Az Osztrák Szabadságpárt elnöke lehet Ausztria következő politikai vezetője. A Patrióták Európáért képviselőcsoport egyik alapítójának kancellársága új színt hozhat az európai belpolitikában.
Ausztriában 2024. szeptember 29-én parlamenti választásokat tartottak. A voksoláson a legtöbb szavazatot – és mandátumot – a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kapta, míg a második és harmadik helyen az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) végzett. A 183 fős osztrák törvényhozásban 92 képviselő támogatása szükséges minimálisan a kormányalakításhoz, és mivel ennyi mandátummal egyik politikai erő sem rendelkezett, koalíciós tárgyalások kellett számítani. Némiképpen rendhagyó módon, az államfő nem a választáson győztes párt vezetőjét, hanem az ÖVP első emberét kérte fel kormányalakításra és a tárgyalások lefolytatására, amely részben azzal is magyarázható, hogy valamennyi politikai szervezet elhatárolódott a Szabadságpárttal való együttműködéstől. A kormányalakításról szóló egyeztetések november közepén kezdődtek meg a Néppárt, az SPÖ és egy liberális párt, a NEOS között. A tárgyalások idén januárban értek véget, amikor is a NEOS visszalépett a megbeszélésektől, elsősorban a hosszú távú reformok hiányára, valamint a szakpolitikai ellentétekre hivatkozva. Ezen kudarc, majd az osztrák kancellár lemondása után az államfő a győztes Szabadságpárt vezetőjét, Herbert Kicklt kérte fel kormányalakításra. Az FPÖ a Néppárttal kezdte meg az egyeztetést, melynek új vezetése nyitottnak mutatkozik a kooperációra.
A második világháború óta most először lehet a radikális jobboldalhoz tartozó kancellárja Ausztriának, az FPÖ kormányzati szerepvállalása ugyanakkor nem számít új jelenségnek az ország történelmében. A legemlékezetesebb eset a 2000-es kormányra kerülésük volt. Az 1999-ben rendezett törvényhozási választáson a Szabadságpárt második helyen végezve a Szociáldemokraták mögött jobb eredményt ért, mint a Néppárt. A szavazást követő tárgyalások eredményeképpen végül az ÖVP tudott kormányt alakítani, kisebbik koalíciós partnerük pedig az FPÖ lett. Az Európai Unió tizennégy országa válaszul erre, még az osztrák kormány februári hivatalos megalakulását megelőzően, nyilatkozatban jelentett be diplomáciai szankciókat Ausztriával szemben, arra hivatkozván, hogy a Jörg Haider és pártja által képviselt értékek nincsenek összhangban az Unió által megköveteltekkel. Az szankciókat végül ugyanazon esztendő szeptemberében oldották fel.
A Szabadságpárt 2002-ben, majd 2017-ben ismét az ÖVP-vel közösen alakított kormányt, ám ezen alkalmakkor már az Európai Unió részéről mindezt – a szóbeli kritikákon túl – csendes beletörődés kísérte. Nem várható másképpen most sem, ha az FPÖ veszi át Ausztria vezetését, a Szabadságpárt választási győzelme, valamint a kormányalakítási megbízás ugyanis azokra a folyamatokra irányítja rá a figyelmet, egyben erősíti fel azokat, amelyek több éve jelen vannak az Unióban, és amelyek azt mutatják, hogy az eddig magától értetődőnek gondolt integrációs irányvonalnak kihívói születtek. Ezt támasztják alá a tavalyi európai parlamenti választás eredményei, a francia nemzetgyűlési választások, a német tartományi választások vagy éppen a holland parlamenti választások is. Herbert Kickl esetleges kancellárságával az uniós jogalkotásban és a stratégiai irányvonalak kijelölésében egyaránt növekszik azon tagországok tábora, akik másfajta jövőt képzelnek el az Uniónak.
Kép: Politico