Ki nyer és ki veszít a 2028 utáni költségvetési korszakban?
A 2028–2034-es többéves pénzügyi keret (MFF) az Európai Unió költségvetési rendszerének átfogó átalakítását jelzi: a mintegy 1,8–2 billió eurós keretben a kohéziós logika helyét egyre inkább a versenyképességi fókusz veszi át, különösen az olyan közvetlen források és új eszközök, mint az Európai Versenyképességi Alap révén. A forráselosztás egyre inkább teljesítmény- és kiválóságalapúvá válik, ami a jelenlegi adatok szerint – ahol a közvetlen uniós támogatások 65–70%-a a fejlettebb nyugat-európai régiókban koncentrálódik – tovább mélyítheti a regionális különbségeket. Bár az Európai Bizottság gyors megállapodást sürget, az Európai Parlament új tárgyalási stratégiája miatt reális a csúszás, ami a kifizetések késedelmét is okozhatja. Magyarország számára ez egyszerre jelent forráskockázatot és alkalmazkodási kényszert: a siker kulcsa az innovációs kapacitások erősítése és a közvetlen forrásokban való részvétel növelése lesz.
Az MFF politikai kerete az e heti ciprusi tanácsülés témája
Az Európai Unió 2028–2034 közötti többéves pénzügyi kerete (Multiannual Financial Framework – MFF) olyan fordulópontot jelenthet az integráció történetében, amely messze túlmutat a költségvetési ciklusok technikai megújításán. A készülő keret nem pusztán forráselosztási mechanizmus, hanem az Unió jövőbeli működésének stratégiai lenyomata: egyszerre válasz a globális hatalmi átrendeződésre és kísérlet a belső működési modell újradefiniálására. A változtatások léptéke és mélysége alapján ez az MFF egyértelműen rendszerszintű átalakulást vetít előre, amely a kohéziós logikáról egyre inkább a versenyképességi logika irányába tolja el az uniós költségvetés súlypontját.
A folyamat politikai értelemben kritikus szakaszába lép a héten, amikor az Európai Tanács állam- és kormányfői április 23–24-én nem hivatalos ülésen találkoznak Cipruson, Níkosz Hrisztodulídisz elnök meghívására. A találkozó célja kettős: egyrészt a romló geopolitikai környezetre adandó európai válaszok meghatározása, másrészt politikai iránymutatás nyújtása az MFF tárgyalások felgyorsításához. A deklarált cél az, hogy az év végéig megszülessen a megállapodás, ami a korábbi ciklusokhoz képest rendkívül ambiciózus időzítés, különösen annak fényében, hogy a készülő keret volumene elérheti az 1,8–2 billió eurót, ami mintegy 40–60%-os növekedést jelent a jelenlegi, körülbelül 1,2 billió eurós ciklushoz képest.
Ez a sietség több, egymást erősítő tényezőből fakad. Az Európai Bizottság számára kulcskérdés, hogy a globális verseny – különösen az Egyesült Államok Inflációcsökkentési törvényének keretében több mint 369 milliárd dolláros iparpolitikai ösztönzőcsomagja és Kína államilag vezérelt technológiai beruházásai – közepette az EU gyorsan képes legyen koncentrált forrásokat mozgósítani stratégiai ágazatokban. Emellett az intézményi ciklusváltás közeledik, ami egy elhúzódó tárgyalás esetén teljesen újranyithatná az egész keretet. Nem elhanyagolható az sem, hogy az új saját források – például az ETS-bevételek, a CBAM (karbonvám) vagy a nagyvállalati hozzájárulások – bevezetése miatt a pénzügyi piacok felé is kiszámíthatóságot kívánnak biztosítani. De a legfontosabb mégiscsak politikai okról van szó, hiszen egyes közelgő tagállami vállasztások – elsősorban Franciaország – nagyban veszélyeztetnék az MFF megállapodás jelenlegi kereteit.
Ugyanakkor egyre valószínűbb, hogy az év végi megállapodás nem lesz tartható. Az Európai Parlament ugyanis új tárgyalási stratégiát alkalmaz: nem hajlandó megkezdeni az ágazati jogszabályok egyeztetését addig, amíg a tagállamok nem állapodnak meg a költségvetés teljes méretéről. Ezt az álláspontot a főtárgyaló, Siegfried Mureșan is megerősítette. Ez a lépés a korábbi tárgyalási logika megfordítását jelenti, és jelentősen növeli annak kockázatát, hogy a megállapodás 2027-re csúszik. Diplomáciai források szerint egy ilyen késedelem konkrét pénzügyi következményekkel járhat: több tízmilliárd eurónyi agrár- és kohéziós kifizetés indulása tolódhat el a 2028-as ciklus elején.
Milyen lesz az új forráselosztási logika?
A költségvetési vita egyik legmélyebb szerkezeti kérdése az, hogy az EU milyen elosztási logika mentén szervezi újra forrásait. A hagyományos modellben az olyan alapok, mint az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap, a teljes költségvetés mintegy 30–35%-át tették ki, és elsődlegesen a felzárkóztatást szolgálták. Ezzel szemben a közvetlen uniós források – például a Horizont Európa (~95,5 milliárd euró), a Digitális Európa Program (~7,5 milliárd euró), az Innovációs Alap (több tízmilliárd euró ETS-bevételekből) – elosztása már most is erősen koncentrált.
Az elérhető adatok alapján a közvetlen források több mint 65–70%-a a nyugat- és észak-európai tagállamokhoz kerül, miközben a teljes közép- és kelet-európai régió részesedése jellemzően 10–15% között mozog. A Horizon Europe esetében például Németország, Franciaország és Hollandia együttesen a források közel felét vonzza, míg a teljes V4-régió részesedése sok esetben nem éri el az 5–7%-ot. Regionális szinten a koncentráció még erősebb: az EU legfejlettebb 20 NUTS2 régiója több közvetlen forrást hív le, mint a többi 230 statisztikai régió együttvéve.
Ez a koncentrációs hatás az új költségvetési struktúrában tovább erősödhet az Európai Versenyképességi Alap létrehozásával, amelynek nagyságrendje elérheti a 350–400 milliárd eurót. Az alap elosztási logikájának középpontjába a teljesítmény, a kiválóság és a hatás kerül, ami azt jelenti, hogy a források döntően oda áramlanak, ahol már jelenleg is erős innovációs és ipari kapacitások állnak rendelkezésre.
Ez a megközelítés rövid távon javíthatja az EU globális versenyképességét, ugyanakkor strukturálisan növeli a területi egyenlőtlenségeket. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban a leggazdagabb és legszegényebb régiók közötti GDP/fő különbség már jelenleg is meghaladja a háromszoros szintet (pl. Luxemburg vagy Írország egyes régiói vs. Bulgária vagy Románia régiói). A közvetlen források koncentrációja és a versenyképességi alap kiválóság-központú logikája ezt a különbséget tovább növelheti.
A vita így alapvetően két modell között zajlik: a hatékonyság és teljesítményalapú forráselosztás, illetve a felzárkóztatást és kohéziót előtérbe helyező megközelítés között. A jelenlegi javaslat egyértelműen az előbbit erősíti, ami új politikai törésvonalakat nyit meg a tagállamok között. A fejlettebb gazdaságok – különösen Németország, Franciaország és Hollandia – a teljesítményalapú rendszert támogatják, míg a kevésbé fejlett országok a földrajzi egyensúly és a szélesebb hozzáférés fenntartását szorgalmazzák.
Az irányítási modell átalakulása tovább erősíti ezt a trendet. A stratégiai döntések egyre inkább az Európai Bizottság kezébe kerülnek, miközben a tagállamok nagyobb szabadságot kapnak a forrásfelhasználásban. Ez a kettősség a korábbi garanciális mechanizmusok gyengülésével jár, ami különösen a kohéziós politikák hatékonyságát csökkentheti.
Van-e esély a gyors megállapodásra?
Összességében a 2028–2034-es MFF körüli tárgyalások nem csupán költségvetési vitát jelentenek, hanem az európai integráció jövőjéről szóló alapvető politikai konfliktust. A gyors megállapodásra irányuló törekvések és a mély strukturális érdekellentétek együttesen azt vetítik előre, hogy a folyamat elhúzódik, és az eredeti határidő nem lesz tartható. A tét pedig túlmutat a számokon: az a kérdés, hogy az Európai Unió a jövőben a kohézióra épülő közösség marad-e, vagy egy centralizáltabb, versenyképesség-orientált struktúrává alakul.
Magyarország számára mindez különösen érzékeny következményekkel járhat. A közvetlen források jelenlegi alacsony részesedése – számos programban 1–2% körüli arány – és a kohéziós források várható csökkenése együttesen azt eredményezheti, hogy az ország relatív pozíciója romlik az uniós finanszírozási rendszerben. A versenyképességi alap kiválóságközpontú logikája tovább erősíti ezt a kockázatot, mivel a források a fejlettebb innovációs ökoszisztémákkal rendelkező országokban koncentrálódhatnak. Ebben a környezetben Magyarország számára a legfontosabb stratégiai feladat az innovációs kapacitások erősítése, a nemzetközi konzorciumokban való részvétel növelése, valamint a közvetlen uniós források lehívásának intézményi és szakmai feltételeinek radikális javítása lesz.
Nyitókép forrása: depositphotos.com
