A magyar uniós elnökséget követően Lengyelországé a főszerep az Európai Unió Tanácsában 2025 első félévében. Varsó – hasonlóan Budapesthez – legfőbb prioritásai közé nem emeli az éghajlatvédelmet, ugyanakkor számos kisebb törekvést megneveztek a területen.
2025 januárjától Lengyelország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki pozícióját, az új évvel pedig újabb elnökségi trió, a lengyelek mellett a dán és a ciprusi tisztségviselők is szerves részét képezik az európai uniós ügyeknek. Mind a lengyel programban, mind a trió közös programjában kiemelt szereppel bír az európai biztonság kérdésköre; ezalatt többnyire a külső határok védelme, a hatékony menekültügyi rendszer, a demokrácia, az energiabiztonság, a gazdasági stabilitás megteremtése és a versenyképesség kap kiemelt hangsúlyt.
Ezek a prioritások – és már részben a magyar elnökségi program is – teljes mértékben tükrözik az új Bizottság fókuszpontjait. Így volt ez az előző ciklusban is, miután Ursula von der Leyen első ciklusában zászlóshajójára tűzte az európai zöld megállapodást; az első években a soros elnökségek is leképezték ezt a prioritást, hiszen Zágráb, Berlin, Lisszabon és az őket követők is kiemelt kérdésként tekintettek rá. Ahogy 2023-ban és 2024-ben egyre erősödött valamennyi ágazatban a klímavédelmi célkitűzésekkel szemben kinyilvánított negatív vélemény, úgy – érthetően – a politikai döntéshozók egy jelentős része is inkább háttérbe szorította (sokszor kritizálta is) ezt a szakpolitikai területet, és ha zöld kérdések merülnek fel, leginkább az energetikai átállásban gondolkodnak. Ebből fakadóan a lengyel elnökség is leginkább a már meglévő, a klímaváltozás mérséklésére irányuló szakterületekkel kíván foglalkozni – a nagyobb számú energetikai kérdések mellett – 2025 júniusáig.
A hét prioritás közül a konkrét megnevezés hiányában valójában csak következtetni lehet, hogy mely pontokon belül gondolkodik a klímapolitikát illetően a lengyel kormány. A fent említett energetikai átmenetnek, ha közvetlenül nem is, közvetetten biztosan részét képezik a szakterület kérdései, továbbá a versenyképes és reziliens mezőgazdaság, valamint az egészségügyi biztonság esetében is felfedezhetők utalások klímavédelmi cselekvésekre. Előbbi esetében a program hangsúlyozza, hogy „a gazdálkodókat kényszerítés helyett ösztönözni kell (lényegi utalás az elmúlt időszakban bekövetkezett gazdatüntetésekre) a környezetvédelemre, meg kell mutatni az éghajlatváltozás hatásai – például az árvizek és aszályok – elleni küzdelem és megelőzés előnyeit.” Az egészségügyi prioritás tekintetében hasonló érvekkel szólnak a klímaváltozás mérséklése esetében.
A bővebb klímapolitikai tevékenységről a Környezetvédelmi Tanács tervezett találkozóinak témái kapcsán tájékoztat a lengyel elnökség: a hangsúlyt az emberi élet szempontjából kritikus erőforrásokhoz, például a vízhez és a talajhoz való hozzáférésre vonatkozó jogszabályokra helyezik.
Ahogyan korábban – többek között – Berry Buzan megfogalmazta, a biztonság szektorok között említhető a környezeti biztonság is. Hasonlóan gondolkodik Varsó is, programjuk egészét átitatják a biztonsági kérdések. A klímapolitika tekintetében kiemelik, hogy „a lengyel elnökség az éghajlatváltozással szembeni biztonság, a környezeti és társadalmi ellenálló képesség kérdéseire fog összpontosítani, és támogatni fogja az EU éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós terv kidolgozását.” Mindezt az okok és a hatások kezelésével, semmint egyes cselekvések betiltásával és az európaiakra áthárított „túlzott terhekkel” kívánják támogatni. A polgárok megszólítása több ponton is prioritás, például az éghajlatvédelmet körülölelő dezinformációs kampányok megszüntetésével is támogatni fogják, hogy az európai polgárok hiteles tájékoztatást kapva értesülhessenek az Európai Unió klímapolitikai tevékenységéről. Ez a programpont abból a szempontból is üdvözlendő, hogy jelenleg már valóban kevésbé „méregzöld” az EU-s szakpolitika, vagyis lényegi előremozdulás történt a fogyasztóbarát klímavédelem irányába; ez a lépés (és ennek hiteles kommunikációja) segíthet abban, hogy a társadalom befogadóbb legyen a témában, ugyanakkor nem biztos, hogy jelen állapotban ez az elegendő cselekvés.
A jogszabályok terén a már tárgyalt jogszabály-javaslatokon kívánnak dolgozni a következő félévben. Folytatni fogják a tárgyalásokat az Európai Parlamenttel a kémiai anyagok bevizsgálásáról szóló Bizottsági javaslatról (One substance, one assessment), az elhasználódott járművekről szóló irányelvről, a mikroműanyagokról, illetve a hulladékokról szóló törvény felülvizsgálatáról az élelmiszerek és a textíliák tekintetében. Ezek mellett folytatni fogják a munkát a magyar elnökség alatt is tárgyalt, a talajvizeket érintő szennyezésről szóló irányelvről, a talajról szóló törvényről, valamint a zöldrefestést (greenwashing) visszaszorító javaslatról (Green Claims Directive). Utóbbi lényegében egy fogyasztóvédelmi javaslat is egyben, ami azt szolgálja, hogy az európai polgárok hiteles tájékoztatást kapjanak az EU piacán kapható termékek származásáról, a gyártók környezetvédelmi (nem) cselekvéséről.
Összességében elmondható, hogy a lengyel elnökség a klímapolitika terén inkább a biztonsági játékot választotta, ugyanis a következő fél év során nem fog olyan ügyekkel foglalkozni, amelyek eddig még nem jelentek meg az EU agendáján. Illetve ezeket a területeket nem övezte nagyarányú negatív visszhang sem a tagállamok képviselői, sem az állampolgárok részéről. Amennyiben a felsorolt jogszabályokkal behatóan fognak foglalkozni a két formális és az egy informális Környezetvédelmi Tanács ülésen, a „sok kicsi sokra megy” elve mentén remélhető előrelépés az európai uniós klímapolitika tekintetében.
Kép: Notes From Poland
