban ilyen eljárásra mégis sor kerül és egy ilyen eljárásban egy tagállamra nézve elmarasztaló ítélet születik és ezt az ítéletet nem az Európai Unióban, hanem harmadik államban kísérlik meg végrehajtani, ennek elejét tudja-e venni az Unió, pl. azzal, hogy arra kötelezi a pernyertes vállalkozást valamilyen tekintetben irányítani képes tagállamot, hogy akadályozzon meg egy ilyen végrehajtásra irányuló fellépést. Másképpen fogalmazva, betudható-e egy részben tagállami tulajdonban álló, egyébként magánjogi entitás cselekménye az államnak európai uniós jogi szempontból, és ha igen, miként kell ennek a tagállamnak eljárnia annak érdekében, hogy megfeleljen az uniós jog által támasztott elvárásoknak?
A fentiekben ismertettek szerint igen ingoványos és ágas-bogas talaj ez: felmerül itt az irányíthatóság fennállása, a köz- és magánvállalatok közötti különbségtétel, az állami betudhatóság, s végül, az állam kötelezettségeinek köre: vagyis az, hogy mit kell tenni egy tagállamnak annak érdekében, hogy elkerüljön egy ilyen kötelezettségi eljárást. S a mérleg másik serpenyőjében: mi várható el egy államtól a saját honosa irányába (illetve azzal szemben) a tekintetben, hogy gátolja és legalább ne semleges maradjon egy a vállalat által jogosnak vélt követelés érvényesítésére irányuló eljárás kapcsán… Messzire vezető kérdések, s mind elméleti, mind gyakorlati szempontból erősen várjuk a Bizottság pontos levezetését, s majd azt követően a Bíróság bölcsességét a jogvitában.
Nyitókép forrása: Ale_MI / depositphotos.com
